Hunter

Az USA nem kér az evolúcióból

Annak fényében, hogy az amerikai felnőttek több mint fele nem tudja, mennyi idő alatt kerüli meg a Föld a Napot, talán nem is olyan meglepő, hogy az USA lakóinak nem igazán fekszik az evolúció elmélete sem. Az azonban már mindenképpen figyelemre méltó, hogy igen nagy számuk, a felnőtt lakosság egyharmada egyáltalán nem hisz Darwin híres elméletében.

A felmérést a Michigan Állami Egyetem kutatója, Jon D. Miller professzor végezte el, aki maga is megütközött az eredményen, miszerint minden harmadik amerikai elutasítja az evolúciót. Ez jóval magasabb arány, mint a hasonló kultúrával rendelkező nyugat-európai országok esetében. A kontinensen Törökország a kivétel, Izlandon, Dániában, Svédországban és Franciaországban a felnőttek minimum 80 százaléka elfogadja az evolúciót, akárcsak a japánok 78 százaléka.

Miller 34 országból szerezte be adatait. Amerikai oldalról a Knowledge Networks közvéleménykutató intézet, míg európai részről az EU biztosította tagországai adatait. A kutató szerint az USA különösen erőteljes fundamentalista vallásai állnak az eredmény mögött. Azoknál, akik szilárdan hisznek egy felső hatalomban, esetünkben Istenben, és gyakorta imádkoznak hozzá, jóval kisebb az esély az evolúció akárcsak részben történő elfogadására, mint nem hívő társaik esetében.

Sok amerikai felnőtt híján van a genetikai műveltségnek, a felnőtt lakosság csupán fele fogadja el, hogy az emberi gének több mint fele megegyezik az egerekével, míg mindössze 38 százalék ismeri el a csimpánzokkal való genetikai rokonságot. Mindehhez még társul a darwini elmélet belekeverése a politikába, a Republikánus Pártnál ugyanis igen gyakran dőlnek el hivatali pozíciók az elv tagadásán vagy elfogadásán.

Ezzel szemben sem Európában, sem Japánban nincs olyan nagyobb politikai párt, ami az evolúcióval való szembenállását használná politikai platformként, míg az Egyesült Államokban sokan politikai előnynek vélik az evolúció száműzését. A kétkedők száma pedig fokozatosan emelkedik, ami rossz hír a tudomány oktatói számára. Miller szerint a növekedés a tudományos oktatás hatékonytalanságát tükrözi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • imuthesz #491
    http://www.azevolucioscsalas.com
  • dez #490
    Olvastam. Van olyan is, hogy félművelt.
  • BiroAndras #489
    Azért van ott nem kevés ember, akit nem lehet műveletlennek nevezni. És az idézeteket még lehetne folytatni a végtelenségig. Pl. Douglas Adams is ide tartozik, akit szintén nem lehet műveletlen, vagy buta embernek nevezni. Érdemes elolvasni a Kétség lazaca című könyvét (sajnos nem tudta befejezni, mert közben meghalt).
  • dronkZero #488
    Kérlek akkor definiáld Istent!
  • dronkZero #487
    Igen, ez egy másik népszerű érv a vallás mellet. Csakhogy a vallás != erkölcs, és még csak nem is az alapja. A vallások nagyon helyesen az erkölcsiséget is tanítják, irányt mutatnak, hogy hogyan éld jól és hasznosan az életed. Ezzel semmi probléma nincsen. A probléma azzal van, hogy emellett rengeteg öncélú, teljesen fölösleges és alkalomadtán káros és rossz dologra is buzdít illetve okot adhat, és ez az, amire szerintem nincs szüksége a világnak.

