Hunter

Testtömeg index csökkentés csokoládéval?

Köztudott, hogy a testedzés fitten és formában tart, most azonban egy új kutatásból kiderülni látszik, hogy a rendszeres csokoládéfogyasztás is segíthet a karcsúsodásban.

A San Diego-i Kalifornia Egyetem (UCSD) Beatrice Golomb által vezetett tanulmánya szerint a testedzés mellett rendszeresen csokoládét fogyasztók testtömeg indexe (TTI) alacsonyabb azokénál, akik bár testmozgásban nem maradnak el a "csokoládéfüggőktől", azonban kevesebb kakaótartalmú édességet esznek.

A felmérés eredménye, ami közel ezer 20 és 85 év közötti felnőtt bevonásával született meg, segít annak a nézetnek a megerősítésében, mely szerint a csokoládénak jótékony élettani hatásai vannak a magas kalória, cukor és zsírtartalom ellenére. A felmérésben részt vevők hetente átlagosan kétszer fogyasztottak csokoládét, míg testedzést 3,6 alkalommal végeztek. Golomb szerint nem az elfogyasztott csokoládé mennyisége, hanem inkább a gyakorisága számít. A hatás mérete mérsékelt, annál azonban "lényegesen" nagyobb volt, hogy az eredményeket kizárólag a véletlen számlájára írják.

A normális TTI jellemzően 18,5 és 24,9 között helyezkedik el a súly/testmagasság négyzetének arányában. A 25 feletti TTI már túlsúlyosságot jelent. "Azok a felnőttek, akik sűrűbben fogyasztanak csokoládét, alacsonyabb testtömeg indexel rendelkeztek, mint akik ritkábban teszik ugyanezt" - mondta Golomb, hozzátéve, hogy a csokoládé metabolikus előnyeinek feltérképezéséhez további kutatásokra, illetve klinikai tesztre lenne szükség.

Ez természetesen koránt sem az első bizonyíték, ami felszínre bukkant a csokoládé egészséggel kapcsolatos pozitív hatásairól. Más tanulmányok a szívre gyakorolt jótékony hatásokról tanúskodnak, bizonyos csokoládétípusok fogyasztása pedig összefüggésbe hozható a vérnyomás, az inzulinérzékenység és a koleszterin szint csökkentésével. A leghatékonyabb az étcsokoládé, ami antioxidánsaival segít elpusztítani testünkben az instabil vegyületeket, amik károsak lehetnek sejtjeinkre és sejtjeink fejlődésére.

Golomb és munkatársai meggyőződése, hogy az antioxidáns összetevők, az úgynevezett katechinok növelik a puszta izomtömeget, miközben csökkentik a testsúlyt, ezt egy rágcsálókkal végzett tanulmány is alátámasztja. Az étcsokoládé epikatechin vegyületét 15 napon át adták egereknek. A kutatók a kísérlet végére fokozott mozgásbeli teljesítményt észleltek, és az egerek izom összetételében is változásokat tapasztaltak. Ahhoz, hogy a hatások működését emberek esetében is kipróbálhassák, klinikai tesztekre lenne szükség.

A pozitívumok ellenére a szakértők mérsékletet javasolnak a csoki bevitelnél. "Mielőtt egészség megőrzési célzattal elköteleznénk magunkat napi egy tábla csokoládé elfogyasztása mellett, ne feledjük, hogy egy ilyen adag több mint 200 kalóriát tartalmaz, ami főként telített zsírokból és cukorból származik" - figyelmeztet Nancy Copperman, a New York-i North Shore-Long Island Közegészségügyi Kezdeményezés igazgatója, aki nem vett részt a tanulmányban. "Célszerű napi egy uncia (28 gramm) étcsokoládéban, vagy nagyon alacsony zsírtartalmú kakaóporban limitálni a napi adagot, utóbbit valamilyen ételhez adagolva"

