3250
QBYTW0tvAwMDBVxLFAVR
  • LeWyTy
    #1687
    Hehehe
  • horika
    #1686
    Szerintem csak placebo effekt volt, mert pont az egyik dolog ami miatt háborogtak az emberek, hogy teljesen mindegy milyen hajót vezetsz, ugyanúgy mozog mind, csak a skin más. Lehet, hogy más fejlesztések voltak a hajóidon, mert azok már tudják befolyásolni a dolgokat.
    Utoljára szerkesztette: horika, 2016.09.21. 12:02:25
  • RJoco
    #1685
    Ámen.
  • Amiga
    #1684
    "Nem volt az igazi a No Man's Sky kommunikációja

    Érdekes helyzet állt elő a Sonynál. A cég ugyanis hosszú ideig szinte minden rendezvényén mutogatta a No Man's Sky-t, mint a PlayStation 4 egyik legegyedibb exkluzív címét. Habár az anyag megjelent PC-re is, mivel a Sony támogatásával készült, nem csoda, hogy a japánok némi előnyt akartak kovácsolni belőle a PS4 javára. Aztán a játék megjelent, és sajnos bebizonyosodott, hogy közel sem tudja azt nyújtani, amit a készítők korábban ígértek.

    Ezzel kapcsolatban kérdezték Shuhei Yoshida mestert, a Sony stúdióinak vezetőjét a Tokyo Game Show alatt, aki egészen furcsa módon nem próbált terelni, hanem egy az egyben rákente a dolgot a Hello Games vezetőjére, Sean Murray-re. "Megértem a kritikákat, főleg azokat, amiket Sean Murray kap, hiszen a nyilatkozatai alapján többre lehetett számítani, mint amit végül kaptunk. Nem volt egy remek PR-os stratégia, főleg azért nem, mert nem állt mellette egy PR-os ember sem, aki segítsen neki. Végső soron egy független csapatról beszélünk. Ugyanakkor az a tervük, hogy tovább fejlesztik a No Man's Sky-t, és jövőben jelentősen kibővítik a játékot" - mondta Yoshida." (IPON)

    Úgy legyen! :-)
  • RJoco
    #1683
    Én úgy vettem észre, hogy van. A nagy és hosszúkás hajó nem volt olyan jó, mint a mostani, ami inkább lapos kockára hasonlít. Azért nem tégla, mert akkor hosszúkás lenne, de nem az. És jobb vezetni.

    Elég volt egyet ugranom és máris megjelent egy Space Anomaly. Most megint megvan az Atlas útvonal is. Már csak irídiumot, rezet és alumíniumot kellene találnom a hiperhajtómű fejlesztéshez. De persze az most nincs.
  • horika
    #1682
    A formának semmi köze a repüléshez.
  • RJoco
    #1681
    Találtam egy 21 slot-osat, aminek nagyon jó a bányász tulajdonsága és igencsak ártalmas a lézere is. És még plazma vetővel is fel volt szerelve. Sajna azóta nem ad 23-asban közel hasonló jót sem.
    Ma cseréltem párszor hajót. Érdekes, hogy a 26-osom mellé betett egy 25 slot-os roncsot. Nem gondoltam volna, hogy megy ez lefele is. Bár repülésben biztos jobb lett volna a formája miatt. Végül találtam egy 27 slot-osat.
    A ruha is szépen alakul, már 40 slot van. És nem is kell jeladókat keresgélnem bypass chip-ekkel. Egyszerűen csak repülök közel a felszínhez és rengeteg épületet találok mindenfele. Kb 2 perces járásra vannak egymástól az újabb és újabb felfedezni valók.
    Ami zavaró, hogy elég kopár a bolygó és nincs rajta élőlény. De a hangjukat meg hallani.
  • pett3rson
    #1680
    Ja, horika jól mondja, nekem is elég hamar legyűrte a sima bányászlézer is a Sentineleket. Keveset használtam a Bolt Caster-t. A másik legjobb egyébként a gránát. az egy lövés, a négylábúak ellen 2-3 löket elég, a lépegetőt pedig 4-5 lövésből teszi hűvösre.
