3511
A nagy Gazdasagi Világválsag
  • másikisvan
    #329
    Így an a tőke ellen azok nyavalyognak akiknek nincs. Ez körülbelül a világ kilencven százaléka. Ez nagyjából öt és fél milliárd ember.

    Pedig dolgoznak mint a rettenet, a tövit törik és van akinek még a gallya sem jut.
  • másikisvan
    #328
    Ja és ha valaki szándékosan elrejti a bizonyítékokat, vagy egyáltalán nem hagy olyanokat, akkor mégis hogy szeretnél közvetlen bizonyítékot szerezni ? Nem lehet, csak kikövetkeztetni és a józan ész belátása szerint elismerni.
  • másikisvan
    #327
    KÉTLEM hogy valódi matematikai alapokig vezetnél vissza bármit is azon kívül hogy összeadod osztod szorzod kivonod vagy megsemmisíted a pénzt.

    Ha a karvalytőke gazdasági válságot okoz akkor máris kapcsolatban van a két dolog, akár hiszed akár nem.

    Tőke ?

    József Attila: Favágó
    Vágom a fát hűvös halomba,
    fényesül a görcse sikongva,
    zúzmara hull szárnyas hajamra,
    csiklándani benyúl nyakamba -
    bársonyon futnak perceim.
    Fönn, fönn a fagy baltája villog,
    szikrádzik föld, ég, szem, a homlok,
    hajnal suhint, forgács-fény röppen -
    amott is vág egy s dörmög közben:
    tövit töröm s a gallya jut.

    - Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz,
    ne szisszenj minden kis szilánkhoz!

    Ha odasujtsz körül a sorshoz,
    az úri pusztaság rikoltoz -
    a széles fejsze mosolyog.


    Mág valami attól hogy valaki vidéki állattenyésztő vagy földművelő még lehet önmaga is művelt, ápolt ember, sőt... valószínűleg még olyanabb mint az olyanok akik azt mondják kulturáltak és a retekklub adja nekik a mércét.
  • Bucser
    #326
    Matematikai alapokig.

    A Sejtés pedig nem Bizonyíték semmire. Ez logikusan végiggondolható hiszen minden tudományban a sejtést kell igazolni egy már bizonyított tételtől elindulva.

    btw: Felhívnám ismét a figyelmet ez még mindig a világgazdasági válság topic és nem a "rohadt karvalytőke kizsigerel mindenkit" topic.

    (ha nem lenne tőke valszeg felkopna az ide írogatók álla egytől-egyig beleértve magamat is) Kivéve ha valahol a nyírségben távol a világtól kecskét tenyészt az illető és hetente egyszer fürdik vájlingból.
  • Bucser
    #325
    Így igaz az erősebb kutya baszik. de hol van ez másként bárhol az univerzumban? (megsúgom egyedül a hangyák és a méhek között)

    A Tőke ellen általában azok nyavajognak akiknek

    1.: Nincs
    2.: Éppen meg kell fizetni a kamatot a tőkétől kapott kölcsönért cserébe
    3.: hatalomra akarnak jutni és ez egy jó módszer, hogy meglovagoljuk a szegényebb réteg tőkeellenességét..

    szóval a populista demagógiával fáradjatok át másik topicba.
  • patiang
    #324
    Te is tudod, hogy a törvény a TŐKE. Még a Szovjetúnió sem tudta magát kivonni alóla.
    Bizonyára hallottad már, hogy zsidó "törvény" szerint: maradj a másodvonalban, s irányítsd az elsőket.
  • másikisvan
    #323
    A törvényeket ők terjeszttetik elő, és ők fogadtatják el az ő embereikkel.

    Lebeg a semmiben ? Mostanában nagyon sok minden lóg mint gólyafos a levegőben. Mint például az hogy a sejtés nem bizonyíték semmire. A logika sem és az ésszerűség pedig még úgy sem.

    A matematikai, vagy a kirakat-közgazdaság"tudomány" alapjaiig ?
  • Bucser
    #322
    Onnan, hogy visszalehet vezetni a matematikai alapokhoz mindent.

    Ellenben a bullshitlufi meg lebeg a semmiben. nem tudod semmivel sem alátámasztani. Csakis sejtéssel ami meg nem bizonyíték semmire.

