Berta Sándor

A számítógép, mint fitneszeszköz

Régebben általánosan elterjedt vélemény volt, hogy a fiatalok órákat töltenek el a számítógépeik előtt anélkül, hogy mozognának és így könnyen elhízhatnak. Ez a megállapítás már koránt sem igaz.

A legújabb divatőrületet a mozgásra ösztönző programok jelentik, amelyek rá akarják vezetni a felhasználókat a testedzés örömére. Az Exergaming nevű trend eddig leginkább az Egyesült Államokban hódított, de egyre többen hódolnak neki már Európában is. "Ez egy valódi fitneszérzés" - hangsúlyozta a 18 éves Martin Ly, aki egy San Fransisco-i csarnokban a Dance Dance Revolution nevű játékot próbálta ki. A programban a felhasználóknak egy táncterületen kell különböző, a képernyőn megjelenő mezőket rendszeres időközönként, ritmusban megérinteniük. Európában a szoftvert Dancing Stage néven forgalmazzák.

A Dance Dance Revolution az Egyesült Államokban már 1999 óta elérhető, vagyis jóval megelőzte például a Nintendo Wii-t. A japán cég termékével jól ráérzett az új divatra és az eladási adatok azt mutatják, be is jött a számítása, hiszen rövid időn belül a konzolgyártók listáján az első helyet szerezte meg. A Nintendo tavaly december óta több újgenerációs konzolt adott el, mint két legnagyobb konkurense, a Sony és a Microsoft együtt.

Szintén megfigyelhető az a tendencia is, miszerint a fitneszberendezések gyártói egyre gyakrabban alkalmazzák a videojáték-technikát. Az Expresso Fintess Hometrainer például olyan készülékeket dobott piacra, ahol a szobakerékpáros különböző tájakon tekerhet. A cég csak az elmúlt két évben 3000 ilyen modellt adott el, egyenként potom 5000 dolláros áron. A Game Runner nevű vállalat pedig olyan futópadokat árul, melyeken bárki olyan virtuális környezetben futhat, mintha egy játékban venne részt. Aki szeretne, akár idegeneket is lelőhet például maratonfutás közben vagy kincseket gyűjthet. Az első termékek jövőre lesznek kaphatók 500 dollárért.


Az Egyesült Államokban egyre több iskola fedezi fel az Exergaminget, hogy így ösztönözzék több mozgásra diákjaikat. Nyugat-Virginia szövetségi államban 765 iskola döntött úgy, hogy megvásárolja a Dance Dance eszközt. A kaliforniai Patrick Henry Iskola már öt éve használja a berendezést. Philadelphiában pedig néhány intézményben az SSD cég Xavix nevű konzolját vették meg, hogy így szerettessék meg a hallgatóikkal a harcművészeteket. Az Egyesült Államokban az elmúlt két évtizedben a duplájára nőtt a túlsúlyos gyerekek száma. "A játék közben végzett mozdulatok és mozgássorozatok ugyanolyan hasznosak lehetnek, mint egy fitneszstúdióban eltöltött órák" - mondta Glenn Devitt, a philadelphiai program koordinátora.

A lényeg, hogy a gyerekek mozogjanak és bebizonyosodott, hogy a számítástechnika és a mozgás nagyon is jól megférnek egymás mellett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M0rph3u5 #17
    ja én is így edzem magam, pc pakolás, szerelés(gy.k.:hajolás, emelés, stb.) és persze ezt rendszeresen(lan-party-k és a többi):)
  • Molnibalage #16
    Nem értem, hogy a mai fiatalok hogyan bírják ki mozgás nélkül. 3 hete nem röpizem (ma végre sikerült), de már majd betikkeltem... Én is sokat ülök gép előtt, de AZONNAL felkelek, ha valami jó kis mozgásra van lehetőség. A nyaralásom is ilyen. Más döglik a vízparton és meg túrázok a hegyekben.
  • HUmanEmber41st #15
    Kell 1 projektor, amely 1 speckó vászonra hátulról vetíti a képet persze 2m X 2m vászon kell.
    Aztán 1 speckó ruha, melyben minden ízületnél érzékelők vannak, + egy rendszer ami figyeli milyen testhelyzetben vagy
    Kezedbe meg egy fegyvernek látszó tárgy :D
    és máris mehet a mozgásos FPS multiban
  • Kensin #14
    DDR forever! Melegen tudom ajánlani mindenkinek bulikba, mert nagyon jó kis hangulatot tud csinálni, főleg ha egy veterán jáccik rajta.
    Amúgy én még 1 éve 3ezerért vettem a MM-ban, most nemtom lehet-e venni
  • googlekereso #13
    Én a címből arra következtettem, hogy pakoljunk gépeket mert az megmozgat :d
    főleg fel-le a lépcsőn......úgyhogy hajrá emberek cipeljük a gépünket,monitorunkat öt percig és gyorsan megvan a napi testmozgás XD
  • GulaSoft #12
    Ez a táncbad a mediamarktban kapható kb 10.000 Ft-os áron.
    Ugyan ott lehet venni ps2-est kb 25.000-ért ahhoz meg még 5-6000Ft-ért egy eyetoy készlet. A készletben van egy kamera meg egy progi. Van kifejezettem fittness-es progi is, ehhez nagyobb látószögű kamerát adnak, és úgy indít, hogy kérdésekkel felméri az egészségügyi állapotodat.
    A sima eyetoy gamék is jók, nem kell a távirányítóval hadonászni, mindet a testeddel irányítasz, a menüket is, és később a játékot is.
    Csak egy világos szoba kell meg egy nagyobb sima falfelület ami előtt aztán mehet a bohóckodás. Egy egy ilyen game után a beled kilóg azt garantálom. Akinek már van ps2-ese annak ez az ideális megoldás
  • alma2 #11
    Ha anyuka, apuka, megfogna a kisfia kezet rendszeresen elmenne vele egy kozos kirandulasra, vagy biciklizesre, maris egy tulsulyos csaladdal kevesebb lenne. Bar teny egyszerubb a gyereket szidni hogy nezel ki, nem kapsz csokit, kozben a szulok is tulsulyosak a gyerek is ezt latja. Eletbol vett pelda, persze nem az enyembol :)
  • Aramir #10
    Teszkó, Interspár, valamelyikben mintha láttam volna ilyet pc-hez.
  • Aramir #9
    Legújabb? :)
    http://www.gamersgraveyard.com/repository/nes/peripherals/powerpad.html
    http://thewarpzone.classicgaming.gamespy.com/powerpad.html
  • shusaku #8
    Ez egyátalán nem marhaság. Nekem van ellipszis-gépem itthon nyomom is rendszeresen az aerob edzést, de nem az a "szar" az edzésben, hogy fárasztó, hanem, hogy unalmas!