Hunter

IgNobel 2008: altáji kólafürdő és magyar nyálkagombák

Lezajlott a 2008. évi tudományos citromdíj, az Ig Nobel átadója. A Harvardon magyar idő szerint péntekre virradóan olyan gyöngyszemeket díjaztak, mint az üdítők spermicid hatását vizsgáló tanulmány, a sztriptíztáncosok borravalói és ciklusaik közötti összefüggések kutatását, illetve a tatuk azon képességét, amivel teljesen összezavarják a régészeti ásatások rendjét.

A nevetséges és egyben elgondolkodtató kutatások sorában Deborah Anderson házon belül vehette át díját, ő ugyanis a Harvard Egyetem sorait erősíti. Az orvosi kar születésszabályozási laboratóriumának munkatársa már az 1980-as években megtette első lépéseit a kémiai Ig Nobel felé, amikor megkérdezte egyik hallgatóját, név szerint Sharee Umpierre-t, hogy milyen fogamzásgátlást alkalmaztak abban a Puerto Ricó-i katolikus leányiskolában, ahol Umpierre korábban tanult. "Coca-Cola zuhanyt" - hangzott a meglepő válasz. Anderson először hallott az eljárásról, nőgyógyász kollégája, Joe Hill azonban emlékezett egy ugyanilyen című dalra a The Fugs nevű bandától.

"A Coca-Cola zuhany része lett az 1950-es és 60-as évek fogamzásgátlási folklórjának, amikor nem nagyon voltak elfogadott védekezési módszerek" - nyilatkozott Anderson a New Scientistnek. "Az a hiedelem járta, hogy az üdítő szénsava elpusztítja a spermákat és a módszerhez társult a saját "rázd és célozz" beviteli eszköz - a klasszikus Coca Colá-s üveg. A pezsgő folyadékot egyébként egy határozott mozdulattal a hüvelybe kellett irányítani.

Hogy meggyőződjenek a módszer hatékonyságáról, Anderson, Umpierre és Hill négy különböző kólát kevert össze spermával kémcsövekbe. A diétás kóla egy percen belül az összes spermával végzett, viszont az akkoriban bevezetett úgynevezett New Coke-ban a spermák 41% életképes maradt. Mindez azonban mit sem ér, teszi hozzá Anderson, mivel a spermák másodpercek alatt feljuthatnak a méhcsatornába, gyorsabban, mint bárki képes lenne felrázni és alkalmazni egy üveg diétás kólát.

A három kutató a tajvani Taipei Orvosi Egyetem munkatársával, Chuang-Ye Honggal megosztva vehette át a díjat, aki hasonló kísérletekkel megállapította, hogy a Coca mellett a nagy rivális Pepsi is teljesen használhatatlan fogamzásgátlóként.



Az orvosi díjat egy másik nagy jelentőségű kísérletsorozat hódította el. Dan Ariely, jelenleg a Duke Egyetem kutatója, még az MIT zászlaja alatt két kísérleti csoportnak adott fájdalomcsillapítónak álcázott placebót. Az egyik csoportba azt sulykolta, hogy az általuk szedett gyógyszer darabja 2 dollár 50 cent, míg a másik csoportnak azt mondta az amúgy teljesen egyforma placebókról, hogy mindössze egy 10 centes gyógyszerről van szó. Az önkéntesek egyik csoportjában sem kellett fizetni a gyógyszerért, de akik a "drágább" hatóanyag nélküli tablettákat szedték, azok érdekes módon kevesebb fájdalmat éreztek az őket ért elektrosokkból, mint azok, akik az olcsóbbként beállítottal próbálkoztak. Ebből leszűrhető, hogy az ár befolyásolja az emberek elvárásait és ezáltal a reakcióikat is az orvosságokkal szemben. Minél drágább egy gyógyszer, annál nagyobb hatást várnak tőle, állapította meg Ariely.

Idén magyar díjazott is volt Tóth Ágota, a Szegedi Tudományegyetem docense személyében, aki japán kollégáival a nyálkagombák útkereső módszereit tanulmányozta, amivel a kognitív tudományok jelöltjei között diadalmaskodtak.