    A FED működését pedig törvény szabályozza.
  • patiang
    #321
    Ja és mit is mondott az UNIO. Egy kanyit sem a bankok megmentésére, mert ezt kérte tőlük az USA. Erre egyedül a németek 540 milliárd eu-t raktak félre e célra. Akkor hogy is van? Lehet, hogy túl erős volt az UNIO?
  • patiang
    #320
    Már ne haragudj, de honnan tudod, hogy mi fedi a valóságot. "Kíváncsi" vagyok ki fog ebből a nagy szarból gazdagon kimászni, s miért indították el. De ez örökre titok marad. Nincs itt semmi összeesküvés elmélet, egyszerűen csak a TŐKE ugat.
  • másikisvan
    #319
    Való igaz nem könnyű megállapítani hogy a hazugságok vagy a féligazságok a veszélyesebbek. A FED feladatainál ? Lehet hogy erről a tankönyvek hazudnak, amelyek tartalmát épp ez a csoport határozza meg ?
  • Bucser
    #318
    Láttam már nem egyszer a filmet. féligazságokkal és tényeknek beállított feltételezésekkel valamint tárgyi tévedésekkel van tele. (már a FED feladatainál tévednek pár óriásit)
  • másikisvan
    #317
    A szocializmus összeomlasztásakor hiba nélkül áttértünk a legkapitalistább "demokráciába".

    Ez csak nézőpont kérdése. A népnek, akárhova tértünk, nem osztottak lapot.
  • patiang
    #316
    Érdemes végignézni.
  • patiang
    #315
    Véletlenül bukkantam rá:

    tőke
  • Bucser
    #314
    Hogy is mondják? Egy fecske nem csinál nyarat.

    Nem 2-3 ilyennel kellett volna rendelkeznünk, hanem 1000 hasonló termékkel, hogy a szocializmus összeomlásakor hiba nélkül áttérjünk a kapitalista demokráciába.

    Az Ikarus működésének utolsó 25 évében nem fejlődött semmit. a belenyomott innováció elveszett. Ahogy a teljes gépiparunk. Hisz mindenki megelégedett azzal, hogy a néhány buszunk milyen jól fogy a regionális piacon. Aztán szépen letarolt mindenkit a DAF-Volvo- Mercedes henger.

    egyedül talána a RÁBA tartja magát, de ő is csak mintha már csak mint beszállító létezne. önálló teherautói nincsennek már.
  • birdo #313
    A hosszú orra miatt tudott " akkora erőt kifejteni.
  • I.C.ram
    #312
    Uj-Zelandi Dutra traktor prospektus.

  • birdo #311
    Azaz..
  • I.C.ram
    #310
    Valahol megvan nekem pontosan az Ikarus eladasi statisztikak, de nem talalom most sehol :(

    Amcsiknal kb olyan 1000 Ikarus lehetett. Ami baromi nagyszam egy olyan orszagban, ahol gyakorlatilag meg ma sem nagyon letezik tomegkozlekedes.
  • I.C.ram
    #309
    Ja a Dutra traktor pl baromi nepszeru volt Franciaorszagban.
  • Molnibalage
    #308
    És mekkora mennyiségben? 10 ezres nagyságrenben lett szétszórva a világban, de a jenkiknél mennyi ilyen gurult?
  • birdo #307
    Mintha , a traktorunk is nyert volna .
  • I.C.ram
    #306
    Volt meg egy rakas termek, ami sorra nyerte el a nyugati versenyeket, de most nincs kedvem oket osszeszedni mind.

    Szoval nem volt olyan rossz a helyzet a lehetosegekhez kepest persze.
  • I.C.ram
    #305
    Ezek pl amerikai Ikarusok.






    Ugyanez a tipus Magyarorszagon:
  • I.C.ram
    #304
    Ebben tevedsz. Meg az osellenseg USA-ban is lehetett ertekesiteni. Los Angelesben is voltak Ikarus buszok. Kanadaban meg leanyvallalata is volt az Ikarusnak. De ott vannak meg a harmadik vilag orszagai is.
  • Bucser
    #303
    A legjobb az az ötlet volt, hogy tiltsuk ki a magyar boltokból a külföldi termékeket és csak magyar termékeket lehessen árulni.

    el lehet képzelni mi a következő lépése a leleményes magyar népnek?:)

    Irány a környező országok a határokon meg megszaporodnak a teszkók ósánok metrok és lidlik...
  • [NST]Cifu
    #302
    Ez az, amit sokan nem tudnak megérteni. ^^

    A tipikus esete az, amikor úgy hőbörög valaki, hogy nem következetes. ^^
    Kétlem, hogy magyar ipar akkora védelmezői a sarki boltba járnak vásárolni nap-mint-nap, és nem mennek el a Tesco, Cora vagy valamelyik más hipermarketbe, mert ott olcsóbb ugyanaz, vagy a hasonló termék.
  • Bucser
    #301
    btw kedves OKKultist és másikisvan:

    EZ MÉG MINDIG A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG CÍMŰ TOPIC

    a magyar helyzet nem érdekel. pláne nem Fekete János ténykedése mert 18 ÉVE VOLT.

