1568
-
#288 Pár mod:
Hidden potential mod
Végre valami igazán jó, randomizálja a szintlépéskor kapott (egyelőre csak AIM) statokat. :) Sajnos a kezdő statokra még nem találtak ki hasonlót (mint a Not Created Equally volt a sima XCOM-ban). :(
True Concealment mod, köztes megoldás a Timer utálóinak, Concealment alatt nem csökken a hátralévő körök száma.
Annak, aki nem szereti, ha az RNG a kedvére játszik.
Az evac zónából 1 kattintással kihozhatod az összes emberedet, nem kell egyenként végigmenni rajtuk a 3-ast nyomogatva. -
#287 A hyperiont még nem olvastam, de "rajta van a listán", bár ha ennyire ajánljátok, akkor előreveszem - nem mintha olyan sok sci-fi sorozat lenne még, amit nem olvastam. Engem már az első résszel magába szippantott, a világ kidolgozottsága, az történések mennyisége (ebből tényleg lehetne 2-3 részes filmet forgatni, nem így, mint a Hobbitból), a könyv ritmusa és a karakterek dinamikája... Top1-é tette nálam az egészet. Hab volt a tortán, hogy tavaly jan. 7-én olvastam el az első részt, és 6-án került fel amazonra a 2. rész e-bookban. Instant buy volt, ahogy a 2 hónapra rá megjelenő magyar verzió is. És persze a 2. rész még jobb volt, a már fentebb tárgyalt részekben. Azóta a környezetemben minden ismerősömmel elolvastattam, és nem nagyon volt még, akinek nem tetszett.
Szerintem ebből is 2 hónap múlva, április közepe-vége környékén lesz magyar könyv. Egyébként már az első 3 fejezet - 28 oldal - fent volt eddig is az író FB-oldalán.
Sry az offért.
És akkor amíg várok az amazonos unlockra, Legendary Ironman XCOM 2 egy kis szuszával. :D
Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.08. 17:15:45 -
Sir Cryalot #286 Igaz utólag könnyű ezt mondani, de mégis így van: ha nem a sequel gyártással foglalatoskodtak volna firaxisék hanem menetközben rácsodálkoztak volna hogy mennyivel RPG-bb egy long war-el moddolt xcom:eu mint egy mass effect3 ,és magukra erőltettek volna némi újító szellemet, eléggé bejöhetett volna a számításuk a bioware kárára és pozitív publicitást kaptak volna,
ehelyett kb. pont az történik az xcom-al mint a mass effect-el két rész közt, akciódúsabb, izompólósabb, közelharcosabb, kiengedett hajúsabb, szélesebb rétegek által fogyaszthatóbb zenéjű lett.
ééééés megint a taktikai gameplay szorul háttérbe, kozmetika javára. -
#285 Nagyon eltalalt vilaga van, nem tudtam letenni a konyveket, fokeppen a masodikat. -
Renegade #284 Hyperionnal?! naaaaa az az alfa meg az omega, mit tud ez a könyv? meg is lesem molyon :)
Utoljára szerkesztette: Renegade, 2016.02.08. 10:31:06 -
#283 Off:
Ritka alkalmak egyike, de ennek a konyvnek a masodik resze nagyon epic lett, siman pariban van a klasszikus sci-fikkel (pl Dune, Alapitvany, Hyperion).
Mar varom nagyon a forditasat, tudni akarom, hogy mi tortent Darrow-val :) -
#282 Epic win, Vonyító társam. :D -
#281 Csak nem Pierce Brown-tol a Morning Star (Red Rising 3.-ik resze)? :) -
#280 Ahogy az első részben, itt is fejlesztésekkel - és a hozzájuk kapcsolódó taktikai küldetésekkel - viszed előre a sztorit. Szóval ha kiveszed az Avatar bart, akkor gyakorlatilag egy Base Assault és légi harc nélküli XCOM:EU-t kapsz, amiben pár küldetés körlimites. És a sniper a nevével ellentétben inkább közelharci egység. :)
Sajnos most nincsenek viszont "Second Wave" opciók, pedig ölni tudnék egy egységek statjait randomizáló opcióért. Kurva unalmas, hogy minden egységnek ugyanazok a statjai, és a Red Fog is sokat segítene az elején - és hátráltatna a vége felé. :)
Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.08. 05:32:14 -
#279 Nos, pénteken kijött a játék, kedden kijön a kedvenc könyvtrilógiám záró része, amire 1 évet vártam tűkön ülve, és szerdára szabit is kivettem, hogy elolvashassam, csütörtökön Deadpool...
