Hunter

2007-ben indulhat a kínai Hold-expedíció

Megkezdődött a Chang'e műhold 1 és hordozórakétája gyártási és tesztelési folyamata, új szakaszába emelve Kína 2004-ben elindított Hold-expedíciós tervezetét. A Chang'e Projekt egy ősi kínai rege főszereplőjéről, egy tündérről kapta nevét, aki elrepült a Holdra.

Luan En-jie, a Hold-program főparancsnoka szerint az egy éves feltérképező küldetés 2007. áprilisában indulhat, arra a kérdésre, hogy mikor juttatnak embert szomszédunkra, azonban nem adott pontos választ. A Xunhua hírügynökségnek annyit sikerült megtudnia, hogy erre a vállalkozásra még igen sokat kell várni, amit En-jie elsősorban a rakétáik erejének hiányával magyarázott, hozzátéve, hogy ezen a téren is folynak a fejlesztések.

A mindössze 1,4 milliárd jüan (173 millió dollár) költségvetés miatt a kínai tudósok megpróbálták az ország már kipróbált űrtechnikáját hasznosítani a program érdekében. Ennyi pénzből a legtöbb országban mindössze 15-20 kilométer autópálya készülne el, minőségétől függően. A karcsú anyagiak nagy része a projekt kulcsfontosságú technikáinak fejlesztésére ment el. A Hold körül keringő űreszköz a Dongfanghong III műhold platformon és kilövő rakétáján, a Long March 3-A-n alapul, melyek mind kipróbált és bevált rendszerek. A műhold és a kilövéséhez szükséges infrastruktúra, a nyomkövető- és irányítórendszerek 2006 végére készülnek el. A kilövést, mint fentebb is említettük, 2007. áprilisára tervezik a Szicsang Műholdkilövő Központból, ami az ország dél-nyugati Szicsuán tartományában található.


Yang Liwei, Kína első űrhajósa

A küldetés Kína első lépése a Földtől való eltávolodáshoz. Ujang Zihuan, a projekt vezető tudósa úgy véli, szakértőik és mérnökeik keményen megdolgoztak a technikai nehézségek kiküszöböléséért, különösen, ami a műhold Hold körüli nyomon követését illeti. A küldetés során háromdimenziós képeket készítenek majd a holdfelszínről és elemzik a hasznos felszíni elemek tartalmát és eloszlását. Ezt követően egy ember nélküli leszállóegység célba juttatásával fognak kísérletezni a kínaiak, ami 2010-re várható, majd 2020-ra egy szintén ember nélküli mintagyűjtő eszköz bevetését tervezik, legalábbis a korábbi beszámolók szerint.

Az első kínai ember holdra szállását 2025-re jósolják. Ugyanakkor az Egyesült Államok a Holdra való visszatéréshez 104 milliárd dolláros tervezettel állt elő, ami 2018-ra tenné lehetővé számukra a holdra szállást, más kérdés, hogy lesz-e ennyi pénz az 1969-es esemény megismétlésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Anteris #26
    na ebben az űrprogramnak én is részese leszek mint teniszcipő vásárló! : )
  • FeketeFény #25
    Kína fejlődése aggodalomra ad okot nemzetközi felsőbb körökben is. Ez egy újabb megerősítése félelmeik okának.
  • Tbone #24
    Lassan robotrepulogepeik is lesznek, ha mar meg nincsenek. Amikor az amcsik robotrepulogepekkel bombaztak Afganisztant egy par darab nem robant fel. Ugyes kereskedok meg eladtak oket a kinaiaknak. Azok szerintem meg aznap szetszedtek az egeszet.
  • Kis-Bob #23
    Éppen ezért gördülékenyebb náluk a fejlesztés Bár azért mindennek van határa...
  • Inquisitor #22
    Tényleg Cifu, mi van a japánokkal? Szép sikereik vannak a saját űrprogramjukkal, emberes űrrepülést ők nem is terveznek?
  • abelr #21
    Hajrá! Győzzön a jobbik.
  • valamit #20
    és még több idő, hogy azt ki is mondják ;)
  • Forceracer #19
    Sztem meg már megvolt a katasztrófa ebben a programban is! Nem véletlenül csak a leszállás után jelentik be hogy fent voltak az űrben. Nem szeretnék blamálni magukat így csak a sikeres kisérleteket közlik. Régi jó kommunista módszer.
  • Sanyix #18
    ja meg vihetnek pár kamerát is magukkal, közvetítsék az egész utat, és végig lehetne nézni neten akár kameraállásokat váltogatva is. Mekkora lenne :D
  • látogató #17
    Én támogatom a kinai holdraszállást, feltéve, hogy visznek magukkal pár 100 millió honfitársat is! Egyébként a kis szürke ufonauták is nagyon hasonlitanak a kinaiakra, nem?