36663
-
#1188 A hírek szerint a Chelsea azt javasolja, hogy Hernan Crespo mégse maradjon a Milannál, miközben a Parma elismerte, hogy Alberto Gilardino leigazolása egyre közelebb van.
A múlt héten az argentin csatár még azt nyilatkozta a lapoknak, hogy bizakodó a kevesebb fizetéssel járó kölcsönszerződés meghosszabbításával kapcsolatban, de a különböző igények meghiúsíthatják az üzletet.
A Milan bosszús a Chelsea-re mert kitartóan érdeklődnek Andríj Sevcsenko és Gennaro Gattuso iránt, mialatt sokallják Kakha Kaladze vételárát, ami 8,6 millió font. Ez egy újabb zavaró pont, míg a másik a Parma gólzsákjáért folytatott párbaj a két klub között.
„A következő héten le fogunk ülni Gilardinoval és megvitatunk mindent,” – nyilatkozta az Olasz Rádiónak Oreste Cinquini, a Parma technikai igazgatója.
Gilardino egyértelműen kijelentette, hogy a Milant részesíti előnyben, de a Parma-nak figyelembe kell vennie a Chelsea jobb ajánlatát, amit nem utasíthatnak el olyan egyszerűen.
„Albertonak a jövője a legfontosabb, de mást is figyelembe kell vennie, amivel nem sújthatja a Parma-t. A klubok, akik érdeklődnek utána, mind elsőrangúak, és mi szeretnénk, ha boldog tenne.”
-
#1187 Az AC Milan hozzá szeretné adni még a Lazio kapusát, Matteo Serenit az Oddoval kötendő üzlethez.
A Milan és a Lazio lassan lezárja az elmúlt héten folytatott megbeszéléseket az olasz válogatott játékosával kapcsolatban, és a szerdai tárgyaláson Sereni jövőjéről is beszéltek.
Serenit a Milan Christian Abbiati pótlására akarja megszerezni, hogy ő legyen a biztonsági tartalék a következő szezonban az elsőszámú kapus, Dida mögött.
A Lazio kapusa erről a következőt mondta:
„Senki sem mondott semmi hivatalosat, de ha a Milan ajánlatott tett, akkor biztos lehetek benne, hogy nagyon alaposan megfontolják.”
Forrás: tribalfootball.com
Matteo Sereni
Születési hely: Parma
Születési idő: 1975.02.15.
Magasság: 186 cm
Testsúly: 78 kg
Nemzetiség: Olasz
Poszt: Kapus
Serie A-s meccsek száma: 125
-
#1186 okés THX érte :DDDD -
#1185 szasztok Milan Fanok!
nah akkor ma összedobok nektek egy bannert
-
#1184 Az AC Milan új szerzeménye, Marek Jankulovski lerakta a mankókat és újra mosolyog. Egy hónappal a műtét után már tervezi mikor kapcsolódik be a felkészülésbe új csapatánál.
Ő az első cseh játékos az AC Milan történetében.
A www.sport.cz cseh internetes oldal készített vele interjút.
Miután aláírtam négy éves szerződésemet a Milannal nagyon megkönnyebbültem," -árulta el tegnap este Jankulovski az újságíróknak Petøvald u Karviné-i kórházban.
Nemrég Milánóból iderepült Massimiliano Sala is, új csapata egyik specialistája. " Kellemesen meglepődött a kórház felszereltségén," mondta Jankulovski.
- Nemfélt attól, hogy az átigazolásásból nem lesz semmi miután eltörte lábát?
- Megfordult bennem, de a csapat eloszlatott minden kétséget efelől, bíztak bennem és megvásároltak sérülten is.
- Ők szervezték meg az ön operációját egy Milánótól messzi klinikán, Vareseban?
- Ott vannak a legjobb specialisták, Udinevel közösen szervezték.
- Mikor tér vissza Olaszországba?
- Július elsején repülök vissza Milánóba, a csapat Július 15.-én kezdi meg a fölkészülést, de arról még lemaradok. Most kezdtem el futni de augusztusban már a pályán lehetnék.
- Milánóban önt igazi futbalőrület várja. Föl van rá készülve?
- Igaz hogy Udineben a három év nagyon nyugodt volt, most azzal is kell számolnom, hogy a szurkolók érdeklődése irántam megnövekedik, de Napoliban már volt részem valódi futbalőrületben.
- Hogyan hat önre a milánói San Siro?
- Csodálatos stadion, nyolcvanezer ember, ez valami fantasztikus. De az a legfontosabb számomra, hogy teljesítsem a csapat elvárásait.
- Az edzővel, Carlo Ancelottival már beszélt milyen szerepet szán önnek?
- Még nem, csak köszöntünk a bajnokság zárófordulójában megrendezett találkozón. Sok sikert kívánt és hogy gyorsan gyógyuljak meg.
