1310
Lords of the Realms, Conqueror AD. 1086 és az ősöreg C64-es Medieval Lords RTS/KOS keveréke ...
  • bigapó
    #830
    huh, nem rossz, kicsit el voltam úszva időben, de most már válaszolok:)

    1.) Ha azokra a falukra, farmokra gondolsz amiket megtámad a gép illetve erre neked is van lehetőséged, akkor azokkal nem tudsz csinálni semmit. Vagyis tudsz, odamész és levered, mint a szöget:) Ha sikerül legyőznöd akkor asszem nem rombolják le (merthogy fosztogatás folyik éppen, ezért lesz leégett a terület ott), de ez nem biztos. Sok jelentősége nincs a játékban, esetleg kiesik egy kis lóvé vagy hasonló, de Én nem emiatt vesztettem háborút.
    Mostanában játszottam játszottam pár kört vele és azt az új taktikát alkalmaztam, hogy megtámadtam ezeket a falukat, erre mindig kijött a várból, hogy leverjen, ekkor vagy megtámadtam két másik hadsereggel vagy rögtön a várat vettem célba, mert ugye ilyenkor nincs akkora védelem bent és ha visszatért, előnyöm volt a várban védekezéssel.
    Érdemes odafigyelni erre, mert ha úgy látod, hogy vesztésre állsz, akkor inkább menekülj el, mert egy maxra kiképzett vezért nehéz pótolni, míg a sereget könnyebb. Igaz, hogy a katonák is gyűjtik a tapasztalati pontokat, de az nem számottevő.

    2.) Amikor elfoglalsz egy provinciát, akkor ott felüti a fejét a hazafias érzelem, magyarán vissza akarnak csatolódni az anyaországhoz. Ezt úgy tudod leggyorsabban csökkenteni, ha a csapatod tagja egy Pap, akit oda tudsz küldeni, hogy csökkentse ezt a fajta ellenállást (amolyan partizán-deaktivátor:) )
    A másik ok amiatt lázonganak, ha nem azonos a vallásuk a Tieddel (ez még több mínuszpont neked). Ezt is a Pappal tudod csökkenteni, ezt hívják Konvertálásnak, átneveled őket a saját hitedre. Arra kell figyelni, hogy maxra kifejlesztett Pappal csináld meg ezt a lépést, mert ha nem elég fejlett, akkor akár bele is halhat szegény papocska. Fejleszteni a könyvekkel tudsz, ezért érdemes sok templomot építeni, hogy írkálják a sok könyvecskét. Eleinte nehéz, de később már gyerekjáték lesz.

    3.) Igen, csak 15 épületet lehet felhúzni egy Provinciában. Arra kell figyelned, hogy milyen "alapanyagok" vannak a területen. Stone, Marble, Sheep. Bal oldalt fent mutatja. Ha például valahol Stone van, oda nem tudsz építeni birkatelepet. Ez logikus, de azért fontos megemlíteni, mert vannak összefüggő épületek, egyiket nem lehet megépíteni a másik nélkül vagy nem lehet tovább fejleszteni. Ilyen például a Katedrális. Ehhez asszem három alapanyag is kell aminek meg kell lennie egy területen, erre nagyon kicsi az esély. De ha megvan akkor viszont nagyon sok mindent kaphatsz.

    4.) Ez általánosan érvényes válasz lesz, nem csak a magyarokra érvényes.
    A lényeg, hogy eleinte katonai épületet építs, legfőképpen a terület speciális egységeire kell támaszkodni, a Teuton lovagok például nagyon drágák, de a legjobb katonák a világon. Érdemes használni a lovas egységeket, mert elég gyorsak, oldalba lehet velük kapni az ellent. Mondjuk legtöbbször nem Én harcoltam, hanem rábíztam a gépre, általában jól csinálta a dolgokat, csak figyeltem, hogy mikor állok vesztésre és ha nagyon akkor menekültem.
    Visszatérve, kell gazdasági épületeket is felhúzni, de jó ha van védelem minél hamarabb. Az alap egységekből elég a nyilas és a Men-at-arms. Strapabíró katonák a nyilasok meg addig lövik az ellent. Később, ha lesz lovad, akkor meg lehet lovasíjászokat használni. Nem kellenek a buzogányosok, meg a dárdások, szerintem legalábbis csak a helyet foglalják a területen, Én ezeket az épületeket fel sem húztam sosem, mégis végigvertem Európát:))
    Előbb-utóbb Te is rájössz a helyes taktikára:)

