Hunter

A víz első jeleire bukkant a Spirit

Bár a Spirit marsjáró még el sem hagyta leszálló talapzatát, a küldetés vezetői szerint legfőbb tudományos célkitűzéseit tekintve már is előrehaladásról kell beszélniük. A Spirit ugyanis olyan ásványok jeleit észlelte, melyek bizonyítékul szolgálhatnak a Mars hosszú ideje keresett vizes múltjára.

A marsjáró mini hőkibocsátási spektrométerének (TES), - mely a közeli talaj és kőzetek összetételének kijelzésére képes infravörös műszer - első felvételei karbonátokról és hidratált ásványokról tesz tanúbizonyságot. Általában, bár nem kizárólag mindkettőt hosszantartó víztömegek hozzák létre. A Spirit által készített spektrumot összevetették az egyik Mars körül keringő űrszondáéval, valamint a földi laboratóriumokból származó viszonyítási spektrummal. "Megdöbbentő az egyezőség" - mondta Phil Christensen, az Arizona Állami Egyetem munkatársa, a műszer tervezője.



A Mars Global Surveyor már korábban is fedezett fel karbonátokat egy hasonló TES alkalmazásával, azonban a Spirit közelségében található koncentrációk ezeknek legalább a kétszerese, és ami a legfontosabb elérhető távolságban vannak, lehetővé téve, hogy természetüket az elkövetkező hetekben részletesen megvizsgálhassák. A Spirit első mini-TES felvételei viszonylag széles látómezőt fogtak át, olyan széleset, hogy gyakorlatilag egyetlen különálló kőzet sem volt elég nagy a marsjáró szomszédságában hogy betöltse azt.

Klikk ide!
A Rover panorámakamerájának felvételeiből készített 3D kép - klikk a nagyításhoz

Azonban 167 spektrális felbontási csatornája egyértelművé tette, hogy igen sokféle kőzettípus található a marsjáró környezetében, ezen felül a képek jól kivehető talaj elemeket is mutatnak. Ezek remek célpontként szolgálhatnak a marsjáró műszerei számára a közeli tanulmányozáshoz, melyek között található egy kőzetőrlő, egy mikroszkóp és egy Mossbauer spektrométer.

Klikk ide!
A Mars hőfényképe egy normálra vetítve - a piros meleget, a kék hideget jelent

Az eddig látott TES jegyek között főként szilikátok és karbonátok fedezhetők fel, valamint bizonyos hidratált ásványok, melyek "feltehetően agyag ásványok", mondta Christensen. Ez utóbbi "rendkívül érdekes lehet", mondta Michael Carr, a Mars geológiájának szakértője, a Cornell Egyetem tudósa. "Ha agyagos kőzetet találnánk, az lenne az igazán nagy fogás, mivel ez bebizonyítaná, hogy a Gusev kráter valóban olyan hely volt, ahol hosszú időn át nagy mennyiségű víz létezett" - mondta a New Scientist magazinnak.

Akármilyen környezetben szállt is le a Spirit, a biztos, hogy nagymértékben különbözik a korábbi három Mars leszállóhelyektől, melyeket a Viking 1 és 2, valamint a Pathfinder barangolt be. Például azoknak a síkságoknak közel 20 százalékát sziklák borították. A Spirit körül ez az arány mindössze 3 százalék. Ez azért is jó hír, mert így könnyebben haladhat előre a marsjáró és több különböző célpontot vizsgálhat meg.


