48078




Attól még én vagyok a ZÚR :P (amse)
ui: meg a Jenő
  • Dzsini
    #2509
    szoftverfüggő lesz a dolog a Polaroid gépnél, a "vas" már bizonyított :)

    jól lemaradtál itt a délelőtti menetről :o)
  • Lateralus
    #2508
    A Foveon X3 egy nagyon jó elgondolás, ez kétségtelen. Az, hogy melyik cég mit hoz ki belőle, már más kérdés. A Sigma sem kápráztatta el a világot az SD9-el (nem a Foveon volt a ludas) és sajna a kompaktok közé is egy olyan cég (Polaroid) akar betörni ezzel a technológiával, ami eddig csak a "teszkógazgaságos" digigépeiről volt híres jobbára.
    A végeredmény még kérdőjel (?)
    A technológia elviekben sokkal részletgazdagabb képet eredményez, mint az ugyanolyan, vagy akár "nagyobb" pixelszámú gépek képei. Ez egyben azt is jelenti, hogy sokkal jobban nagyítható, mert ez esetben a megapixelszám tök másodlagos, sőt további előnyt jelent az 1,5 megapixel, hiszen amellett, hogy (elvben) részletesebb egy 3 megapixeles képnél, méretben kisebb is nála, tehát a vele való számítógépes utómunka is könnyebb, gyorsabb, nem beszélve a tárolásról, ráadásul a félkörömnyi méretű érzékelőn lévő pixelek mérete így sokkal nagyobb lehet, ami az optika szempontjából még előnyösebb.

    A kérdés tényleg csak az, hogy egy Polaroid kvalitású cég mit tud ezzel kezdeni.

    6-8 megapixelt emlegetni meg felesleges, mert itt nincs arról szó, hogy ez a gép mindent "lealáz". Ez egy zsebfényképező, árban valahol a Canon A80 környékén. És képminőségben egy kicsit túl is kéne dobnia azt. Kéne....
  • Dzsini
    #2507
    nem gagyi a CCD, csak a Foveon-hoz képest megvannak a hátrányai :)) ahogy a SuperCCD-nek is, stb :o) de erre való a szoftveres rásegítés mindegyiknél, hogy az elveszett adatokat kiegészítgesse, és kitalálja, hogy is kellene az eredetinek kinéznie :)
  • FREAK
    #2506
    tök jó, fél nap alatt ott tartunk, hogy milyen gagyi a CCD :)

    pénteken feldobom a témát fotós körben, kíváncsi vagyok
  • Dzsini
    #2505
    hagyományos érzékelőnél pedig minden pixelre csak 1 színcsatorna jut... hogy megkapd a maradék kettőt, kókányolni kell a szomszédok alapján - és mondjuk piros meg kék csak minden negyedik pixel a RAW-ban...
  • Penta
    #2504
    Én azon a véleményen vagyok, hogy akár foveon, akár hagyományos érzékelőt használ egy gép, az interpolálás kókány megoldás. Így az összehasonlításuk is kizárólag eredeti méretben érdekel.
  • Penta
    #2503
    http://video.racing.hu/files/1038/h2.vs.competition_-_by_fairco.mov
  • Dzsini
    #2502
    nem hülyeség, mert manipulált kép mindegyik... akár a foveon 3MP méretű teljes RGB képe felnagyítva, akár a superCCD 12MP-s "belső" átdolgozású képe (hiszen a superCCD nem négyszögletes szenzorokat használ, így bármilyen képet kinyerve róla azt láthatóvá csak átdolgozással lehet tenni), akár a normál CMOS/CCD 6MP-s GRGB képe (ahol meg nem a zöld-piros-zöld-kék pixeleket látod egymás mellé téve, hanem kiegészítik)... más technológiák, azonos méretre nagyítva (logikusan nem kicsinyítve, hiszen ott adatvesztés van) lehet összehasonlítani a részletességet...
  • FREAK
    #2501
    azt nem
  • Penta
    #2500
    2500
    A Hummer :D
  • FREAK
    #2499
    azt ki gyártja? :D
  • Penta
    #2498
    Off: láttad már a H2 tesztet?
  • FREAK
    #2497
    na majd Lateralus eldönti a vitát :)

    ki fog derülni, hogy mind hülyék vagyunk :D
  • FREAK
    #2496
    én azóta nem csipázom az ilyen teszteket, mióta Minolta 7Hi ügyben nézelődtem, és egyik oldalon képekkel bizonyították, hogy kibaszott éles képe van, a másikon meg szintén képek tanúsága szerint zajos és homályos volt...
  • Penta
    #2495
    Illetve nem hülyeség, de 2500 megapixel méretben is össze lehet őket hasonlítani, az arányok nagyjából maradnak.
  • Penta
    #2494
    Az a 12 mpx se annyi, két nagyított képet meg hülyeség egymással versenyeztetni.
  • Dzsini
    #2493
    2490: sajnos ne álmodj róla, hogy megúszod a csepegtetett tudást :o)
  • Penta
    #2492
    Jéé, a zindex is úgy gondolja, mint én.

