Hunter

„Zöldebbé” szeretne válni Kína

Kína nem hagyja, hogy egy főre jutó széndioxid kibocsátása elérje az Egyesült Államokban uralkodó szinteket, nyilatkozott az ország éghajlatpolitikával megbízott minisztere.


A vízerőművek...
Hszie Csen-hua, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság alelnöke szerint "világméretű katasztrófához" vezetne, ha ilyen magasságokba emelkedne a káros anyag kibocsátás. A legfrissebb tanulmányok szerint Kína 2017-ben érné be az Egyesült Államokat. Az elmúlt évek gyors iparosodásának köszönhetően, aminek elsődleges erőforrása a széntüzelés, Kína kibocsátása meredek emelkedésnek indult. Nemzeti kibocsátás tekintetében már így is az USA előtt járnak, azonban jóval magasabb népessége miatt Kína az egy főre jutó kibocsátásban jóval alacsonyabb mutatókkal rendelkezik, ám ezek is elég gyorsan emelkednek.

Az Európai Bizottság Egyesült Kutatási Központja (JRC) által a múlt hónapban közzé tett elemzés szerint Kína éves széndioxid kibocsátása 6,8 tonna/fő, míg az USA 16,9 tonna/fő kibocsátásnál tart. Utóbbi több szakértő szerint is nagyon optimista becslés, számos tanulmány ugyanis 20 tonna/fő magasságába helyezi az USA-t, ugyanakkor 1990 óta a kínai mutatók megháromszorozódtak és hat éven belül elérhetik az amerikai szintet, figyelmeztet a JRC.

Hszie, aki az Egyesült Királyságban egy együttműködési megállapodást írt alá Chris Huhne-el, a brit energia- és éghajlati ügyekért felelős államtitkárral, kijelentette, hogy Kína nem fogja az Egyesült Államok példáját követni, és gátat szab az egy főre eső széndioxid kibocsátás emelkedésének. "Erőfeszítéseket teszünk az üvegházgáz kibocsátás kordában tartása érdekében és szénintenzitásunkat is csökkentjük" - nyilatkozott Hszie a BBC-nek. "Szeretnénk a lehető leghamarabb elérni a csúcsot"


...és az algából készülő üzemanyag
csupán kettő a kínai alternatívák közül
A jelenlegi kínai ötéves terv 40 százalékos gazdasági növekedést vetít előre a 2010-2015 közötti időszakra, ugyanakkor 17 százalékos szénintenzitás, vagyis GDP arányos széndioxid kibocsátás csökkenést is prognosztizál. Hosszabb távon, 2005 és 2020 között 40-45 százalékkal növelnék energiahatékonyságukat. Ha Kína a fenti irányvonalaknak megfelelően fejlődik, akkor is számos EU nemzetet meg fog előzni az egy főre jutó széndioxid kibocsátásban, a JRC elemzés szerint az elektromos áramot 80 százalékban atomreaktorokból nyerő Franciaországot és Spanyolországot már most kénytelenek maguk mögött tudni, így hamarosan elérkezhetnek arra a pontra, amikor nemzetközi nyomás hatására lesznek kénytelenek csökkenteni a kibocsátást. Egy hétvégén megjelent tanulmány szerint ha a globális kibocsátás 2020-ig nem tetőzik és nem kezd csökkenő tendenciát mutatni, akkor nagyon nehéz lesz féken tartani a globális felmelegedést.

A két évvel ezelőtti koppenhágai klíma-csúcs óta a politika jelentős változáson ment keresztül, a tárgyalóképes koalíciók kezdenek hatást gyakorolni az egyezmények alól eddig magukat kivonó nemzeteket, melyekkel egyre több közös érdekeltséget építenek ki. Ez az egyik oka annak, hogy Kína és az európai országok együtt kutatják többek közt az új, alternatív üzemanyagokat. A két fél azt reméli, hogy a nyugat mérnöki szakértelme és a kínai gyártástechnológia együtt olcsó „zöld” termékeket eredményez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Julius Caesar #57
    Folyton attól félek, hogy Kínának nagy pofáraesés lesz a vége. Nemtudom miért, de nekem valahogy olyan instabilnak tűnik az egész. Mi lesz, ha nem tudják eladni a tornapolóikat és a gazdasági növekedés megáll?
  • GyuriX2572 #56
    alga erőmű........ hány csillio tonna alga kéne, hogy elég legyen Kínánk? :S
  • sanyicks #55
    Igen ott is kezd gyakori lenni. Így kell a ciklikus fogyasztást fenntartani, hiszen a szabadpiac "hatékony" :DD
  • EnxTheOne #54
    Nekünk samu mosogép egy honapal a garancia lejárta után ment tönkre. :D
  • Molnibalage #53
    Azért most sem ez a helyzet.
  • Inquisitor #52
    Az egyszer biztos. A csehek elég jó kis elektronikai cuccokat, az NDK fain háztartási gépeket gyártott. Persze voltak, talán többségében, borzasztó termékek. Múltkor láttam egy Budapesten élő külföldi hölgy leírását, hogy nem érti a férje miért szerzett egy NDK kenyérpirítót és miért fényesítette 3 napig, hogy aztán vitrinbe tegye. :D
    Akkor nem olyan volt a termék, hogy megveszed és gari idő plusz 2 hét után kampó, mint most.
  • Inquisitor #51
    Na jó, de a kínaiaktól anno mennyi mindent tanult a világ, persze azt nem vesszük lopásnak.
    Én drukkolok Kínának, hogy zöldebb legyen. Ez a világ érdekes is, nem csak a túlélés miatt, de igen is a többi ország sara is, hiszen ha nem is mindent gyártanak ott, azért nagyon kevés amit nem. :)
    Amikor jöttek az első hírek, hogy elektromos buszok tömeggyártásába kezdtek, már lehetett sejteni változnak arrafelé is a dolgok.
  • Garou #50
    Kínában jelenleg 15 különböző(!) vállalat foglalkozik autógyártással.

    Most vonják őket össze 5 csomagra.

    Többségében semmi, nulla, nyistó követelmény nem volt eddig biztonság terén, nyugodtan képzeljétek el a nagy raktárat, ami a gyár maga, és ott hegesztettek a szalagon, aztán ha megy, akkor irány a forgalom.

    Ezzel együtt most próbálják a nemzetközi vizeken már jól teljesítő designereket, mérnököket visszahívni, és drasztikusan változtatni minden téren a minőséget tekintve.

    Esélyük van rá, egy forgalomba kerülő szériaautó a németeknek 4-5 év fejlesztés, Japánban ez másfél év. Azzal a mentalitással talán, egyszer, valamikor lesz jó kínai autó...
  • lapaleves #49
    azért jól kihoztad magad győztesnek ebből a "téptem a trabival ész nélkül, majdnem el is ütöttem pár embert" sztoriból.

    nekem is volt már saját "vezetni tudásból meg reflexből" árokba menésem, csak azért tudom milyen.
  • Molnibalage #48
    A KGST termékek igen nagy minőségi szórással készültek...