Mi az élet értelme

ez nem eldöntött vita, mivel minden relatív, itt csak véleményt mondtam és ezután csak annyit fogalmaztam meg hogy köztünk vélemények ütközésérõl van szó.

Az esetben hogy talán úgy látod, hogy én "nagyon-megakarom-magyarázni" a dolgokat, miközben én a szerintem felvilágosító, legalábbis a dolgot más szemszögbõl megvilágító véleményemet szeretném csak elmondani, és ez véletlenül okot ad arra hogy úgy véld, én egy hülye erõszakos barom vagyok, az ellen nem tehetek semmit, de mindenek elõtt bocsánatot kérek <#buck>

És ez úgy kapcsolódik ide, hogy kár, hogy néhány nagy festõ nem most él, hogy megkérdezhessük, hogy õ vajon mit gondol errõl a témáról.

Az igazság nem változik, hanem az önmagunk által átmenetileg korlátolt tudatunk igazságról alkotott elképzelése változik. Abba pedig, hogy te sokkal nagyobb feneket kerítesz ennek a beszólásnak mint én, vagy htr93, nem akarok bele menni mert rögtön el kellene kezdeni azon vitatkozni hogy szerintem te inkább kötekszel velem, mint én htr93-mal vagy õ velem. 😊 Remélem nem túl bonyolult, úgyhogy jó lenne ha leakadnál errõl a vita-témáról. Mondom, ha majd vitatkozok azt észre fogja venni a moderátor és habozás nélkül kivág, üzenetestõl. 😊

Amennyiben az öröm és az érdeklõdés hiánya, és az üresség érzése - érzelmek hiánya, apátia erõs érzelmi hatás, annyiban igazad van.

Hát az élet értelmét még mindig nem fejtettük meg, de az én mai napom értelem egy kiállítás volt 😊

Jól van na!! 😊 Muszáj ecsetelned, hogy vesztettem? 😊

éppen túlléptünk. Te megmagyaráztad hogy erre céloztál, én elmondtam hogy szerintem önmagában másról volt szó.

oké, lépjünk túl ezen

De inzultálásra irányult a válasza amit helyesnek érzek, ez esetben nincs is annyira helye a mondandódnak ami másról szól 😊

Köszi, hogy megosztottad velem, hogy kivel értesz egyet 😊
Én csak arra próbáltam célozni, hogy nincsenek végérvényes igazságok.

a depresszió erõs érzelmi hatás.. ami minden mást elnyom, így érted? 😊 nem pedig az érzésektõl fosztja meg az embert

ha a lélek nem tud önmagában szeretni akkor már tökmind1, ha egyedül nemcsinál semmit <#rinya> :]

de nem is jelzõt mondott rá, ráadásul megfelelõ hangnemben reagált rá, vele értek egyet

Ezt ki tudnád fejteni bõvebben, mert több értelmet is takarhat... 😊

a lényeg hogy tökmind1 van e lélek szeretni csak a tested meglétével tudsz na <#vigyor4>

A heroinistának, aki nyüszít, ha nem kapja meg az adagját, annak mondd már meg, milyen szerelmi élete, vagy érzései voltak a kezelés elõtt. 😊
Ha valaki lövi magát, az nem hiszem, hogy elégedett lenne bármilyen jó érzéssel.

Olvastam egy riportot egy 5 vagy több éve absztinens heroinistával. Volt egy kérdés, hogy mit tenne, ha most kitennének elé az asztalra egy tût benne az anyaggal. Azt válaszolta erre, hogy azonnal belõné magát. Egyszerûen ennyivel jobb a heroin..

Ha valaki depressziós, akkor annak sivár az érzelmi élete, nem érez sem örömöt, sem bánatot, illetve talán a passzív, reménytelen érzés felé tolódik el, ami nem túl változatos, de nem is olya bánat, amit hétköznapokban erõsen vagy gyengébben megélünk. Elvileg ezt hivatott befolyásolni az antidepresszáns. Szóval számomra rejtély, hogy miként gyógyul ki valaki a depresszióból úgy, hogy elsivárosodik az érzelmi élete, ha éppen a depresszió jelenti az érzelmi élet sivárságát.
Ezzel szemben az egyik tanárom mesélte, hogy le akart szokni a dohányzásról, és kapott ingyen valami hiper-szuper ssri hatóanyagú leszokást segítõ gyógyszert (gyakorlatilag lehet antidepinek nevezni), és azt tapasztalta, hogy nyugodtabb, nem hiányzik neki annyira a cigi.
A szorongásos tünetekre amit fölírnak nyugtatókat, azoknak van olyan hatásuk, hogy eltompítja az érzéseket.

