Hunter

Van, ami alvás közben is megtanulható

Egy tanulmány szerint valóban képesek vagyunk új információkat megtanulni alvás közben. Sajnos a kísérletben részt vevők egy jóval egyszerűbb dolgot tanultak, mint amit az emberek többsége szeretne.

Az izraeli Weizmann Tudományos Intézet kutatói 55 önként jelentkezőt tanítottak meg bizonyos hangok és illatok társítására, számol be a Nature. A Weizmann munkatársai klasszikus, úgy nevezett pavlovi kondicionálást alkalmazva különböző hangokat játszottak le, miközben különböző illatokat, illetve szagokat fújtak az alvó kísérleti alanyok köré. A kutatók kellemes és kellemetlen szagokat használtak a parfümöktől egészen a bomlóásnak induló hús szagáig bezáróan. Azt vették észre, hogy az alvás állapotában az alanyok légzése felületessé vált, amikor kellemetlen szagoknak voltak kitéve, a kellemes illatok esetében azonban mélyeket szippantottak a levegőből.

Az alvók ébredés után semmire sem emlékeztek a hang-illat hatásokból, azonban amikor lejátszották nekik az adott illathoz vagy szaghoz tartozó hangot - illat nélkül természetesen - önkéntelenül mélyebben, vagy felületesebben kezdtek lélegezni, attól függően, hogy a hang jó, vagy rossz szaghoz kötődött.


Ez a módszer még nem működik...

"Tudjuk, hogy képesek vagyunk megszilárdítani a napi információkat alvás közben" - mondta Anat Arzi, a tanulmány vezetője, aki szerint a fentieknél komplexebb dolgok is megtaníthatók az alvás állapotában. "Azok a kísérletek azonban, amik az alvás közbeni verbális információk alapján új tények megtanítására irányultak, kudarcot vallottak. Kísérletünk azt bizonyítja, hogy többre vagyunk képesek alvás közben, mint gondoltuk. Nagyszerű lesz megtalálni annak korlátait, amit meg tudunk tanulni"

"Úgy tudtuk, hogy a szaglószervi rendszer kikapcsol alvás közben, ez a tanulmány azonban bebizonyította, hogy egyes információk bejutnak és visszaidézhetők" - mondta Donald Wilson, a New York Egyetem Langone Orvosi Központjának muankatársa, aki nem vett részt a tanulmányban. Az a képesség, ami lehetővé teszi számunkra a klasszikus kondicionálás alvás közbeni megtanulását, segíthet az orvosoknak az eszméletlen vagy vegetatív állapotban lévő emberek diagnosztizálását, emellett olyan terápiákat eredményezhet, ami az alvás közben segít az embereknek leküzdeni fóbiáikat, vagy a mélyebb légzés előidézésével megelőzni az alvási apnoe szindrómát, a leggyakoribb alvásfüggő légzészavart.

Egy fontos dolgot kell még megállapítani, tette hozzá Tristan Bekinschtein, a Cambridge Egyetem idegtudósa: "Vajon azok az agyi útvonalak, amik az alvás közbeni kondicionálást vezérlik, kapcsolatban vannak-e azokkal, amik az éber állapotban történő tanuláshoz kötődnek?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • errorista #24
    keltel mar fol erre?
    egyebkelt nyilvan szagloszerv kikapcsol != nem erzed ha valami basztatja az orrod es/vagy nem kapsz levegot
  • Lollerka #23
    ha a szagloszervi rendszer kikapcsol alvas kozben miert kelek fol arra h eg vlmi?
  • Zero 7th #22
    Wiki

    "Most savants display social deficiencies, generally consistent with an Autism spectrum disorder, although symptoms can recede over time."
  • errorista #21
    erről nem hallottam, hogy autisták lennének. Forrás?
  • Zero 7th #20
    Léteznek ilyen emberek, de azok mind autisták. Savantnak hívják őket, egy dologban hihetetlen durva dolgot produkál az agyuk, de közben meg nem működnek, mint ember.
  • Nailyenugysincs #19
    azért az is zavaró h az agy olyan emlékeket is fontosnak tart mint pl h 6 évesen a haveromnál egyszer hústortát kajáltam de a vizsgákra annyit kell tanulni h beledöglik az ember és így se tud szinte semmit.
  • errorista #18
    mi köze az autizmushoz?
  • wraithLord #17
    Igen, elsősorban az alapján szortíroz, hogy mi fontos, mi nem annyira, és mi egyáltalán nem... tehát mi kapott különböző folyamatok által (pl. ismétlődés, inger erőssége stb.) kellő megerősítést a hosszútávú memória kialakulásához, és mi nem. És ez a szortírozás & kukázás a hosszútávú memóriába kerülés után is folytatódik. Minél kisebb ez a stimuláló hatás, annál inkább eltűnik az emlék, minél nagyobb, annál inkább "bevésődik" (nem bevésődés, az más), és annál nehezebben tűnik el. Persze lehetséges, hogy pont ez a működés folytán válik "korlátlanná", és igazad van...

    Egy biztos, a szenzoros és a rövidtávú memória potenciálódáson alapul, tehát igencsak véges, ezért folyamatosan tűnnek el belőle azok az információk, amire (már) nincs szükség, a hosszútávú memória viszont az agy struktúrális megváltozását jelenti.
  • Zero 7th #16
    Ez a csóka mindenre emlékszik amit látott... csak közben egy rakás alapvető dologra nem képes. Valamit valamiért tipikus esete.

    Plusz azt is olvastam valahol, hogy az agy alvás közben szortíroz, akkor bassza ki a felesleges információkat.

    Ez a két dolog engem eléggé meggyőz arról, hogy a kapacitás véges.
  • jackoneill90 #15