SG.hu·
Szükségünk van a fájdalomra
Gondoljunk csak bele, milyen lenne az, ha nem éreznénk a fizikai fájdalmat. Az emberek egy igen kis csoportja rendelkezik ezzel a "képességgel", a kutatások pedig végre azt is megállapították minek köszönhető ez az állapot, melyre sokan bizonyára áldásként tekintenének, pedig nem az.
A Nature-ben megjelent tanulmány a Cambridge Egyetem Orvosi Kutató Intézete munkatársainak nevéhez fűződik, akik Észak-Pakisztánban találtak rá egy olyan közösségre, melynek több tagja is látszólag teljesen immunis volt a fájdalomra. Az orvoscsoportnak nem volt nehéz rátalálni az egyénekre, mivel egyikük eleve azzal kereste kenyerét az utcán, hogy izzó parázson sétált és késekkel szurkálta a karját. Bár mindez csupán vásári hókuszpókusznak tűnhet, ez az állapot, ami valójában egy genetikai hibából ered, rendkívül veszélyes, mivel a rendellenességnek köszönhetően az egyén nem kapja meg azokat a szükséges jelzéseket, melyek a betegségekre, sérülésekre utalnak, illetve nem tudják hol a határ, ahogy az a fájdalomtűréssel játszadozó fiúnál is kiderült, aki 14 évesen halálra zúzta magát, miután leugrott egy tetőről.
A kutatók megvizsgálták a szerencsétlenül járt fiú hat rokonát, akik mind tele voltak vágásokkal és zúzódásokkal, többjüknél a nyelvükből vagy az ajkukból is hiányoztak darabok, illetve olyan is akadt, akinél csonttörést állapítottak meg, anélkül hogy elszenvedője ennek tudatában lett volna. Ezek mind a fájdalom fontosságát jelzik egészségünk, sőt akár az életünk megőrzése érdekében, hangsúlyozta a tanulmányt vezető Geoffrey Woods genetikus, hozzátéve hogy nem véletlenül "adományozta" a fájdalmat a természet, még ha sokan el is átkozzák.
A fájdalom, amit egy törött vagy kificamított végtag okoz, arra ösztökéli az embert, hogy pihentesse azt a testrészét, amíg meg nem gyógyul. A megvizsgált 4 és 14 év közötti gyerekeknél nem működött ez a vészjelző, ami vakmerővé, ugyanakkor sérült végtagjaik miatt mozgásukat esetlenné tette.
A kutatók DNS mintákat vettek a hat gyermektől, majd összehasonlították azokat. Az elemzések kimutatták, hogy mindannyiuknál jelentkezik egy bizonyos, az idegsejtekre ható gén, az SCN9A mutálódása. Ez a gén egy úgynevezett "nátrium csatornát" kódol, ami lehetővé teszi az elektromos töltések beáramlását az idegsejtekbe, mellyel egy jelzést váltanak ki. Enélkül a csatorna nélkül az agy nem kap meg egyetlen olyan üzenetet sem, ami a testet ért fájdalomingerre figyelmeztet.
Az SCN9A mutálódhat úgy is, hogy ellentétes hatást váltson ki. Ha a mutáció serkenti a protein tevékenységet, akkor a fájdalomtűrés csökken, vagy vész el teljes egészében. Könnyű levonni a következtetést, miszerint a fájdalomban az SCN9A játssza a főszerepet. Hogy ezt miért csak most sikerült felfedezni, azon maga Woods is csodálkozik, mindenesetre a két kutatás az akkut fájdalmak kezelésének jóval hatékonyabb módjai előtt nyithatja meg a kaput. A jelenlegi módszerek, mint a helyi érzéstelenítés, nem praktikusak, az erős fájdalomcsillapítók szedése pedig függőséget alakíthat ki.
A pakisztáni gyerekeken elvégzett vizsgálatok azt is kimutatták, hogy ettől a mutációtól eltekintve idegrendszerük teljesen normális, tudnak tapintani, érzékelik a meleget és a hideget, a csiklandozást vagy a szorítást, a fizikai fájdalmat azonban csak mint szemlélők ismerik, ellentétben a lelki fájdalommal.
Az nem egyértelmű, hogy a korábban jelentett hasonló esetek is ennek a genetikai mutációnak az eredményei voltak-e. Az első esetről 1932-ben számoltak be, melynek alanya emberi tűpárnaként híresült el, sőt kis híján egy keresztre feszítést is sikerült véghezvinnie, azonban a mutatványt félbe kellett szakítani, miután az első, az egyik kézen áthaladó szög beverése közben a nézőközönség egyik hölgy tagja elájult.
