1016
1585982264.jpg
Mount & Blade II: BannerLord
  • Wreck86
    #53
  • PrasCo
    #52
    Azt a ku...! Azt kell, hogy mondjam - határozottan érdemes belehallgatni, én most tettem meg!
  • PrasCo
    #51
    Új blogbejegyzés, melyben a zenéről tudhatunk meg pár dolgot.

  • PrasCo
    #50
    Semmilyen új - hivatalos - hír nincs.
  • rico86
    #49
    Sziasztok van már valami hír játékról? jó lenne megjelenési dátumot legalább megközelítőleg tudni.
  • Árcsi1488
    #48
    Lehet már tudni valamit a harcosok fejlődési módjáról? Mármint úgy lesz mint a warbandban hogy pl men at armsból knight. vagy mint a fire and sword-ban hogy megvan a konkrét egység és veterán elite. Én mondjuk jobban örülnék a másodiknak
  • PrasCo
    #47
    Nem jutott szerkesztésre időm:


    Szerk.: ráadásul a Warband vásárlói feltehetőleg a történelmet szegről-végről ismerő és szerető emberek voltak, akik elsősorban a kiváló harcrendszer és a sandbox játékmenet miatt vásárolták a programot. Én tehát úgy látom, hogy marketingszempontból az elhelyezés kiváló, hiszen akinek tetszett a Warband, az feltehetőleg nagy százalékban vevő lesz erre is. Én is.
    Mittomén, egy Skyrim esetében teljesen érthető lenne az érvelésed, ha egy DLC hirtelen nem a Dragonbornról és Skyrimről szólna, hanem egy hammerfelli kovácsgyerekről, ez a játék jellegéből következik itt is.
    Utoljára szerkesztette: PrasCo, 2014.10.17. 14:01:00
  • PrasCo
    #46
    Áh, így már értem - bár azt nem, hogy a "letölthető tartalom" esetében definíciószerűen hol van előírva, hogy annak kapcsolódnia kell az "eredeti világhoz". :)
  • Although
    #45
    Nem erre gondoltam. Egy profi cégnél ahol van sales managment vagy hogy híjják. Ott ilyen nem kerül koncepcióba. :)
    De nincs jelentősége. Ők maguk is kis cég de még kisebb modereket is támogatnak. Nyílván a bevétel jó része a moder csapaté lesz.
    Ugye az eredeti játék Khergit, swádia, meg a többiek, ez meg egy új világ. Tehát nem dlc az eredetihez, ha szigorúan vesszük. De ettől ők még azok akik egy szerethető kis amatőr csapat :)
  • PrasCo
    #44
    Feltételezem, úgy érti, hogy ha néhány csigolyával kevesebb gerinc szorult volna beléjük, akkor ezt nyugodtan elpasszolhatták volna egy teljesen új, önáló - tehát teljesárú - játékként. :)
  • nearo
    #43
    ja mer amit idéztél az is a fícsörből van... ok, nem figyeltem
  • Terawatt
    #42
    Chivalry-hoz is kiadtak egy Deadliest warrior alcímmel dlc-t amiben nyinnyáktól a spártai katonáig lehetsz és mixelve ölik egymást. :D Szerintem a warband kifejezés az nem kor specifikus, így simán jó így.

    Ficsőrből idéztem lentebb, szóval én már biztos olvastam. Idéztelek :)
  • nearo
    #41
    ja hogy az a része is a 35-re ment válaszként
  • Although
    #40
    Elolvastátok a featuret?
    Egyébként látszik amatőr kis csapat ez :)
    Kiadnak egy teljesen más világról szóló modot dlcként a warbandhoz :)
  • Terawatt
    #39
    DLC-ként nevezik meg ezt és manapság nem divat ekkora tartalmat ingyen adni.
  • nearo
    #38
    miből gondolod, hogy fizetős lesz? vagy egyáltalán melyik részére gondolsz, hogy fizetős lesz?
    úgy egyáltalán mit értesz "fizetős" alatt?
    Utoljára szerkesztette: nearo, 2014.10.17. 10:20:50
  • Terawatt
    #37
    Fincsi!

    "Tactic camera for an overview of the battlefield." #29 végül csak lett ilyen amire gondoltam. :)

    Gondolom fizetős lesz, amit részben sajnálok, mert annyi jó mod van amit lehet tölteni és fanmade, hogy kár lenne érte. Ha ingyenes lesz akkor számíthatunk arra, hogy rengeteg ember vissza fog térni és jó reklám lenne a bannerlordnak.

    Utoljára szerkesztette: Terawatt, 2014.10.17. 10:08:23
  • Voltan
    #36
    Höjj!!! :D
  • PrasCo
    #35
    Amíg pedig a Bannerlord meg nem érkezik...
  • Master91
    #34
    +okos AI !
  • PrasCo
    #33
    Na igen. :) Igazság szerint, ha "csak" egy szebben festő Warband lesz kissé jobban kidolgozott előzménytörténettel és élettel telibb környezettel, én már elégedett leszek. Fejlődést várok, de nincsenek égbekiáltó elvárásaim.
  • Master91
    #32
    kell !
  • Terawatt
    #31
    Dobálom a pénzem a monitorhoz és semmi nem történik.
  • PrasCo
    #30
    Kellemesen fest a lány.