Szerintem lesz elfoglaltság bőven az elkövetkező 2 évben is.
Nem mellesleg ha az első résszel el tudtam tökölni száz, meg ezer órákat, akkor nem értem, hogy a 2. résszel miért ne tudnék? Biztos vagyok benne, hogy sok minden kimaradt az első végigjátszásból, és éreztem, hogy sokmindent nem optimálisan csináltam még, szóval van mit csiszolni, plusz a legnagyobb nehézség mindig picit más taktikát és stratégiát igényel, mint az utolsó előtti. -
Sir Cryalot #278 "Nektek nem furcsa hogy ebben nincsenek UFÓ harcok meg vadászgépek ? Sokáig nem jöttem rá mitől van a hiányérzetem..."
tuti lesz új zene is , mert ezt az igénytelenséget amivel kiadták valami elképesztő trehány "munkának" tartom :)
az xcom2 + a zenéje pont olyan mint a bethesda "early" release-jei, túlhúzódó fejlesztés után csapnak egy nagy zsebtömős partyt utána mennek vissza dolgozni, időpont az csak 1 rituálét jelent nem a teljesértékű játékot :)
Külön vicc hogy pont release előtt jött a hír hogy beveszik a long war-os modder brigádot mert már nem akartak átalakítani kijövetel előtt semmit :)
Össze van csapva, soundtrackestől meg játékmechanikástól, nevetséges , nyugati játékfejlesztőknek ma már ez a standard, felületes végigrohanós "gamer"-eknek megteszi ez is .
Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.02.08. 03:51:29 -
#277 Nem értem miért rohantok ennyire. 2 évig erre vártatok, aztán másfél nap alatt végig toljátok, majd újra várhattok 2 évig :)
SG-nek kellene hirdetni ilyen SPEEDRUN okat, nagyobb játékokból, és nyerhetne valami apróságot az első 3.
Mondjuk egy év SG előfizetést :))))) De komolyan lehetne valami dicsőségtábla. Hozna kis pezsgést az Sg életébe.
Junior én még soha de soha nem láttalak téged kérdezni :D Mindig a megjelenés napján a mindenttudó voltál itt:)
Hiába idén nemjött Grimrock 3 ott nem láthattalak :). Mi értelme lenne amúgy több labornak? Eleve 2 helyen kutatnak cuccok után.
Nektek nem furcsa hogy ebben nincsenek UFÓ harcok meg vadászgépek ? Sokáig nem jöttem rá mitől van a hiányérzetem...
-
SaGa Jr #276 Szerintem nincs limit befejezés időpontjára nézvést. Csak szövegelés van arról, hogy most már ideje lenne befejezni a dolgot mert ez meg az történik a világban és bele kéne húzni, de amúgy addig húzod amíg akarod.
Igazándiból a sztori feladatokhoz kötött az egész menet pont, mint az előző részben. Ha azokat nem csinálja az ember akkor ítéletnapig eljátszogathat.
Adott időközönként mindig jönnek feladatok, amelyekkel kordában lehet tartani a project állapotát is könnyedén. Tehát alapból sem sok szükség van az avatar számláló kikapcsolására. A játék elején fel tud pörögni viszonylag magas értékre, de aztán ugyanolyan gyorsan vissza is lehet szorítani.
A kutatnivalók sajna előbb elfogynak, mint a sztori maga véget érne. De ezt gondolom majd a leendő DLC valamelyest orvosolják, ahogy talán majd új mellék feladatokat is láthatunk idővel.