    Olvasgass vissza, jó pár oldalt teleírtunk tippekkel. Olvasgasd a játék súgóját is, egy csomó dologról nem is beszéltem, például a különböző "csodákról", ezek alapcuccait megszerezve mindenféle plusszokat kapsz. Az egzotikus termékeket (elefántcsont, ékszerek, selyem, stb.) tengeri kikötőkön keresztül lehet beszerezni, ezért haladj a tengerpart felé idővel. Fel kell húzni a halászkunyhót a városban, aztán ebből lesz a dokk, majd kikötő és végül admiralitás (ha jól emlékszem). Ha belépsz a városba, akkor alul-középen látni fogsz egy vasmacskát (horgonyt), erre ráklikkelve kiválaszthatod a szállítani kívánt cuccot és 5000 aranyért egy kis idő múlva a tiéd is lesz (egészen addig, míg el nem veszted a várost:) ). Nyolc ilyen csoda van, mindegyik hasznos, le van írva, hogy melyikhez mi kell és ebből neked mi van már meg. Ha sikerül megcsinálnod mind a nyolcat, akkor már meg is nyerted a játékot (egyik fajta nyerési lehetőség). Előre szólok, hogy nem lesz egyszerű, jó pár területet kell uralnod, hogy meglegyen, de nem lehetetlen, Én már megcsináltam. Kétszer ugyanúgy nem lehet, mert a gép minden új játéknál véletlenszerűen keveri meg az elérhető alapanyagokat, szóval variáció van bőven, meg terület is:))

    Sok sikert és jó játékot!
  • Wasse 1
    #829
    1.Hát például amikor a farmokat,falukat stb lerombolják ,azt fel lehet rögtön építeni vagy csak meg kell várni még felépül?
    2.Magyarokkal vagyok és elfoglaltam Moldáviát,de a Religationt(asszem a vallás) nem tudom megcsinálni és mindig fellázadnak...mit tudok vele csinálni?
    3.Csak 15 épületett lehet egy városba építeni?
    4.a magyaroknál melyik katonákat ajánlátok ?

    Röviden ennyi...Nagyon meg köszönném,ha válaszolnátok!!!
  • bigapó
    #828
    miben kellene segítség?
  • Wasse 1
    #827
    És vki tudna segíteni a játékban?
  • TGWH
    #826
    magyaritasok.hu-n lesz kint, vagy egy link lesz kitéve a letöltésekhez, és nemtommikor készül el.
  • Wasse 1
    #825
    És kb mikor készül,vagy honnan lehet letölteni?
  • TGWH
    #824
    pedig készül, csak még kell neki idő. jó sok, mivel előről kellett kezdenem, de jobb volt így ;)
    a diplomata üzenetek kérlekszépen 1,46 mb... az bizony jó sok oldal... mindig máshogy van megfogalmazva, ez a kihívás benne...
  • Fenrir
    #823
    Nekem nincs problémám vele, hidd el :)
  • bigapó
    #822
    én nemtok róla semmit, de így 2 év után kevés esélyt látok rá.

    szerintem azt a pár mondatot amit diplomata üzeneteknél kap az ember nem nehéz lefordítani szótárral, a többi meg úgyis pár szóból áll. melyik épület mire mit ad, melyikhez mi kell, stb. ezeket nem olyan fárasztó kikeresni, de egy pár óra játék után úgyis minden egyértelmű lesz, szerintem...
  • Fenrir
    #821
    Van valami hír a honosításról?
  • bigapó
    #820
    közben rájöttem én is, valszeg régebben is csak azóta már elfelejtettem:)

    hódítással kell eljtuni a megfelelő provinciáig, nem kell mindig újat kezdeni:DD
  • TGWH
    #819
    nincs. mivel minden új játéknál más lesz a provincia adottsága... próbáld ki. én úgy szoktam, hogy addig kezdek új játékot, amíg nem tetszenek a provinciák... mert ha mindenhol csak hal van, akkor ugye nem sokat tudsz építeni. egy moddale lehet meg lehet csinálni, de nem hiszem... túl nagy munka lenne...
  • bigapó
    #818
    UP! A nap:)

    Helló pajtikák kik régen húzták már az igát:)

    Szóval, újra belekezdtem a hódítgatásba. Megy minden mint a karikacsapás, de van egy problémám amivel régebben sem tudtam dűlőre jutni.