  • Although
    #29
    Pont nem, mivel ez szerepjáték is. Így belső nézetben kell alakzat infokat adni :) kicsit realisztikus meg kicsit káosz a köbön :D
    Utoljára szerkesztette: Although, 2014.09.22. 18:02:54
  • Terawatt
    #28
    Legjobb egy total war széria féle real time felső nézetes egységirányítás lenne szerintem. Ott lehet könnyen és gyorsan alakzatot állítani majd gombnyomásra vissza a karaktered bőrébe
  • PrasCo
    #27
    Nehéz a meglátásaidba belekötni. Szubjektív, de az M&B harcrendszere annyira jó még a mai napig is, hogy azt sem bánnám, ha tulajdonképpen és alapjában változatlanul maradna; viszont az abszolút így van, hogy a csapat-AI nagyon komoly tápot igényelne. Számomra a M&B: With Fire and Sword is (többek között) azon úszott el, hogy rohangáltak a pikások a csatamezőn, és egyesével párbajoztak a rohadt nagy pikákkal... értelmetlen, ostoba és nevetséges volt. A Warband esetében ennyire még nem lógott ki a lóláb, de abban a korban, ahol az alakzat és a drill kezdett lenni a minden, ez egy ordító hiányosság. Nyilván nagyon jót tenne ez a Bannerlordnak is, csak valami olyan UI is kéne alá, ami könnyen kezelhetővé teszi.
  • Árcsi1488
    #26
    Igazad van! Igazából arra szerettem volna kilyukadni hogy akkor a Bannerlordban is jelen lesz az összes harcmodor stílus ami warbandban. Annak nagyon örülnék ha szebb grafika mellett a különböző harci parancsokra jobban rámennének pl.: pajzsfal vagy lándzsa fal és mögöttük az íjászok és itt nem arra gondolok hogy mindenki tartsa a vonalat mint a az 1 ben hanem hogy a katonák alakzatban is tudjanak mozogni , illetve lovasroham közbeni ék alakzat. Meg szívem szerint ha magát a harcot is kicsit látványosabbra csinálnák nem csak az alap 4 féle kardvágás, nyilván nem egy assassins creed szerű combo aprításra gondolok hanem realisztikára. ha mondjuk kétkezes bárdal hasítasz és végi az ellenfél a pajzsával akkor azért tántorodjon hátra kicsit ilyesmi. Mi a véleményed?
  • PrasCo
    #25
    Ha engem kérdezel, annak a felvetésnek, hogy a régi Warband népeit vagy akár a Bannerlordét milyen történelmi népek insrpirálták, több értelme van, mint annak, hogy e két játék népeit feleltessük meg egymásnak. Már csak azért is, mert a két játék közt évszázadok teltek el. Például az Empire-nek egyértelműen a végnapjait élő Római Birodalom adta a mintaképét. Azt hiszem, kijelenthető, hogy ilyen kultúra a Warband-ben nem volt; esetleg, ha nagyon megerőszakoljuk a szüzet, akkor mondjuk a svádok, mint a Német Nép Szent Római Császársága, de ez is borzasztóan a levegőben lóg. Egyelőre a khuzaits - khergit párhuzam él a leginkább, de az is csak a steppe-i nomád életmód párhuzamának révén.
    Szerintem várjuk meg, hogy a Bannerlord háttéranyaga mit mond erről - bár meglepne, ha viszonylag egyértelmű megfeleltetést találnánk a továbbiakra. :)
  • Árcsi1488
    #24
    Már nagyon rég bejelentették de sajnos lassan haladnak sztem de nagyon várom a warband is nagy kedvenc volt de ez a grafikája alapján elképesztő, nyilván nem a legtökéletesebb grafikáról beszélek de ilyen játékban nem is kell, pontosan elég. Végre nem egy újabb bugyuta szuperhősös scifi játék. Egy kérdésem lenne szerintetek így passzolnak egymáshoz a népek?
    Vlandians = Swadia
    Sturgians = Nord
    Aserai = Sarranid
    Khuzaits = Khergit
    Battain = Vaegir
    Empire = Rhodok
  • precise
    #23
  • rico86
    #22
    Sziasztok!
    Szeretnék egy hazai oldalt létre hozni ahol a Bannerlordal kapcsolatban lehetne képeket ,ha lesz videókat megosztani és értékelni.
    Az oldal célja összefogni a magyar bannerlord közösséget és együtt játszani ,segíteni egymást amikor csak lehet.
    Akiket érdekel jelezzék nekem:
    Elérhetőségek: skype: szaszizoltan
    email:[email protected]
    Részleteket később itt vagy közlök amikor lesz gameplay esetleg béta részvételi lehetőség!
  • Although
    #21
    Kis jegyzeted tökéletesre sikeredet, szerintem. Nincs semmi lényeges ami kimaradt volna!
  • Although
    #20
    Szerintem elég használható info kijött. Várós nagyon. Mindenképp látszik előrelépés lesz a második rész nem visszalépés :)
    Az a gond továbbra sincs megjelenési dátum. Akár még 1 év is lehet, sajnos. Így nem várnék komolyabb gameplay-t. Hacsak nem, egyáltalán nem akarják bejelenteni a megjelenési dátumot. :)