"Eredményeik újabb adalékkal szolgálnak ahhoz az információ halmazhoz, ami szerint a kalóriáknak nem kizárólag a száma, sokkal inkább az összetétele számít a súlyra gyakorolt hatásnál" - összegezte munkájukat Golomb. "A csokoládé esetében ez jó hír, azoknak is, akiknél a fogyasztása rendszeres szokássá alakult, és azoknak is, akik éppen most tervezik ennek a szokásnak a kialakítását"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • johnsmitheger #41
    :D Ott a pont! Ezt akkor lehetne biztosan tudni, ha valaki benyomna egyet magának és placebo hatást érezne (ha eltekint a csokitól persze) :D
  • Doktor Kotász #40
    Azt egyébként tudtátok, hogy a kakaóvaj pont az emberi testhőmérsékleten olvad, de nagyon drága, ezért a csokiban olyan zsiradékot használnak általában, ami szintén ezen a hőfokon olvad, és nem kellett sokat keresgélniük, mert azt már kifejlesztették a végbélkúpokhoz, ahol ugyanez az elvárás? :-D

    Tehát a hétköznapi csokoládé az ízesített végbélkúp, orvosi hatóanyag nélkül? :-D
  • kecskeszeme #39
    "alacsóny"
    Még szerencse, hogy te akarod kioktatni a másikat...
    Nem azt mondom, hogy az nem hülye... ne érts félre. Csak te is.
  • finizlik #38
    Itt az ideje elkezdened olvasni. a Lindt messze van nagyon az igazi csokitól ami mellesleg 99% os és nincs benne cukor.

    De nálunk ez áll a legközelebb hozzá
  • who am I 7 #37
    tessék lindt-et ált. bármelyik tecsóban lehet kapni amúgy...külföldön mi lehet ennél jobb?11ezer huf/ kg az ára így is..
  • who am I 7 #36
    hát, aki még fogalmazni sem tud "cukor a legtöbb így kezdődik", annak úgy tűnik ez is magas.Te nem fogod fel, h nincs 100%-os kakaós csoki :D itt vergődsz baze..szaladj ki inkább a közeli telepi játszótérre azt mókuskerekezzél, vagy toljad a csattogós lepkét.A cikkben étcsoki van meg alacsóny zsírtartalmú kakaó.Mind a kettő van itthon.
    A csoki pedig édes, a kakaó nem.
  • finizlik #35
    Akkor ess neki még1x a kommenteknek.

    Boltban nem tudsz olyan csokit venni amibe ne lenne cukor vagy édesítőszer.

    Az megint más kérdés, hogy te azt hiszed a csoki édes.
  • who am I 7 #34
    te most mit hemperegsz ezen bazeg...ha nem ütnék fel a kakaót ad1:100adára esne vissza a eladható mennyiség ad2:fogyaszthatatlan lenne és tömény. Itt sem tömény 100% pure cocoa-ról ír a cikk 28 grammban, ha figyeltél volna.
    A 100%-os kakaó szüretelése,pörkölése akármilye a gyár dolga, és az, hogy ezt fogyaszthatóvá tegyék.Jó minőségű étcsoki, vagy jó minőségű kakaópor (nem cukrozott) bőven megfelel a követelményeknek.
  • finizlik #33
    Az kérlek szépen a babból kivont zsír nem kakaó :)

    Kb annyi köze van hozzá mint a reggeli italoknak a tejhez
  • precision #32
    "A San Diego-i Kalifornia Egyetem (UCSD) Beatrice Golomb által vezetett tanulmánya szerint a testedzés mellett rendszeresen csokoládét fogyasztók testtömeg indexe (TTI) alacsonyabb azokénál, akik bár testmozgásban nem maradnak el a "csokoládéfüggőktől", azonban kevesebb kakaótartalmú édességet esznek."

    Magyarul ha nem mozogsz mellé és csak zabálod a csokit akkor rövid időn belül sertésméretűre hizlalhatod magad :)