Igen, ez tényleg igaz. Nagyon érdekes téma. Ajánlom Bánki M Csaba -Agyunk fogságában címû könyvét. (Hej, remélem eljutok oda egyszer, hogy én is ezzel foglalkozhassak fõállásban)

Ja és még egy... Nem gondolom, hogy kor alapján mérvadó lenne másról ítéletet hozni.

Ha te nem érzed magad hülyének, akkor nem érdemes foglalkozni a többiek véleményével, akiket nem is ismersz. Egyébként ezzel a jelzõvel azért nem kéne csak úgy dobálózni, mert nincs egy objektív mérce, ami alapján ítélni lehetne. Szóval senkinek nincs igaza és mindenkinek.

valamelyik hírportál tudományos rovata, nemtom hogy origo vagy index


de amúgy sajnos ez tényleg így van, alkalmi depresszióból felépülés persze más, de mondjuk képzelj el egy drogost, aki nyüszít ha nem kapja meg a herionadagját aztán elvonóban leszoktatják, szereken él
és amikor kijön ingerszegény élete lesz, semminek nem örül, beszürkül minden (drogprevenciós elõadáson mondták)

Hallod, ezt én már nem hiszem el. Ha veszekednék már rég kivágtak volna azt ugyanis bárkinek lehet itt csak nekem nem, illetve olyan vehemenciával vetem bele magam hogy rögvest ban a vége. Szóval nem veszekszek.

De ha jön egy ilyen 16 éves gyerek, és velõsen belevágja a képembe hogy hülye vagyok, a legkevesebb hogy megmondom neki, nevetségesnek találom primitivitását.

Olvastam én is az idegrendszerrõl és.. nem hinném, hogy nem lenne képes elsöprõ érzelemre a "kezelt beteg". Legalábbis én másképpen tudom. Ez igaz lehet a kezelés alatt, de utána, nem hinném, hogy ilyen drasztikus változás menne végbe. Bár a kezelés mértékétõl is függ...
Mi volt a forrás?

pont a napokban olvastam, hogy akinek az idegrendszere kezelés alatt áll
(pl. antidepresszánsokat kell szednie) az érzései elsivárodnak..-nem jut eszembe jobb szó most így bocsi- a pozitívak és a negatívak is

miután felgyógyult a betegségébõl, már nem lesz képes elsöprõ szerelmet
érezni, akármennyire szeretné is..a szeretet sokkal erõsebb, de az is halványul..

Tudod az a gond ezzel, hogy mondhatod, hogy van egy minden fölött álló lény, de ne várd, hogy ezzel mindenki egyetértsen.
Komoly kérdés.
Nem értem, hogy miért mond mindenki ilyen nagyszabású témákban véleményt, úgy mintha az igaz lenne és megcáfolhatatlan. Mondjunk véleményt és vitassuk meg, de itt az igazságra nem fogunk rálelni. Ne veszekedjetek már!

Szerintem te hülyéskedsz velem.

Szerintem te hülye vagy.

Nekem is eszembe jutottak hasonló dolgok mostanában. Tényleg annyira döbbenetes és csodálatos a természet és minden kicsi eleme. Minden annyira összetett és mégis olyan hétköznapi problémák foglalkoztatnak minket.

Na akkor utoljára szeretném elmagyarázni:
Nem arról van szó, hogy csak klasszikus zenét hallgatok és mindenkit arra buzdítok, hogy mondjon le a világ egyszerû örömeirõl. Én is hallgatok más is.
ezt
meg ezt

meg ezt is

Kicsit kezdek belefáradni, hogy mindenki félremagyarázza a szavaimat.