    Annyi lenne, hogy ugye mindenki tudja, hogy vannak a provinciákon belül bizonyos "elemek", például Pasture, Mineral Deposits, Marble Deposits stb. Gondolom minden veterán tudja miről beszélek. Ettől függően lehet bizonyos épületeket felépíteni. Pasture nélkül pölö nincsen Sheepfarm...höhö, furcsa is lenne. Már csak annyi lenne a problémám, hogy ahol van szabad hely - mindenhol 3 féle lehet maximum - oda lehet-e valahogy bepaszírozni egy újat, ami nekünk kell? Teszem azt Pasture mellé legyen Mineral Deposits, mert akkor lehet megcsinálni az Egyetemet (a könyvtár fejlesztése).

    Van ennek valamiféle módja?
  • TGWH
    #817
    nemtom, majd amikor befejezem ;) inkább csak jövőre. bocs a késői reagálásért... sg keresőben még csak 115 hsz van jó pár hónapja... rájöttem, hogy nem szabad rá hallgatni :D
  • hooah
    #816
    Magyarosítás mikorra lesz?
  • TGWH
    #815
    nincsmit. tuti hogy le van írva az oktatójátékban, sztem csináld végig, egész hasznos :D és tessék írni! :D senki sem tudja itt mi a jó játék???
  • PotrienŐrmester
    #814
    Talán nem említettem de ...
    Szóval lama vagyok, üssetek
    Pedig mit össze nem kerestem!
    Mégegyszer nagyon kösz!
  • TGWH
    #813
    hi
    C:\Documents and Settings\Rendszergazda\Application Data\Black Sea Studios\Knights Of Honor

