Mi az élet értelme
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
ugyan nem nekem címezted, de hasonló elveket vallok mint õ.
én egyáltalán nem félek a haláltól, és boldogan élek emiatt.
viszont abba gondolj bele, ha ez az egész túlvilági élet-lélek stb. dolog
létezik, akkor elõbb-utóbb nem jön rá erre az emberiség?
mindig lesz valamilyen korlát, amitõl "állj, eddig mehetsz el, innentõl
TILOS"

#3904
Én azt veszem észre az írásaidból hogy te félsz, de nem is a haláltól, hanem az élettõl ! Ez elképesztõ. És az is amiket össze-visszahordasz. Ámítsd magad, engem nem hat meg, egyébként sem csak hozzád szóltam ! Ebben újra tetten lehet érni az énközpontúságodat !
Talán vannak néhányan akik viszont elgondolkodtatónak tartják azt amit ez a kilencven kilós anyaghalmaz merõ véletlenül összepetyegtetett a billentyûzeten. Szóval, én nem akarlak téged bántani, engem valóban nem zavar ha Te a testeddel azonosítod magadat, és hazudtam amikor azt írtam hogy nem értem meg ! Megértelek.
Azt is megértem miért akarod mindenáron rámerõltetni a halálba vetett hitedet. Ez vagy Te, és csak magadat adod. Ne sértõdj meg, ez van. Én nem haragszom rád.

minden EGY, az igaz, az anyag, egyenlõ energia, tömeg..
de ez változik, átalakul, átszervezõdik, entrópia stb-stb
és végül tudatra ébred.. amúgy szerintem a nagyon távoli jövõben megszûnik az énközpontúság, és kollektív tudat jön létre, szuperintelligencia..

#3902
Van ám magyarázat erre a bárgyúságra:
Kényelmes ám végigpengetni ezt a szûk 70 évet akár úgy hogy soha nem nézünk szembe a kérdéssel ténylegesen, mi volt az életünk elõtt és mi lehet utána. MERT bár a VILÁGEGYETEM összes történése szükséges ahhoz hogy most ezt itt olvashassad, könnyebb onnan kezdeni az életedet ahol kialakult az öntudatod. Az én-tudatod. Az egod. Az az egod, amely azonosítja magát azzal a testtel amelyben most élsz. Ebbõl ered aztán hogy azt gondolod ennek a testnek az elhalálozásával véget ér a Te életed. Ezzel a testtel való azonosulásod az amely meggátolja hogy észrevedd az egész világegyetem egységet képez, minden folyamat kihat minden folyamatra, az egész Egy ÉLÕ szervezet. Mely EGÉSZ Te vagy. Pontosabban ÉN Vagyok.
Az egész modern civilizáció arra épül hogy ennek a testtel azonosuló éntudatnak menekülési útvonalakat biztosítson azért hogy ne kelljen szembenézni az Igazsággal. Hogy egy Csoda, hogy Él. Az egész természettel visszaél, épp azért mert nem ismeri az Életet. Nem ismeri, így nem becsüli meg azt ! A rajta kívül állónak hitt dolgokban csupán azt nézi hogy állíthatná szolgálatába. Nem nézi senki és semmi más érdekét csak a sajátját ! Ez mind a testével önmagát azonosító énközpontúságából ered !
A modern társadalom egy zsákutca, amely zsákutcában épp most ütközünk neki a falnak elvakultságunk miatt ! Szédületes lesz az eszmélet vagy az eszméletlenség !

Azt kell, hogy mondjam backup, hogy minden ami körülvesz
és oly csodálatra méltó, csupán csillagok kémiai mellékterméke.
Az O2, a víz, a szerves molekulák, amelyek kémiai reakciójából
létrejött az elsõ egysejtû..