Igy fog kinézni amikor a Rover először megérinti a Mars felszínét

A hétvége során a Spirit mind a hat kerekét menetkész állapotba állította, elérve 150 centis magasságát. Eredetileg szinte pontosan déli irányba hagyta volna el talapzatát, mivel azonban egy légzsákdarab akadályt támasztott ebben az irányban, így a földi irányítás kénytelen 120 fokkal elforgatni a járművet, ezért az észak-nyugati irányba fog elindulni. A NASA mérnökei a "bátrak vagyunk, de nem hülyék" nézetüket szem előtt tartva két nap alatt végzik el a manővert, minden egyes fordulási fázis után alaposan felmérve a terepet. A Spirit várhatóan szerda éjszaka, amerikai idő szerint csütörtök hajnalban ízleli meg először a Gusev kráter talaját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MaDFoX #28
    Gondolom (nem lattam) a 3D kepek (nem a sztereo felvetelek) csak "virtualis" 3D-k, mivel a hatso feluket nem lathatta a mozdulatlan MERA azokat a sztereo felvetelekbol generaltak... ...igy nem is lehet meg a haso vertex resz... ...talan. ;)
  • Inquisitor #27
    Nem tudja valaki, hogy mit kell csinálni a Maestro-ban?
    Nekem mindíg csak az első képcsomagot szedi le a Nasa-tól.
    Vagy nincs is több?
    Például a fenti 3D kép se jött le még.
    Másrsézt meg a 3D képeknél a vertexek fele hiányzik valamiért ...
  • Dzsini #26
    a landolás helyszíne meg: egyrészt ez egy lehetséges volt tómeder, ami megfelel annak a célnak (víznyomok kutatása) amire a Spirit elindult, másrészt elég nagy, sík terület, hogy biztonságban le tudjon pottyanni és kigurulni a helyet - ahogy valószínüleg az európai Beagle-nek ez nem sikerült, bár azt egy eléggé hegyes-szakadékos környékre küldték, vállalva a kockázatot.
  • Dzsini #25
    az Odyssey - a kis térképező műhold 400km magasságban kering a Mars körül, átlagban kb 1-1,5m-es felbontással térképez (meg van rajta gammasugárszonda, hőkamera, spektrométer meg kismillió egyéb műszer). az utódja lesz a Mars Recon Orbiter, amit 2005re terveznek, és 20centi körüli felbontással tudja majd a felszínt vizsgálni.
  • Renegade #23
    mondjuk én még a minox 36 körül gyártott öngyújtó nagyságu fényképezőgépére is rá tudtam csodálkozni. :-))
  • Renegade #22
    hááát nem tudom. Kishazánkban már az átkosban talán 80 körül, (de ebben nem vagyok biztos) volt olyan "mobil" telefon, ami kb. egy 2110-es méretével rendelkezett és a redőri sáv mellett a matáv hálózatát használta. persze lehet, hogy ez csak nekem nagy szó. :-)
    El tudom képzelni, hogy van olyan tech. ami ténylegesen képs leolvasni egy számlapot akár orbitális pályáról, de még űrkutatási mércével mérve is piszkosul drága, vagy sok karbantartást igényel. És hát ugye, már nem kell senkinek sem villantani, hiszen nincs hidegháború.
  • [NST]Cifu #21
    Olvasd el még 1x, hogy mit írtam. Várj, inkább bemásolom:

    ...jelenlegi tudásunk szerint az élet kialakulásához vízre szükség van

    Egyenlőre még nincs bizonyítékunk arra, hogy víz nélküli élet is létezik. De éppen ez az élet kutatásának egyik lényege: folyamatosan kereseni a leghihetettlenebb helyeken is, hátha valami olyasmire bukkanunk, amit addig el sem tudtunk képzelni...
  • Sub #20
    vízaalpú=vízalapú
  • Sub #19
    [NST]Cifu#8:
    És azt honnan veszed hogy egy ekkora univerzumban csak víz jelenlétében alakulhat ki??? Azért mert mi vízaalpú faj vagyunk? Mittomén mondjuk az adott faj a savas közeget szereti mint a Vénusz. Elég scifisen hangzik de rohadt nagy a világ és semmit nem tudunk róla!
  • [NST]Cifu #18
    Az tény, hogy a mars körül keringő szondák nagyon jó minőségű felvételeket készítettek, és hogy ezek alapján folyik a felszin kutatása.

    De azért maradjunk a realitásoknál: jelenleg a civil műholdak kb. 1,5 méteres felbontásúak (ez annyit tesz, hogy kb. másfél méteres tárgyakat már ki lehet venni a felvételeken), legyünk nagyon optimisták, és vegyük azt, hogy a katonai csúcs-kémműholdak képesek mondjuk félméteres felbontásra. Ez annyit tesz, hogy talán ha két ember áll egymástól egy méterre, akkor meg lehet őket különböztetni (de mindkettő max. egy-egy pixel lesz a felvételen).

    Az ilyen a "könyv borítóján elolvasom a könyv címét" tipusú felvételeket műholdakról nem lehet készíteni, ahoz légifelvétel kell, abból is a jobbik fajta...