    Utoljára szerkesztette: Although, 2014.08.30. 08:41:14
  • rico86
    #19
    Örülnék ha pl 1 hónap múlva lenni valamilyen info, gameplay vagy valami használható dolog.
  • PrasCo
    #18
    'sztakkormár a képek se hiányozzanak, miért is ne:

    Az információk alapján feltételezhetően egy aszeráj városkép:


    Valamint minden bizonnyal a Calradiai (Kalrád-? :D ) Birodalom egy klasszikus városa:
  • PrasCo
    #17
    A Warbandben és általában az M&B-ben bár jellegzetes kultúrákból merítettek a frakcióknál, nem adtak nagyívű háttérsztorit a játéknak, hogy a játékosok maguk töltsék ki a fantáziájukkal a réseket. Most is marad a sandbox-jelleg, de némileg több hátteret adnak a népeknek.
    A Bannerlord 200 évvel játszódik a Warband előtt, amikor a Calradiai Birodalom elkezdett széthullani előbb törzsi szövetségekre, majd utódállamokra (erre ugye bőven utalt a Warband sztorija is), hasonlóan a Nyugatrómai Birodalom elhullásához és a kora-középkori államszerveződések kialakulásához. Ebbe kapcsolódik bele a játékos, akár a Birodalom, akár valamely állam oldalán. Ezen analógia alapján a Bannerlord fegyverei, ruhái, építészete is az i.sz. 600-1100 körüli időszakból merítenek ihletet, nem pedig a [Warband-féle] 13. századból.

    Ott vannak pl. a vlandiánok [angolban Vlandians, megpróbálok valamiféle fonetikus átírást követni], egy törzs, melynek a főnökei feudális urakká lettek és híresek a nehézlovasságukról.
    Aztán a szturgiaiak [sturgians], akik az északi erdős területeket népesítették be és fejsze-, valamint kardforgató gyalogságként jeleskednek.
    Az aszerájok [aserai]a cserjés vidékeket és a sivatagi oázisokat birtokolják délen, mind gyalog-, mind lovon jól küzdenek.
    A huzájtok [khuzaits] tipikus sztyeppi kultúra, mely meghódította a keleti kereskedővárosokat, nagyban támaszkodnak a lovasíjászaikra.
    A battániaiak, erdei életmódjukból kifolyólag halálosak a gerilla-hadviselésben, akár nyílzáporral aknázzák azt ki, akár a fák közül kicsapó üvöltő rohammal.
    A Birodalom pedig generációkat töltött az összfegyvernemi hadászat csiszolásával, így katafraktok [nehéz, vértes lovasság], lándzsás formációk és íjászok egyaránt megjelennek a csataterein.

    A Taleworlds megpróbál több ízt adni ezeknek a frakcióknak, mint volt nekik a Warband-ben. Több klánra fognak tagozódni, amik saját prioritásokkal bírnak és rivalizálnak is. A lordok személyisége összetettebb lesz. Lesznek apróbb frakciók is, törvényenkívüliek és zsoldoscsapatok.
    Maga a felállás megközelítése is enyhén más lesz viszont, mivel a fejlesztők megpróbálják megragadni egy birodalom összeomlását, ahol gyakran erősebb a bűnbakkeresés és fejetlenség, mint az összetartás. A Birodalom lényegében a polgárháború szélén vergődik, az uralkodó elit nem képes egyöntetű választ adni a hatalmi súlypontok eltolódására. Ebben a környezetben a játék eleje egyfajta félig scriptelt bevezető lesz, hogy a játékos képbe kerülhessen a különböző frakciókkal, kapcsolatba kerülhessen bizonyos személyiségekkel [bár ugye valami hasonló a Warbandben is volt, csak gondolom, más léptékkel és lényeggel]. A bevezető küldetéseket követően a játék visszatér teljesen sandbox-módba, de az átalakított és kibővített NPC-, és küldetésrendszerek remélhetőleg azt jelentik, hogy ez a sandbox játékmenet is bőséges "sztorit" képes szállítani.
  • PrasCo
    #16
    Megkímélve magamat a szó szerinti fordítástól, inkább kijegyzetelném a lényege, ezzel rövidesen végzek.
  • rico86
    #15
    Üdv mindenkinek!
    Új hírek már kíváncsi vagyok , angolul jól tudó játékostárs megtenné ha leforditná azt megköszönnénk.
    Itt a link:
    https://www.facebook.com/mountandblade/posts/888596607836339
  • rico86
    #14
    Sziasztok tudja valaki hogy mikor jelennik meg?