SG.hu·

Új, szabad szemmel is észlelhető üstökös érkezett

Egy idén felfedezett üstökös elég közel került a Földhöz, hogy látcső vagy távcső nélkül is szemügyre vehetjük, ha az égbolt kellőképpen tiszta és sötét. Az előrejelzések szerint észlelésére decemberben és januárban kínálkozik a legkedvezőbb alkalom.

A Machholz üstökös 2005. január 6-ra virradóan éri el a Földtől számított legkisebb távolságot, ekkor 32 millió kilométerre lesz tőlünk. Akik a városoktól távol eső tiszta, holdmentes égbolton keresik azok, mostantól januárig szabad szemmel is megtalálhatják. Az amatőr csillagászok hónapokon át kémlelték a Machholzot távcsöveiken keresztül. A szabad szemmel kémlelők számára három héttel ezelőtt vált láthatóvá a déli féltekén, mondta Donald Machholz, a jeges sziklatömb felfedezője.

Az üstökösök kőzetekből, és víz, valamint több más kémiai anyag jeges keverékéből állnak. A Naphoz közeledve felszínük felmelegszik, és elkezd párologni. A gáz és a por egy fejet alkot, ez a kóma, és időnként csóva is kialakul. A Nap fénye visszaverődik az anyagról, így több üstökös a Földről is láthatóvá válik.


A c/2004 Q2 (Machholz) üstökös egy chilei távcső szeptemberi felvételén

A Machholz-üstökös, hivatalos nevén a c/2004 Q2 valószínűleg nem fog olyan látvánnyal szolgálni, mint 1997-ben a Hale-Bopp-, vagy például a Halley-üstökös. A csillagászok nem tudják pontosan megmondani milyen fényes lesz a Machholz, mivel már-már hagyományosnak mondhatóan nehéz megjósolni az olyan üstökösök viselkedését, melyeket először figyelnek meg a Naphoz közeledve. A tudósok nem teljesen ismerik az üstökösök összetételét, sem változataikat, ezért nem tudják előre kiszámítani mennyi anyag szublimál, illetve milyen sebességgel megy mindez végbe.

Az előzetes várakozások szerint a Machholz el fogja érni a 4-es magnitúdót. Ezen a csillagászati skálán a kisebb számok jelentik a fényesebb objektumokat. A tökéletesen sötét égbolton szabad szemmel még látható objektum magnitúdója 6,5 körül mozog, míg a legfényesebb csillagé -1,42. A legutóbbi megfigyelések szerint a Machholz fényesebb lesz, mint azt az előzetes jóslatok vélték. "Az üstökös jobban teljesít a vártnál, körülbelül 0,5 magnitúdóval erősebb a fényessége" - mondta Machholz, így várhatóan fényesebb lesz, mint az Androméda galaxis, az emberi szem számára látható legtávolabbi, 3,4-es magnitúdójú objektum.


A Machholz idővel egyre magasabban lesz látható az égbolton

Ha az üstökösnek sikerülne elérnie a 3,0 magnitúdót, akkor sem tűnne ki a csillagok tengeréből. A városban élők valószínűleg így is csak optikai segítséggel bukkannak majd rá. A látcsövekkel vagy kisebb csillagásztávcsövekkel felszerelkezett megfigyelők azonban azt is észlelhetik, ahogy az üstökös egyre homályosabb folttá válik, majd kiereszti csóváját.

Machholz szerint - aki ezen kívül eddig már kilenc üstököst fedezett fel - december 11-én érdemes megkeresni a c/2004 Q2-t, ekkor kezdődik az újhold, ezért ez a zavaró tényező is kiküszöbölődik. "Az üstökös akkor is látható, amikor a Hold is fenn van, de úgy jóval nehezebb észlelni" - magyarázta. Az üstökös jelenleg a horizont alján helyezkedik el, ahol a légkör miatt nehéz észre venni. Január elejére már jóval magasabban lesz az égbolton, jelentősen javítva az észlelhetőségét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Esrohnoil2004. 12. 14.. 17:59||#10
Az orion öve elég jellegzetes és feltûnõ, azt biztosan megtalálod. Elég fényes.
© ge3lan2004. 12. 13.. 19:48||#9
Az a Canis Maior - Nagy Kutya. A Nagy Goncol kb eszak fele van, ez meg inkabb del fele.
© Megamanó2004. 12. 13.. 17:52||#8
Hello!
Lehet kicsit lame vok, de ugye a képen bal oldalt alul a Major az a Nagy göncöl? Mer a többit úgyse találom meg...😊)
© palmer2004. 12. 13.. 12:57||#7
hát könnyû találni, csak beírod a Google-ba...
vagy szétnézhetsz a www.nasa.gov-on
itt van néhány:
http://www.astr.ua.edu/gifimages/m31r.html
egy igazán szép részletes (és Nagy) fotó a Hubble-tól: http://apod.gsfc.nasa.gov/apod/image/0210/Andromeda_gendler_sm.jpg
Hubble képek tömkelege http://hubble.gsfc.nasa.gov/image-gallery/astronomy-images.html
<#awink>
© unknown nick2004. 12. 13.. 09:20||#6
És honnan tudták, hogy alatta vannak?
© HUmanEmber41st2004. 12. 12.. 21:46||#5
Amikor Jézus született, akkor is egy üstökös vezérelte oda a 3 királyt..
© Esrohnoil2004. 12. 12.. 18:29||#4
Tud vki olyan helyet ahol az Andromédáról vannak erõs nagyítású képek?
© Herkulles2004. 12. 12.. 16:18||#3
Aszta.
© JackDaniels2004. 12. 11.. 20:24||#2
De megám!!:-)
© flashX2004. 12. 11.. 18:02||#1
majd meném 😛