    "Egy barátom másfél éve arra kért, hogy ajánljak neki egy olyan gépet, aminek a képét ha betölti Photoshop-ba és a nagyítást 100%-ra állítja, akkor éles képet lát. Akkor nem igazán tudtam ilyen gépet mondani, mert minden gép képe jobban mutatott, ha az eredeti felbontás felére konvertáltuk és egy kicsit élesítettünk rajta. A képek ugyanis nem tartalmaztak annyi információt, mint amennyi pixellel leírtuk őket."
  • Dzsini
    #2491
    keményen az egekbe dícséri ez a teszt a Sigma-t :)) (a piros szín-gondot amúgy, amit említ, azt a dpreview-n is írják, és az új szoftverben ezt kezelték)
    "A Sigma SD9 által készített 3 megapixeles kép ugyanis részletgazdagságban bármikor felveszi a versenyt a 6 megapixeles Canon-nal és a 12 megapixeles képet készítő Fuji S2-vel is. Mindezt úgy, hogy a képfájlokban mindössze 3 millió pixel adatát kell elmenteni. Ez kevesebb helyet igényel, és kevesebb adatmozgatásra van szükség, mint a 6 vagy a 12 megapixeles fájlok esetén. A felbontás ilyen irányú megközelítését személy szerint sokkal célszerűbbnek tartom, mint például a Fuji SuperCCD alapgondolatát. A Sigma 3 megapixeles képfájljait 6 vagy 12 megapixelesre nagyítva a képek legalább olyan részletgazdagok, mint a D60 felvételek, de egy hajszálnyit talán azokat is felülmúlják."
  • FREAK
    #2490
    bár jobban örülnék, ha nem fél mpx-enként dobálnák piacra, hanem szépen kussban elmennének 20 mpx-ig, aztán elkezdenék árulni, és megint nyugi lenne 10 évig :)
  • FREAK
    #2489
    tanulságos

    talán nem is kell 2 év, és megint lesz értelme gépet (és technológiát cserélni) :)
  • Dzsini
    #2488
    csillagászok amúgy mindigis és most is előtétfiltereket használnak, és 1 nagydarab CCD-t (lásd a Mars Roverek technikai leírása itt az SG-n), és azzal készülnek azok a képek amikkel a Hubble és most a Spirit-ék is büszkélkednek... meg a Mars Orbiter, ami 2m-es felbontású képeket csinál a teljes marsfelszínről soksok kilométer magasból.
  • tudatlanka
    #2487
    hogy megtudjátok nézni a sigma a fobeonnal milyen képeket csinál
  • Dzsini
    #2486
    dpreview-n vannak, a Sigma 9-es tesztjeinél milliószámra a "compared to" eredmények
    http://www.dpreview.com/reviews/sigmasd9/
    - ott látható, hogy mire képes a 3x3 MP - bár akkoriban ez a gép csak RAW-ban volt képes menteni, és a szoftver meglehetősen gyerekcipőben járt... (és egy 2002 februári fényképezőgépről van szó)
    plusz van jópár példakép a hivatalos site-on
    http://www.foveon.com/
    bár természetesen ezeket megfelelően vigyázva kell nézni, természetesen eltúlozzák a klasszikus CCD hibáit - de jól látszik, hogy hol is vannak az előnyei ennek a rendszernek.

    meg biztosan van még erre-arra
  • FREAK
    #2485
    na de könyörgöm, RAW-ban fotózol, utána Capture One-ban eltolsz két csúszkát, és olyan képminőséget kapsz, ami kettéhasítja a szemed

    és még ezt is a legritkább esetben használja ki az ember, mondjuk plakátoknál, na de hány amatőr fotós csinál plakátokat?
  • Penta
    #2484
    Amatőr fotósként is lehet igényebb a szebb képekre. A szebb itt nem relatív, nincs értelme vitatni.
    A film meg nem alternatíva (nekem), te is pontosan ismered a digitális fotózás előnyeit, nem fogom részletezni.
  • FREAK
    #2483
    erről van szó, téma lezárva :)

    jó a technológia, csak nincs kihasználva, JELENLEG a CCD/CMOS a legjobb, ha az ember nagy felbontásban akar fotózni

    PONT
  • Penta
    #2482
    Szerintem pont nem a nagyításnál van előnye.
    Mert ha nagyítasz, akkor elérhetsz egy olyan méretű, és részletgazdagságú képet, ami a hagyományos CCD-kkel már évek óta létezik. Ez aztán a technikai brabúr!
    Ha viszont majd szépen felhíznak a foveonos érzékelők is tisztességes méretre, ott lesz igazán értelme az összehasonlításnak, mert akkor olyan minőséget fog adni, amit másképp nem kaphattál volna meg.
  • FREAK
    #2481
    én mutatok neked olyan képet, aminek minden pixele éles, én én csináltam

    de két gondom van:

