Hunter
Nem tanítható a teremtéselmélet
A darwini evolúció csatát nyert a bíróságon az intelligens tervezettséggel szemben, melyet mint teremtéselméletet kitiltottak a pennsylvaniai Dover köziskoláiból.
Korábban már beszámoltunk a darwini elvek és az úgynevezett intelligens tervezettség összecsapásáról, ami végül egészen a bíróság tárgyalóterméig jutott. Az amerikai oktatás számára precedens értékű perben megszületett az ítélet: győzött a darwini evolúció.
Az ügy egy Pennsylvania állambeli városban, Doverben pattant ki, ahol a szülők a bíróság elé citálták a helyi iskolatanácsot követelve, hogy ne tanítsák az evolúciós elmélettel párhuzamosan, egyfajta alternatívaként a bibliai teremtésre utaló intelligens tervezettséget, mely szerint az élet kifejlődéséhez hozzá kellett járulnia egy láthatatlan erőnek is.
John Jones bíró ítélete szerint az iskolatanács megsértette az alkotmány azon pontját, ami tiltja a vallás tanítását a köziskolákban. A felperesként megjelenő szülők azzal érveltek, hogy az intelligens tervezettség tanítása gyakorlatilag a teremtéselmélet tanítása, ami alkotmányba ütközik. Ugyanez fogalmazódik meg végeredményben a 139 oldalas írott ítéletben is.
Az Egyesült Államok alkotmánya igen nagy figyelmet fordít az állam és az egyház különválasztására. Jones bíró kimondta: alkotmányellenes az intelligens tervezettség az evolúció alternatívájaként való oktatása a köziskolák tudományos tantermeiben, egyben megállapította és leszögezte, hogy az intelligens tervezettség nem tudomány és utalásai miatt nem választható el a teremtéselmélettől, ezáltal a vallástól és annak előzményeitől.
Jones azt is kimondta, hogy félrevezető az iskolatanács azon állásfoglalása, mely szerint az evolúció csupán egy "elmélet", mivel összekeveri az "elmélet" tudományos és köznapi értelmezését. Mindez csupán ürügy volt a tanács valódi célja, a vallás népszerűsítésének elérése érdekében. A bíró ironikusnak nevezte azt a tényt, mely szerint az iskolatanács tagjainak többsége nyíltan és büszkén hangoztatja vallásos meggyőződését, miközben az Isten és a Biblia nevét mellőző intelligens tervezettséggel próbálták lefedni és palástolni valódi célkitűzéseiket.