Egy kérdés azokhoz akik végigvitték:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Laborból másnál is csak egy volt építhető? Nekem nem sikerült egynél többet felhúzni és a továbbfejlesztéssel is csak két kutatónak tudott melót adni, így a többieknek nem sok értelmük volt. -
torma1 #275 Szerintem nincs előre megírt script. Akkor van vége amikor jön az utolsó küldi. Az egyben is addig játszottál ameddig nem értél a végére vagy kiléptek az államok és game over. -
#274 Neztem a workshopban, van 3 kozel hasonlo cheat, de a kerdesem tovabbra is all. Miszerint ezzel vegtelen lesz a jatek? Vagy a jatek erre nincs felkeszitve (random es/vagy scriptelt teendokkel, missziokkal) es elobb utobb elfogy tartalom akar no az avatar, akar nem?
Meg javaban zajlik az elso vegigjatszasom, de mindig is akartam egy olyan gameplay opciot, ami vegtelen ideig tart, es kommandozhatok nyugodtan. :) -
torma1 #273 Van már ilyen mod. Nexuson nézz körül. -
#272 Ha neadj'sten lesz (de lehet mar van) olyan mod, ami kikapcsolja az avatar projekt progresst, akkor vegtelen ideig tarthat a jatek (gondolok itt a vegtelen random missziok, stb teljesitesere), vagy mindenkeppen van valami limit, honap, ev, stb? Errol van info? -
#271 Kisebb HP-jú tömegek ellen szerintem hasznosabb a Sharpshooter Faceoff képessége. -
j0rmungandr #270 Na végigvittem a játékot elsőre, iszonyú jó volt, folytatást várom. A Reaper képesség kisebb hp-jú tömegek ellen írtózatósan brutál. -
SaGa Jr #269 Főleg ha a legalsó szintre húzza fel az ember a kérdéses szobát (az áramfejlesztővel együtt). Ott ugyanis minden szoba hatékonysága jobb. :)
nomiss:
Ez normális. A guerilla feladatokkal (ezekkel inkább gátolhatod az előrelépésüket, nem konkrétan csökkented a készenlétüket, már ha olyat csinálsz meg aminek a vörössel kiírt eredménye az lenne, hogy tolódik a fejlődés pár héttel vagy kapnának 1 helyett 2 csíknyi előnyt), hekkeléssel bizonyos feladatokban és vörös feladatokkal meg a sztori feladatokkal (SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!) lehet csökkenteni a csíkokat. Egyes ellenállók megmentése jellegű feladat is csökkenthet 1 csíkot.a codex elfogás, kikutatás több lépésben, majd az onnan kapott infó alapján felfedett terep kitakarítása és a helyi codex lény meghekkelése együtt például 5 csíkot csökkent
Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.07. 16:21:25 -
#268 Na, végigvittem Commanderen.
Egy jó tanács, utolsó küldetés/videó alatt semmiképp se legyen bekapcsolva a Steam Overlay, eszméletlen perf. droppok voltak, a záróvideónál ki is fagyott. :(
Kutya jó a sztori, nekem nagyon tetszett.
Várom a 3. részt, addig elleszek ezzel. :P -
torma1 #267 Gondolom majd jönnek a komolyabb modok is. Mint pl a long war stb. Ez nagyban előre segíti az újra játszás lehetőséget. Főleg ha majd lesz hozzá magyarítás. -
Etelkozi Vata #266 Na én hozzátok képest közben jól lemaradtam a játékban, mert egyszerre 4 végigjátszást viszek. :)
1 veteran, 1 commander és 2 legendary.
Úgyhogy lassan már spoiler számba megy, amiket írtok... :) -
#265 Amúgy amikor a térképen megkapják az alienek a pöttyöt, akkor ráfókuszál egy Facilityre. Van a tenger közepén egy (???), meg a területeken is. Ahányszor ráfókuszál, annyi pont van ott az Avatar Bar-ból. Célszerű egy Facilityt meghagyni, és a többire rámenni, mert akkor az új pöttyök a meghagyottra mennek, a (küldisorozatos) küldetésekkel viszont te MINDIG a tenger közepén lévőből szedsz el.