Ez a "saját problémám másokba vetítése, aztán jól megkritizálása", amit csinálsz, ez annyira nem menõ. Már a két szempont közül (1. Én, mint élõlény megsemmisülök a halállal. 2. Én, mint élõlény, valami misztikus-elvont módon mégis tovább élek) mégis milyen kifacsart logikával lesz az elsõ az önzõbb? Még mindig te tagadod a saját megsemmisülésed, kapálózva próbálsz valami indokot keresni, hogy igazolva lásd, hogy nem, te aztán örökké élsz. És én vagyok az önzõ? ÉN félnék, mikor te még magadnak sem mered beismerni a halál tényét?
Na ne már a lekvár nyalja ki a nagymamát!
Mi ez, ha nem a tények görcsös tagadása, feltételezésekre alapuló, légbõl kapott elképzelésekbõl felépített álomvilág?
Én csak leírtam a véleményem. Ezt a véleményemet a tényekre alapozom, nem légbõl kapott feltételezésekre, meg konyhafilozofálgatásra. Csak azt fogadom el igaznak, amit biztosra vehetünk.
És ez téged így felidegesít? Elmondom a véleményem, és ez így kihoz a sodrodból? Csak nem félsz, hogy igazam van?

Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
#3898
A te magyarázatod legalább annyira feltevésen alapul mint az enyém. És nem tagadom le azt a dolgot amit te halálnak nevezel, igen, ez az anyagtest jelenlegi állapotában egy idõ elteltével elhasználódik, alkalmatlanná válik arra hogy az élet rajta keresztül tovább megnyilvánuljon.
Értelmetlen veled vitatkozni, az az igazság. Te kötöd az ebet a karóhoz, mert olyan sok ismeretet gyûjtöttél az iskolákban, a tévében, újságokban... te már csak tudod... mi van a halál után nem igaz ?
NEM TUDOD ! Csak azt látod hogy az életnek az a fajta megnyilvánulása amit te értelmezni tudsz, az kiszökik az anyagból. Ezt nevezed Te halálnak. Te illetve Ti nem a haláltól féltek hanem a jelenleg élõnek nevezett állapototok elveszítésétõl. Mi ez ha nem önzõség ? Az ismeretlentõl féltek ! Mi ez ha nem korlátoltság ? Bárgyúság.

Tudod, az a helyzet, hogy a kereslet mindig megteremti a kínálatot. Halál utáni életre meg igencsak lenne igény. Hát lettek is sokan, akik ígérik.
Tökmindegy, milyen köntösbe bújtatod a kreacionizmust, az kreacionizmus marad. Isten, intelligens tervezõ, intelligens élet...
Egyébként nagyfokú naivitás és a tények elé...hm...sajátos értelmezése intelligenciát tulajdonítani az életnek...
Egyébként definiáld már, mit értesz az "élet" szón, mert olyan képlékenyen használod, hogy követhetetlen. Kb annyi jött le, hogy minden, ami túl bonyolult ahhoz, hogy minden részletére kiterjedõen ismerjük, az neked "élet". Van rá biológiai definíció, de az alapján a Föld nem él. (Elég fura is lenne a Föld szaporodása)
"A víz amellyel fõzöd az ÉLÕ Föld össz-vízkészletébõl ered, és oda is fog visszatérni, akár a testeden keresztül is !"
Ezt körfolyamatnak hívják, nem életnek.
"DE MINDEZ összevetve végül hozzájárul a TE TOVÁBBÉLÉSEDHEZ !"
Ja, hogy filozofálunk... Ja, a testem anyaga megmarad. De az a dolog, aminek én tekintem magam, az örökre megsemmisül. Ez van. Nem kizárólag az anyag vagy, anyag szinten tényleg nem különbözöl más emberektõl, állatoktól, sziklától. Te az az információ vagy, ami a tested anyagának elrendezõdésére vonatkozik. Ennek a rendszernek a mûködése az élet. Viszont ez az információ, ez a mûködés a halállal megszûnik. Ez nem halálhit. Ez nem hit. Ezek tények.
Annyiban igazad van, hogy ezt a halálfélelmet különbözõképpen kezeljük. De kettõnk közül te vagy az, aki ámítod magad, és letagadod a halált, nem akarsz róla tudomást venni. Te vagy róla meggyõzõdve, hogy a halál egy kis semmiség, tulajdonképpen semmi sem változik.
(Ha esetleg halálos beteg vagy, vagy valamelyik hozzátartozód az, akkor felejtsd el amit mondtam, nem a reményt akarom elvenni, nem gonoszkodásból csinálom. Csak tisztán filozófiai vitának tekintem.)

