Mi az élet értelme
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Maga az út az értelem, a cél és ahova sosem jutunk. Ez kicsit olyan, mint a reménytelen szerelem. Az a fajta, ami már nagyon tud fájni és tudod, hogy sosem kapod meg. A szerelem középpontjában álló személy az egész érzés értelme, és annak ellenére hogy sosem fogsz eljutni hozzá, mégsem mondhatod, hogy értelmetlen volt.
Nyugi, nem én, de nem is te fogd eldönteni, hogy mi jó és mi nem.
Nincs olyan, hogy jó. És errõl már elég sokat elmélkedtünk itt, vagy az "Elgondolkodtató" témában, tehát nem szeretném ismételni magam.
Gondoljunk csak arra, hogy Gershwint Kék rapszódiáját eleinte semmibe vették, ma pedig.... Ilyen az ember. Mindig minden változik és ugyanígy Lola sem lesz örökre téma. (remélem... és bocs, ha valakit ezzel sértek)
Persze, - hogy megelõzzem a kérdésed😊 - milyen alapon mondhatom, hogy igenis értékes a klasszikus zene. Itt kerül a befogadó, vagyis az "én" a középpontba, ugyanis ez szubjektív, épp ezért senki nem mondhatja meg sem neked, sem pedig nekem, hogy mit hallgassak, de az esélyem szerencsére megvan, hogy felszólaljak és tiltakozzak a mai közízlés ellen.
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
mint ahogy az ember értelmet az életének
ki dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz?
csakis a zenehallgató nem? valakinek a gyenge emberi termék érték..
egy "Megfogtam egy szúnyogot" szerinted érték?
vagy egy autentikus blues szám?
vagy egy Star Wars imperial march?
vagy egy Roy és Ádám nóta?
Tegyük fel, hogy egyes számú emberünk katarzisba kerül a Requiemtõl. Közben kettes számú jóemberünk pedig a Magyar Csillagunk, Lola zenéjétõl.
A te gondolatmeneted alapján mindkettõ egyenértékû. Szerintem viszont nem. És hogy visszakanyarodjunk a fõtémához, talán az egyik módszer a végsõ cél és értelem eléréséhez, pont ez a válogatás. Kiválasztani, hogy mitõl érdemes eufóriába esni és mitõl nem. A természetes szelekció kidobálja a gyenge láncszemeket, az erõs láncszemeknek viszont ki kéne dobálni a gyenge emberi termékeket.
egyértemû, hogy nem tudja mindenki átélni,
ahogy te se tudnál mit kezdeni pl. egy deszkáspunk zenekarral
de mindannyian átéljük azt a zenét, amit szeretünk,
és itt van a lényeg, a te élményed semmivel sem följebbvaló mint másé
hiába szofisztikáltabb a zene
Ha elolvas valaki egy verset és nem érti, csak betûket lát egymás mellett, attól még ott van az értelem, csak õ egyrészt nem tudta megfejteni, másrészt nem tudott tartalmat adni neki.
Szerintem akkor sem tudja mindenki átélni. (Nem is nagyon akarják) Az ének órai tapasztalataim sem ezt bizonyítják.
Ne keverjük bele az 5 éves gyerekeket. Õket még majdnem teljes mértékben az ösztönök irányítják,de ez késõbb már ezen a területen elvész.
Wagner-tõl a Beatlesen át a death metálig😮
pedig a vers is csak puszta betûkbõl áll nem?
a többlet az értelmezésébõl adódik
2 millióan látták, nekem is egy haver küldte át, akinek nagyon bejött pedig nem zenész, hip-hopot meg rockot hallgat
mondjuk ha a vonalkák nem mennének, tuti lekapcsolta volna a nézõk több
mint a fele_D:_D😄:d
szerintem bárki át tudja élni, a legjobb példa erre az 5 év alatti gyerekek, ösztönösen megérzik mi a jó és nagyon mélyen megérinti õket
Sok könnyû zene tetszik, csak nehezen találok olyat... nekem valót, de azért akad bõven. Viszont nem lehet össze hasonlítani a két területet.
Nem hinném, hogy bárki át tud élni. Egyszer ültesd le akármelyik ismerõsödet (de ne legyen zeneakadémiás) és hallgattass meg vele valami klasszikust. Stílszerûen javaslom Debussy Clair de Lune címû mûvét. Nem árulok el nagy titkot, de nem hinném, hogy különösebben megrázná, ám ha mégis, akkor irigylem, hogy van ilyen ember a társaságodban.
semmilyen könnyûzene nem tetszik?