Mos, amit én tudok a GV-rõl, ha érdekel leírom. Objektíve, nem érzelmekkel vegyítve. A sértõdésem nem sértõdés, inkább rezignáltság, hogy így, meg úgy, holott tudom, hogy egy olyan ritka természeti jelenséggel volt dolgom, amely kapcsán nem lehet egymillió tapasztalt esetrõl beszélni következményeiben sem. Szép dolog a tudomány, de nem minden megmagyarázható tudományosan. "Se ide, se oda nem fütyül az én madaram" középtájékon füttyentget. Tudományos és nem tudományos között.
A fórum témához is kapcsolódik, mert az én szemléletemet igencsak megváltoztatta az életrõl és az értelmérõl. Szeretném ezt a pár évtizedet kevésbé nehezen leélni, sose lehet tudni mikor lesz vége, pillanatokon is múlhat, meg az ún. szerencsén.
Érdekel egy objektíven megfogalmazott jelenség-leírás?

Az élményeikért ritkán hülyéznek le emberek, csupán a hozzá körített elméletek kiforratlanok. 😊

"Tudományosan tényleg azt hiszik,"

Tudományosan nem hiszünk. 😊

Ellenben minden, amit biztosra tudunk, az a tudomány eredménye. Definíció szerint. 😊

"hogy a szerelem, csak hormonmûködésen múlik? Vagy az csak egy része a szerelemnek, a vonzódás?"

Igen, én úgy tudom, hogy hormonális okai vannak, és megváltoztatja az idegrendszer mûködését.
De ez ne zavarjon. Kicsit úgy érzem, mintha meg lennél sértõdve, hogy lekicsinyli a dolgokat, hogy a magyarázatok...földhözragadtak?
De nem az a célja a tudománynak, hogy _megmagyarázzon_ mindent. Az a célja, hogy megismerjük a világot, és ami ismeretet szerzünk, az legyen megbízható. Ne a felállított elméletek felõl közelítsd meg a kérdést, azok nagy többségében hamisak. Adott megfigyelésekre rengeteg elméletet gyártanak, és rendszerint csak egy bizonyul igaznak. (Mellékszál: ezért nem szabad bedõlni a "többezer éves kínai gyógymód"-nak sem. Ami többezer éves, és mûködött, azt ma már orvos csinálja. Amit meg ezzel a reklámmal akarnak rádsózni, az pont az a többezer éves módszer, ami nem bizonyult mûködõnek)

Van rá elméletünk, hogy hogy mûködik a szerelem, gondolom(nem tudom, nem olvastam szakkönyveket) méregettek szerelmesek, meg nem szerelmesek vérösszetételét, teszteket töltettek ki velük, meg mittudomén, amit ilyenkor még vizsgálni lehet, aztán jelenleg ez rá a legjobb tipp. Még nem ismerjük az embert annyira, hogy egyértelmû legyen.

Szófosásom van, egyébként nem tudom miért osztottam ezt most meg veled... 😊

Gömbvillám. Az olyan ritka, hogy vizsgálhatatlan. Amikor jön, akkor pont nincs ott egy tudományos labor. Úgy meg, hogy tipp sincs, mi az, elég nehéz mesterségesen elõidézni. Én meg úgy vagyok vele, hogy majd ha látok ilyet, jól megnézem. Nincs határozott véleményem a témában.

Nem mondtam hogy egy az egyben, de tényleg bannoltak néhányszor. Backup6ják. Amit a 3920.ban írsz: ébrenléti állapotban ugyanúgy tudod az akaratoddal befolyásolni az eseményeket, csak a megvalósulási idõ hosszabb, mert le vagyunk korlátozva amiatt hogy nem vesszük figyelembe tetteink következményeit. 😊 De tudom ezért most DronkZero... fú de nagyon pipa lesz. Nembaj, a méreg benne van. Csodás a magyar nyelv. Ne mérgesítsd magad DronkZero, hagyd inkább rám és mondd hogy eszelõs.

