Hunter
Vízjeget rejt a Deep Impact üstököse
A NASA Deep Impact küldetése elsőként mutatott ki vízjeget egy üstökös felszínén. A vízjeget a becsapódást megelőző adatok és képek elemzése során észlelték a NASA tudósai a Tempel 1 üstökös felszínének három kis területén.
"Jó ideje tudjuk, hogy az üstökösök vízjeget rejtenek, azonban ez az első közvetlen bizonyítékunk" - mondta Jessica Sunshine, a Deep Impact társfelügyelője, a Science magazinban megjelent cikk szerzője. A jégszemcséket és a vízpárát eddig csak az üstököst körülölelő kómában sikerült megfigyelni, ezek mennyiségéből vonták le azt a következtetést, hogy az üstökösöknek tekintélyes vízjég mennyiséggel kell rendelkezniük. Azt azonban nem tudták, milyen lehet a jég megoszlása a felszíni, a felszín alatti területek és a nukleusz belső magja között.
Az üstökösök a Naphoz közeledve gázokat és port eresztenek ki magukból, ebből alakul ki a kóma, elrejtve a nukleuszt a kíváncsi szemek elől - kivéve, ha az űrszonda egészen közel merészkedik hozzá, ahogy azt a Deep Impact is tette. Az eredmények egy infravörös spektrométer, egy az anyag összetételének megállapításához fényt használó optikai műszer adatainak elemzésének köszönhető.
Kékkel a jéggel borított területek láthatók
A Deep Impact közepes és nagy felbontású felvételein három kis terület tűnt fel, melyek környezetüknél 30%-kal fényesebbek voltak. Miután a felvételeket a nukleusz átlagos fényességi értékéhez igazították, a három elkülönülő terület ultraibolyában világosabb, míg infravörös-közeli fényben sötétebbnek mutatkozott, ez a kombináció pedig a vízjeget jelzi. Ehhez társították a területek által elnyelt és kibocsátott fény spektrumának elemzését, melyek szintén a vízjég jellegzetes spektrális jegyeit hordozták.
Az adatok alapján úgy tűnik, hogy a felszíni jég egykor az üstökös belsejében helyezkedett el és az idő múlásával jutott ki a felszínre. Mivel a felszínen talált jég mennyisége kevés a kómában észlelt mennyiséghez képest, ezért egészen biztos, hogy az üstökösök vízjég készlete belsejükben rejtőzik. A csapat jelentése szerint az alkalmanként kitörő por- és gőzsugarak juttatják el a felszíni, valamint az üstökös belsejében eltárolt jeget a Tempel 1 csóvájába.
Az eredmények szerint az üstökös 116 négyzetkilométernyi felszínének mindössze 0,5%-át borítja jég, ennek pedig csupán 6%-a tiszta vízjég. A becsapódási területen nem volt felszíni jég, így a kutatók által a kilökődött anyagban korábban észlelt vízjég és vízpára a felszín alatt, a felszínhez egészen közel helyezkedhetett el.
A becsapódás pillanata az űrszonda szemszögéből
A NASA a Marylandi Egyetemmel közösen hajtotta végre a Deep Impact küldetést, ami 2005. július 4-én érte el csúcspontját, látványos tűzijátékot kreálva, amikor a szonda egyik egysége, az Impactor a Földtől 133 millió kilométerre összeütközött a Tempel 1 üstökössel. Azóta a kutatócsoport már több fontos felfedezést tett, többek közt az üstökösben fellelhető bőséges szerves anyagról, valamint annak valószínűsíthető eredetéről, ami a Naprendszerben jelenleg az Uránusz és a Neptunusz által elfoglalt terület lehetett.
Sunshine elmondta, a felfedezések fontos betekintést nyújtanak a Naprendszerrel közel egyidős üstökösök összetételébe. Vízháztartásuk és vízellátásuk megértése nélkülözhetetlen az alaposabb, rendszerként való megismerésükhöz. Az objektumokra a Földre jutott víz egyik lehetséges forrásaként is tekintenek, sőt ha a vízhez hozzátesszük az üstökösök szerves összetevőit is, akkor máris megkaptuk az élet két fő alkotóelemét. Összességében tehát egy geológiailag aktív testről beszélhetünk, melynek felszíne időről időre változik.