    Ha pedig azt mondod, hogy fizettél azért, hogy iskolába járj (és nem a költségvetés fizette helyetted itthon a 80-as években) bizonyítsd vagy rádsütöm, hogy hazudsz és innentől törölgetésre kérem fel Cifu-t.

    orvosért lehet fizettél mert már akkoriban is dívott zsebbeboríték rendszer.
  • Bucser
    #300
    Tudod az emberek 80% aszerint dönt mit vesz, hogy menyit kell érte fizetni.

    Ha van egy magyar termék 200 forintért és egy osztrák 100-ért biza az osztrákot fogja venni.

    A védegylet is eltűnt mint a huzat 1 év alatt.
  • Bucser
    #299
    Számod is van vagy csak nagyapótól hallott legendád?
    A mezőgazdaság magyarországon nem a 70-es években volt világszínvonalú hanem a 80-as évek elején.

    Aztán szépen lemaradtunk mert nem tudtuk hova eladni a rengeteg nagyszerű terméket.

    Az pedig, hogy miért nem itthon gyártunk azért van mert amit itthon gyártasz NEM VESZIK MEG!!! Drága és a minősége núdli a kínából hozotthoz képest.

    Érted?? patriotizmusból az ember a minimálbéres fizujából nem fogja megvenni a 4000 ft-os pólót ha megkapja a kínaiban 1000-ért.

    Ebbe döglött bele a textiliparunk.

    ALDI-val jöhetsz meg a LiDL-el is ezek diszkontáruházak. Az a dolguk, hogy onnan hozzák az árut ahonnan a LEGOLCSÓBBAn behozható.

    A DINNYEBORIGATÁS meg a többi fölösleges hőbörgés az ami nem ér semmit. FEL KÉNE FOGNI A DRÁGA TERMELŐKNEK, HOGY BIZTOSÍTÁS NÉLKÜL NE TERMELJEN MERT AKKOR A FAGY VAGY AZ ASZÁLYKÁR TÖNKRETESZI. AZUTÁN MEG MEGY KALAPOLNI ÁLLAMI TÁMOGATÁSÉRT.

    A privatizáció el volt baszva. A TSZ-ek feldarabolása meg asszem torgyán apánk ötlete volt. Na ennyit erről.
  • másikisvan
    #298
    Ja de az ugye nem buli, ha nincs ezerféle, akkor egyrészt nem lehet úgy megosztani az embereket, hogy te béemvés vagy te meg mercis, és nem lehetne rábírni őket arra sem hogy az újabbnál újabb szarokkal járjanak dolgozni.

    A pénz pedig ??? Nem lenne szükség rá... csak össze kellene szervezni hogy ki mit csinál és azért mit kaphat. A modern technológiákkal már nem kellene éveket várni egy-egy dolog elkészültéig.

    Olyan viszonylagos jólétet lehetett volna csinálni hogy senkinek egy hangja sem lenne. Bérházakat százszámra... ehelyett loptak meg elkúrtak mindent. Lenyúlták a lóvét, minket meg itt akarnak hagyni a szarban.
  • másikisvan
    #297
    Eladhatatlan szart...

    Rendben legyen igazad. Akkor mi történik ? Nem eladni kellett volna hanem használni. Üzembe helyezni. Nem úgy... hanem működtetni. De nem mű-ködtetni hanem megvalósítani vele a viszonylagos jólétet. Nem mercibuszokkal hanem ikaruszokkal, vagy akármivel.

    A gépesítésnek hála lazán lehetne sorozatban nyomni az autókat mint anno.

    Nem lenne sok féle, nem is kellene sokféle, arra kellene amire való olcsón és biztosan elvigyen oda ahova menni szeretnél.

    Ezt meg lehetne csinálni. Csak kis szervezés kellene. Mondjuk összeszervezni hogy a kajánkért ne pénzt adjanak hanem vasat.

    Van szakember van akarás van idő (lassan csak volt).

    Nem nekem kell felébredni, hanem az embereknek...

    Mire kell a rohadt pénz ? Mi a rohadt gecinek kell a kurva pénz ?