Persze később már látni fogod te is a térképen direktben, hogy hol hány pötty van, nem kell számolgatni, ez inkább az elejére érvényes.
Aztán ha már így is sok pöttyük lesz az UFOknak, akkor egyszerre 5 pöttyöt is le tudsz szedni egy Facilityvel, ahogy épp most tettem én is. :P -
#264 Hála égnek 2 relével az egész földet lefeded. :D -
#263 Ez teljesen normális. Az idegenek is lépkednek előre, haladnak. Hátráltatni, késleltetni tudod a projektjüket, ahogy ők is siettetni Dark Eventtel (1 v 2 ponttal), de megállítani csak úgy tudod, ha befejezed a játékot. :) -
#262 Csak az első piros küldetés Blacksite a többit Facility-nek hívják. A Blacksite és a másik küldetéssorozat többi küldetése fehérrel van jelölve a térképen.
Mind a Facilityk sikeres elvégzése, mind a 2 küldetéssorozat küldetéseinek az elvégzése csökkenti az Avatar progress bart.
Egyébként nem kell félni a 12 bar-tól, én ott fordítottam meg a játékot Commanderen... Jött volna egyszerre 3 pötty, de már csak egy volt, megvártam, míg a visszaszámlálásból (ha 12 pöttyös, akkor 2 heted van csökkenteni), és a +3 pötty elveszett a gépnek.
Azóta nyerő szériában vagyok.
Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.07. 12:46:39 -
nomiss #261 nem ertem nekem 2 hetente lépked elöre az avatar csik... bármit csinálok
lehet valahogy vissza is lépteteni ? -
#260 Es legyen mindig eleg "hely", hogy uj kapcsolatot tudj letesiteni :) (vagy erdemes a meglevot kutatni/fejleszteni minel hamarabb).
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.02.07. 11:32:11 -
SaGa Jr #259 Az a szaggatott vonal egy fontos helyre mutat. Ott el kell végezni egy feladatot, amivel hátráltathatod az Avatar project haladását. Ehhez persze előbb oda kell menni, kapcsolatot létesíteni a helyi ellenállással és majd ha ez megvan, akkor tudod csinálni a feladatot. Ha nincs direkt összeköttetésed még a hellyel, akkor minden oda vezető területen előbb kapcsolatot kell létesítened majd menni tovább a következőre míg eljutsz a célhelyre.
Maga a vörös szín a black site feladatokat jelöli, amik kritikusak abból a szempontból, hogy ha nem csinálod meg hamar, akkor az ellenfeled hamarabb befejezi a project-et és akkor game over.
torma1:
Sokat segít, hogy eleve mod barátra csinálták meg a játékot, nem úgy, mint az előző részt. De az eddig megjelent modok (a Long War team modjait leszámítva), elég egyszerű dolgok. Karakterek meg ini buzerálások, amiket manuálisan is elvégezhet az ember. -
torma1 #258 Végre rendes modok. :-) most jelent meg de már tele van. :-) -
#257 Valoszinuleg nem, irjak is a modoknal, hogy a savegame onnantol kezdve csak a moddal muxik.
#246
17 ora jatek utan (ebbol volt par oracska idle time is, mert egesz nap ment a jatek szombaton, de en nem voltam mindig a gep elott), sok-sok kuldetes, hulla es helyszin utan nekem ketszer fagyott le. Egyszer amikor a kutatas szobabol valtottam az mernoksegre, es puff, a csajszival a jatek is megfagyott. Masodjara meg egy kuldetes elotti felszereles beallitasnal fogta magat es puff.
Maga a jatek stabilan fut, neha volt kis fps drop, de amiota kikapcsoltam az AA-t es a steam overlayt, semmi gond vele. -
#256 De ugye eredetinél kapcsoltad ki a tűzfalat ?:) Mert wareznál nagyon megszívnád ezt ...Amúgy warezosnál is van hiba csak ott a piros képernyőt egy szpésszel tovább nyomod.