A második résszel egyetértek, viszont szerintem ezt a dolgot inkább nevezzük élménynek, amit bárki át tud élni, még hallgatóként is
Én nem leszek kész 😊 De ennek pont az a lényege, hogy folyamatosan törekszem és mégsem fogom elérni, de az út amit bejárunk, oda vezet így ez egy folyamat is, (amire a folytonosság a jellemzõ) tökéletessé válik célja és értelme által.
Én nem mondtam, hogy képzettnek kell lenni. Azt a kifejezést használtam, hogy "közel kerülni", mondjuk a zenéhez, de ez nem feltételezi a képzettséget. Már amennyiben iskolai képzettségrõl beszélünk. Ehhez lelki, gondolati képzettség kell.
és mikor leszel kész? mikor éred el a tökéletességet pl. zenében?
és utána hova fogsz fejlõdni? hisz onnan nem lehet..már ha egyáltalán
létezik tökéletes zene..
de van olyan ember akinek 3 db akkord jelenti
a tökéletességet, hihetetlen mély érzéseket kelt benne
és ehhez egyáltalán nem kell "képzettnek" lennie
Az én gondolatmenetem alapján a tökéletesség maga a cél.
A mûvészet ennek egy nyilvánvaló megnyilvánulása. A mûvészet célja az esztétikum és a tökéletesség. Tehát, ha nagyon közel kerülünk a mûvészethez, akkor esély nyílik ilyen katarzissal vegyült tökéletes állapotot elérni.
A tökéletest ne úgy értsd, ahogy ma használják.
A tökéletességet, mint az esztétikum hegycsúcsaként értettem. Egy olyan végsõ állapot, ami talán el sem tudunk képzelni. Ez alatt nem azt értem, hogy minden szép és jó, mint az ámerikás-happyendes filmekben, hanem a konkrét anyagi világon felülemelkedett létállapot. Talán a kezdetekkor így indult ez a folyamat, de szerintem most épp letértünk egy vakvágányra.
Egyébként meg, nem hiszem, hogy nincs értelem, csak cél. Mindennek az az értelme, amit te adsz.
szóval az asztrológiában is megtalálhatóak azok az összefüggések, melyek a sors vagy a karma-ra irányulnak, viszont ebben az esetben ha van sors, akkor már értelmet (célt) is kap az élet
viszont mégis csak tájékozott vagy egy kicsit a témában, mivel én meg Annie Besant tanítóiról és tanítványairól nem tudok semmit, magáról a hölgyrõl se sokat, csak ez a három írása tetszett és ezért olvastam el
felhoztam ezt a "tanulás és fejlõdés" dolgot, és kapásból majdnem mindenki az iskolapadra asszociál, nem így van!
a szórakozás és pihenés (nem a lustálkodás!!) nem lehet karmikus dolog?
vagy pl. valaki sorra csalja a partnereit, megbánt 10-20-30 embert élete során plusz a feleségeit/férjeit, valószínû -egyik- következõ életében igen csak szarúl fogja érezni magát, mivel pont õt fogják sorra kihasználni és eldobni, ez egészen addig lesz így vele míg "meg nem tanulja" a hûséget
mindenkinek van az életében egy olyan téma vagy esemény, ami újra és újra visszatér élete során, rendszerint nem kellemes perceket idézve de meg kellene valahogy oldani, (amúgy mindenki pontosan tudja mirõl beszélek, mivel egész életetekben, küzdeni kellett vele, és csak visszatér rendre...)
ezek a karmikus feladatok
szívesen írnék még róla, de lassan indulnom kell
szép napot
"Ha távolabbra láttam másoknál, azt azért tehettem, mert óriások vállán álltam."
tökéletesség NINCS
a tanulás+fejlõdés szép dolog, de mellette ki fog "élni" is?..
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
de csak egy cél, és nem ok...
szerintem ok nincs, és amikor "értelmet" adunk neki, igazából egy célt adunk, ért elem NINCS!
Hm, szal a szabadkomuves Annie Besantot nem ismerem, viszont az 1ik tanitojatol mar olvastam nehany konyvet, Jiddu Krishnamurtitol.. ajanlom mindenkinak, nagyon nagy gondolkodo.
Viszont en megmaradtam hithu ateista. 😉
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
egész életünkben hozott döntéseink határozzák meg, hogy végûl megtanuljuk e amit kell(ene), vagy ha elbukunk, akkor jön az "osztályismétlés"
amiket régebben olvasgattam:
Annie Besant - Dharma
Annie Besant - Karma tõrvények
Annie Besant - Reinkarnációs tõrvények
Asztrológia sok helyrõl, konkrét könyvet nem olvastam
inkább sok fórum és net
"Ha távolabbra láttam másoknál, azt azért tehettem, mert óriások vállán álltam."
Osztom a véleményt, hogy az élet értelme a tanulás és ezáltal a fejlõdés, ami egyre magasabb szintre visz. Talán a végsõ tökéletesség felé.
