A Deep Impact szonda műszereinek adatai arra utalnak, hogy egy hatalmas, egészen finom porszerű anyagfelhő lökődött ki a Tempel 1 üstökösből, amikor az impaktor egység becsapódott a nukleuszba.

A felhő azt jelzi, hogy az 5 kilométer széles és 11 kilométer hosszú üstökös egész felszínét ez a porszerű valami borítja. A szonda tudóscsoportja még mindig elemzi a július 4-i találkozás óta lesugárzott több gigabájtnyi adatot. "A legnagyobb meglepetést az impaktor becsapódása nyomán keletkezett felhő átláthatatlansága és a kibocsátott fény okozta" - nyilatkozott a Deep Impact csapat tudományos vezetője, dr. Michael A'Hearn, a Marylandi Egyetem munkatársa. "Mindez arra utal, hogy az üstökös felszínéről kivájt por rendkívül finom, állagában sokkal inkább a hintőporhoz, mintsem a hagyományos homokszemcsékhez hasonlít. A felszín pedig egyértelműen nem olyan, mint azt sokan gondolnák, akik az üstökösöket egy jégkockaként képzelik el."

A piszkos hólabda elnevezést több mint 50 évvel ezelőtt Fred Whipple, a Harvard Egyetem csillagászprofesszorának az üstökös magjáról alkotott modellje hozta be a köztudatba. Whipple szerint az üstökösök főként jégből állnak, amihez keveredik némi kőzet és por. A mai csillagászok már más nézetet vallanak, ők inkább jeges porlabdának nevezik ezeket az objektumokat, amit most a Deep Impact küldetés is alátámasztott. A kilökődő több tonnányi anyagban csak igen csekély mennyiségű vízpárát észleltek a NASA műszerei.


A Tempel 1 képe 5 perccel a Deep Impact becsapódása előtt, mely középen-alul, két kráter között történt. A mag mérete 5x7 kilométer
Hogyan roboghat át a Naprendszeren egy üstökös, ami olyan anyagból áll, melynek kisebb az összetartó ereje a hónál, vagy akár a hintőpornál is? "Célszerű környezeti összefüggéseiben szemlélni a jelenséget" - magyarázta Pete Schultz, a tudományos csapat tagja, a Brown Egyetem kutatója. "Ez a város méretű objektum vákuumban lebeg. Csupán akkor zavarják meg a nyugalmát, amikor a Nap főzi egy kicsit, vagy valami nagy sebességgel belecsapódik."

Az adatok ellenőrzése során minden egyes képkockát ki kell értékelni a szonda három kamerája által készített megközelítőleg 4500 felvételből. "Mindent megvizsgálunk az impaktor becsapódásának utolsó pillanatától az órákkal később készült képekig bezárólag" - tette hozzá A'Hearn. "Az impaktor életének utolsó pillanatairól készült felvételek elképesztők. Hihetetlenül aprólékosan mutatják a felszín részleteit." Az impaktor utolsó felvételei azért is lényegesek, mert ezek készítik elő a terepet az összes ezt követő tudományos felfedezés számára. A legutolsó fotó a becsapódás előtt három másodperccel készült.


A becsapódás előtt 20 másodperccel készült kép
A különböző számításokhoz az impaktor elhelyezkedésének és becsapódási szögének ismerete bizonyult a legjobb kiindulási pontnak. A mérnökök megállapították, hogy az impaktor két váratlan kómarészecske-becsapódást is elszenvedett a felszínnel való találkozás előtt. Ezek az ütközések néhány pillanatra eltérítették az egység kameráját, ezért a vezérlőrendszernek vissza kellett állítania a megfelelő irányba. Az impaktor a felszínhez viszonyítva megközelítőleg 25 fokos szögben csapódott be, ekkor vette kezdetét a tűzijáték.

Az impaktorból keletkezett tűzgömb és a kivájt anyag az ég felé lövellt és gyorsan szétterült a becsapódás helye fölött, ekkor kezdődött meg a kráter kialakulása. A törmelékfelhőnek köszönhetően nem látható maga a kráter, ezért a tudósok a szonda műszeres adataiból próbálják kiszámítani annak méretét. Véleményük szerint a kráter az eredeti 50-250 méteres becslések nagyobbik értékét igazolja.

Pár másodperces videó az impaktor szemszögéből a becsapódásig vezető útról, mérete 730 kilobyte
A becsapódás a szondáról nézve, mérete 70 kilobyte