A gazdasági IgNobelt az a kutatás nyerte, ami megpróbálta kideríteni, vajon a nők tudják-e valahogy jelezni, hogy éppen fogamzási képességük csúcspontjánál járnak. A legtöbb nőstény emlős ezt teljesen nyíltan teszi, az emberek esetében a férfiak azonban tudatosan nem ismerik fel ezeket a jeleket a nőknél. Ennek kivizsgálására az Új-mexikói Egyetem pszichológusai, Geoffrey Miller, Joshua Tybur és Brent Jordan sztriptíztáncosnőket kért fel, hogy számoljanak be napi borravalóikról, figyelembe véve ciklusuk aktuális állapotát. Az alanyokat két csoportra osztották, az egyik fogamzásgátlókat használt, míg a másik csoport természetes módon menstruált. A két csoport hasonló borravalót kapott ciklusuk nem termékeny szakaszában, azonban amikor a természetesen menstruálók elérték legtermékenyebb napjaikat, jóval több pénzt tehettek zsebre fogamzásgátlót használó társaiknál.

Nem ajánlottak azonban borravalót azoknak az állatoknak, akik a régészeti ásatásokon a szakembereket meghazudtoló módon bányásszák elő a műkincseket a föld mélyéből. A komoly régészek nem követik Indiana Jones példáját, miszerint kapjuk fel a leletet, és rohanjunk el vele. Ehelyett szép aprólékosan kinyerik a műtárgyakat a földből, megjegyezve pontos elhelyezkedésüket, hogy abból megállapítsák korát és rendeltetését. Sajnos a helyi vadállomány erre nincs tekintettel. Hogy felmérjék az állatok által okozott kárt, a brazil Astolfo Araújo és José Marcelino négy különböző színű festékkel befújt cserépdarabokat és köveket helyezett el egy műásatási helyen adott mélységekben, majd pár hónapra eleresztettek egy tatut, aki természetesen teljesen összekeverte a "leleteket".

Végül essen szó az idei békedíjról, amit a Svájci Szövetségi Etikai Bizottság nyert el, miután kimondta, hogy a növényeknek is vannak érzéseik, ezért morálisan megengedhetetlennek ítélik a növényeknek okozott kárt, ideértve a fűnyírást is. Ezzel esetleg majdan védekezhetnek a parlagfűirtás elmulasztásáért megbírságolt egyének is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rigidus #9
    A kolas huvelyoblitest nem ajanlom senkinek kiprobalni. A dietas kolaban az aszpartam 30 fok felett szetbomlik es az egyik bomlastermek az formalin (kb. 1%-a, de boven eleg), ez az amitol elpusztulnak a spermiumok. A helyzet viszont az, hogy nem csak a spermiumokat oli meg, hanem tobbek kozott mas elolenyeket is, mint pl. huvely falat tisztido es vedo bakteriumok is (pont ezert nem szabad arrafele mosakodni - kulonosen nem tusfurdokkel, meg szappanokkal, viszont sajnos megis sokan teszik).

    Ez utan mar csak eleg ha szennyezodes jut be es olyan randa betegsegeket lehet igy osszeszedni, hogy honapokig kezelik utana a pacienst - nem beszelve arrol, hogy el is kell viselni. Ez lehet huvelygyulladastol a gombasodasig barmi. A gomba akkor is kegyetlen dolog ha csak az ember labat, kezet tamadja meg, akkor tessek elkepzelni amikor ez az emberi testbe bekerul!

    A masik meg amitol szinten ova intenek mindenkit, hogy meg nagyobb kart tegyen magaban es megigya ezeket a szarokat. A tartos formalin (aszpartam) fogyasztas a majat, az errendszert, nyirokrendszert es az emesztorendszert is tonkreteszi, kovetkezmenyei legtobbszor visszafordithatatlanok.

    Jo, tudom: cocakolaek mashogy "tudjak" - nyilvan nem veletlenul.
  • galocza #8
    szvsz a sztriptízes és a placebós határozottan hasznos...
  • AzUs #7
    szép fordítás, de komolyan. 1ébként ezek a kólások tényleg elég zakkantnak néznek ki
  • Locotus #6
    Eddig se nagyon szerettem füvet nyírni most legalább lesz valami kifogásom is :D

    Jó cikk!

  • loky #5
    "rázd és célozz" beviteli eszköz....

    Embeeeeeeeeeeeeeer...pofámleszakad...
  • FoodLFG #4
    A kólások enyhén őrülteknek tűnnek a képen. :D
  • Lost Lont #3
    Azt hiszem megvan, mit hiányoltam idén a tudományos cikkek közül. :)
  • Szefmester #2
    naggyon kész... gratula a díjjazottaknak, és riszpekt az indulóknak..
  • kazmerke #1
    Az utolsó díj tényleg komoly :)