Hát én nem hiszem, hogy álmodtam volna a GV-t ami belágotatott hozzánk. Na mindegy rég volt. lehet, hogy álmodtam, ahogy álmomban pörgött az iránytû is ott, ahol a GV után pár nappal felfele haladó villámot láttam. Nem beszélve arról, hogy a Gv idején ott pont a fejem volt, utána fekvõhelyzetet változtattam és csak a lábamat trafálta el a képzeletbeli kisülés álmomban. Ja igen valószínû, hogy álmodtam tudatosan az egészet én is. Micsoda mázli! Már majdnem azt hittem, hogy sokszorosan megmenekült vagyok. De jó, hogy csak álmodozó.

debussy: Ne mondd, hogy pl. Johnnyval nem vagy kibékülve! 😊

hát nem tudom milyen körülmények között láttad, mondd el. De akkor hogyan viszonyítsuk ehhez azt, amikor én 2 testet tudtam érzékelni egyszerre tudatos álmodás közben, ahol rövid ideig Istenként változtathattam hogy mi történjen a következõ másodpercben (és úgy hogy nem jutott idõ tervezésre, mert amit elgondolni kezdtem már aközben rögtön átalakult) ráadásul mindezt olyan élethûen éltem meg hogy az ágyból felkelve azt mondtam magamban hogy basszus ez a világ legjobb dolga, pedig csak feküdtem!

ott van kinek válaszoltam 😊

Ez most ugye nem nekem szólt<#confused> Én még sosem írogattam ezen a fórumon.

akkor ezt olvasd el, egy cikk a februári IPM-bõl rövidítve a szeretetrõl és a szépségrõl (eredetileg máshova szúrtam be magyarázatként)

A nagy Õ

az énünkben több, egymástól eltérõ réteget különböztetünk meg, ha a szépségrõl alkotott értékítéletünket vizsgáljuk

1.
Az elsõ a biológiai alapréteg. Annál erõsebb a biológiai hatás, minél erõteljesebben alakultak ki a másikban az ellenkezõ nemre jellemzõ külsõ jegyek

2.
A második a kulturális réteg. Nincs közvetlen biológiai céljuk, viszont hangsúlyoznak egy bizonyos kulturális környezethez való tartozást. A szépség ezen formái érzékenyen reagálnak a divat változásaira, és rövid idõ alatt megváltozhatnak.
Mindenki két, alapjában véve teljesen különbözõ dolgot talál szépnek: a divathoz való alkalmazkodást és az egyediséget. Az ellentétek közötti lavírozás azt jelzi, hogy az illetõ akkor szép, ha együttmûködik a közösséggel, képes beilleszkedni - azaz elfogadja a divatját -, de akkor még szebb, még izgalmasabb, ha egyúttal ki is válik belõle, egyedi vonásokat tartalmaz, amelyeket mások is hamarosan követni kezdenek; ezzel új divatirányzat alakul ki, és a körforgás folytatódik.

Minthogy az azonosak tömegébõl való kiemelkedésre csak kevés lehetõség kínálkozik (például egyforma frizura esetén az eltérõ hajszín), ezért különbözõ ismertetõjegyek alapján kialakult típusok szolgálnak a legmegbízhatóbban a hasonlóság és különbözõség határán mozgó szépség megjelölésére. Így például vannak férfiak, akik fõként a szõke, mások pedig a fekete hajú nõket tartják szépnek. Ha valamely típus tetszik nekünk, ebben a tetszésben többnyire öntudatlan kívánságaink törnek felszínre.
A mélylélektan ezt így fogalmazta meg:
Minden nõ számára létezik egy meghatározott, saját lelki énjét optimálisan kiegészítõ férfitípus.
És ez fordítva is így van. Ha ezek az egymást kiegészítõ emberek találkoznak (az ellentétek vonzzák egymást), elsõsorban azt kedvelik a másikban, az nekik a vonzó és szép, ami belõlük hiányzik, és amit a társas kapcsolatban az illetõtõl kapni szeretnének: például akaraterõt, gyengédséget, mély érzéseket, megfontoltságot.