Forrás: sport.cz
-
#1183 A Fiorentina bejelentette, teljes tulajdonjogot szerzett az Ac Milan középpályása, Marco Donadel felett.
Donadel januárban ment a lilákhoz, miután csalódást keltő időszakot töltött el a Sampdoriánál. Ám ekkor még a Milan játékosa volt.
Egészen a mai napig.
Úgy hírlik a Fiorentina új mestere Prandelli volt az, aki ragaszkodott az ügylethez, hiszen Donadel egyike volt a Parma két évvel ezelőtti kezdőcsapatának, amit akkor az edző irányított.
A 22 éve középpályás tagja az olasz U21-es válogatotnak is.
Marco Donadel
Születési idő:....4/21/1983
Születési hely:..Conegliano (TV)
Nemzetiség:.....Italy
Magasság:........179cm
Súly:................73kg
Poszt:...............Midfielder
Mezszám:.........16
-
#1182 Gennaro Gattuso marad a Milanban, miután a klub közölte a Manchester United vezetőivel, hogy a játékos nem eladó.
Az angol bajnokság nagyágyúját összefüggésbe hozták az üggyel kapcsolatban és a játékos ügynöke közölte, hogy érdeklődtek is nála.
„Ha őszinte akarok lenni, a Manchester United néhány nappal ezelőtt ajánlatot tett, de gyorsan lezártam az ügyet,” – mondta Claudio Pasqualin az Olasz Rádiónak. „A Milan nem akarta megfontolni a középpályás eladását. Ő pótolhatatlan a klub számára.”
Gattuso kulcsfigurája a piros-feketéknek és a társaság is megfelelő a számára.
„Adriano Galliani szerint ő lesz a csapatkapitány, amikor Paolo Maldini végleg visszavonul,” – nyilatkozta Pasqualin.
Az egykori Rangers játékost néhány alkalommal már megnézte a Manchester United, akik Roy Keane örökösét keresik.
-
#1181 A Chelsea főnöke, Peter Kenyon ma Olaszországba megy, hogy beszéljen a Milan védőjével, Kakha Kaladze-val.
A Milan 10 millió fontot kér, ami akadályt jelenthet, mint ahogy Kaladze magas fizetése is.
Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a piros-feketék még külön tárgyalnak a Chelsea csatárának, Hernan Cresponak a kölcsönvételéről. A londoni klub be szeretné számítani az argentint Kaladze leigazolásába.
Kenyon reméli, hogy ma felélesztheti a tárgyalásokat, amikor Milanóba repül.
-
#1180 A Chelsea csatárának, Hernan Cresponak az ügynöke megerősítette, hogy az argentin akár már holnap a Milanba szerződhet.
Fernando Hidalgo a következőt nyilatkozta:
„Csütörtökön Londonba leszek, hogy megbeszéljem az utolsó részleteket. A két klub már majdnem megegyezett a kölcsönadás meghosszabbításáról. A szerződésről már csak Hernan aláírása hiányzik, ami a következő pár napban megtörténhet.”
-
#1179 Három hét telt el az isztambuli vereség óta, és Carlo Ancelotti Milanelloból az Olasz TV-nek adott interjújában emlékezett vissza a történtekre.
„Néha elgondolkozik az ember azon, hogy van-e elég ereje a folytatáshoz. Elgondolkozik a jövőről. Az, az este már mögöttünk van, és a következő szezon kezdetére kell készülnünk. Sok mindent mondtam, de azt sosem, hogy elhagyom a Milant a vereség miatt. Akkor sem tettem volna így, ha nyerünk. – mondta Ancelotti.
A következő cél a döntő Párizsban. El fogják érni a háromemberes védekezésnek is köszönhetően?
„Ezt a megoldást már kipróbáltuk ebben a szezonban is, habár nem sokat gyakoroltuk. A következő évben még többet fogunk edzéseken foglalkozni ezzel, noha az alaprendszer marad az idén használt.” – reagált a Milan edzője.
Alberto Gilardino lehet a Milan következő igazolása, de a tréner nem erősítette meg a híreket:
„Nélküle is ott voltunk Isztambulban és képesek vagyunk eljutni Párizsban is. Természetesen Gilardinoval sokkal könnyebb lenne.”
Az utolsó kérdést az Inter szurkolói tették fel. Ők azt mondták, hogy az Inter idénye jobb volt, mint a Milané, mert megnyerték az Olasz Kupát.
Ancelotti a következőt válaszolta: „Ők elégedettek, mindenki elégedett.”