#3896
A tûzhelyre feltett húsleves is él? Pedig az is felmelegszik, annak hatására kavarog, kémiai változások történnek benne, átalakul, változik. Én mégsem nevezném élõnek...
AZÉRT mégiscsak eleresztek egy golyót:
A húslevesben a hús egy valaha élõ állatról származik. Olyan kellemetlen hogy a kifejezések el vannak torzítva: az az állat, miután fizikai testét levetette, halottnak van nyilvánítva, holott az õt mozgató INTELLIGENCIA ÉS ÉLET nyilván nem maradt benne a húsában, hanem kiszállt belõle ("elevenen megsütni" nem lehet, legfeljebb elkezdeni, de sütés közben az élet kiszáll belõle).
Aztán, a zöldségek úgyszintén élnek, lélegeznek, a fényre törekszenek, szaporodnak, növekednek.
A víz amellyel fõzöd az ÉLÕ Föld össz-vízkészletébõl ered, és oda is fog visszatérni, akár a testeden keresztül is !
A fa amellyel tüzelsz szintén élõ, vagy a gáz szintén valaha szerves anyagokból, élõ anyagokból alakult át.
DE MINDEZ összevetve végül hozzájárul a TE TOVÁBBÉLÉSEDHEZ !
Minden az életrõl beszél, csak az ilyen elvakultak, és oktondiak akarják mindenhol a halált észrevenni, ez pedig a halálfélelmük tudattalan kivetítése miatt van.

#3895
Ja és ha olyan primitív vagy hogy te egy öreg szakállasra asszociálsz az ÉLET megnyilvánító intelligenciájáról, amely intelligencia megadta nekünk a lehetõséget hogy mi is megérthessük valamennyire Õt, az csak a te szegénységi bizonyítványod.
#3894
Na, kérlek, akkor te halálhívõ vagy, én meg élethívõ. Ez kibékíthetetlen ellentét. Vagy mégsem kibékíthetetlen ? Mert az élet és halál egységet képez, épp a folyamatos alakulásét. Na mindegy. Fegyvertelenre nem lövök. 😊
"Pedig igazán jó képességeim vannak, ezt szerénytelenül állíthatom magamról."
Ne aggódj, ez genetika. Legalábbis viszonylag új kutatások szerint örökletes a hajlam a természetfelettiben (Istenben, akármiben) való hitre.
"Azokat az elemeket amelyekbõl a tested áll a Földnek visszaadod. DE mi az ami ezeket az elemeket úgy rendezte össze hogy abból egy gondolkodó, érzõ, önálló, szabad akarattal rendelkezõ ÉLÕ LÉNY jöjjön létre ?"
Energia. Rengeteg. A Napból, többmilliárd év alatt. Nehéz elképzelni? Azt könnyebb, hogy az öreg szakállas, varázspálcával, hat nap alatt? Hát nem.
Öreg varázspálcást ki tervezte? Miért "hihetõbb" futni még egy kört? Istennel, intelligens tervezõvel, Nagy Zöld Trüsszentõvel csak a szõnyeg alá söpörtük a problémát. Gondolom bizonyos IQ alatt ezzel probléma megoldva...
Festmény vs emberi test teljesen nonszensz, elmebeteg érvelés. Ha te ránézésre nem tudsz különbséget tenni egy természetes és egy mesterséges tárgy közt, akkor asszem nincs is mirõl beszélnünk. Viszont akkor eléggé el vagy tájolva a képességeidet illetõen...
"És eleve, ha megnézed a Földet és annak folyamatait láthatod hogy úgyszintén ÉL ! Az egész. "
A tûzhelyre feltett húsleves is él? Pedig az is felmelegszik, annak hatására kavarog, kémiai változások történnek benne, átalakul, változik. Én mégsem nevezném élõnek...
" Önzõségünkben, énközpontúságunkban hisszük azt hogy úgynevezett halálunkkal magának az életnek is vége szakad."
Eheh, fordítva ülsz a lovon. Pont az önzõséged, énközpontúságod miatt félsz belátni, hogy az élet egyszeri és megismételhetetlen, a halál végleges. Pontosan ez az, ami miatt becsapod magad, és inkább ilyen fantáziálásba menekülsz. Nem baj egyébként, az emberek nagy része ezt teszi...

