SG.hu·

Pályára állt a legújabb Mars-szonda

Az MRO modern műszereivel a Mars-kutatás jelenlegi csúcsát jelenti, célja a felszínalatti jégkészletek megtalálása és a földtan minden eddiginél részletesebb feltérképezése.

Héthónapnyi utazás után magyar idő szerint péntek éjszaka pályára állt a legújabb Mars-kutató műhold. A NASA Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) 22 óra 24 perckor kapcsolta be főhajtóműveit, hogy segítésükkel óránkénti 3500 kilométeres sebességre lassítva felvegye kezdeti, majdnem tökéletes ellipszis alakú pályáját a bolygó körül.


A hajtómű 27 percen át égett, miközben az MRO a 21. perc után a Földről nézve eltűnt a Mars mögött, erre az időre megszakadt a kapcsolat a 720 millió dolláros projekt eszközével. A műszerek szerint a hajtómű teljesítményében körülbelül 2 százalékkal elmaradt a vártnál, ezt azonban az űrszonda kiegyensúlyozta azzal, hogy további 33 másodpercet rászámolt az égésre és csupán ezután állította le a hajtóműveket. A kommunikáció 23 óra 16 perckor állt helyre, majd pár perc múlva, miután a földi irányítás megbizonyosodott, hogy gépük valóban a megfelelő pályára állt, heves üdvrivalgásban tört ki.

Az elliptikus pálya legalacsonyabb pontja 423 kilométerre, legmagasabb 44 800 kilométerre van a bolygó felszínétől. Jelenleg egy kört 35 és fél óra alatt tesz meg az MRO. A pályára állást levezénylő Sugárhajtómű Laboratórium munkatársai szerint a manőver olyan simán és tökéletesen zajlott, mintha egy szimulációt kísértek volna végig. Az MRO számítógépe a korábbi robotküldetésekkel szemben képes egy nagyobb hiba esetén újraindítani önmagát és a rakéta begyújtásának műveletét, erre azonban nem került sor, miután minden zökkenőmentesen, a tervek szerint zajlott.

A repülésirányítók az elkövetkező hat-hét hónapban lassan csökkenteni fogják az MRO pályájának legmagasabb pontját, hogy a szonda időnként súrolja a bolygó szélsőséges felső légkörét, kialakítva egy a sarkpontok felett áthaladó kör alakú pályát. A túlhevülés elkerülése végett ezeket a manővereket igen körültekintően kell végrehajtani. Március végétől kezdődően a szonda pályájának legalacsonyabb pontja fokozatosan el fogja érni a 100 kilométeres magasságot, ami idővel, a kör alakú pálya elérésekor 250 kilométeren állapodik meg.

Az MRO modern műszereivel a Mars-kutatás jelenlegi csúcsát jelenti, célja a felszínalatti jégkészletek megtalálása, a vörös bolygó földtanának minden eddiginél részletesebb feltérképezése, valamint a ritka, poros légkör tanulmányozása.


Az MRO műszerezettsége

Az MRO a tudományos munka mellett kommunikációs feladatokat is el fog látni a jövő leszállóegységei számára, miközben nagy felbontású kameráival és egyéb műszereivel felkutatja a legalkalmasabb leszállóhelyeket. Műszerei között található egy 1,2 gigapixeles kamera, amivel a kutatók szerint akár egy konyhaasztal méretű objektumot is képesek lefotózni a magasból.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sanyix2006. 03. 13.. 17:40||#19
Ja és persze most 2006-ban is 30 évet olvasok 😊
© Sanyix2006. 03. 13.. 17:40||#18
Én harminc évet még a kilencvenes évek vége felé olvastam, de úgylátom az még semmi 😊
© Thrawn2006. 03. 13.. 08:31||#17
Már nem emlékszem, kitõl olvastam az alábbi mondatot, de sajnos igaz: Ma ugyanannyira vagyunk az ember Marsra lépésétõl, mint 1960-ban. 30 évnyire.<#shakehead>
© Darth Sith2006. 03. 12.. 21:15||#16
cska gratulálni tudok ehez, és hajrá! 😊
© mrzool2006. 03. 12.. 19:03||#15
A szomorú az, hogy 30 év múlva is ezt fogjuk hallani.😞
© Sanyix2006. 03. 12.. 17:08||#14
Jah közelebb kerültünk, már csak 30 évet kell várni 😊 ha az amcsikon múlik.
© Sanyix2006. 03. 12.. 17:05||#13
Ezt tudom, de hogy odaírja csak hogy 3500 km/h és semmit nem ír róla, hogy hol, az úgy elég gáz.
© Dinosaur2006. 03. 12.. 16:25||#12
Gratulálok Én is, reméljük mostmár közelebb leszünk az emberes missziókhoz, mert elég lassan halad ez a dolog!<#sniffles>
© item2006. 03. 12.. 15:48||#11
"Mûszerei között található egy 1,2 gigapixeles kamera, amivel a kutatók szerint akár egy konyhaasztal méretû objektumot is képesek lefotózni a magasból." A kis kémmûholdaink újabb generációja! <#nyes><#ravasz1>
© Anteris2006. 03. 12.. 15:45||#10
kicsit gyanúsan nagy a nyüzsgés a Mars körül.