  • horika
    #1679
    Boltcaster felesleges szerintem. Raksz 1-2 Combat Amplifier-t akkor bőven elég lesz bármi ellen.
  • RJoco
    #1678
    Találtam egy 19 slot-os fegyvert 158k kreditért. Volt rajta egy Combat Amplifier Omega és még sok egyéb nyalánkság. A nevezettből nekem csak Tau-ig van BP-m, úgyhogy örültem neki nagyon. Gyorsan le is gyalultam az enyémet és az új már csak 128k-ba került. Igen ám, csakhogy eltűntek a nyalánkságok és az említett is. Még jó, hogy épp előtte mentettem, gyors visszatöltöttem és inkább nem is vacakoltam a sajáttal, becseréltem úgy, ahogy volt. Rendesen aprítja az emeril-t is. Igaz csak a lézer van rajta jelenleg, semmilyen más támadó eszköz, de sentinel-ek ellen ez is tökéletes.
  • RJoco
    #1677
    Értem, köszi!
    Akkor a játék mindenképp úgy generálja majd a dolgokat.
  • MerlinW
    #1676
    Vissza fogsz találni az atlas útra ne aggódj. Keress fekete lyukakat, az egyik végén lesz Atlas bázis.
  • RJoco
    #1675
    Visszamentem az Atlas Interface-hez, de sajna semmi. Marad az egyedüli küldi, irány a középpont. Nameg a fejlesztés. Bár a multi-tool-hoz már nem találok semmi újat. A ruhához még akad, a hajóhoz kevésbé.
  • RJoco
    #1674
    Jó, akkor az anomaly-n van a muki, viszont nincs már atlas útvonalam. Szóval a probléma még mindig adott. Visszacsinálható vagy nem?
    A középpont felé vezető út még él.
  • MerlinW
    #1673
    Atlas állomáson nincs muki. Az anomaly base. Ott mindegy mit választasz. Atlas bázis-on követni kell az Atlas útját, ha a questet akarod csinálni.
  • RJoco
    #1672
    Ha az Atlas állomáson a mukinál azt választottam, hogy felfedezgetek és nem kell a fekete lyuk, sem az Atlas terv, akkor ennek annyi vagy vissza lehet, hozni valahogy az Atlas tervet?
    A mentés visszatöltése nem járható, mert jópárat mentett már a játék, mire észrevettem a dolgot.
  • RJoco
    #1671
    Vagy 3 hete még olyan szépen futott a játék.
    A napokban update-elt és most sikerült játszanom egy kicsit, de nem ment olyan szépen, mint korábban. Néha akadozik és a megfelelő FPS szám is kétséges, mert megfájdult a fejem.
    A tetejébe úgy landoltam, hogy közben simán átrepültem egy barlang bejárati homlokzatán, felszálláskor, meg alig tudtam kievickélni belőle.
  • TokraFan
    #1670
    A játékot már jól ismerve, ez a teljesítmény a mazochizmus kategóriába sorolható tevékenység lehetett...
  • Amiga
    #1669
    Egyrészt - elszomorító.
    Másrészt - várható volt.
    Harmadrészt - ki volt az a fanatikus állat, aki átrágta magát 255 galaxison? :-DDD
  • MerlinW
    #1668
    Eljutottak az utolsó, 255. galaxisba, A 256 és utána már csak ismétlődik a 255-ös. Nincs univerzum középpontja:) Mily meglepő:D
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.09.14. 20:40:17
  • MerlinW
    #1667
    Tök felesleges és hardverigényes tartalommal megtölti egy objektumot. A bolygókat a játékban úgy képzeld el, mint egy 10 centis anyagból készült lufit, aminek a felszínét járhatod be és áshatsz le a 10 centis anyagban.
  • horika
    #1666
    Nem kell ahhoz 24-es multitool. Én pl. hagytam a francba a boltcaster-t (ha raksz pár cuccot a laser combat fejlesztésre simán van olyan jó mint a boltcaster) és így maradt hely a gránátvetőnek.
