Napi Online
Csak keveset segítene a Nabucco-projekt
A Nabucco-projekt legfőbb célja, hogy Európa mérsékelje függését az orosz gázszállításoktól és annak Ukrajnán át vezető útjától.
A tervezett csővezeték Törökországból szállítaná az oda a Kaszpi-tenger térségéből érkező földgázt nyugatra Ausztriáig, Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül. A 3300 kilométer hosszú vezeték építése számtalan halasztás után a dolgok mostani állása szerint 2010-ben kezdődhet és 2013-ra fejeződhet be - az először tervezett 2008-as építéskezdés helyett. A becsült költség 7,9 milliárd euró, a 2002-es eredeti elképzelésnek csaknem a duplája. A projektet a Nabucco Gas Pipeline International GmbH koordinálja, amelyet 2004-ben hoztak létre bécsi székhellyel.
A tervek szerint a Nabucco az első években évente 4,5-13 milliárd köbméter gázt szállítana, ebből 2-8 milliárd köbméter érné el az ausztriai végpontot. A későbbiekben az éves mennyiségnek mintegy fele kerülne az ausztriai Baumgartenbe és a maradékot a vezetéknek otthont adó többi ország venné fel. Várhatóan 2020-ra a vezeték éves kapacitása elérné a 25,5-31 milliárd köbmétert és ebből 16 milliárd jutna Baumgartenbe. Ez azt jelenti, hogy a cső nem tudja kiváltani az orosz gázszállításokat, mert az európai szükséglet kevesebb mint 10 százalékát - egyesek szerint akkorra csak 5 százalékát - tudja kielégíteni.
A vezeték fő forrása az azerbajdzsáni Sah Deniz gázmező második fokozata, amelyet 2013-ban köthetnek a csővezetékre, azonban a Gazprom már tavaly ajánlatot tett az országnak, hogy a mező teljes gázhozamát megveszi piaci áron, és Azerbajdzsán nyíltan még nem kötelezte el magát egyik fél mellett sem. A tervezők számítanak a türkmén és a kazah gázra is, és szóba került Irán is. Ezt azonban az Egyesült Államok tiltakozása miatt levették a napirendről. A Sah Deniz második fázisában 20 milliárd dollár beruházásra van szükség, hogy a mezőt termőre fordítsák és máris tíz ország jelentkezett, hogy vennének a gázból.
Tehát a különböző politikai propagandaszövegekkel ellentétben a vezeték létrejötte sem szünteti meg az európai országok függőségét az orosz szállításoktól, legfeljebb csökkenti azt. Bizonytalan a vezeték gázzal való ellátása, mivel a Kaszpi-térség országai orosz nyomásra könnyen meggondolhatnák magukat, főleg ha ugyanazt a piaci árat a Gazprom is hajlandó megfizetni nekik. Az alternatív forrásként sokszor emlegetett Iránról leginkább sajnálattal írták, hogy az amerikaiak politikai tiltása miatt nem jöhet össze az üzlet, arról nemigen esett szó, hogy mennyivel megbízhatóbb partner lenne az az ország, amely már számtalanszor kiállt az olajfegyver bevetése mellett a Nyugat ellen.
Egyelőre még hiányzik az egész projekt finanszírozási terve, vagyis annak eldöntése, hogyan oszlanak meg a költségek a részt vevő vállalatok között, de a szükséges államközi szerződéseket sem kötötték meg. Az események felgyorsulásában azonban bízhatunk a legutóbbi orosz-ukrán gázháború áldásos mellékhatásaként. Mint ahogy ez a válság kellett ahhoz is, hogy még az új amerikai kormány hivatalos megalakulása előtt Hillary Clinton kijelölt külügyminiszter kijelentse: ő és csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy európai szövetségeseik megkössék azokat a politikai megállapodásokat, amelyek garantálják a Nabucco vagy bármely más vezeték megépítését, ami által lehetővé válik a gázszállítások diverzifikálása.
A források megtalálásán és lekötésén kívül a legnagyobb problémája a Nabuccónak Törökország lehet, amelyen áthalad a vezeték legnagyobb része. Az első problémák akkor jelentkeztek, amikor az öt részt vevő cég egy hatodik társat keresett és talált a Gaz de France-ban, annak bevonását azonban a törökök megakadályozták, egyértelműen politikai okokból, amiért a francia parlament népirtásnak minősítette az örmények XX. század eleji lemészárlását. (Ekkor léptek be a konzorciumba a franciák helyett a németek.) Ezt követte a törökök ötlete, hogy nem tranzitország lesz, inkább megveszi a Nabuccón érkező gázt és azt eladja a felhasználóknak.
A legújabb változat, hogy a szállított gáz 15 százalékát követelik tranzitdíj fejében, ami a szakértők szerint már önmagában gazdaságtalanná tenné a Nabuccót. Tegnapelőtt pedig a török kormány azzal állt elő, hogy összekapcsolja a projekt támogatását az EU-ba való felvételéről folytatott tárgyalások előrehaladásával - vagyis megzsarolta az uniót. Az előjelek tehát meglehetősen kedvezőtlenek, Ankara viselkedése már most erősen Kijevére emlékeztet, vagyis a függetlenedés jegyében kétfelől válhatunk zsarolhatóvá.