(Bár szétnézve a világban sajnos nem mindig ezt látjuk)
-Eggyetértek tetsuoval, légy szíves és írd már le a kedvemért hogy hogyan jutottál arra a következtetésre, hogy a lét értelme a tanulás,tapasztalás...
és mibõl gondolod hogy ez készít fel minket? pl megtapasztaljuk mien ha elüt egy autó, mi hasznunk lesz ebbõl a halál után?😊
nem a német idealizmusból szedtem, és nem is Platon tanításaiból
mondjuk, hogy "innen-onnan", és azért mert te nem hiszel benne, az nem azt jelenti, hogy nincs, és végkép nem baromság
használj ékezetes karaktereket, a DOS-korszaknak vége
"Ha távolabbra láttam másoknál, azt azért tehettem, mert óriások vállán álltam."
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Valamikor régen autodidakta módon tanultam filozófiát és asztrológiát, és egy kis karma is volt. Ezekhez még hozzá jött a reinkarnáció.
Szóval szerintem a lét értelme a tanulás és tapasztalás.
Én valamelyest hiszek a reinkarnációban, mondhatnám az elv amit leginkább vallok az, hogy azért születünk ide a fizikai síkra, hogy tapasztaljunk és tanuljunk.
Ön hibáinkból és az egyetemes tõrvényekbõl. S ha már eleget tanultunk, és elegendõ tapasztalattal rendelkezünk, akkor jön valami olyasmi amit szerintem nem lehet leírni szavakkal. Akkor is reinkarnálódunk, de egy magasabb létformába vagy létsíkra, talán ezt hívták az õsök megvilágosodásnak, vagy felemelkedésnek.
Hogy ezen felül mi a lét értelme? Nos bevallom, erre még nem igazán jöttem rá. De az is lehet, hogy amit eddig írtam, az se igaz.
"Ha távolabbra láttam másoknál, azt azért tehettem, mert óriások vállán álltam."
Egyébként gyõri suliba nem vettek fel, csak nagybõgõvel.
megpróbálkozok pécsi sulival, ha az sem jön be akkor gyõr....
egyéniség, kreativitás elfojtása, csak magolás mint a japók..
én a helyedben otthagynám a zeneiskolát és keresnék
egy magántanárt..
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Aki nincs benne az ilyen dolgokban, annak fogalma sincs semmirõl, ami az igazi klasszikus zenét jelenti. Ezek a kijelentések pedig... "nyilván az életed értelme a csellód. ebben az esetben nincs sok értelme az életednek"
Az igazi hangszer már önmagában megtestesíti, amit jelent, vagyis a zenét és még ezer más dolgot. Azáltal, hogy ezeket jeleket és jelntéseket magában hordozza, már nem beszélhetünk csak egy fadarabról.
Most nem kezdem el magyarázni, hogy mit jelent amikor csak te és egy koncertzongora van egy teremben...
És hogy a topikhoz KONKRÉTAN is kapcsolódjak. Az élet egyik értelme, hogy az említett jelentéseket elõhívjuk a tárgyakból, cselekményekbõl, emberekbõl és értelmezni is tudjuk õket.
nem játszok jol rajta? ja, ha be akarnék szolni akkor ezt mondanám. meg igaz is. bunkó. habár, a nem játszok jol rajta az az ország 2. legerõsebb sulijának tanárai mondták.
a cselló zenésznélkül is kurva sokat ér, ja nem is mint fa és fém, de mint hangszer, fél milla, és mint egy zenész eszköze? juhuhujj ne aggodj bvan értéke zenész nélkül is..
: Every man lives, not every man truly dies.: Razor,Lightning Revenant
a mi az élet értelme szintû topicok már-már megfelelnek neki.
2. ez a nap nagyban befolyásolta az életemet, célját is, ami már õsidõk óta vitatott értelem!!!(lásd, kb 3600. hsz után valamennyivel
"Fogadd el, hogy nem te irányítod, hogy mi történik veled. Hogy lehet, hogy részt veszel az Olimpián, de lehet, hogy nem. Mert vagy így lesz, vagy nem..."
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
: Every man lives, not every man truly dies.: Razor,Lightning Revenant
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
lehet hogy eltudom érni hogy mindenkinek tetszen az amit csinálok, dehát, tudatlanok, vakok. Elvégre eminem, ll junior, snoop dog, cipress hill, és a többi megint sikeresek voltak(bár a legutóbbi még elég jo is, a maga mûfajában)
És ne mondd, hogy 0 a munkád eredménye. Szerintem mostanság pont arról beszélgettünk, hogy a zenének nem csak ilyen irányú eredménye van.