-
#1178 Christian Abbiati: "Száz százalékig biztos, hogy elhagyom a Milant, mivel vissza akarok térni a munkámhoz. Bizonyos dolgok nagyon hiányoztak az elmúlt három szezon alatt. A Milan egy nagy család, mindig szivesen gondolok erre a csapatra. Mindig voltak más ajánlataim, de eddig inkább itt maradtam. Most másképpen vizsgálom az ajánlataimat. Hová fogok igazolni? Oda, ahol megbíznak bennem. Egyik klubot sem részesítem előnyben, mindegyik komoly tervvel rendelkező csapat számításba jöhet, akár még külföldre is hajlandó vagyok elszerződni. Akármelyik megoldásra nyitott vagyok."
-
#1177 Az AC Milan hátvédje, Kakha Kaladze Oroszországba repül, hogy találkozzon a Chelsea elöljáróival, és a tervezett átigazolásáról egyeztessen.
Már néhány hete hallani lehetett olyan híreket, hogy a grúz válogatott erőssége a kékekhez igazol, de mindeddig nem sikerült megkötni a szerződést.
„Moszkvába megyek és végre meg szeretném tudni, hogy kellek a Chelsea-nek vagy nem,” – nyilatkozta a védő. „A találkozó tisztázza a helyzetet. A Milan nem szeretné, hogy eligazoljak.”
-
#1176 Mielőtt elindult volna nyaralni, Andriy Shevchenko nyilatkozott Kaladze esetleges távozásáról és a Világbajnokságról:
"Kaladze hozott egy döntsét, amit el kell fogadnunk. Az utóbbi két évben kevés játéklehetőséget kapott és ő nagyon szeretni folyamatosan a pályán lenni. A csapat elveszít egy remek játékost, de ami még fontosabb én elveszítek egy igazi barátot. Emiatt nagyon szomorú vagyok"
A jövő évi Világbajonságról a következőket mondta:
" Meg akarom ízlelni milyen egy világbajnokságon játszani. Ez nagyon fontos számomra, az ukrán nép 15 éve vár erre a pillanatra. Úgy érzem ez az év a mienk lesz."
-
#1175 ez igaz -
#1174 ha-val nincs mondat a fociban :DDDD -
#1173 jah mákkal... :PPP az nem volt tizi amit a bíró befújt... Tomasson meg ha belövi azt a szépen kidolgozott akciót akkor vége :P -
#1172 igen a másik 3-3 volt :DDDDDDDDDDDD -
#1171 na esetleg az egyik meccs X lehet... -
#1170 ehh :D -
#1169 jó tudom majd ősszel :D -
#1168 semmi seva góóól nem volt :DDDD ez a meccs 0-0 volt -
#1167 hehe 3.Sheva lő góóóóól? :DDD -
#1166
2.Toni lő Dida véd :DDD -
#1165
Toni lő Dida véd :DDD -
#1164 -
#1163 hajrá Milan :DDDD
joak vagytok -
#1162 Az AC Milan patrónusa, Silvio Berlusconi zöld utat adott, hogy ajánlatot tegyenek a Parma csatáráért, Alberto Gilardinoért. A Milan elnöke, Adriano Galliani a hétvégén beszélt Berlusconival Gilardino leigazolásáról, és a Milan többségi tulajdonosa közölte, hogy finanszírozni fogja a szerződést.
Beleértve Gilardino évi fizetését, ami kétmillió font. A csatár leigazolása 35 millió font költséget jelenthet a Milannak, amiből 24 milliót átigazolási díjként a Parma kér.
Gallianinak szüksége van Berlusconi támogatására, hogy az elkövetkezendő 24 órában tovább tárgyalhasson a Parma elnökével. Luca Baraldival.
Gilardino reméli, hogy a jövője még a Bologna elleni, a bennmaradásért vívandó mérkőzés előtt rendeződik.
A csatár ügynöke, Beppe Bonetto pénteken a következőket mondta:
„Gilardino Olaszországban szeretne maradni és az első számú választása a Milan. A játékos kéri, hogy hamar döntsenek a jövőjét illetően, mert nem akar semmilyen plusz teher alatt játszani a Bologna ellen.”
-
#1161 Manchester, június 13., 20.20 A válogatott Gennaro Gattuso a Vörösös Ördögök célpontja.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője leült beszélgetni a Milan középpályásával, Gennaro Gattusóval. Ebből ugyan még nem lehetne sok mindenre következtetni, ami azonban biztos: a mester nagyon szeretné, ha a következő szezontól a rendelkezésére állna a robotoló játékos.
Az olaszok egyelőre még nem nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban.
-
#1160 A Lazio hátvédje kijelentette, hogy a piros-feketéknél szeretné folytatni. Massimo Oddo tisztázta, hogy ha elhagyja jelenlegi csapatát, akkor az első helyen a Milan áll.