A tervezett csővezeték Törökországból szállítaná az oda a Kaszpi-tenger térségéből érkező földgázt nyugatra Ausztriáig, Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül. A 3300 kilométer hosszú vezeték építése számtalan halasztás után a dolgok mostani állása szerint 2010-ben kezdődhet és 2013-ra fejeződhet be - az először tervezett 2008-as építéskezdés helyett. A becsült költség 7,9 milliárd euró, a 2002-es eredeti elképzelésnek csaknem a duplája. A projektet a Nabucco Gas Pipeline International GmbH koordinálja, amelyet 2004-ben hoztak létre bécsi székhellyel.
A tervek szerint a Nabucco az első években évente 4,5-13 milliárd köbméter gázt szállítana, ebből 2-8 milliárd köbméter érné el az ausztriai végpontot. A későbbiekben az éves mennyiségnek mintegy fele kerülne az ausztriai Baumgartenbe és a maradékot a vezetéknek otthont adó többi ország venné fel. Várhatóan 2020-ra a vezeték éves kapacitása elérné a 25,5-31 milliárd köbmétert és ebből 16 milliárd jutna Baumgartenbe. Ez azt jelenti, hogy a cső nem tudja kiváltani az orosz gázszállításokat, mert az európai szükséglet kevesebb mint 10 százalékát - egyesek szerint akkorra csak 5 százalékát - tudja kielégíteni.
A vezeték fő forrása az azerbajdzsáni Sah Deniz gázmező második fokozata, amelyet 2013-ban köthetnek a csővezetékre, azonban a Gazprom már tavaly ajánlatot tett az országnak, hogy a mező teljes gázhozamát megveszi piaci áron, és Azerbajdzsán nyíltan még nem kötelezte el magát egyik fél mellett sem. A tervezők számítanak a türkmén és a kazah gázra is, és szóba került Irán is. Ezt azonban az Egyesült Államok tiltakozása miatt levették a napirendről. A Sah Deniz második fázisában 20 milliárd dollár beruházásra van szükség, hogy a mezőt termőre fordítsák és máris tíz ország jelentkezett, hogy vennének a gázból.
Tehát a különböző politikai propagandaszövegekkel ellentétben a vezeték létrejötte sem szünteti meg az európai országok függőségét az orosz szállításoktól, legfeljebb csökkenti azt. Bizonytalan a vezeték gázzal való ellátása, mivel a Kaszpi-térség országai orosz nyomásra könnyen meggondolhatnák magukat, főleg ha ugyanazt a piaci árat a Gazprom is hajlandó megfizetni nekik. Az alternatív forrásként sokszor emlegetett Iránról leginkább sajnálattal írták, hogy az amerikaiak politikai tiltása miatt nem jöhet össze az üzlet, arról nemigen esett szó, hogy mennyivel megbízhatóbb partner lenne az az ország, amely már számtalanszor kiállt az olajfegyver bevetése mellett a Nyugat ellen.
Egyelőre még hiányzik az egész projekt finanszírozási terve, vagyis annak eldöntése, hogyan oszlanak meg a költségek a részt vevő vállalatok között, de a szükséges államközi szerződéseket sem kötötték meg. Az események felgyorsulásában azonban bízhatunk a legutóbbi orosz-ukrán gázháború áldásos mellékhatásaként. Mint ahogy ez a válság kellett ahhoz is, hogy még az új amerikai kormány hivatalos megalakulása előtt Hillary Clinton kijelölt külügyminiszter kijelentse: ő és csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy európai szövetségeseik megkössék azokat a politikai megállapodásokat, amelyek garantálják a Nabucco vagy bármely más vezeték megépítését, ami által lehetővé válik a gázszállítások diverzifikálása.
A források megtalálásán és lekötésén kívül a legnagyobb problémája a Nabuccónak Törökország lehet, amelyen áthalad a vezeték legnagyobb része. Az első problémák akkor jelentkeztek, amikor az öt részt vevő cég egy hatodik társat keresett és talált a Gaz de France-ban, annak bevonását azonban a törökök megakadályozták, egyértelműen politikai okokból, amiért a francia parlament népirtásnak minősítette az örmények XX. század eleji lemészárlását. (Ekkor léptek be a konzorciumba a franciák helyett a németek.) Ezt követte a törökök ötlete, hogy nem tranzitország lesz, inkább megveszi a Nabuccón érkező gázt és azt eladja a felhasználóknak.
A legújabb változat, hogy a szállított gáz 15 százalékát követelik tranzitdíj fejében, ami a szakértők szerint már önmagában gazdaságtalanná tenné a Nabuccót. Tegnapelőtt pedig a török kormány azzal állt elő, hogy összekapcsolja a projekt támogatását az EU-ba való felvételéről folytatott tárgyalások előrehaladásával - vagyis megzsarolta az uniót. Az előjelek tehát meglehetősen kedvezőtlenek, Ankara viselkedése már most erősen Kijevére emlékeztet, vagyis a függetlenedés jegyében kétfelől válhatunk zsarolhatóvá.