    1. Kezdünk belemenni olyan kérdésekbe, ami egyikünket sem érinti, mivel nem vagyunk csillagászok de még csak nem is konyítunk a tudományos fotózáshoz, ahol értelme lenne ennek a vitának

    2. Ha részletet akarsz, ott a film, 5 évig minimum a legjobb lesz ilyen téren, és a gépek is olcsóbbak....
  • Penta
    #2480
    Hol vannak a nagyítós példaképek? Mert annyi különbség viszont nincs a két technológia között, hogy egy 1,5-es képet fel lehessen nagyítani egy 6mpx-es nem interpolált hagyományos CCD-s képre.
  • Penta
    #2479
    Pontosan ez a kifogásom az elejétől kezdve.
    A te példáddal élve ez a polaroid olyan, mintha kispolák méretű rolls-t gyártanának az angolok.
  • Dzsini
    #2478
    pont a nagyításnál jön ki a Foveon előnye a tesztek alapján, láthatóan tisztább képet ad a 3x1.5MP-s X3 5 vagy akár 6MP-n, mint egy 5 vagy 6MP-s "klasszikus" CCD (a 6MP az nagyjából a 3+1.5+1.5) (ott vannak a példák a dpreview-n, meg még pár oldalon)- természetesen ez nem a berázós tájfotózgatás témája, hanem egyelőre profi szint, de a Foveon-nak ez az első próbája a kompakt-populáris piacon. kiderül majd, hogy mennyire elégedik meg vele a közönség, és hogy veszi azt, hogy nincs a gépre ráírva, hogy 5MP - hanem csak menteni tud annyiban :)

    ja, és ha itt a 1.5+1.5+1.5 az 1.5, akkor a CCD-nél a 1.5+1.5+3 ne legyen már 6 csak azért, mert nagyobb helyre vannak szétpakolva... az is csalás :) a kép meg azért nem "szar" amit te látsz, mert alapvetően te sem a RAW adatot használod, hanem egy már élsimított, meg mindenféle eljárással utánszoftverelt dolgot - jpegben vagy tiff-ben mentve leggyakrabban

    "most az, hogy az adott pixel eredetileg is olyan zöld, vagy csak egy számítás eredményeképpen lett olyan zöld, szvsz tök mindegy" - ez a kedvencem - ezt csinálja a digitális zoom :)
  • Penta
    #2477
    Nekem viszont volt. Akármilyen profi gép tesztképét néztem (kivéve a milliós kategóriát), valahogy 100%-on mind egy kicsit életlen volt (persze ennek más tényezői is vannak).
    Megnézve a foveonos képeket, előjött az a plusz, amit eddig hiányoltam.
  • FREAK
    #2476
    jobb technológia, igen

    de ez kevés, amíg maga a termék nem éri a megfelelő szintet
  • FREAK
    #2475
    érdekes, nekem eddig soha nem volt olyan érzésem, hogy "nézd má, milyen szar, minden második pixel számítás eredménye!"....

    (na jó, volt egy 60ezer forintos HP képét látva) :DDD
  • Penta
    #2474
    De az ember automatikusan a legjobbat akarja magának. És elég ha csak tudsz róla, hogy van egy jobb...
  • Penta
    #2473
    Mindenképp látszik a manipuláció, más kérdés, hogy még nem elérhető a technológia.
    De az idő nekem dolgozik. Még pár évig nem veszek gépet, a következő viszont biztos, hogy egy 8-10 mpx körüli foveonos cucc lesz. Az meg már nyugodtan helyettesítheti az analóg gépeket (szerintem).
  • FREAK
    #2472
    egymás mellett nyilván kijön a különbség, de ha csak egymagában nézed, semmit nem veszel észre (RAW-ról beszélünk, nyilván)

    hasonlattal élve: egy Rolls lemosolyog egy 7-es BMW-t ha egymás mellé kerülnek, de önmagában a 7-es BMW is egy bivaly jó autó
  • FREAK
    #2471
    amíg 6-8 mpx-es "interpolált" CCD vagy CMOS képek állnak szemben 1,5 mpx-es "valós" képekkel, és az előbbieken szabad szemmel nem látható a "manipuláció", addig nem kérdéses, melyiket érdemes használni

    persze remélhetőleg 2-3 év múlva átállnak az újra, és nem lesz miről vitázni :D
  • Penta
    #2470
    Szerintem eredeti méretben (100% nagyítás) monitoron nézve szemmel látszik a különbség, tehát van értelme az újításnak.
    Nyilván 10*15-ös nyomatban nem jön ki.