Hunter

A Genesis fordítva beszerelt kapcsolói

2004-ben Utah sivatagában lezuhant a Genesis mintagyűjtő kapszula, a hiba okát nem sokkal az eset után nyilvánosságra hozták, most pedig azt is megtudtuk, hogyan fordulhatott elő, hogy nem vették észre a fordítva beszerelt kapcsolókat.

A napszél részecskéket begyűjtő Genesis szonda tervezője és megépítője, a Lockheed Martin kihagyott egy kritikus kilövés előtti tesztet - jelentette be az esetet vizsgáló független bizottság egyik tagja. A mikroszkópikus részecskéket a Földre visszajuttató kapszula a tervek szerint a légkörbe való belépés után kinyitotta volna ejtőernyőit, majd egy helikopter közreműködésével szépen lehozták volna a felszínre. Ehelyett a kapszula - miután ejtőernyői nem nyíltak ki - becsapódott a sós sivatagi talajba, ami bár elég puha volt, az óránkénti közel 320 kilométeres sebességű ütközés hatására burkolata megrepedt és szétnyílt.


Mint a bevezetőben is írtuk, a vizsgálatok megállapították, hogy az ejtőernyő beüzemeléséért felelős gravitációs kapcsolók fordítva lettek beépítve. A vizsgálatot vezető Michael G. Ryschkewitsch, a NASA Goddard Űrrepülési Központ igazgatóhelyettesének elmondása szerint egy ilyenkor szokásos, a kilövést megelőző teszt felszínre hozta volna a hibát, és elkerülhető lett volna a kapszula becsapódása. Ezt a Lockheed Martin vezetői sem vitatják, bár ez már késő bánat, a hiba felderítetlen maradt. Azonban szerencsére sikerült a tanulmányozáshoz elegendő mintát kimenekíteni a tudósok számára, így mégsem tekinthető ablakon kidobott pénznek a küldetés 264 millió dollárja.

Buddy Nelson, a Lockheed szóvivője szerint a cég a Genesis kialakítása miatt egy egyszerűbb tesztet választott annál, amit egy másik, a január 15-én visszatérő Stardust kapszulán végeztek el. Mindkét kapszulát hasonló gravitációs kapcsolókkal szerelték fel, ám míg a Genesist a levegőben kellett volna elkapni, addig a Stardust egészen a felszínig fog lebegni ejtőernyőivel.


A Genesis maradványainak elemzése

A négy kapcsolót a Lockheed denveri Waterton Canyon telepén szerelték be. A Genesis kudarca után a mérnökök hónapokon át vizsgálták a Stardust tervrajzait, majd kellő önbizalommal nyilatkoztak arról, hogy ott a kapcsolók a megfelelő irányba lettek beszerelve. A Stardust kilövés előtti tesztjét az 1990-es évek végén hajtották végre. Lényege, hogy a kapszula elektronikáját, többek közt az ominózus kapcsolókat is tartalmazó dobozt egy forgó asztalra helyezik, majd azokat az erőket szimulálják, melyek a légkörbe való visszatéréskor érik a szondát. Ez a teszt a Stardust esetében kifogástalanul működött - nyilatkozta Nelson.

A független vizsgálóbizottság a Genesis kapszuláról készített 15 oldalas jelentését a hó végén teszi közzé, melyben részletesen leírják a balesethez vezető eseményeket, és fokozott tesztelést javasolnak a Lockheed Martin számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Landren #54
    ds
  • Landren #53
    best
  • Landren #52
    ds
  • Landren #51
    ds
  • Landren #50
    ds
  • Landren #49
    ds
  • Landren #48
    ds
  • Landren #47
    ds
  • Landren #46
    ds
  • irkab1rka #45
    "bár ez már késő bánat,"

    hülyeség. Csak az van, hogy a Locheed Martinnak annyi pénze van, hogy 200M USD-t kidob arra, hogy kiderítse, hogy a szervezeti struktúrája rossz, és nem segíti a minőségi termékek előállítását. Remélem a többi cuccuk is hasonlóan minőségi.