„A nagy klubok közül a Milant választanám. Mindenki tudja, hogy ott fejlődhetnék. Olvastam, hogy érdeklődnek utánam. Ez a jó teljesítmény jutalma, amit ebben az évben nyújtottam. Még nem tudok semmi biztosat a jövőmmel kapcsolatban. Szerződésem van a Lazioval, és sok függ a klub elképzeléseitől. Először még meg szeretném tudni, hogy mik a klub célkitűzési. Most még túl sok a bizonytalan.” - nyilatkozta Oddo.
Ez azt jelenti, hogy a Milan nagyon közel van ahhoz, hogy leigazolja az olasz válogatott védőjét. Oddo már a hét végén aláírhatja a szerződését az olasz bajnokság második helyezettjével.
-
#1159 A Palermo első számú embere, Massimo Zamparini elárulta, hogy az AC Milan elnöke, Adriano Galliani ígéretet tett arra, hogy átadja Christian Abbiatit a szicíliai együttesnek.
„Megegyeztem Gallianival Abbiati ügyében. Már csak le kell ülnünk a tárgyalóasztalhoz és meg kell állapodnunk a részletekben. Nem érdekel, hogy az elmúlt három szezonban keveset játszott. Ő a jó kapusok közé tartozik.” – mondta az ügyről Zamparini.
További újdonság, hogy a Genoa is érdeklődik a Milan hálóőre iránt.
Amiről Zamparini nem beszélt, hogy a piros-feketék Abbiatiért cserébe, Matteo Guardalben kérik, aki Dida tartaléka lehetne a következő idényben.
-
#1158 Az ACMILAN.HU-n lezárt szavazás eredménye:
Az átlag szerinti sorrend:
1. Dida 8
2. Cafu 7.9
3. Shevchenko 7.7
4. Crespo 7.3
5. Nesta 7.1
6. Maldini 7, Kaká 7
8. Gattuso 6.7, Serginho 6.7
10. Stam 6.5
11. Pirlo 6.4
12. Dhorasso 5.9
13. Ambrosini 5.6
14. Rui Costa 5.4
15. Seedorf 5
16. Kaladze 4.8
17. Brocchi 4.7
18. Tomasson 4
Tehát a fórum látogatóinak szavazatai alapján az
év játékosa: DIDA
-
#1157 A Sampdoria és a Liverpool is érdeklődik a Milan csatára, Jon Dahl Tomasson iránt.
Mindkét klub kérte az olaszokat, hogy jelezzék, megszerezhető-e a játékos. A dán támadó eladására akkor kerülhet sor, ha Alberto Gilardino a Milanba igazol.
Tomasson a Sampdoria vezetőedzőjének Walter Novellino-nak az egyik fő célpontja az átigazolási piacon, ezért hajlandó eladni Fabio Bazzani-t is, hogy előteremtse a pénzt a dán megvételéhez.
-
#1156 George Weah mesterhármast szerzett a marseille-i, Velodrome Stadionban szombat este megrendezett ünnepi mérkőzésen.
A meccsen Weah Barátai 9-8-ra legyőzték az All Star XI-et, méghozzá úgy, hogy a főszereplő három gólt vállalt. A második félidőben tíz perc alatt Zvonimir Boban és Marco Simone is duplázott, amikor Leonardo is a pályán volt.
Percekkel később a több ezer szurkoló ovációja közepette az idősebb George elhagyta a pályát. Ez a taps a libériai sztár fiának, ifjabb George Weahnak is szólt, aki a nap utolsó két gólját lőtte.
SEVCSENKO: Weah megérdemli, hogy itt legyünk”
Andríj Sevcsenko, azon Milan játékosok közé tartozik, akik részt vettek George Weah búcsúmeccsén.
A Gazzetta dello Sportnak az ukrán csatár a következőket mondta:
„Csodálatos délután volt. Örülök, hogy lemondtam a nyaralásról, mert George Weah megérdemli, hogy itt legyünk. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam többet együttjátszani vele és csak Marseille-ben adatott ez meg. Nagyon szerettem volna, hogy ajándék legyen neki ez a búcsú.”
-
#1155 én se az biztos -
#1154 oké legközelebb berakom!!! -
#1153 ezt nem is tudtam!de én semmi pénzér nem adnám oda senkinek! -
North #1152 Nem, de ha valaki bemásol valahova egy hírt akkor evidens, hogy meg illik jelölni a forrást. Mellesleg ez reklám az oldal számára, és talán elismerés a fordítók felé is, hogy felhasználják a munkájukat máshol is.:) -
#1151 FORRÁS AZ ACMILAN.HU
-
#1150 te vmi szerkesztő vagy ott? -
North #1149 Szia!
Megkérhetnélek, hogy a hírekhez amiket bemásolsz, írd oda utána a forrást (acmilan.hu) is. Köszi.