Berta Sándor
Már nem utópia a gesztusokkal irányított számítógép
Könyvek átlapozása érintés nélkül, szemekkel való szövegírás - többek között ilyen és ezekhez hasonló kisebb fajta csodákat láthattak az érdeklődők a CeBIT-en.
A számítógép és az ember közötti kapcsolat, a gesztusokkal irányítható készülékek ötlete régóta foglalkoztatja nem csak a szakembereket, de az egyszerű felhasználókat is. Milyen kényelmes is volna egyetlen intéssel lapozni egy elektronikus könyv oldalai között vagy megnyitni, bezárni egy honlapot. Mindez hamarosan már valóság lehet. A CeBIT-en egy külön future parc nevű pavilonban kaptak helyet a jövőbe mutató találmányok és rendszerek.
A Tobii Technology nevű svéd cég standján a látogatók a szemükkel irányíthatták a kiállított monitort. A szem mozgását a kijelzőbe beépített kamera ismerte fel és a mozgásnak (pislogás, szembecsukás stb.) megfelelően hajtotta végre az utasításokat. A potom 12 000 euróba kerülő rendszernél elég egy pillantás egy betűre és a kamerával összekötött, módosított szoftvernek köszönhetően az máris megjelent a képernyőn. De bizonyos irányú nézésekkel vagy szemmozgásokkal akár egyes programok is elindíthatók vagy bezárhatók.
A Fraunhofer Intézet kutatói egy különleges programot fejlesztettek ki. "Az MP3-lejátszó szoftver jelenleg öt olyan különböző gesztust ismer fel, amelyek segítségével vezérelhető" - jelentette ki Frank Klefenz fejlesztő. Az alkalmazás együttműködik akár a legegyszerűbb webkamerákkal is. Amennyiben valaki a hüvelykujjával felfelé jelez, akkor a szoftver lejátszik egy dalt. A kutató és kollégái meg vannak győződve arról, hogy ezek a rendszerek hamarosan világszerte elterjedhetnek és megkönnyíthetik majd az emberek mindennapjait. Az autók navigációs rendszereinek kezeléséhez például elegendő lesz egy egyszerű kézjel.
A Fraunhofer Intézetben ezenkívül egy arcfelismerő megoldás létrehozásával is foglalkoznak. "A rendszer egy kamerával összekötött szoftverből áll, amelyek felismerik a személyeknek nem csak a nemét, de a hangulatukat is. A program azonban jelenleg csupán 15 ismert embert volt képes azonosítani" - nyilatkozta Christian Küblbeck. A remények szerint így a jövőben az eddiginél jóval hatékonyabban lesznek felismerhetők az egyes emberek.