Berta Sándor

Egységes szoftverkörnyezet a NASA új űrteleszkópjához

Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala (NASA) szakemberei a 2013-ra elkészülő új űrtávcsőnél már el akarják kerülni a Hubble rendszerében előjött szoftverproblémákat.

"Rémálom egy olyan űrteleszkóp irányítása, ahol minden részegységet külön program vezérel és ráadásul ezek nem kompatibilisek egymással" - jelentette ki Glenn Cammarata, a szervezet szoftverfejlesztési vezetője. A szakember ezzel a Hubble kapcsán ismertté vált problémákra utalt.

A Hubble létrehozásában a NASA-n kívül még számos más szervezet is részt vett. Azonban ahelyett, hogy egy nyílt platformot hoztak volna létre egymással kompatibilis alkalmazásokkal, minden részegységhez külön programot fejlesztettek ki. Így gyakran szinte lehetetlen feladat egy probléma kijavítása, hiszen már nincs meg az összes korábbi fejlesztő, az új szakemberek pedig nem minden esetben értenek a régebbi rendszerekhez.


Ezt a hibát azonban a NASA munkatársai nem szeretnék újra elkövetni. A Hubble utódjának szánt James Webb Űrteleszkóp (JWST) fejlesztésében szintén sok szervezet - például az Európai Űrügynökség (ESA) és a Kanadai Űrügynökség (CSA) is - fog részt venni, azonban egy egységes szoftverkörnyezetet szeretnének kialakítani. A programban résztvevő partnercégek pontosan tudni fogják milyen körülményekre, követelményekre kell ügyelniük.

A tervek szerint az egyes részegységek működéséért, illetve azok ellenőrzéséért felelős programokat modulszerűen lehet majd elhelyezni vagy éppen kivenni a keretrendszerből. "Minden a projektben részt vevő szoftverfejlesztő betekintést kap a teljes szoftverrendszerbe" - ígérte meg Sky Matthews, az IBM illetékes menedzsere, aki hozzátette: az alkalmazások elkészítéséhez az Egységes Modellező Nyelvet (UML) használják majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #15
    Nem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha a Hubble nem lenne igen nagy alkotás. Végül is megjavították, most is működik.
  • halgatyó #14
    Fókusztávolság szempontjából a Föld felszíne gyk. ugyanaz, mint a végtelen.
    Nem az volt a baj a Hubble tükörrel, hanem az, hogy a tükör szélének más volt a fókusztávolsága mint a közepének. Ennek nincs köze ahhoz sem, hogy mechanikailag milyen váz tartotta a tükröt (katonai vagy se)

    Egy csillagászati távcsőnek rendkívüli pontossággal kell az égnek ugyanarra a pontjára néznie, hosszú időn keresztül. Mivel a Hubble-t nem zavarta a légkör, ezért felbontóképessége tudtommal 1-2 nagyságrenddel jobb votl a Palomar hegyi "etalonnál". A célratartási pontosságnak pedig a (szög)felbontóképességnél jobbnak kell lennie.

    Nem tudom biztosan, de úgy sejtem hogy egy katonai távcső esetében (amely nem túl hosszú ideig nézhet egy pontot, ráadásul a légkörön keresztül) ez nem követelmény. Vagyis ha tényleg felhasználtak eredetileg katonai célú alkatrészeket a Hubble-hoz, a mozgatás vezérlésnek biztos hogy valami csillagászati célra kifejlesztett cuccnak kellett lennie.
  • BiroAndras #13
    "gigabájt-fosászat"