3.
A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a korábban említett biológiai és kulturális rétegek után a harmadik a tipológiai réteg. A biológiai indítékok, továbbá a kultúra, a divat által meghatározott körön belül azt az embert tartjuk különösen szépnek, aki saját típusunk kiegészítése. Ezt az ítéletet az életünk alatt szerzett tapasztalatok összessége alapozza meg. Ezután kutatószenvedélyünk újabb lépcsõfokra hág: a nagy õ az egyetlen, akik igazán szép a számunkra. És ez nem romantikus rajongás, hanem szépérzékünk iránymutató megnyilatkoztatása. Nem embercsoportokat, hanem csakis egyes embereket vesz célba, mégpedig a szeretet, a szerelem érzésének segítségével.

Ez az utolsó, talán leginkább emberi fokozat mély biológiai elõkészítésre épül. Élete kezdetén mindenki elõször a szüleivel kapcsolatban kezdi edzeni ítélõképességét. Az anya, apa: a nõ és a férfi egy nép, egy kultúra, egy bizonyos divat és szokásvilág, valamint egy-egy típus megtestesítõje is. De elsõsorban olyan ember, aki az állandóság jelképe, aki a gyerek lelke számára a jó, a helyes és a szép mércéje.

Vak -e a szerelem?
(Itt a cikk kitér arra hogy ami az állatvilágban egyértelmû (a legnagyobb agancsú szarvas tényleg a legerõsebb), úgy az emberek esetében lehetséges, hogy a szépség megbízhatatlansággal, hamissággal, vagyis negatív tulajdonságokkal párosul, és fordítva, a visszataszító külsõ mögött is rejtõzhet remek, nagy formátumú személyiség)

Szerencsés esetben olyan Õ-höz jutunk el, aki nemcsak biológiai, kulturális és tipológiai szempontból, hanem pótolhatatlanul és éppen a mi számunkra szép és igaz. Ezzel eljutottunk a szépségrõl alkotott értékítéletünk legfontosabb rétegéhez

4.
Ez a nagy jelentõségû negyedik réteg személyes jellegû, és a biológiailag, kulturálisan és tipológiailag megfelelõ, kívánatos személyen túl elvezeti az Én-t a megfelelõ Õ-höz. Itt már nem azt szeretjük, ami szép, hanem megfordítva: Akit szeretünk, az a szép, és az az ember mérce a többi szépség megítélésében. Az anya és a gyermek õsi találkozása elõkészítette a terepet az Én-Õ kapcsolathoz. Ez már biológiai kényszerek nélkül, az egyén önmegvalósításával jön létre.

á téged bannoltak és montad azt hogy az anyag egy az egybe energia még régen nem? 😊

Bocsi, nem mindig írom le az agyamon átcikázó összes impulzus gondolatban megfogalmazott eredményét, csak a "végterméket"<#smile>

Jaj, nem, csak arról, beszélgetünk, hogy tudományosan megmagyarázható-e minden, meg hogy mi a valóság. Az érzelmek, hogy magyarázhatóak meg?
Bár az kétségtelen, hogy a kedvellek szó miatti asszociáció miatt jutott pont ez az érzelem eszembe. Ne vedd személyeskedésnek!<#confused>

Ehm, kezdek zavarba jönni... Azt mondod, kedvelsz, szerelemrõl érdeklõdsz... 😄 😛

Nem úgy értettem, csak igyekeztem megindokolni, hogy a nézeteim miatt nem tetszenek az ilyen szócsaták.
Kezdek fiktív élményt megtapasztalni veled kapcsolatban: kezdelek megkedvelni<#buck>, bár nem egyeznek a nézeteink.
Tudományosan tényleg azt hiszik, hogy a szerelem, csak hormonmûködésen múlik? Vagy az csak egy része a szerelemnek, a vonzódás?

"És ha te megtapasztalnál egy ilyen élményt az számodra nem lenne a te valóságod része?"

Nem, fiktív élménynek tartanám, mint az álmokat, vagy a drogos hallucinációkat.

"Az agyunk is valóságos dolog, mégsem tudják nálam sokkal okosabbak sem, hogy hogy mûkszik pontosan, de nem kételkednek benne, hogy mûkszik, csak azért, mert nincs mérõmûszer, amivel pontosan feltérképezhetõ lenne."

Igen, és kettõnk közt itt a nagy különbség: én nem töltöm ki hittel a tudásom hézagait. Nekem nem esik nehezemre kimondani, hogy nem tudom. Nem akarom _mindenáron_, akár valótlansággal is megmagyarázni.

