Hunter
Sikerülhet meghatározni helyünket a galaxisban
A csillagászok gyönyörű, részletes képeket raknak elénk a fényévekre levő galaxisokról, miközben otthonunkat, a Tejútrendszert még nem sikerült igazán feltérképezni.
Azt tudjuk, hogy szerkezetében megegyezik spirális társaival, csak éppen belülről nem olyan egyszerű átfogó képet alkotni róla. A Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ csillagászcsapata azonban végre egy igen jelentős lépést tett ebbe az irányba, és minden eddiginél pontosabban sikerült megmérniük a hozzánk legközelebb eső Perseus-karban elhelyezkedő csillagformáló terület, a W3OH távolságát. Ez a hosszú csillagszál ugyanúgy nyúlik ki a Tejút korongjából, mint a többi galaxisban látható hasonló szerkezetek. A Tejút elvileg négy, a galaktikus középpont köré tekeredő főkarral rendelkezik. A karok távolságának mérése azonban egyáltalán nem könnyű feladat, amit jól példáznak a különböző mérésekből származó igen eltérő eredmények, esetenként az egyik adat akár a dupláját is mutatta egy másiknak.
Ez azért van, mert a csillagászok egy csillagászati objektum távolságát csak a Földhöz viszonyított mozgásukkal kapcsolatban tudják mérni. A kapott sebességet az elméleti modellekkel összevetve - melyek azt feltételezik, hogy az objektumok kör alakú pályán haladnak a galaxis középpontja körül - a csillagászok megállapítják az objektum Földhöz mért távolságát.
A legújabb eredmények a Hawaii-tól a karibi Virgin-szigetekig nyúló Very Long Baseline Array-től származnak (VLBA), ami tíz távcsőből tevődik össze, így egy közel 8000 kilométer átmérőjű teleszkóp felbontását adja. Ez százszor pontosabb távolságmérésére képes, mint az eddig alkalmazott műszerek bármelyike. A VLBA mérései szerint a W3OH 1,95 +/- 0,04 kiloparszekre van tőlünk, ez nagyjából 57.600.000.000.000.000 kilométernek, 6400 fényévnek felel meg, ami minden eddigi adatnál közelebb tette a Napot a Perseushoz.
A VLBA rendkívüli felbontása ellenére a forrás objektumoknak nagyon fényesnek és összetettnek kell lenniük, ezért is volt ideális a spirális kar, ami tele van a csillagformálódáshoz szükséges ragyogó gázfelhőkkel. A csillagászok jelen esetben egyetlen, egy nemrég született csillag körül húzódó metanol felhőre összpontosítottak, melynek távolságát a legegyszerűbb és legközvetlenebb módszerrel mérték meg, az úgynevezett háromszögeléssel. A kutatók a Föld változó kiindulópontját vették a háromszög egyik pontjának, majd megmérték a forrás szögében a Föld Nap körüli keringésével bekövetkező változást, innen pedig egyszerű trigonometriával kiszámították a forrás távolságát.
A mérések szerint a fiatal csillag valójában nem tökéletes kör alakú pályán mozog, sokkal inkább egy elliptikus pályát követ, miközben a Perseus spirális karja magával vonszolja, ami arra is utalhat, hogy a karoknak nagyobb a sűrűségük, mint korábban feltételezték. A kutatók most a három másik kart vizsgálják meg, szemügyre véve a W3OH-hoz hasonló csillagformáló területeket. A méréssorozat segíthet megismerni galaxisunk spirális szerkezetének kialakulását.
Azt tudjuk, hogy szerkezetében megegyezik spirális társaival, csak éppen belülről nem olyan egyszerű átfogó képet alkotni róla. A Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ csillagászcsapata azonban végre egy igen jelentős lépést tett ebbe az irányba, és minden eddiginél pontosabban sikerült megmérniük a hozzánk legközelebb eső Perseus-karban elhelyezkedő csillagformáló terület, a W3OH távolságát. Ez a hosszú csillagszál ugyanúgy nyúlik ki a Tejút korongjából, mint a többi galaxisban látható hasonló szerkezetek. A Tejút elvileg négy, a galaktikus középpont köré tekeredő főkarral rendelkezik. A karok távolságának mérése azonban egyáltalán nem könnyű feladat, amit jól példáznak a különböző mérésekből származó igen eltérő eredmények, esetenként az egyik adat akár a dupláját is mutatta egy másiknak.
A legújabb eredmények a Hawaii-tól a karibi Virgin-szigetekig nyúló Very Long Baseline Array-től származnak (VLBA), ami tíz távcsőből tevődik össze, így egy közel 8000 kilométer átmérőjű teleszkóp felbontását adja. Ez százszor pontosabb távolságmérésére képes, mint az eddig alkalmazott műszerek bármelyike. A VLBA mérései szerint a W3OH 1,95 +/- 0,04 kiloparszekre van tőlünk, ez nagyjából 57.600.000.000.000.000 kilométernek, 6400 fényévnek felel meg, ami minden eddigi adatnál közelebb tette a Napot a Perseushoz.
A VLBA rendkívüli felbontása ellenére a forrás objektumoknak nagyon fényesnek és összetettnek kell lenniük, ezért is volt ideális a spirális kar, ami tele van a csillagformálódáshoz szükséges ragyogó gázfelhőkkel. A csillagászok jelen esetben egyetlen, egy nemrég született csillag körül húzódó metanol felhőre összpontosítottak, melynek távolságát a legegyszerűbb és legközvetlenebb módszerrel mérték meg, az úgynevezett háromszögeléssel. A kutatók a Föld változó kiindulópontját vették a háromszög egyik pontjának, majd megmérték a forrás szögében a Föld Nap körüli keringésével bekövetkező változást, innen pedig egyszerű trigonometriával kiszámították a forrás távolságát. A mérések szerint a fiatal csillag valójában nem tökéletes kör alakú pályán mozog, sokkal inkább egy elliptikus pályát követ, miközben a Perseus spirális karja magával vonszolja, ami arra is utalhat, hogy a karoknak nagyobb a sűrűségük, mint korábban feltételezték. A kutatók most a három másik kart vizsgálják meg, szemügyre véve a W3OH-hoz hasonló csillagformáló területeket. A méréssorozat segíthet megismerni galaxisunk spirális szerkezetének kialakulását.
