Hunter

A kínai pro­cesszor-bot­rány csak a kez­det

A napokban Csen Jin professzor és a Hanxin projekt körül kirobbant botrány csupán a jéghegy csúcsa, mivel mindez egy olyan közegben zajlik, ahol nagy a kísértés a csalásra, míg a lebukás esélye csekély, állítják az elemzők.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Csen Jint, a jó nevű sanghaji Jiaotong Egyetem mikroelektronikai karának dékánját menesztették, miután egy kormányzati vizsgálat megállapította, hogy meghamisította a Hanxin digitális jelfeldolgozó processzorokkal végzett kísérleteinek eredményét. A kutatást nagy lépésként értékelték Kína külföldi technológiáktól való elszakadási törekvései között.

A két hónapon át tartó vizsgálat azonban bebizonyította, hogy Csen processzorai nem képesek a professzor által beharangozott funkciók elvégzésére, ráadásul egy másik cég kutatásain alapult az egész saját találmányként bemutatott technológia. Minderre csak azután derült fény, hogy a mindössze 37 éves Csen az állami elismerések mellett jókora pénzügyi garanciákat is kapott a kínai kormánytól.


Csen Jin processzorai társaságában

Az elemzők szerint nem egyedi az eset. A kormány a Nyugattól való műszaki elszakadásra ösztönzési törekvései sokakat csábítanak tiltott eszközök alkalmazására. A tudósokra és akadémikusokra akkora nyomás nehezedik, hogy többen kénytelek időről időre hamis eredményekkel vagy lopott technikákkal levegőhöz jutni.

Régen az akadémikusok hosszú folyamatokon keresztül értékelték ki munkáikat, a vezetés azonban egyre gyorsabb eredményeket szeretne látni, magyarázta dr. Fan Peilei kínai tudós, aki nemzetének high-tech iparára szakosodott, jelenleg azonban a japán Jokohama Egyetemen dolgozik. Elmondása szerint a fizetés teljesítményarányos, azaz minél több tanulmányt publikál valaki, minél több találmánnyal rukkol elő, annál jobban honorálják anyagilag. Eközben a hazai vizsgálati felügyelet minimális, külföldi szakértők pedig nem érdeklődnek a kutatási szakaszok iránt, illetve nincs megfelelő nemzetközi kiértékelési rendszer.

Míg a nyugati országokban a kutatás-fejlesztés rendkívül nyitott, addig Kínában részben a nyelvi korlátok miatt, részben azért mert a többség szerint Kína képtelen bármi értelmes feltalálására senki sem vizsgálja meg alaposabban a kutatók munkáit.

Többek szerint a bajok fő forrása az, hogy Kína túl nagy léptekben próbálja befogni a technikailag fejlett országokat, pedig valójában ez egy hosszú folyamat lenne, ami a valóban értékes kínai találmányokat is beárnyékolhatja. A műholdak és kábelhálózatok számára processzorokat fejlesztő Hangzhou Guoxin cég szóvivője szerint a teljes processzor-iparágra negatív hatással lesz a mostani és az esetleges jövőbeli esetek. A kínai kormány ötéves terve a 2006-2010 közötti időszakra külön hangsúlyt fektet egy találmány vezérelte gazdaság kialakítására, hogy Kínára ne csupán az olcsó áruk előállítójaként tekintsen a világ.

Eközben egyre többen hangoztatják az akadémiai korrupció létét és úgy tűnik lassan a kormány is kezd észbe kapni. Februárban az oktatási minisztérium arra biztatta az embereket, hogy ne hallgassák el az akadémiai csalásokat. Ennek esett áldozatul Csen is, akit egyik munkatársa jelentett fel. Idén két másik professzort is nyilvánosan marasztaltak el, hamis adatok, illetve plágium vádjával. Fan mindenesetre ezeket a lépéseket - különösen a mikroprocesszor eset hivatalos bejelentését - nagy előrelépésnek tartja, hisz 20 évvel ezelőtt egy ilyen beismerés még elképzelhetetlen lett volna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #19
    Nem kell megvennie... Elég egy együttműködési megállapodás, stb.
    ps. amúgy látom jó az anyag. :P
  • samcarter #18
    Ez meg csak a kezdet. A MS meg fogja vasarolni az nvt es az inte lt, es azt epit a chipekbe amit csak akar. Es eljo a teljes kaontrol, nem fogtok tudni elmenekulni. Vegetek lesz mint a BOTnak.
  • halgatyó #17
    Ahhh sajthiba. melített = említett