#3892
Komolyan mondom hogy nem bírlak megérteni titeket. Pedig igazán jó képességeim vannak, ezt szerénytelenül állíthatom magamról.
Azt mondod míg meg nem halunk, de gondold már végig mi történik ha meghalsz. Azokat az elemeket amelyekbõl a tested áll a Földnek visszaadod. DE mi az ami ezeket az elemeket úgy rendezte össze hogy abból egy gondolkodó, érzõ, önálló, szabad akarattal rendelkezõ ÉLÕ LÉNY jöjjön létre ?
Ha az ÉLET-ÉLÉS hatott az "élettelen" anyagra és így lelkes lény jött létre az csoda, az alkotás, az teremtés. DE akkor az ÉLET az élettelen anyagtól NEM FÜGG ! AZ anyagban csak bemutatja egy formáját, egy megnyilvánulását: berajzolja magát, itt jártam, ezt és ezt csináltam, aztán továbbálltam: elillantam. De nem semmisültem meg !
A semmibõl nem jött létre valami. Valami mindig volt. És ez a valami ÉLÕ volt. Ha halott lett volna, élõ nem jöhetett volna létre belõle.
Ha ránéztek egy festményre rögtön tudjátok hogy valaki azt megalkotta. Ezzel szemben az összehasonlíthatatlanul csodálatosabb emberi test remekmûvérõl azt hiszitek a véletlen játéka. Hát nem õrültség ? Micsoda mérhetetlen elvakultság !
És eleve, ha megnézed a Földet és annak folyamatait láthatod hogy úgyszintén ÉL ! Az egész. És ha megnézed hogy a csillagok és bolygók milyen együttélése kell ahhoz hogy egy ilyen csodás bolygó létrejöjjön, hogy gondolhatod hogy mindez a véletlen mûve... miközben egy valóban élettelen szobornak is van alkotója ?!?
Minden az életrõl dalol körülöttünk, ha átalakulásokkal telve is. Önzõségünkben, énközpontúságunkban hisszük azt hogy úgynevezett halálunkkal magának az életnek is vége szakad. Pedig tudjuk már hogy az energia nem vész el csak átalakul. Az alakulás lehetõségei végtelenek.
Mindez olyan messzire vezet ahol már nincs távolság.

