Hunter

Olcsóbb monitorokat ígér a kaméleon folyadék

Olcsó helyettesítőt találtak a hagyományos LCD-monitorok színkomponenseire egy mágnesesség hatására a színét változtató folyadék formájában.

Az amerikai találmány alapjául szolgáló műanyaggal bevont parányi vas-oxid részecskék könnyedén és rendkívül olcsón állíthatók elő, a velük készülő folyadék pedig a monitorok mellett a hajlékony, újraírható elektronikus papíroknál is alkalmazható lesz, állítja a kutatást vezető Yadong Yin, a riverside-i Kalifornia Egyetem kémia tanszékének munkatársa.

A vas-oxid részecskék egyenként megközelítőleg 100 nanométer átmérőjűek, melyek a műanyag bevonatnak köszönhetően egy magas töltéssel rendelkező felületet kapnak. Mivel a különálló részecskék töltésüket tekintve megegyeznek, ezért az oldatban taszítják egymást, azonban a vas-oxid mágnesessége miatt egy mágneses mezőnek kitéve összegyűlnek. Az elektrosztatikus taszítással való szembeszegülés és a mágneses vonzás hatására a részecskék szabályos szerkezetbe, úgy nevezett kolloid fotonikus kristályba rendezik önmagukat.


A kolloid kristály a részecskék elhelyezkedésének köszönhetően visszaveri a fényt, hullámhossza ugyanis megegyezik a fényével. Emellett a kristályra ható mágneses mező erejének apró változtatásaival módosítható ez a hullámhossz, ami a folyadék színének változását eredményezi. A kutatók ezt a képességet kísérletikben egyszerűen egy mágnes a folyadékhoz való közelítésével és eltávolításával demonstrálták, hatására a vöröstől az ibolyáig a szivárvány összes színe előcsalható, a mágneses mező megszűnésekor a folyadék azonban visszatér eredeti barnás színéhez.

"Ez az első fotonos kristály, ami teljes egészében hangolható az elektromágneses spektrum látható tartományában" - nyilatkozott Yin a New Scientist magazinnak. "Számos területen lehetnek alkalmazásai, a szenzoroktól az optikai kapcsolókon át, a hajlékony színes képernyőkig. A rendszer például alkalmas hatalmas képernyők vagy plakátok elkészítéséhez, kiváltva a költséges LCD-monitorokat. Mivel a szín visszatükrözésen alapul sokkal jobb a kültéri alkalmazásokhoz, mint a jelenlegi LCD-k, melyek igen gyengén teljesítenek napsütésben"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #47
    (Ha így nem megy a fehér, azt is ki lehet keverni 3 pixelből.)
  • dez #46
    Fehér: úgy állítják be, hogy az összes színt visszaverje.
    Árnyalatok (ha keverék színekre gondolsz): ilyenkor több szomszédos pixelt úgy színeznek, hogy együtt a kívánt keveréket adja.
  • kanyecs #45
    na de árnyalatokat, meg fehéret vajon hogy csinálnak belőle?
    és milyen gyors e?
  • Madve #44
    Miért kéne szemből megvilágítani? A telefonod kijelzőjét a sötétben zseblámpával bámulod talán? Meg ha két üveglap közé rakják ezt a folyadékot, akkor az üveget nem lehet megvilágítani a széleinél? mint az egyszerű világítóreklámoknál, ahol csak egy eltakart neoncső van, és csak egy plexilap, vagy üveglap áll ki a fényt át nem engedő burkolatból..
  • kvp #43
    "De ezzel még mindig csak a piezót spóroltad meg, 3 nagyobb teljesítményű lézer (főleg a zöld) a nagyobb költség. Úgy párszázezer. :)"

    1 meter alatti kepernyohoz boven jo a 3 lezer led is. Azok olcsobbak, bar a kek lezer led-ekbol egyelore hiany van. Alternativ megoldasnak hasznalhato az uvegszallal es prizmaval egyesitett hagyomanyos optikai led koteg is. (eletlenebb es sotetebb lesz a kep, de sokkal olcsobb mint a lezerek)
  • dez #42
    Igen, az is egy módszer. (A Planetáriumban is ezzel a két tükrös megoldással megy a lézershow, analóg vezérléssel [hacsak le nem cserélték még, de nem hiszem]. Pár éve csináltam nekik egy számítógépes vezérlést, ami poligonos objecteket tudott volna forgatni, morpholni, de aztán közölték, hogy sajnálják rá a pénzt... ).

    De ezzel még mindig csak a piezót spóroltad meg, 3 nagyobb teljesítményű lézer (főleg a zöld) a nagyobb költség. Úgy párszázezer. :)
  • kvp #41
    www.diyaudio.com

    Idezet:
    Note that the servo mirrors have to be close to the prisum so as minimal movement causes maximum deflection. For PAL (NZ TV standard) horizontal freq = 15625Hz and Vertical is 50Hz easy for a voice coil to produce. If you do not move the coil by much the deflcetion becomes more linear which is required above all else.

    Tehat kell harom lezer led vagy sima optikai led, es ket "voice coil" ezeket masneven hangszoro tekercseknek hivjak. A rendszer meghajtasa megegyezik a katodsugarcsoves tv-k mukodesevel. Ilyen rendszer letezett mar, csak a korabeli technika miatt nem terjedt el (led-ek helyett nagy es lassu lampak voltak csak).

    Aki meg egyszerubb rendszert akar, annak tekercsek helyett erdemesebb piezokristalyokat vennie, mivel ezek jobban iranyithatoak, es gyorsabban kovetik a vezerlo jelet. Meghajtashoz erdemes az analog vga jelet hasznalni, mivel itt mar minden komponens szet van bontva (rbahv).

    A rendszer egyetlen atka, hogy vetiti a kepet, tehat vaszon kell hozza, vagy egy hatulvetitos (projectoros) tv kepernyoje.
  • dez #40
    "Olcso monitor: 2D scanner modu piezo kristalyra szerelt rgb-s lezer led... (hatranya a szinuszos meghajtas miatti torzulas/felbontascsokkenes a szeleken, de ezt a texas instruments mar megoldotta a piezo projectorjaiban)"

    Olcsó? Ha tényleg megoldható olcsón, építenék egyet magamnak. De attól tartok, sem ez a piezo kristály, sem az elég nagy teljesítményű lézer (ami megfelelő fényerőt ad nagy sebességgel pásztázva mp-enként 60x bejárva negyed-fél m^2-t), ráadásul utóbbiból 3db (R, G, B) nem olcsó mulatság.
  • Balumann #39
    ja értem. Én azthittem a plazmánál is ugyan úgy háttérből érkező fényt tör meg, csak gáz, és hogy az lcd -nél lusták voltak megcsinálni ezt ^^ De akkor mostmár értem.
  • waterman #38
    plasmánál a képpont világít (a cellánként ionizált töltött gázrészecskék a cella falának csapódnak és a lumineszcens bevonat ettől ad fényt), ldc-nél meg a háttérben a fénycső, vagy a led. lcd-nél a fényerő attól függ, hogy mennyire forgatja meg a kristály a hátoldal felől belépő fényt. ezért nincs tökéletes fekete szín sem, mivel nem tud 100%os munkát végezni.