    Rendszergazda helyett a becses neved olvasható. amúgy a tutorialban is le van írva, hogy ott vannak a mentések. vagy a súgóban, már nemtom. azokat olvasd át, sok hasznos tanács van bent.
  • PotrienŐrmester
    #812
    Sziasztok!
    Meg tudnátok mondani, hogy a mentett állásokat hol lehet keresni a játék könyvtárában? Mert a szokásos SAVE vagy hasonló mappát vagy esetleg .sav fájlokat sehol nem találok.
    Előre is köszönve a segítséget!
  • TGWH
    #811
    bármelyik nemzet lehet erős, csak el kell foglalni egy-két jobb provinciát ;) nah pl. az írekkel nem a legkönnyebb... de megoldható. az itáliai, meg a dél franciaországi területek is elég jól termelik a katonákat. nehézíjász, számszeríjászok, elég ütősek :D
  • zachi
    #810
    sztem a theonic order az egyik legjobb na meg a latinok az 1200-ban meg a magyrok
  • TGWH
    #809
    már csak a politikai üzeneteket kell lefordítani, ami nem lesz egyszerű, jó sokáig el fog majd tartani.
  • priluki
    #808
    Oké kösz az infot:) meg a sok munkát!!
  • TGWH
    #807
    huhh, hát egyenlőre még a létem is bizonytalan... azaz hogy hol :D most fordítok ezerrel, elég szépen haladtam az utóbbi pár napban pár fájl, és a politikai üzeneteken kívül minden készen lesz... utána meg jöhetnek az üzenetek... nyáron azt fogom csinálni. aztán ősszel kitudja hol tanulok, kitudja mennyi időm lesz, szal igyekszem a nyáron befejezni, ha nem fog sikerülni alaposan letesztelni, és időm sem lesz szeptembertől, akkor kiadok egy 1.0 verziót, megírjátok a hibákat, és igyekszem minél előbb kiadni a 1.1 verziót, ami remélhetőleg sok hibát javít majd. és így tovább addig ameddig jó nem lesz... de lehet hogy csak két-három hetente tudom majd javítani, még nemtom.
  • priluki
    #806
    engem érdekel ha magyar lesz,addig nemis játtszom vele,megvárom,ugy sokkal élvezetesebb,föleg ,hogy a politikai dolgokat is érteni fogom. Mikorra várhato kb??
  • TGWH
    #805
    sikerült az intro, majd ha kész az egész fordítás, leszedhetitek a magyartasok.hu-ról. csekélyke 130-150mb kb :D
  • TGWH
    #804
    de elvileg sikerül normálisan visszakonvertálnom, majd a magyarítások.hu-ról le is szedheti akinek kell ;)
  • TGWH
    #803
    de most már valszeg azt is meg fogom tudni oldani. piszok jó játék, második rész mikor lesz?
  • TGWH
    #802
    köszi, nem kell segítség, egyedül is megy... csak azt fránya videot nem tudom úgy visszatömöríteni rad video tools-szal bik fájlba, hogy ne csússzon el a hang...
    hah, nekem mondod? ha súgót elolvasod, minden kiderül. a politikai térképen van egy jelmagyarázat ki-be gomb, ott le van írva részletesen, amúgy azt is meg lehet nézni hogy milyen épületeket hol lehet építeni. az időnek ehhez semmi köze. azt én sem értem miért nem kap nagyobb figyelmet. talán azért, mert sokan csak a grafikát nézik... bár a koh-nak is szép grafikája van. kezd v.ki olyannal, akinek sok provinciája van, ott kb. 3-4 óra és meglesz minden épületed ami a győzelemhez kell ;) a magyar leírás jó ötlet, nem is gondoltam rá hogy keresek olyat neten. az angol meg ott van a hivatalos oldalon.
    ui.: olvassátok el a súgót, sok hasznos dolog van bent.
  • Árnyvadász
    #801
    Igen bő választék az épületek terén. 3 féle besorolással és ami külön jó pont, hogy a már megépített épület lebontható így a 18 hely (ha jól emlékszem) többféleképpen variálható át. Éppen az igényeknek megfelelően.

    Tetszik az épület fejlesztés is, meg az is, hogy bizonyos épületekhez előkövetelmény egy vagy több másik megléte.

    Továbbá, ha a lovagunk egy várost kormányoz, akkor az plusszt a városnak. Attól függően milyen szerepet osztunk rá. Ha földesúr, akkor növeli az élelmet és a népességet. Ha kereskedő, akkor a pénzbevétel nő. Ha építő, akkor több munkaerő lesz a városban és így tovább.

    Variáció van bőven.

    Más:

    Én korai (1000) korban kezdtem, így bizonyos épületek nem is érhetőek el. Bár lehet ez területi adottság kérdése, hogy mit lehet és mit nem építeni. Majd jobban meglesem.

    Mindenesetre ez a játék teljesen beszippant a középkori hangulatával és emellé még egy igen kellemes grafika is társul. Nekem pl. olyan apróságok is bejöttek, hogy harc közben is teszik a városlakók a dolgukat, illetve a sereg előtt pap is áll, aki felszenteli a halálba menőket.

    És végre az AI nem síkhülye. Rome TW, illetve Medieval TW hiányosságai itt végre meg lettek oldva. A terep pedig szintén nagyon számít. Az is tetszett, hogy a tapasztaltabb íjászok már tudnak tüzes íjat használni. Szerintem ezt jó ötlet, hogy a készítők így társították hozzá és nem alapból tudják.

    Sorolhatnám még a pozitív jelzőket. Az a kár, hogy egy ilyen nagyszerű játék nem kap nagyobb figyelmet. Az igaz, hogy bele kell tanulni és időt szánni rá, de ha ez megvan, akkor a csili-vili 3D-s nagynevű stratégiák elbújhatnak emellett a progi mellett.

    Annyi a hátránya ennek a programnak, hogy temérdek idő kell hozzá, mire vmit el lehet érni. Ez meg azért nem mindenkinek adatik meg. Pláne munka, barátnő mellett.