  • RJoco
    #1665
    Vajon miért olyan nehéz megcsinálni a bolygó közepét?
    SpaceEngineers-ben sem lehet, volt aki már próbálta.
  • RJoco
    #1664
    Nekem még nincs 24 slotos multi-tool-om, hogy gránátvetőt tegyek rá.
    A kezdő bolygón a hajóm mellett volt egy barlang. Jól el is kószáltam benne, mindjárt az elején, de szerencsére rövid mászkálás után megtaláltam a kijáratot. De kicsit azért aggódtam, hogy mi a fenét csinálok, ha nem találok ki. Ez nem minecraft, hogy csákányoljak egyet magamnak és a gránáton kívül más nem viszi a földet. Pedig azért na...
  • pett3rson
    #1663
    baaammm, telibeee :DDD
  • MerlinW
    #1662
    Én néztem meg:) Gyakorlatilag 2 perc leásni a limitig:)
  • pett3rson
    #1661
    Szinte éreztem, hogy már ezt is megnézte valami elvetemült (8 órás streamet nyomó polgár)...
  • horika
    #1660
    Fenébe, pedig milyen menő lett volna...
  • MerlinW
    #1659
    Csak ~100 métert lehet leásni, utána nem omlik a föld.
  • horika
    #1658
    Jobban belegondolva nem olyan lehetetlen, csak ha elfogy a nyersanyag amivel utántöltöd a gránátvetőt akkor macerás felmenni érte nagyon mélyről ha pont függőlegesen "ásol" lefele. Kíváncsi lennék rá mi történne ha beleugranánk egy ilyen teljes bolygón átmenő lyukba...
  • pett3rson
    #1657
    Ilyet Én is csináltam már :) eltévedtem és egyszerűbbnek tűnt "kiásni" magam :) de volt, hogy lefelé is így mentem egy barlangba. Pont alattam mutatta az ásványokat és így egyszerűbb volt lemenni, mint megkeresni a bejáratot.
  • horika
    #1656
    Kíváncsi leszek mikor jön a hír, hogy valaki átfúrt egy bolygót.
  • Yag
    #1655
    A véletlen hozta már úgy, hogy a gránátvetővel "csináltam" barlangot ami inkább egy ficak volt de egy Radioaktív bolygón elég volt 5-6 gránát a közeli hegy oldalában és stabilizálódott a helyzet. Azt még nem vizsgáltam meg, hogy bármilyen bolygón el lehet játszani ezt vagy csak szerencsém volt. Jöttem mát ki barlangból is így. Eltévedtem, kirobbantottam az oldalát, kicsit brutális de remélem nem számít csalásnak :)
  • MerlinW
    #1654
    Az nem galaxistól függ, hanem csillagtípustól. Ha megvan minden hiperhajtómű fejlesztésed, máris mehetsz az extrém bolygókra.
  • MerlinW
    #1653
    A videó csak díszlet, nem arról van szó. A szöveg a lényeg. Arról nem tehetek, hogy nem érted:) Alapvetően a játékmechanikáról beszél, mitől lesz egy játék, játék. Történet, motiváció, kapaszkodók, stb megoldásait és hiányait fejti ki, illetve hogy hogyan kellene csinálni. Hogy a legtöbb mai fejlesztőcég azt hiszi, hogy a programozók és grafikusok feladata fedi le a játékfejlesztés 90%-át, pedig max a felét. Kb erről szól a videó.
  • RJoco
    #1652
    Van akinek mázlija van és olyan bolygókat fog ki sorban, amiket akár körbe is sétálhat.
    Én eddig nagyon kevés ilyennel találkoztam és amelyik ilyen volt, azon sok volt a rám vadászó húsevő.
    A többi javarészt toxikus volt vagy nagyon hideg és csak kevés, ami rádióaktív. Persze sok-sok viharral, hogy messzebb nehogy elmászkáljak. Barlang meg persze pont akkor nem volt a közelben, amikor kellett volna. Sokszor csak éppen, hogy visszaértem a hajóhoz.
