Hunter

Januárban indul az üstököshámozó

A NASA tudósai újabb részleteket hoztak nyilvánosságra a hangzatos nevű Deep Impact küldetésről, ami egy lövedékkel igyekszik lefejteni egy üstökös külső burkát és bepillantani a belsejébe.

A küldetés január 12-én indul a floridai Cape Canaveralból és hathónapnyi utazás után éri el a kiszemelt áldozatát. Az anyahajó egy 360 kilogrammos lövedéket, az "impactort" fogja kilőni a Tempel 1 útjába, ami 24 órával később, július 4-én találja el az üstököst. "A Deep Impact lesz az első küldetés, ami lefejti egy üstökös külső burkát és bepillant a magjába" - nyilatkozott Tom Morgan, a program egyik tudósa.


A becsapódási pálya

A tudósok remélik a lövedéknek sikerül krátert ütnie az üstökösön, amin keresztül lehetővé válik a belső összetétel elemzése. Ez azonban nem feltétlenül következik be, több tudós szerint az impactor becsapódásával csupán összébb préseli a külső felszínt. A Deep Impact 500 kilométeres távolságból fogja elemezni a Temple 1 vegytanát és szerkezetét, a törmelék kiáramlását felhasználva képeket készít és adatokat gyűjt.


Az impactor egy kamerával is fel van szerelve, ami közvetíteni fogja a Temple 1 megközelítését. "Ez a kamera egy üstökös felszínéről a valaha készített legkisebb távolságú felvételeket fogja hozzánk eljuttatni. Feltehetően a becsapódás előtti utolsó percben elhomályosul a kamera képe" - mondta Mike A'Hearn professzor a Deep Impact főfelügyelője. Optimális körülmények között a kamera pixelenkénti 20 centiméteres felvételeket tudna visszaküldeni az üstökös felszínéről, azonban ha bekövetkezik A'Hearn professzor jóslata, akkor a felbontás pixelenkénti 3 méterre eshet vissza.

Az impactor becsapódása elvileg nem térítheti le pályájáról a Temple 1-et. Eredetileg már ebben a hónapban útjára indult volna a küldetés, azonban egy átvizsgálás során mind a tudósok, mind a mérnökök hibákra bukkantak, melyeket orvosolni kellett. A Deep Impactnak január 28-ig kell elhagynia a Földet a küldetés teljesítéséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SuspiciousC #13
    Egyenesen ide fog becsapódni, a szobám ablakába, és először én halok meg, aztán az egész Föld elpusztul!
  • sz4bolcs #12
    mi van ha minket talál el???
  • SuspiciousC #11
    Reméltem, hogy valaki feldobja a "mi van ha minket talál el" dumát! :)
  • dduma #10
    jahm. :D aztán arra leszünk figyelmesek, hogy megindul a föld felé...
  • Huvarg #9
    Nem pusztítunk, építünk, beépítünk egy kis rezet az üstökösbe
  • Kensin #8
    Jajj, mondtam, hogy semmi rossz nincs benne.
    De egy lövedék akkor is lövedék...
  • The Termentor #7
    azert mer egy ustokoson nincs kabelnet...
    az ilyen felveteleket kiadja a nasa???
  • nickname #6
    miért esik vissza a kamera felbontása?
  • Dzsini #5
    nagy pusztítás amikor egy száguldó boeing 747-esnek kísérletileg nekiágyúzunk egy paintball-golyót :)
  • akyyy #4
    Mi a rossz abban?