"Jó ideje tudjuk, hogy az üstökösök vízjeget rejtenek, azonban ez az első közvetlen bizonyítékunk" - mondta Jessica Sunshine, a Deep Impact társfelügyelője, a Science magazinban megjelent cikk szerzője. A jégszemcséket és a vízpárát eddig csak az üstököst körülölelő kómában sikerült megfigyelni, ezek mennyiségéből vonták le azt a következtetést, hogy az üstökösöknek tekintélyes vízjég mennyiséggel kell rendelkezniük. Azt azonban nem tudták, milyen lehet a jég megoszlása a felszíni, a felszín alatti területek és a nukleusz belső magja között.
Az üstökösök a Naphoz közeledve gázokat és port eresztenek ki magukból, ebből alakul ki a kóma, elrejtve a nukleuszt a kíváncsi szemek elől - kivéve, ha az űrszonda egészen közel merészkedik hozzá, ahogy azt a Deep Impact is tette. Az eredmények egy infravörös spektrométer, egy az anyag összetételének megállapításához fényt használó optikai műszer adatainak elemzésének köszönhető.
Kékkel a jéggel borított területek láthatók
A Deep Impact közepes és nagy felbontású felvételein három kis terület tűnt fel, melyek környezetüknél 30%-kal fényesebbek voltak. Miután a felvételeket a nukleusz átlagos fényességi értékéhez igazították, a három elkülönülő terület ultraibolyában világosabb, míg infravörös-közeli fényben sötétebbnek mutatkozott, ez a kombináció pedig a vízjeget jelzi. Ehhez társították a területek által elnyelt és kibocsátott fény spektrumának elemzését, melyek szintén a vízjég jellegzetes spektrális jegyeit hordozták.
Az adatok alapján úgy tűnik, hogy a felszíni jég egykor az üstökös belsejében helyezkedett el és az idő múlásával jutott ki a felszínre. Mivel a felszínen talált jég mennyisége kevés a kómában észlelt mennyiséghez képest, ezért egészen biztos, hogy az üstökösök vízjég készlete belsejükben rejtőzik. A csapat jelentése szerint az alkalmanként kitörő por- és gőzsugarak juttatják el a felszíni, valamint az üstökös belsejében eltárolt jeget a Tempel 1 csóvájába.
Az eredmények szerint az üstökös 116 négyzetkilométernyi felszínének mindössze 0,5%-át borítja jég, ennek pedig csupán 6%-a tiszta vízjég. A becsapódási területen nem volt felszíni jég, így a kutatók által a kilökődött anyagban korábban észlelt vízjég és vízpára a felszín alatt, a felszínhez egészen közel helyezkedhetett el.
A becsapódás pillanata az űrszonda szemszögéből
A NASA a Marylandi Egyetemmel közösen hajtotta végre a Deep Impact küldetést, ami 2005. július 4-én érte el csúcspontját, látványos tűzijátékot kreálva, amikor a szonda egyik egysége, az Impactor a Földtől 133 millió kilométerre összeütközött a Tempel 1 üstökössel. Azóta a kutatócsoport már több fontos felfedezést tett, többek közt az üstökösben fellelhető bőséges szerves anyagról, valamint annak valószínűsíthető eredetéről, ami a Naprendszerben jelenleg az Uránusz és a Neptunusz által elfoglalt terület lehetett.
Sunshine elmondta, a felfedezések fontos betekintést nyújtanak a Naprendszerrel közel egyidős üstökösök összetételébe. Vízháztartásuk és vízellátásuk megértése nélkülözhetetlen az alaposabb, rendszerként való megismerésükhöz. Az objektumokra a Földre jutott víz egyik lehetséges forrásaként is tekintenek, sőt ha a vízhez hozzátesszük az üstökösök szerves összetevőit is, akkor máris megkaptuk az élet két fő alkotóelemét. Összességében tehát egy geológiailag aktív testről beszélhetünk, melynek felszíne időről időre változik.