Sikerült megcsinálni a 6. VIP túszmentős pályát 20. visszatöltéssel !!! :) ugy hogy élve kihoztam a VIP-t és a 4 emberem is kijutott, mindezt legkisebb játéknehézségen :) Hiába veszed le a nehézséget az a baj a 12 kör akkor is 12 kör és a tetőre felküldött sniperek rendszeresen lecsúsznak a körlimitről.
Azt akarom kérdezni hogy a másik kontinensen megjelent valami piros bigyó és szaggatott piros csík vezet afrikáig.
Na az ellen tudok (lehet) csinálni valamit? Vagy az is a történet része ??? -
#255 Amúgy arra van valami megoldás, hogy ha van egy mentésem amiben használok modokat, de kikapcsolok egyet akkor ennek a hiányában nem hajlandó a játék betölteni a mentést? Kiírja, hogy hiányzik egy mod pirosan és csak akkor hajlandó betölteni ha újra bekapcsolom. -
#254 Steam workshop-ban is megvannak ezek. -
AnubisEE #253 sziasztok megoldodni latszik a gond rohely de kikapcsoltam a windos tuzfalat es most jo csak el ne kiabaljam ....
-
#252 modok
van pár jó mod -
#251 Szintén crash hegyek, 4 küldit csináltam meg kb, de itt most feladom. Buzeráltam a settingst, ini-ben is nyúlkáltam már, nem segit semmi ezen a trágyán. A második küldetés előtt nekem is fixen kiakadt, azon még túljutottam a borderless windowed módban. A vicc az, hogy küldi közben kutya baja, de ha valami átvezetőt kell betölteni vagy ilyesmit, ott köhög. 50 euroért ezt adják és még csodálkoznak, hogy megy a warez.. -
AnubisEE #250 Sziasztok nagy bajban vagyok kb 10 perc utan fixen megfagy a jatek csak az alt + tab segit es program bezarasa ezutan el se indul a jatek
A kezdo kepernyonel megy a zene es fekete kepernyo ........ Ha ujrainditom az egesz gepem magahoz ter elindul de kb 10 perc jatek utan kezdodik elorol az egesz :(
Win7 van AMD Radeon R9 390 videokartyam a lefrissebb illeszoprogijaval mar minimum grafikan is kiprobaltam az sem segitett ha tud valaki valami megoldast a problemara " HELP " -
SaGa Jr #249 Vannak a Black Site feladatok mellett olyan ismétlődő egyéb feladatok is, amikor 3 különböző területen 3 különböző dolgot kéne megcsinálni, de csak az egyiket tudod. Itt ugyanúgy választani kell majd mint XCOM:EU/EW esetében.
Itt minden feladatnak van egy kisebb hozománya (intel, supplies, egyéb alapanyag, katona/kutató/mérnök), meg egy kihatása a project-re. Olykor egyszerű a választás, máskor igen komolyan feladja a leckét a program, mert a felkínált feladatokból okosan választva (mindig van legalább 1 olyan opció ahol a project állapota csökkenthető 1, de akár 2 vonással is), jelentősen könnyíthető a helyzete a játékosnak (vagy mérsékelhető a rossz helyzet).
Nekem eddig egy igen nehéz választásom volt ezen feladat trió kapcsán.SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!A 3 ellenségre kiható opció közül egy volt jelentős hátrányt okozó a project-ben (2 vonás csökkentés), 1 amit ha nem csinálok meg minden ellenfél kap +1 armor-t (sebzés csökkentés), meg 1 amit nem elvégezve minden ellenfél lövése mérgezővé válik. A kapható előnyök meg 1 mérnök, 200 intel, illetve egy halom alloy volt.
A játék eleji hekkeléssel jobb inkább várni, míg kutatásban előrébb lép az ember és lesznek már fejlettebb drone-jai. Azok kétszer akkora eséllyel indulnak neki a buzerálásnak amihez még a tech emberkék saját hacker értéke is hozzáadódik.