Hunter

Készül a virtuális fejhallgató

Egy új hangszórórendszer gyakorlatilag ugyanazt az élményt nyújtja, mint a fejhallgató, vezeték és a fejhallgató nélkül.

A hangszórók a felhasználó körüli egészen kis területre fókuszálják a hangot, így az az akár már egy méterre helyet foglalók számára is szinte hallhatatlan. A rendszert elsősorban az otthoni médiaalkalmazásokhoz szánják, de jó szolgálatot tehet akár az irodákban is. A "Personal Audio Space" elnevezésű rendszer a Microsoft redmondi kutató központja beszédtechnológiai csoportjának nevéhez fűződik. A projekten dolgozó egyik szoftvermérnök, Ivan Tashev elmondása szerint egy tőlünk másfél méterre álló személy már nem hallhatja azt, amit mi a rendszer közvetítésével hallunk, ez a hallótávolság azonban elektronikusan állítható.

A rendszer 16, egy sorba rendezett hangszóróból áll, ami elhelyezhető egy televíziókészülék vagy egy számítógépes monitor előtt. A rendszer lelke egy szoftver, ami minden egyes hangszóróra kissé eltérő hangot küld, melyek némileg eltérő időben jutnak el a felhasználó füléhez. A hangok egymásra épülnek a felhasználó körül, azonban nem terjednek tovább, mivel a szoftver ellentétes fázisú hangokat is kiküld, így összességében kiiktatják egymást.


A redmondiak célja, hogy a hangszórórendszert egy már kifejlesztett mikrofonrendszerrel kombinálják. Ezek a mikrofonok csak az egy bizonyos helyről érkező hangokat rögzítik, így elvileg nincs háttérzaj, tehát kiváltható lenne a headset. Ez persze csak részben igaz, mivel a 16 darabból álló hangszórórendszernek méretbeli korlátai is vannak. Ahhoz hogy a levegő hi-fi frekvenciákat keltsen, kell némi felület.

Emellett a rezgő hangszórókkal operáló rendszerek zavarhatják egymást, ha túl közel vannak elhelyezve, figyelmeztet a hátulütőkre Les Atlas a Washington Egyetem jel- és képfeldolgozás területén tevékenykedő professzora.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #51
    hi-fi-sták igényét nem elégíti ki 1hamar.. ;)
  • Madve #50
    Egyébként meg szerintem ezt konferenciákon is ki lehetne használni, ahol töbnyelvű közönség van, azt nem a fülzsíros gyengén tisztított sztetoszkóp-fülhallgatós infrás rádiókat kéne használni, hogy hallhasd hogy ugyan mit fordít neked a tolmács, hanem egyszerűen meg lenne határozva hogy ebbe az x*x méteres zónába milyen nyelvűek üljenek, azt infrasugárzók helyett ezeket raknák ki. Ezzel megszűnne az előadés előtti-utáni sorbaállás is, ahol odadják-visszaveszik a vevőkészülékeket kaució meg személyi adatok megadásának ellenében.

    Akik meg a hangszórók teljesítményéhez szóltak hozzá: mint olvashatjátok ez egy fejlesztés alatt álló cucc, amit láttok, az még csak prototípus. Ha ez sorozatgyártásra kerül, akkor biztos lesz mindenféle igényt kielégítő változata.
  • Madve #49
    Erre akkora az esély, mint hogy bármelyik időpontban bedögöljön a hangfalad, miközben a megfelelő erősítővel nem túlterhelve "rendeltetésszerűen" használod.
    Itt inkább szoftveres problémákal lehet számolni, pl ha annyira "megbízhatóan" és "stabilan" fog működni mint az ms többi szoftvere, akkor lehet, hogy tényleg jönnek a szomszédok baseballütőkkel, te meg nem hallod hogy rádtörték az ajtót, mivel nyugisan hallgatod a bömbölő zenét abban a hiszemben, hogy senki más nem hallja..

    A füllhallgató meg ez között annyiból nincs különbség, hogy tökmindegy, hogy ezen hallgatod a zenét, vagy azon, ha ebben a "hangbúrában" vagy akkor sem fogod meghallani a telefoncsörgést, vagy a csöngetést. Magyarul minél hallkabban hallgatod bármelyiken a zenét, vagy bármit, annál nagyobb eséllyel fogod meghallani a külső zajokat. Mondjuk ennél b*szhatod, ha az éppen hallgatott hangok között van ugyanolyan, vagy hasonló frekvenciájú hang, mint az általad hallani kívánt külső hang, mert akkor esetleg azt is kioltja, vagy alig hallhatóvá teszi...
  • stremix #48
    És mi van ha éjfélkor elromlik az egyik a 16-ból? Jönnek át a szomszédok baseballütővel...
  • calibra93 #47
    Ehhez hasonló találmány már régóta létezik !
  • huuu #46
    Ez a fejhalgató hülyeség!
    Viszont a nagy, homogén zajt pl. egy munkahelyen kioltani,
    ellenfázisú hangal az már jobb ötlet.
    Valahol van is példa rá.
    Zajszennyezés címen.
  • Atyus #45
    A hatás működhet elméletileg is, a probléma igazából a hang minőségéből fog fakadni. Ezek a kis zümmögők igazából csak egy szűk hangtartományt képesek átvinni, méghozzá a közép és a felső fekvenciákból, így nem számíthatunk nagy dinamikus élményre. Arról nem is beszélve, hogy a "Végzetes hiba felllépett" esetben mit is hallanánk:-))
  • Griphons #44
    És minek kell neki ekkora felület? Csinálják meg akkorába, hogy beépíthető legyen pl a billentyűzetbe, és akkor oké, így viszont tutira nem cserélem ilyenre a 7.1-emet...
  • ssdb #43
    hmm... ez tetszik :)
  • Sadist #42
    Pilóták fülesében pl. aktív zajcsökkentő van.