Szerintem: az élet értelme, hogy éljünk amíg meg nem halunk és igyekezzünk ebbõl a pár évtizedbõl a legjobbat kihozni magunknak, szûkebb, tágabb környezetünknek egyaránt.
Sajna errõl az élet értelme dologról általánosan csak ennyi jut eszembe.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
#3888
Válaszom a klasszikus zenei topicban htr kérésére 😊
kérlek benneteket ezt ezentúl írjuk a klasszikus zene topicba, félig boldog lennék ha virágozna a topic az "oly szeretett bár kissé ugatós" internetes közösségemben.
Eloszor mindenkinek csak a 4evszak tetszik. Wagnert nem tudsz beadni 1 ujoncnak. 😉
A zenehallgatas 1 tanulasi folyamat, nem lehet osztalyokat ugrani (altalaban).
A mai popzene csak butit. A legtobb ember CSAK azt hallgat (de ok altalaban azt mondjak, h minden zenet meghallgatnak).
A legtobb ember a hang minosegere is full igenytelen, amit reszben a mai popzene kompresszalasa okoz.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
ugyan, sokan passzívan ellenálnak a klasszikus zenének, de mikor élõben hallják(legalább is egy emészthetõbb falytáját) akkor mindenkinek tetszik..nem? sztem igen.. de amikor megkérdezik hogy mien volt akkor azt mondja hogy "aaaaa wááá Szaaaar retkes komolyzene...szarok én rá bele az ilyesmire)
#3882
Lehet, hogy ez emberenként más. Én nem csak szépséget látok a klasszikus zenében, de ha mégis elõfordul, nekem ez is elég.
Mostanában többször jártam kiállításokon és simán elálldogálok egy kép, vagy egy fotó elõtt, csak azért, mert szép.
Például Monet Napfelkelte címû munkája is egyszerûen szép. Persze sok mindent magában hordoz, de összességben egy hangulattá és a szépséggé állnak össze.

#3881
Igen, ez érdekes dolog és megint felvetõdik egy kérdés: Miért tart minden oda?
A Földet a gravitáció tartja a pályáján, de minket mi tart meg és mi vezet?
Bioszos tanulmányaim során egyik bámulatból a másikba esem. Érdemes olvasgatni az emberi szervezetrõ. Milyen lenyûgözõen szervezett, bonyolult és csodálatos.

A Rachmaninoff nagyon jó, a Ravel nem tetszik
zenehallgatás nálam is változó..szinte mindent hallgatok nem is hinnétek😊
viszont a komolyzene nálam nagyon ritkán és akkor is keveset kerül elõ,
egyszerûen nem köt le mert csak szépséget találok benne mást nem.
hármashangzatok, hangszerelés, harmonikus mollö..

igaz az élet is úgy keletkezett hogy semmibõl de próbál valahova tartani. (akár csak úgy is ha az életben maradás az univerzumban az egyik cél..)
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
#3878
jók a klasszikusok
#3877
Osztom a véleményed és kerítés festéskor (vagy az én esetemben inkább fõzés közben)én is slágert hallgatok, de felmerül a következõ probléma:
Én igyekszem elfogadni a környezetem zenei ízlését és próbálok e téren beilleszkedni, tehát nem csak komolyzenét hallgatok. Ezzel ellentétben a többi emberben nincs meg ez az ambivalencia.
Összefoglalva: Nem az a célom, hogy mindenki csak klasszikus zenét hallgasson (én sem teszem azt), hanem igenis el kéne ismerniük az értékét ezeknek a zenei örökségeknek.

#3876
Az élet értelme a tojásrakás<#idiota>#idiota><#szomoru1>#szomoru1>
#3875
nehéz dolog, régen én is azt hittem hogy az a jó zene amit én hallgatok, sose értettem többiek izlését
de most ha ránézek a cd-imre, látom hogy ma már nem ezeket hallgatom
az ember sokat változik az évek alatt
komolyzenénél, bizonyos emberek agya (vagy lelke) kívánja az összetett hangzásokat, amit a könnyûzene nem tud megadni
a rádióban hallható zenékben nincs hangerõ dinamika változás, a ritmus is állandó
lehet hogy szórakoztat de nem dolgoztatja az agyat és kevesebb érzelmet közvetít
de a kettõ kiegészíti egymást nálam, kerítés festés közben jó a Sláger rádió, tanuláshoz komolyzene
a zenetanuláshoz csak annyit szeretnék hozzárakni, hogy a környezeten nagyon sok múlik
ha a zenetanár inkább pletykál a folyósón minthogy órát tartana
ha összes haverod inkább focizik az udvaron minthogy zenéljen
ha szüleidnek is csak olyan "csináld ha van kedved" a hozzáállása
akkor nem viszed sokra
velem pont ez volt
szóval az életedet a külsõ hatások is befolyásolják igen erõsen