  • Inquisitor
    #1651
    "Nekem valamiért a létszükségletek hiánya miatt vált unalmassá a játék. Bármelyik bolygón is vagyok a felszínen a hajó nélkül is korlátlan ideig meg lehet lenni."
    Láttam egy manust aki a harmadik galaxisban van, ilyen napi 8-10 órás kis streameket nyom róla, neki a kimaxolt ruhájában volt olyan bolygó, ahol 90 másodpercet se bírt volna ki a szabadban. De nyilván mivel ez rengeteg belefektetett idő, senkit nem vígasztal aki már 50-100 órát beletolt és semmi változatosságot nem lát.
  • RJoco
    #1650
    Egyrészt ez nem magyar, így nem értem. Másrészt ez nem a mi verziónk, hanem még a megjelenés előttről lehet valamikor.
    Hacsak nem változtattak az elmúlt 2 hétben a HUD megjelenésén. Esetleg mod.
  • MerlinW
    #1649
    Végre egy intelligens videó egy tapasztalt játékfejlesztőtől.


    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.09.11. 13:32:56
  • Yag
    #1648
    Nekem valamiért a létszükségletek hiánya miatt vált unalmassá a játék. Bármelyik bolygón is vagyok a felszínen a hajó nélkül is korlátlan ideig meg lehet lenni. A sugárzások vagy hideg elől elég a föld alá bújni barlanba, vagy ásni egy ficakot. Valahogy a kraftolás egy idő után már nem létszükség csak lehetőség. A nyersanyag gyűjtögetés bár jópofa, de késöbb az eladáson kívűl kevés hasznos dologra használhatom a blueprintek feltöltésén kívül. Jó lenne még egy változó gravitációs környezet, vagy
    nagyobb környezeti függőség, ráutalódás a helyi nyersanyagokra vagy a szkafander esetleg hajó egyéb kraftolásával adott esetben elhasználódásával annak javításával veszélyeztetni az életben maradást. Az elején teljesen rendben van, hogy addig el se tudok indulni míg nincs megjavítva minden, de késöbb az Üzemanyagon kívül szinte semmi nem kell a hajóhoz. Gyakorlatilag nem sokat kell gondolkodni vagy stratégiázni egy bolygóra érkezéskor merre érdemes vagy kell elindulni, mert elég ha csak szén van (márpedig szinte mindenhol van) és mehet a walkingolás. A felfedezés élménye valahogy nem annyira jön át mint pl. a Subnauticában, hogy na még egy ilyen vagy olyan ércet kibontok, á ott is egy, elúszok odáig, még elérem de már vissza is kellene fordulni, mert fogytán a levegő és ha most nem indulok a felszín felé akkor kampec. stb. Vagy mire belefeledkezem egy kanyon látványával már megint az a fránya oxigén hiány ... valahogy nem kihívás életben maradni egy idegen bolygón nem úgy mintn a víz alatt.
    Persze lehet vívódni,találgatni hogy ettől jobb egyik vagy másik open world game, de egy biztos, eleinte furán hatott hogy nincs külön történet szál, mint pl az Assassin Creed, Maffia, WD vagy FC részekben, de fura módon nem is hiányzik. A Subnauticában vagy Elitben és itt a NMS ben külön tetszik, hogy ha én magam nem jelölök ki elérendő pontokat akkor még érezhetem azt, hogy nem haladok előre ... és ha kijelölök és elindulok azon az úton akkor várakozással tölthet el, hogy valami változni fog, valami történni fog velem mert egy jó ok-okozati rendszerben ez így van rendben. Talán mert el kezd az ember egy valós probléma valós megoldásaival foglalkozni abban a környezetben és eszközökkel, ahol éppen van? Lehet. Talán éppen ettől próbál vagy tud az ember belesüppedni vagy éppen kiábrándulni egy ilyen sandbox jellegű játékból. Ezért a beleélhetőség és azok elemei vagy erősítik vagy elkedvtelenítenek egy ilyen típusú játékoktól. Persze az is lehet, hogy csak nekem hat így ;)