A Nature-ben megjelent tanulmány a Cambridge Egyetem Orvosi Kutató Intézete munkatársainak nevéhez fűződik, akik Észak-Pakisztánban találtak rá egy olyan közösségre, melynek több tagja is látszólag teljesen immunis volt a fájdalomra. Az orvoscsoportnak nem volt nehéz rátalálni az egyénekre, mivel egyikük eleve azzal kereste kenyerét az utcán, hogy izzó parázson sétált és késekkel szurkálta a karját. Bár mindez csupán vásári hókuszpókusznak tűnhet, ez az állapot, ami valójában egy genetikai hibából ered, rendkívül veszélyes, mivel a rendellenességnek köszönhetően az egyén nem kapja meg azokat a szükséges jelzéseket, melyek a betegségekre, sérülésekre utalnak, illetve nem tudják hol a határ, ahogy az a fájdalomtűréssel játszadozó fiúnál is kiderült, aki 14 évesen halálra zúzta magát, miután leugrott egy tetőről.
A kutatók megvizsgálták a szerencsétlenül járt fiú hat rokonát, akik mind tele voltak vágásokkal és zúzódásokkal, többjüknél a nyelvükből vagy az ajkukból is hiányoztak darabok, illetve olyan is akadt, akinél csonttörést állapítottak meg, anélkül hogy elszenvedője ennek tudatában lett volna. Ezek mind a fájdalom fontosságát jelzik egészségünk, sőt akár az életünk megőrzése érdekében, hangsúlyozta a tanulmányt vezető Geoffrey Woods genetikus, hozzátéve hogy nem véletlenül "adományozta" a fájdalmat a természet, még ha sokan el is átkozzák.
A fájdalom, amit egy törött vagy kificamított végtag okoz, arra ösztökéli az embert, hogy pihentesse azt a testrészét, amíg meg nem gyógyul. A megvizsgált 4 és 14 év közötti gyerekeknél nem működött ez a vészjelző, ami vakmerővé, ugyanakkor sérült végtagjaik miatt mozgásukat esetlenné tette.
A kutatók DNS mintákat vettek a hat gyermektől, majd összehasonlították azokat. Az elemzések kimutatták, hogy mindannyiuknál jelentkezik egy bizonyos, az idegsejtekre ható gén, az SCN9A mutálódása. Ez a gén egy úgynevezett "nátrium csatornát" kódol, ami lehetővé teszi az elektromos töltések beáramlását az idegsejtekbe, mellyel egy jelzést váltanak ki. Enélkül a csatorna nélkül az agy nem kap meg egyetlen olyan üzenetet sem, ami a testet ért fájdalomingerre figyelmeztet.
Az SCN9A mutálódhat úgy is, hogy ellentétes hatást váltson ki. Ha a mutáció serkenti a protein tevékenységet, akkor a fájdalomtűrés csökken, vagy vész el teljes egészében. Könnyű levonni a következtetést, miszerint a fájdalomban az SCN9A játssza a főszerepet. Hogy ezt miért csak most sikerült felfedezni, azon maga Woods is csodálkozik, mindenesetre a két kutatás az akkut fájdalmak kezelésének jóval hatékonyabb módjai előtt nyithatja meg a kaput. A jelenlegi módszerek, mint a helyi érzéstelenítés, nem praktikusak, az erős fájdalomcsillapítók szedése pedig függőséget alakíthat ki.A pakisztáni gyerekeken elvégzett vizsgálatok azt is kimutatták, hogy ettől a mutációtól eltekintve idegrendszerük teljesen normális, tudnak tapintani, érzékelik a meleget és a hideget, a csiklandozást vagy a szorítást, a fizikai fájdalmat azonban csak mint szemlélők ismerik, ellentétben a lelki fájdalommal.
Az nem egyértelmű, hogy a korábban jelentett hasonló esetek is ennek a genetikai mutációnak az eredményei voltak-e. Az első esetről 1932-ben számoltak be, melynek alanya emberi tűpárnaként híresült el, sőt kis híján egy keresztre feszítést is sikerült véghezvinnie, azonban a mutatványt félbe kellett szakítani, miután az első, az egyik kézen áthaladó szög beverése közben a nézőközönség egyik hölgy tagja elájult.