#3873
Szomorú dolog és hiába küzdünk.
így van, egy darabig egyre és egyre bonyolultabbá váltak,
aztán visszafejlõdés tendenciája..de ez azért van, mert szórakoztató
iparággá nõtte ki magát a dolog, ahogy a többi mûvészeti ág is a tánctól a színészkedésig minden

#3870
Tisztelet a kivételnek.
#3869
Van benne valami, de azt el kell ismerned, hogy a tendencia a minõség csökkenése. Minden értelemben. Szépen egyszerûsödnek a zenék, hogy könnyen, minden gondolat nélkül megérthessük.
szerintem már vagy 100 éve megtették😊
abból lett a jazz..abból és a bluesból pedig a könnyûzene

#3867
Idáig is mindenki tudott szakítani a hagyományokkal, miért ne tehetné meg ma is valaki?
Teljesen komolyan gondoltam. Semmiben nem lesznek elõrébb a régi nagyoknál..ahhoz gyökeres változás kellene, szakítás a hagyományokkal
#3865
(Mármint nem Bach újítása a mûfaj, hanem csak utalni akartam, hogy senki nem mondhatja, hogy a végletekig fejlõdött akármi)
#3864
Ezt remélem nem mondtad komolyan. Ha ezt mondta volna Bach, akkor nem beszélnénk ma zongorakoncertrõl. Majd jussak eszedbe, amikor 50 év múlva ámulsz és bámulsz, hogy miket ki nem találtak.
#3863
Ez teljesen igaz. Ha meg megfigyeled a zenében is megmutatkozik. Mondjuk Bach és Chopin teljesen más célért és értékkel zenélt, mivel a világ jócskán megváltozott a két alkotó születése közt.
én úgy értettem megelõzték korukat😄
na ja, el nem ismert mûvészbõl van a legtöbb, hisz nem is tudunk róluk.
szerintem klasszikus zenében már nincs mit újítani.
Lehet új etûdöket, tételeket írni, de nem lesz több az elõzõeknél,
olyan lesz mint egy 253-ik Beatles dal

#3861
Születnek ma is klasszikus zenei mûvek, csak nem jutnak el hozzánk. Még a múlt század zenéjét próbáljuk megfejteni.
Nagyon tudom sajnálni az említett mûvészeket. Meghalni úgy, hogy nem kap visszhangot az életmûve.
(Wagner nem biztos, hogy beillik a sorba. Igaz, hogy sok darabját nem értették, de szinte Wagner-kultuszt teremtett már élete alatt is. Istenítették és õ pont részesült az ünneplésben.)

és az idõk változásával a világképek, és az "élet értelmé-k" is
a reneszánszban visszatért a gaz lómaiaik😊 hedonizmusa,
míg ma már az angolszász társadalmakban fõként az önmegvalósítás a cél
ahogy szerintem zenében is ennek kéne lenni

na igen! mivel az ember változik, általa formálódik a civilizáció,
a kultúra stb. így a zene is
klasszikus zenében ma már nem születnek újdonságok, szinte csak
filmzenéket írnak.
Gershwin meg megelõzte a korát, ahogy még megannyi nagy alkotó
Wagner, Bartók, Charlie Parker, Jimi Hendrix stb.

#3857
Ne legyél már ilyen gonosz 😊 Legyél megértõbb és bizakodóbb. Nem tudhatod, hogy mit hoz a holnap. Szilárd meggyõzõdésem, hogy ha valakivel bezárnának egy hétre, biztos, hogy át tudnám téríteni a zene jó oldalára.
Christiansen pedig még pozitív hõsnek mondható ebben az értelemben. Kérdéseket tesz föl és gondolkodik. Ezt meg kell becsülni, mert ritka az ilyen manapság.