    Ja, és még valami. Kínának (még?) működik az immunrendszere, és a külföldi titkosszolgálatok behatolási kísérleteként felfogható mindenféle szektákat úgy kezelik, ahogyan azt kell. Nem dőlnek be ennek az emberi jogok dumájába becsomagolt mosléknak, ami egyre több országot kényszerít térdre (lassan az ukránok is rájönnek majd, hogy semmivel sem lett jobb nekik, sőt..)
  • halgatyó #16
    Azt nem vitatom, hogy jelenleg eléggé alul van az életminőség ott, leginkább vidéken. Nemcsak anyagi oldalról, hanem ami legalább olyan fontos, az életet terhelő korlátozások oldaláról is (bár ha így halad lefelé Európa, akkor nem sokáig lesz különbség)

    De. Az általad melített példák (MekkDonalds, és tsai) csak a felszín. A jövő szempontjából jelentéktelen.

    Kínában gőzerővel fejlesztik a korszerű technikát, és a jövőre koncentrálnak. Nem azzal foglalkoznak, hogyan zárják be az összes atomerőművüket, és hogy hozzanak mégtöbb környezetvédelminek álcázott törvényt és gazdasági szabályozót (termékdíjak, stb), amelyek valójában a dolgozó középosztály életminőségét rontják, és a gazdaság felkészülését s jövőre egyre nehezebbé teszik.

    Őnekik nics a nyakukon az a hatalomba bebetonozott csapat, ami itt nálunk a teljesen nyilvánvalóan kifizethetetlen államadósságot okozta, és csak azzal vannak elfoglalva (a mieink), hogy lehetne még több pénzt kizsarolni a dolgozó emberekből mindenféle trükkökel (a fizetőparkolástól a szerzői jogdíjak rendszerén át, a segélyből élő munkaképes lakosság jogainak túlhangsúlyozásán keresztül, az egészség- és nyugdíjpénztárak vagyonának megkaparintásáig felsorolhatatlan számú piszkos trükk)

    És ez sajnos egész Európára jellemző bizonyos mértékig. Ha az olaj ára az egekbe szökik, és az atomerőműveket bezárják, a szél energia arra lesz elegendő, hogy a lakosság 5%-a tudja télen fűteni a lakását és tudjon melegvízben mosakodni.

    Kínának van kísérleti gyorsreaktora, és az az érzésem, hogy előbb fognak eljutni vele az energiatermelésig, mint mi az ITER-rel. Pedig ma még Európa technikai előnyben van
  • maestro85 #15
    De hát figyu ha kínában vannak olyanok akik pár forintokért dolgoznak óránként akkor az eléggé embertelen. Mondjuk azon a környéken valószínüléeg nem is vágynak nyugati színvonalra hogy kocsikkal közlekedjenek meg friss TESCO kenyeret kajáljanak, vagy hogy a haverokkal beugorjanak a MC'ibe egy Mozi után.
    Mondjuk a választások után én sem tudom mi a különbség az ő vörösük és a mi vörösünk között... :P
  • halgatyó #14
    "kevésbé korrupt.." meg "kicsit élhetőbb országban..."

    Hát, nem tudom... nekem egy picit mások az észrevételeim. Bár Kínát nem ismerem, de Magyarországot sajnos nagyon is.

    A jövő pedig nem nekünk dolgozik. Sajna.
  • maestro85 #13
    Persze de azt külföldi tőkével és külföldi tecnológiával magas szinte gyártják, nem úgy ami kimondottan kínai, és hamisítvány. Nem olvastad régen volt az sg-n cikk is arról hogy Kínában a hamísított elektronikai cikkeket is simán márkásnak árulják, úgy hogy tudnak róla. Tudtommal az AMD procikon is a Malaysia felirat is csak annyit tesz, hogy a tokozás ott készült, amúgy a processzor mag fejlett nyugati, amerikai országban.
    Jah, és szerinted miért menekül mindenféle kis kínai szerete a világban? Szerinted miért élnek itt olyan sokan? Mert itt rosszabul élnek? Nem mert nyilván a maguk módján kiszöknek a vacak országukból hogy jobban élhessenek, és ezért tartanak már a gazdagabb kínaiank is Budapesten Dajkát hogy a gyerekük már perfekt magyar lehessen, hogy élhessen ebben a kevésbé korrupt kicsit élhetőbb országban, amit én se tartok ma már túl sokra a vezetőség miatt, megerősítve az alattam hozzászólót.
  • Yurij #12
    Nem is baj legalabb olcsobban vesszuk majd a procikat.
    A Nyomorek dumara meg hogy a kinai az gagyi,csak nezzen mindenki szet a lakasában minden masodik termek náluk keszul.
  • intrex #11
    A kínai dinamikus fejlődésről szól a cikk :)
  • mezeimodell #10
    Mivel több, mint egy milliárdan vannak:D