    Ja igen. Ha vkinek kell, akkor jövőhétre behozom és felteszem a magyar leírást, bár mindössze egy world dokumentum, de hátha segít. Az angol leírás sokkal jobb és azt is elhozom, az pdf-es és mindenre kitér.

    Amúgy én York hercegséggel vágtam neki és jó sok idő kellett, mire elfoglaltam egész Angliát + Írországot és Normandia vazallusom. Persze egyszer fent, egyszer lent voltam, volt hogy a Skótok világuralomra törtek és sok fejfájást okoztak. De összefogtunk a népekkel és mára a skót nemzet már egy tartományt sem birtokol :)

    Na befejezem, kezdek nem bírni magammal...
  • Lorgem
    #800
    Szívesen segítek fordítani ha kell, január 25-e után vége a vizsgáimnak, akkor tuti ráérek.
  • TGWH
    #799
    nekem pl. az is tetszett a romával szemben, hogy jobban rá lehet látni a harctérre... utálom ha 360fokban lehet forgatni a kamerát, abból csak az van, hogy azt sem látod mit csinálsz... az űrstratégiákat is itt untam meg... hát a mély városmenedzsmenten mit értesz? sztem egyszerű, lehetett volna még bővíteni... pl. 3szor annyi épület :D
  • Árnyvadász
    #798
    -jobb AI
    -jobb diplomácia
    -jobb gépigény
    -jobb hangulat
    -jobb gazdasági rész
    -jobb és mélyebb városmenedzsment
    -jobb :)
  • TGWH
    #797
    nem olyan, sokkal egyszerűbb, de v.mi eszméletlenül jó játék. próbáld ki a demot, iszonyatjó.
  • McCartman
    #796
    sziasztok,
    nemrég hallottam errol a jatekrol. jo..?:)
    medieval 2 hoz kepest mondjuk..? (effele jatekokban szinte csak egy osszehasonlitasi pontom van)
    elore is koszi:
    Zoli
  • TGWH
    #795
    ez a játék pont azé jó, mert nem ragaszkodik a történelemhez... most ha én csóri afrikaiakkal akarok lenni, akkor nemá hogy ne legyen egyetemen... nehéz lett volna, de ha akarod adok szerkesztőprogit, és átírhatod az egészet, épületek képei, nevei, ésatöbbi. bár azt nem garantálom hogy azt meg tudod csinálni, hogy csak itt és itt legyen ez meg az... de ha ügyes vagy... a fordítás meg tényleg nemtom mikor lesz kész, v.hogy hosszú időnek tűnik átnézni az eddigi munkám, azt a 444 db txt-t...
    most a videot konvertálom vissza, 110 mb körül lesz a pack, alig több mint a eredeti, de az intro már magyar lesz... igaz kb. 5 sor van rajt feliratozva, de azé magyar! :D
  • Lorgem
    #794
    Úgy értem h ha egyes különleges egységeket csak adott helyen lehet képezni, akkor megcsinálhatták volna ezt egyes különleges épületekkel. Pl. egyetem Párizsban, Krakkóban, Pécsett (Bánátban mondjuk), és ilyen helyeken lehessen. Trade giuldet (asszem ez a neve) Champagne-ban, Észak-Itáliában, Németalföldön, meg hasonló helyeken lehessen. Én az Európa feletti uralomért nem Raguzával hanem a Német-Római Császársággal vay Bizánccal akarok megküzdeni :)
  • lalakov
    #793
    :)))Karácsonyra??? Ez jó.
  • TGWH
    #792
    hi, nekedi búék
    létezik, de jelenleg nem adom oda. egykét emberke vállalta hogy keresgéli a félkész változatban a hibákat, de azóta elég keveset hallottam róluk... szal már csak egy-két apróság, meg az ellenőrzés van hátra... szal kb. karácsonyra meglesz :D
    pont ma fedeztem fel hogy van térképszerkesztő is a játékhoz... legalább már tom mit fordítottam, mert volt egy-kettő, ami csak most esett le :D
  • lalakov
    #791
    BÚÉK

    Létezik már a játékhoz magyarosítás?