Hunter
Gyémántok a világűrből
A csillagközi űrből származik a Föld egyik legritkább kincse, az úgynevezett fekete gyémánt, állapították meg a Floridai Nemzetközi Egyetem tudósai.
Az Astrophysical Journal online kiadásában megjelent eredményekhez a Garai József és Stephen Hoggarty nevével fémjelzett floridai csapat a Brookhaven Nemzeti Laboratórium infravörös szinkrotron sugárzását használta fel a fekete, más néven karbonádó gyémántok eredetének felfedezéséhez. A vizsgálatok szerint a fekete gyémántok színképe megegyezik a kozmikus nano-gyémántok és a meteoritokban található preszoláris gyémántokéval. A földönkívüli eredetet a nitrogén és a hidrogén jelenléte is bizonyítja, utóbbi a hidrogénben gazdag csillagközi űrre utal, magyarázta Hoggarty.
A fekete gyémánt - ellentétben hagyományos társaival - csak Brazíliában és a Közép-Afrikai Köztársaságban található meg, rendkívüli keménységük miatt elsősorban az ipari fúrógépekben használják. A karbonádó elnevezés a brazilok által beszélt portugál nyelvből adódik, amit még a 18. század közepén ragasztottak rá a porózus faszénhez való hasonlósága miatt.
A hagyományos gyémántokat kimberlitből, a vulkánok által nagy, több mint 100 kilométer mélységekből feltörő, a felszín közelében megmerevedett magmás kőzetből bányásszák. Az anyag gyors felszínre törésének köszönhetően marad meg az az egyedi kristályszerkezet, ami a gyémántokat a Föld legkeményebb természetes anyagává teszi, taglalta a részleteket Sonia Esperanca, a kutatást finanszírozó Nemzeti Tudományos Alapítvány földtudományi részlegének program igazgatója.
Ausztráliától Szibériáig, Kínától Indiáig a hagyományos gyémántok geológiai környezete gyakorlatilag azonos, ezek egyike sem alkalmas a fekete gyémántok létrehozására, tette hozzá Hoggarty. Az elmúlt évszázadban megközelítőleg 600 tonna hagyományos gyémántot hoztak felszínre, azonban egyetlen darab karbonádó gyémántot sem találtak ezeken a mezőkön. Az új adatok teljes egészében alátámasztják Hoggarty korábbi kutatását, melyben azt igyekszik bebizonyítani, hogy a fekete gyémántok szupernóva robbanások melléktermékei, melyek egykor aszteroida méretekben szelték át a világűrt, mielőtt landoltak volna a Földön.
Az Astrophysical Journal online kiadásában megjelent eredményekhez a Garai József és Stephen Hoggarty nevével fémjelzett floridai csapat a Brookhaven Nemzeti Laboratórium infravörös szinkrotron sugárzását használta fel a fekete, más néven karbonádó gyémántok eredetének felfedezéséhez. A vizsgálatok szerint a fekete gyémántok színképe megegyezik a kozmikus nano-gyémántok és a meteoritokban található preszoláris gyémántokéval. A földönkívüli eredetet a nitrogén és a hidrogén jelenléte is bizonyítja, utóbbi a hidrogénben gazdag csillagközi űrre utal, magyarázta Hoggarty.
A fekete gyémánt - ellentétben hagyományos társaival - csak Brazíliában és a Közép-Afrikai Köztársaságban található meg, rendkívüli keménységük miatt elsősorban az ipari fúrógépekben használják. A karbonádó elnevezés a brazilok által beszélt portugál nyelvből adódik, amit még a 18. század közepén ragasztottak rá a porózus faszénhez való hasonlósága miatt.
A hagyományos gyémántokat kimberlitből, a vulkánok által nagy, több mint 100 kilométer mélységekből feltörő, a felszín közelében megmerevedett magmás kőzetből bányásszák. Az anyag gyors felszínre törésének köszönhetően marad meg az az egyedi kristályszerkezet, ami a gyémántokat a Föld legkeményebb természetes anyagává teszi, taglalta a részleteket Sonia Esperanca, a kutatást finanszírozó Nemzeti Tudományos Alapítvány földtudományi részlegének program igazgatója.
Ausztráliától Szibériáig, Kínától Indiáig a hagyományos gyémántok geológiai környezete gyakorlatilag azonos, ezek egyike sem alkalmas a fekete gyémántok létrehozására, tette hozzá Hoggarty. Az elmúlt évszázadban megközelítőleg 600 tonna hagyományos gyémántot hoztak felszínre, azonban egyetlen darab karbonádó gyémántot sem találtak ezeken a mezőkön. Az új adatok teljes egészében alátámasztják Hoggarty korábbi kutatását, melyben azt igyekszik bebizonyítani, hogy a fekete gyémántok szupernóva robbanások melléktermékei, melyek egykor aszteroida méretekben szelték át a világűrt, mielőtt landoltak volna a Földön.