"És megnyugtatlak, nem kajolok be minden elméletet."

Helyes. És lehetõleg, ne is "bekajold", hanem gondold végig, vesd össze a valósággal, és ezek után dönts, hogy elfogadod-e.

"Nem vagyok csak egy ember, semmi több, sosem tartottam magam többnek."
Ezt gondolom a "mi vagy te, atyaúristen?" kérdésemre írod. Azt ne vedd túl komolyan, az csak piszkálódás volt. Kissé szerencsétlen volt a fogalmazásmódod abban az utolsó mondatodban, úgy jött le, hogy "nekem ez a véleményem, innentõl vitának helye nincs", ezért kicsit basztattalak. Nyugi, peace! 😊

És ha te megtapasztalnál egy ilyen élményt az számodra nem lenne a te valóságod része? Mi a valóság? Pl. az álom nem, de hogy álmodunk az igen?
Nem vagyok csak egy ember, semmi több, sosem tartottam magam többnek. Vannak olyan tapasztalataim, melyek másoknak nincsenek, de ez visszafele is igaz.
Az agyunk is valóságos dolog, mégsem tudják nálam sokkal okosabbak sem, hogy hogy mûkszik pontosan, de nem kételkednek benne, hogy mûkszik, csak azért, mert nincs mérõmûszer, amivel pontosan feltérképezhetõ lenne.
És megnyugtatlak, nem kajolok be minden elméletet.
Nem vagyok nagyképû, vagy ilyesmi, csak unom és elkeserít, hogy általam "valósan" megtapasztalt dolgokért sok hülyézést hallottam.

Nem mérvadó? Egyébként mi a tudományos magyarázat arra, hogy egyesek túlélnek maradandó károsodás nélkül ilyen élményeket, mások meg nem?

Az, hogy van aki túléli, van, aki meg nem.
Kicsit kettõs mércének érzem, hogy a miszticizmus oldalról kritika nélkül benyelhetõ minden baromság, viszont a tudomány mondja meg legalább ezer tizedesjegyre pontosan, de mostazonnal.
Nem tudjuk. Nyilván voltak különbségek a szervezetük állapotában, a problémájuk súlyosságában, a kezelésük minõségében, stb. Ez az, amit soha nem is fogsz tudni biztosra, amíg nincs univerzális diagnosztizáló gépünk, vagy mindenbajtmegmondó varázsszemüvegünk. Addig meg sajnos elégtelen információkból kell jól betippelni, hogy mi a baj. Ugyanígy elégtelen információkból lehet tippelni azt is, hogy mi _volt_ a baj.

Ja, és az nem megoldás, hogy hiába nem tudjuk, de mondunk rá valami szépet, ami megnyugtat.

"Mi a magyarázata annak, hogy 12-15% emlékszik fényre, többiek nem?"

Hamarabb kapcsol le az agya, mint hogy betépne, passz... Patronozni is lehet rosszul, meg a füves cigi is érhet el abszolút 0 hatást elsõ alkalommal. Van az egyes emberek közt annyi fiziológiai(anyagi szintû) különbség, hogy akár az is magyarázhatja ezt. Amíg viszont nem bizonyosodunk meg róla, hogy nem evilági a magyarázata, addig nem feltételezhetünk túlvilágot. Már amennyiben nem akarjuk átbaszni magunkat.

Hadd fordítsam vissza a kérdést: ha lélek van, meg halál utáni élet, akkor mi a magyarázata annak, hogy 12-15% emlékszik fényre, többiek nem?

"Nálam ez a teória a kiindulópont."

Nálam meg a valóság megfigyelése. Látod ez nagy különbség, ez lehet az alapja a véleményeink különbözõségének...

"de mi van a már megtermelt energiáival, melyek a halál pillanatában is körbeveszik: hõenergia, bioenergia, elektromágneses erõmezõ, a lélek, az asztráltest...."

Átadódik környezetnek, definiáld: bioenergia, nem történik vele semmi, definiáld: lélek, definiáld: asztráltest.

Lélek, bioenergia, asztráltest nem tudományos fogalmak, kimutathatatlanok, a tudomány számára nem létezõ dolgok.