    Megvan annak az oka:
    - A szoftverek komplexitása folyamatosan növekszik, a határidők meg rövidülnek. Optimalizációra nem jut idő.
    - A hardver és szoftver környezet is egyre komplexebb, így a kompatibilitás is egyre nagyobb teher.
    - A HW gyors fejlődésével sokkal kisebb a kényszer.
    - Sokkal több programozóra van szükség, így az átlag minőség szükségszerűen romlik.
    - Az átlag vásárló egyre kevésbbé ért az informatikához, így a rossz minőségű, de olcsóbb termék könnyebben lehet sikeres.
  • waterman #12
    a "gigabájt-fosászat" két dolog miatt van:
    - mindennel kompatibilisnak kell maradnia egy adott programnak. most ez rosz példa, de ha akarsz írni egy javascriptes html oldalt, akkor külön optimalizálod activeXre internet explorerre, dobsz bele DOM-fa kezelést firefox miatt és akkor még netscape, meg opera lehet nem is megy.
    - gányolás van. a mostani programozók nem olyanok mint 20 éve. ha akkor sikerült a számítás igényt egy nagyságrenddel lejjebb vinni optimalizációval, akkor addig nem adták ki a kezük közül a programot míg az nem a legjobb volt. ma meg "elbírja azt a számítógép" filozófia van. de ha csinálnak teljesen alapjaitól egy teleszkópot, kap egy speciális hardvert és arra kap speciális programokat, akkor azt biztosan jól megcsinálják. pl: ha jól emlékszem a PS2-es konzolban 4mega állt a grafika rendelkezésére és helyenként szebb képe volt, mint némelyik directX 8as játéknak. ott is az optimalizáció játszott be. de említhetnénk a utorrent programot is a maga 170kb-jával. az is optimalizált valami. vagy ott van a kkrieger 100 kb-os directX 9es játékocska, amit ha elindítasz csak ámulsz, hogy hogy fér az 100kb-ba. optimalizáció és directX 9 függés. mivel directX8as hardverrel meg sem mozdul, így nem kellett mindennel kompatibilisnek lennie.

    http://kk.kema.at/files/kkrieger-beta.zip
  • kvp #11
    A Hubble egy atalkitott amerikai katonai kemmuhold vazat kapta. Eredetileg a rendszer fokusztavolsaga a fold felszinenek vizsgalatahoz volt kialakitva. Az atalakitas soran csuszott be a lencse hiba. A rendszerek egy resze katonai fejlesztes volt, nem a nasa keszitette oket. Csak a tudomanyos rendszerek egyediek, a tobbibol, mint a tavcsobol magabol is meg volt fent vagy 8, persze a Fold fele iranyitva. Ha minden jol megy az uj tavcso tisztan nasa-s fejlesztes lesz. Az egyseges platformot pedig mar a marsjaroknal is alkalmaztak.
  • cain #10
    a sok szoftver mellett figyeljenek a hardware-re is. ne spórolják le a lencsetesztet, mint a hubblenél.
    remélem, ebből a hibából is tanultak.
  • ProClub #9
    Annyit azért hozzátennék, hogy az UML nem egy varázseszköz, attól, hogy azt használnak, nem lesz se jobb se rosszabb a dolog.

    Félreértés ne essék, dicséretes, hogy korszerű eszközöket alkalmaznak és dokumentálnak, de ez önmagában még nem jelent semmit.
  • halgatyó #8
    Hát... a puding próbája a szapora csámcsogás
    Várjuk ki a végét, hogy fog működni.
    Én nem vagyok ennyire optimista, látván a szoftverek terén tapasztalható irgalmatlan gigabájt-fosászatot... bár a programmozók valami miatt nagyon szeretik feleslegesen elbonyolítani a programjaikat
    Talán karakterre fizetik őket

    A Hubble fő problémájának nem sok köze volt a szoftverhez. Annál több a tükör hibás csiszolásához.
  • Tyberius #7
    Szerintem meg inkább a projektmenedzsment erejét kezdik kapizsgálni... :) Ennek így semmi köze nincs az open source-hoz, itt összesen arról van szó, hogy a NASA eljutott oda, ahova a nagy szoftverházak, belátták az integráció szükségességét.
  • ivjoe #6
    Kezdik kapizsgálni az open source erejét. :)