    A Biblia Isten szava? Ezt elhiszed azoknak az _embereknek_, akik írták? És miért pont nekik hiszed el? Miért nem a zsidóknak, a muzulmánoknak, Ron L. Hubbardnak, Jim Jonesnak, vagy a hinduknak, a buddhistáknak? Miért pont a keresztényeknek lenne igazuk?
  • dez #486
    utolsó != helyett vessző
  • dez #485
    Isten != morcos szakállas bácsi != egyházak =! egyházi vezetők, püskökök, stb.
  • dez #484
    Mennyi ismert ember, akik annyit tudtak erről, mint egy totál műveletlen ember...
  • Falatka2003 #483
    Csak néhány elmélkedésre érdemes gondolat:


    A kereszténység furcsa egy vallás. Örökké tartó szenvedés vár mindenkire, aki megkérdőjelezi Isten végtelen szeretetét. „Köszönjük, irgalmas Isten, ezeket a lehetőségeket!”
    Bill Hicks

    Hit: nem akarni tudni, mi az igazság.
    Friedrich Nietzsche

    Ha ötvenmillióan hisznek is valami ostobaságban, attól az még ostobaság.
    Anatole France

    A hit csak szervezett és irányított ostobaság. (Aldous Huxley)

    Nem hiszek semelyik vallásban sem. Semmi közöm nem lesz az erkölcstelenségetekhez: elég nyomorultak vagyunk ebben az életben is, mindenféle más életen való abszurd spekuláció nélkül is.
    George Gordon Noel Byron

    Képzeljük el azokat az embereket, akik elhiszik ezeket a dolgokat és aki nem szégyellik figyelembe se venni a gondolkodó elmék mindazon felfedezéseit, amelyek a Biblia írása óta születtek. És ezek a tudatlan emberek, a legképzetlenebbek, a legkisebb fantáziájúak, a legkevésbé gondolkodók közöttünk azok, akik minket vezetni akarnak, akik gyenge és gyermeteg hiedelmeiket ránk akarják eröltetni, akik el akarják foglalni iskoláinkat könyvtárainkat és otthonunkat. Én személy szerint szörnyen zokon veszem...
    Isaac Asimov

    A fejlõdés, a gondolatszabadság és az egyházi hatalom hanyatlása együtt jár.
    J. B. Bury (1913!)

    Egy olyan isten, aki kontárkodik a világegyetemmel, abszurd, egy Isten, aki beavatkozott az emberi szabadságba zsarnok. Ha Istent egyedülállónak tekintjük a világban, egy személy, aki egy gondolathoz kapcsolódik, egy ok, amely el van választva az eredményétõl, akkor olyan valakivé válik, aki nem önmaga. Egy mindenható, mindenttudó zsarnok nem sokban különbözik a földi diktátoroktól, akik mindent, és mindenkit egyszerû fogaskerékké változtatnak egy gépezetben, melyet õk irányítanak. Egy olyan ateizmus, amely visszautasít egy ilyen Istent bõven jogos.
    Karen Armstrong

    *******************************

    Ha csak az elvesztegetett szellemi erõfeszítéseket lehetne a teológia kárára írni, annak is elégnek kellene lennie, hogy számûzzük a földrõl, mint az emberiség egyik legnagyobb ellenségét.
    Lydia Maria Child

    *******************************

    Az elsõ forradalom a teológia felsõbb zsarnoksága, Isten kísértete ellen van. Amíg van egy mesterünk a mennyországban, addig rabszolgák leszünk a földön.
    M. A. Bakunin

    Az emberek azért mennek a templomokba, amiért a kocsmákba: hogy elkábítsák magukat, hogy elfeledjék nyomorukat, hogy elfeledkezzenek pár percre magukról, szabadon, és boldogan.
    M. A. Bakunin

    Bár vannak tudósok, akik hisznek istenben, mégsem hiszem, hogy õk úgy gondolkodnak istenrõl, ahogy azt a vallásos emberek teszik.
    Richard Feynman

    Az eretnek uram egy olyan ember, aki nem ért egyet azzal, hogy ön elismer valamit, amirõl senki nem tud semmit.
    William Cowper Brann

  • plamex #482
    "Törökország meg nem csoda mivel csak kis része van Európában."

    A só is csak kis részben van a szervezetben mégis nélkülözhetetlen katalazátora az életnek.