"Na én ezért nem értem a vitákat, mert nekem ez az álláspontom."

Eheh, és te vagy az atyaúristen, vagy mi a tök?

Nem mérvadó? Egyébként mi a tudományos magyarázat arra, hogy egyesek túlélnek maradandó károsodás nélkül ilyen élményeket, mások meg nem?
Mi az oka, hogy az oxigénhiány egyeseknél nem okoz semmit hosszútávon, másoknál meg igen? Mi a magyarázata annak, hogy 12-15% emlékszik fényre, többiek nem?Ja egyébként az enyém az abszolút objektív CT alapján nem zakkant meg, köszöni szépen teljesen ép.
A vitát gondoltam, hogy be kellene fejezni. Tudod nekem sajátos elképzelésem van errõl, minek következtében nem értem, hogy tulajdonképpen min vitatkoztok.
Na, szal, mi van, ha az ún. lélek, az asztráltest és a termelõdõ bizonyos energiáink mind ugyanaz? Más szavak, de ugyanazt jelenti. A víz is víz marad attól, hogy másképp nevezed. Nálam ez a teória a kiindulópont. Azt mondod, hogy amikor meghalunk a test megszûnik élni, leáll, de mi van a már megtermelt energiáival, melyek a halál pillanatában is körbeveszik: hõenergia, bioenergia, elektromágneses erõmezõ, a lélek, az asztráltest....ragozhatjuk, de szerintem a gyakorlatban ugyanarról beszélünk, csak más szavakkal mondjuk.
Na én ezért nem értem a vitákat, mert nekem ez az álláspontom.

Most akkor hagyjuk abba, vagy mondjuk el a véleményünket? 😉

Személyes tapasztalatból nem lehet következtetéseket levonni. Ahhoz sok-sok személy tapasztalata kell, meg nem ártana valami ettõl független megfigyelési módszer. Hogy szubjektíve mit éltél át, az nem mérvadó.

Az én álláspontom az, hogy oxigénhiány miatt az agy megzakkan. Szifonpatron, plusz nyaki ütõér elszorítás is hasonló mechanizmussal mûködik... Csak halálközeli élményként nem szándékos, és nincs vége amikor szeretnéd...

Fiúk, (ha fiúk) légyszi fejezzétek be. Nekem spec volt halálközeli élményem és azt a bizonyos fényt is láttam. Tisztában vagyok vele, hogy egyesek Istennek, mások az agy hallucinációjának nevezik, ráadásul olyan emberek zömében, akiknek dunsztjuk sincs milyen, mert õk soha meg nem tapasztalták, elképzelni sem tudják. Az életet a kérdésben én úgy értelmeztem, hogy a jelen életrõl van szó. A jelen test és lélek együttesérõl, nem elvonatkoztatva ettõl, sem nem reinkarnációs elméleteket taglalva. Nézzétek, most nagyon õszintén megmondva, nekem tök mindegy a "fényélményt" minek nevezik, mit találnak ki róla. Átélni és túlélni kicsit másmilyen volt, mint hablatyolni róla. Elnézést a kifejezésért. Mi lenne, ha elgondolkodnánk rajta, hogy lehet, hogy az igazság a két szemlélet között van félúton? Csak egy teória, mint bármelyik. Szerintem meg kellene hallgatni ilyen élményt átélt embereket, mit tapasztaltak és megérteni, nem következtetgetni és elméleteket gyártani.Ha akarjátok, ha nem két tûz közé állíttok sok embert, pedig nem is akarnak két tûz között lenni, mert tudják nagyobb a veszélye, hogy megégjenek. Én pl. tudom, mit tapasztaltam, mire emlékszem belõle, nagyon nem az érdekel, hogy ezen tapasztalások pro vagy kontra kiknek szolgáltathatnak ún. bizonyítékot az elméleteikre. Az a fene igazság, hogy jórészt azért nem is akarok róla beszélni, mert csak civakodnak rajta, mint kutyák a koloncon, hogy aszongya, na ugye megmondtam, nem én mondtam meg, nekem volt igazam, nem nekem...stb. Tisztelet a kivételnek.
Vélemény?