Hunter
Gravitáció és napszakok nélkül nincs alvás?
Háromhónapnyi űrutazás után az űrhajósok egyre kevesebbet és egyre nyugtalanabbul alszanak, a gravitáció és a napszakok hiánya miatt elvesztik belső órájukat, jelenti a témában publikált első nagyobb volumenű tanulmány.
Az írás szerint, mely a Pscyosomatic Medicine magazin decemberi számában jelenik meg, a jelenség az űrhajósok éberségének és teljesítményének csökkenését eredményezi a hosszabb utazásokon. Az űrálmatlanságot állítólag az agy egy gombostűfejnyi sejtkötegének változásai okozzák, mely a test alvási és ébrenléti ciklusát kontrolálja. A belső órára gyakorolt hatások között, a kutatók szerint a retinát érő fény az egyik tényező, mely segít a testnek eldönteni milyen napszak van. A gravitáció hiánya annyiban járul a dolgokhoz, hogy az űrhajósoknak sokkal kevesebb erőkifejtésre van szükségük mint a Földön, ezért kevésbé fáradnak el.
"Tanulmányunk azt mutatja, hogy az embernek valahogy ki kell játszania a belső óráját, fenntartva egy erős 24 órás ciklust, ha hosszabb expedíciókat akarunk teljesíteni" - mondta Timothy Monk, a Pittsburgh Egyetem Orvosi Központjának pszichiáter professzora, a tanulmány vezetője.
A tanulmányhoz, melyet a NASA finanszírozott, a pittsburgh-i kutatók egy visszavonult asztronauta, Jerry Linenger alvási szokásait figyelték meg, közel öthónapnyi tartózkodása alatt, melyet 1997-ben a Mir űrállomáson töltött. Három kéthetes periódus alatt, Linenger utazása elején, közepén és végén, a földi kutatók feljegyezték alvási sémáit. Mikor kezdte az alvást, hányszor kelt fel és milyen hosszan aludt. Ezalatt Linenger mérte testhőmérsékletét és osztályozta éberségét napjában ötször. Tartózkodása kezdetén egyenletes fekvési és ébredési rutint követett, négy hónap után, melyben egy nap alatt 15 napkelte és napnyugta követte egymást, elvesztette a nappal és éjszaka érzetét, vallotta Linenger. "45 percenként: világos, sötét, világos, sötét. A bioritmusom teljesen tropára ment" - mondta az ex-űrhajós, hozzátéve, hogy a fedélzeten tartózkodók mind szenvedtek ettől a problémától.
"Volt, hogy napközben beszélgetünk, egyszer csak azt vettem észre, hogy a kolléga a társalgás kellős közepén elaludt." - mondta.
Bár volt tűzeset, a hűtés szivárgása és majdnem egy összeütközés is bekövetkezett tartózkodása alatt, mind Linenger, mind Monk állította, ezek a katasztrófa határát súroló helyzetek nem igazán befolyásolták az űrhajós alvását.
Régebbi tanulmányok azt mutatják, azok, akik el vannak határolva a napszakok változásától, mint a vakok, többnyire álmatlanságban és nappali álmosságban szenvednek, vagy olyan ciklusuk van, ami több mint egy napra terjed ki. A kutatók sokféle álmatlanság elleni gyógyszerrel kísérleteztek az űrben, beleértve az altatókat vagy az alvási ciklusért felelős mirigyek hormonkezelését, illetve erős fény használatát, mellyel a napfényt szerették volna szimulálni. A pittsburgh-i kutatók javasolták az űrhajók fényeinek használatának módosítását és olyan gyakorlatok bevezetését, melyek ellensúlyozzák a súlytalanság hatásait.
Az írás szerint, mely a Pscyosomatic Medicine magazin decemberi számában jelenik meg, a jelenség az űrhajósok éberségének és teljesítményének csökkenését eredményezi a hosszabb utazásokon. Az űrálmatlanságot állítólag az agy egy gombostűfejnyi sejtkötegének változásai okozzák, mely a test alvási és ébrenléti ciklusát kontrolálja. A belső órára gyakorolt hatások között, a kutatók szerint a retinát érő fény az egyik tényező, mely segít a testnek eldönteni milyen napszak van. A gravitáció hiánya annyiban járul a dolgokhoz, hogy az űrhajósoknak sokkal kevesebb erőkifejtésre van szükségük mint a Földön, ezért kevésbé fáradnak el."Tanulmányunk azt mutatja, hogy az embernek valahogy ki kell játszania a belső óráját, fenntartva egy erős 24 órás ciklust, ha hosszabb expedíciókat akarunk teljesíteni" - mondta Timothy Monk, a Pittsburgh Egyetem Orvosi Központjának pszichiáter professzora, a tanulmány vezetője.
A tanulmányhoz, melyet a NASA finanszírozott, a pittsburgh-i kutatók egy visszavonult asztronauta, Jerry Linenger alvási szokásait figyelték meg, közel öthónapnyi tartózkodása alatt, melyet 1997-ben a Mir űrállomáson töltött. Három kéthetes periódus alatt, Linenger utazása elején, közepén és végén, a földi kutatók feljegyezték alvási sémáit. Mikor kezdte az alvást, hányszor kelt fel és milyen hosszan aludt. Ezalatt Linenger mérte testhőmérsékletét és osztályozta éberségét napjában ötször. Tartózkodása kezdetén egyenletes fekvési és ébredési rutint követett, négy hónap után, melyben egy nap alatt 15 napkelte és napnyugta követte egymást, elvesztette a nappal és éjszaka érzetét, vallotta Linenger. "45 percenként: világos, sötét, világos, sötét. A bioritmusom teljesen tropára ment" - mondta az ex-űrhajós, hozzátéve, hogy a fedélzeten tartózkodók mind szenvedtek ettől a problémától.
"Volt, hogy napközben beszélgetünk, egyszer csak azt vettem észre, hogy a kolléga a társalgás kellős közepén elaludt." - mondta.
Bár volt tűzeset, a hűtés szivárgása és majdnem egy összeütközés is bekövetkezett tartózkodása alatt, mind Linenger, mind Monk állította, ezek a katasztrófa határát súroló helyzetek nem igazán befolyásolták az űrhajós alvását.
Régebbi tanulmányok azt mutatják, azok, akik el vannak határolva a napszakok változásától, mint a vakok, többnyire álmatlanságban és nappali álmosságban szenvednek, vagy olyan ciklusuk van, ami több mint egy napra terjed ki. A kutatók sokféle álmatlanság elleni gyógyszerrel kísérleteztek az űrben, beleértve az altatókat vagy az alvási ciklusért felelős mirigyek hormonkezelését, illetve erős fény használatát, mellyel a napfényt szerették volna szimulálni. A pittsburgh-i kutatók javasolták az űrhajók fényeinek használatának módosítását és olyan gyakorlatok bevezetését, melyek ellensúlyozzák a súlytalanság hatásait.