    Mit akar belőle, felhalmozni, mert arra lehet hogy jó, de szerintem meg felhalmozni is jobb a valódi értéket, mint azt a papírhulladékot.
  • OKkultist
    #296
    Na ne vicceljünk már!!! Az 1989-es GDP-t sikerült ÚJRA ELÉRNI 2002-ben!!! WAKEUPNEO!!!!!! Volt azért pár dolog itt régebben:
    -könnyűipar (nagyrészt nem túl jó minőségű, de azért ment exportra is, a mai olcsó kínai szutykok sem jobbak, de legalább növeli a költségvetési hiányt!)
    -ÉLELMISZERFELDOLGOZÓ ipar, na ezt teljesen lenyúlták a nyugati cégek, amit meg nem, azt lenullázták, még ekkora böszmeséget volt szoc. ország nem csinált. Most nézz meg egy ALDI-t, még a joghurt is osztrák. És nem jobb , mint a magyar, de legalább 1000km-ről hozzák. A CUKORGYÁRAK története megérne egy dok.film sorozatot, hogy miért és hogyan szüntek meg, kinek volt ez jó üzlet, és hogy ma már a SAJÁT FOGYASZTÁSUNKAT SEM TUDJUK ELLÁTNI. (taps, gratuláció)
    -Maga a MEZŐGAZDASÁG, ahol sok menő TSZ már a 70-es években CLAAS és John Deer cuccokkal olyan termésátlagokat tudott, hogy HOLLAND ÉS USA figurák ide jártak tanulmányútra, és EXTRA ÁRENGEDMÉNYEKKEL ADTAK el GÉPEKET, hogy megtudják, hogy tudják azt a teljesítményt amit tudtak. (na ennek annyi, vége, sem szakember, sem a lehetőség nincs meg, szétdarabolták az egészet, alig maradt 1-2 kisebb, a valamikori világszínvonalú egységekből, a KITE már inkább kereskedik, Bábolnának annyi, teljes a siker.)
    -Vegyipar (eladott-sz*rért-húgyért, vagy megszünt, pedig ez sem volt rosszab, mint ami most van)
    -Gyógyszeripar (na ez ugyanaz, mint a MG-feldolgó, ezt már érdemes volt ellopni, átjátszani,stb..)
    -Buszgyártás (nem volt soha csúcsminőség, de ültél már olyan belföldi-helyijáratú buszon, ami az? Legalább annyi maradt volna, hogy a SAJÁT IGÉNYEKET ki tudná elégíteni, de nem, lenullázták, kampó.
    A 80-as években meg hol volt ingyenes a tankönyv, meg az orvos????
    Valami másik ország lehetett,mert itt fizettünk már akkor is, ugyanannyit, ha nem többet, az akkori fizetésekhez viszonyítva, mint ma.
    Az ÁLLAMDÓSSÁG VISZONT köszöni szépen jól van, meghízott, ma már fejenként 3millió Ft. (csecsemőtől a 100évesig) HOL A LÓVÉ???????? Feketejánost csak megkérdezném, amíg még lehet.
  • másikisvan
    #295
    Ezt hogy érted ? Jó addig rendben hogy amíg itt kocsmákat építettek addig a németek autógyárat.

    De nálunk nem volt ám választás hogy mit óhajtasz csinálni... Valaki mondjon le.

    Le ne boruljak a hitelezők előtt ? Olyan nagy jóindulatból adtak hitelt ? Nem. Tudták hogy ez vár Magyarországra. A vezetőink eladták az országot azért, hogy tompítsák a lakosság elégedetlenkedését.

    Ma is ez van, nem változott semmi...
  • Bucser
    #294
    Dolgoztak (a keresőképes lakosság 60%-a biztos. a többinek csak munkahelye volt). csak nem hoztak létre értéket. ergó hitelből dőzsöltek. valszeg ha nem hiteleznek nekünk az várt volna ránk mint az oroszoknál. hogy sokáig csak a vodkával tudtak volna fűteni az emberek..
  • Bucser
    #293
    Az Ikarus-t hol lehetett nyugaton értékesíteni?

    elmondom: Kb sehol.

    Itt pont arról volt szó a 80-as években, hogy a szovjet meg VSZ piacra termeltünk akik meg nem nagyon tudtak fizetni. így a kieső bevételeket hitelből fedeztük. ez volt az országos szopás.

    Ha meg megnézed az alapvető javakon túl semmiben nem volt a magyar termelés versenyképes a nyugati társakhoz képest. AKIK FIZETNI IS TUDTAK volna érte.

    ERGÓ eladhatatlan szart termeltünk hibás vezetői döntéseknek hála.
  • Molnibalage
    #292
    Talán az Ikarus busz, de azért meg nem tudom hogy mennyire kaptunk bárhol is reális árat.
  • I.C.ram
    #291
    Ott az Ikarus pl. Vilag top 5 buszgyara kozt volt mindig. Sot sokaig a top1 volt.
  • másikisvan
    #290
    Ne szédíts már ezek szerint a magyarok nem csináltak semmit, nem dolgoztak meg a fűtésért a kajáért a gyermekeik taníttatási lehetőségéért ?

    Ha ezt mondják nekik, köszönik szépen de nem kérnek az államból... ja hogy akkor is és most is lenyomják a torkukon, hazaáruló zsoldosokkal ?

    Naná !