Hunter

Egy tudós szerint ma is létezik a marsi élet

A NASA Spirit és Opportunity marsjáróitól származó eredményeket bolygótudósok egész hada vizsgálta meg, beleértve azt a tudóst is, aki rendületlenül kitart 1976-ban végzett kísérlete mellett, ami aktív élet jelenlétét mutatta ki a Mars földrétegében.

A Marson dolgozó két robot által közvetített felvételek megerősítik azt a nézetet, mely szerint mikroba szintű élet létezik a vörös bolygón. "A mai Marson minden általunk ismert tényező jelen van, ami az élet számára alkalmas hely kialakításához szükséges" - magyarázta Gilbert Levin, a Spherix Inc. tudományos igazgatója. Levin tegnap tette közzé észrevételeit az Optikai Tudományok és Technikák Nemzetközi Szimpóziumán.

1976-ban a Viking expedíció kutatta a marsi élet lehetőségét, akkor Levin kísérlete egy rendkívül reaktív ágens jelenlétét mutatta ki a bolygó felszíni anyagában. Levin 1997-ben vonta le végül a következtetést, hogy ezt az aktivitást a talajban rejtőző élő mikroorganizmusok idézik elő, megállapításáról ugyanakkor elismerte, hogy a tudományos társadalom nem fogadja el egyöntetűen. Eljött azonban 2004, amikor újabb nagyszabású expedíció dolgozik a felszínen. "A marsjárók egyszerűen szenzációsak, felvételek ezreit árasztják magukból, melyek rengeteg információt hordoznak. Ezekből próbáltam levezetni valamit az életre vonatkozóan és úgy vélem sok mindent találtam" - nyilatkozott Levin a SPACE.com-nak.

A felvételek átvizsgálása alapján Levin szerint egyértelmű bizonyíték van a folyékony víz jelenlétére a Mars környezeti körülményei között. Levin rámutat a sártócsák lehetőségére egy felvételen, melyen tisztán látható a felzavart talaj, miután a marsjáró légzsákjai átpattogtak a felszínen. Elemzése szerint állóvíz és víznyelők is felfedezhetők a képanyagokon. Egyes képeken a gyakran "áfonyaként" emlegetett parányi gömböcskék eltűnnek, mintha egy sárszerű közegbe merültek volna le, továbbá ott vannak a robotok keréknyomai, melyek a felvételek alapján Levin szerint vizet préselnek ki a talajból, ami később fehéres üledékként megfagyva a futófelület nyomai mellett marad.


A marsjáró keréknyoma a Gusev kráterben vizet présel ki a talajból?

Hasonlóak az Opportunity által az egyik kőzetcsiszoló műveletének eredményéről készített felvételek. A csiszoló eszköz, a RAT által fúrt lyuk közepe nagyrészt fehér, ami talán a dér képződését jelzi. "A feltárt bizonyítékok nagyban utalnak folyékony víz vagy csapadék jelenlétére a robotok kutatási helyein" - hangoztatta Levin a szimpóziumon. "A Mars ma a földi mikroba szintű élet számos formáját képes ellátni."

Más tudósok óvatosan arra igyekeznek utalni, hogy a víz jelenléte nem garancia az életre, inkább csak annyit jelent, hogy egy döntő jelentőségű összetevő jelen van. Levin szerint azonban egyértelmű bizonyítékok vannak a jég jelenlétére a Marson, ami a nap egyes szakaszaiban, amikor a hőmérséklet fagypont fölé emelkedik, csapadékká változik és ez "elegendő a mikroorganizmusok táplálásához", mondta. "Állítom, hogy ma számtalan földi mikroorganizmust vihetnénk a Marsra, és ezek képesek lennének a szaporodásra" - mondta Levin. "Úgy vélem most is vannak ott organizmusok. Elképzelhető hogy a Földről származnak, de eredeztethetők a Marsról is. Az is lehet, hogy egy harmadik helyről érkeztek, ami benépesítette a Földet és a Marsot egyaránt."


A függőleges sötét csatornák lehet, hogy sármaradványok

Egy aszteroida becsapódás hatására kilökődhettek kőzetek az egyik bolygóról, melyek eonok során a világűrben sodródva eljuthattak a másik égitestre. Más tanulmányok bebizonyították, hogy ezek a kőzetek hibernált formában képesek az élet egyik bolygóról a másikra szállítására. Levin szerint a "legnagyobb spekuláció" az lenne, ha valaki azt állítaná, nincs élet a Marson.

Ha a Marson valóban gyakori az élet, akkor óvatosan kell bánni a Földre hozandó kőzet és felszíni anyag mintákkal. A NASA a következő évtizedben egy robot mintagyűjtő és visszajuttató expedíciót küld a vörös bolygóra. Elképzelhető hogy a Mars azon darabjai marsi mikrobákkal lesznek teli, és veszélyes rakományként viselkednek?

Elővigyázatosságként Levin egyfajta bio-pajzs stratégiát javasol a Föld számára, a Hold közbeiktatásával. Az új NASA elképzelés, mely szerint újra alapoznák az emberi jelenlétet a Holdon, remek alkalmat kínálna. "Vigyük a mintákat a Föld helyett a Holdra" - mondta Levin. "Ott megépíthető lenne egy tudományos laboratórium, melyben a tudósok megvizsgálhatnák a mintákat és megállapíthatnák jelent-e veszélyt bolygónkra."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HUmanEmber41st #29
    Amikor majd ellenőrizni fogja a kínai világkormány az internetet, már nem fogsz ennyire örülni...
  • Ph03niXx #28
    Én személy szerint jobban szerint jobban szeretnék Kínai büféket látni a Holdon, mint amerikai akármiket... Az esély is nagyobb rá, mert az amcsik Hold-bázisa még csak egy terv, míg a kínai űrprogramban ténylegesen szerepel. Szal' "go China!" :-DDD
  • Tetsuo #27
    A Mars hőmérsékleti tartományában teljesen benne van a földi..:)
  • kukacos #26
    Szóval gyakorlatilag azt állítod, hogy a marsi élet lehet hogy a földi része? Ha így lenne (ami persze lehetséges), az nagy csalódás lenne szegény biológusoknak, akik repesve várják, hogy végre találnak valami életet ami picit más pályát futott be mint a földi. A marsi élet akkor csak mondjuk annyira lenne érdekes, mint a mélytengeri hőforrások közelében élő archeobaktériumok, akik mondjuk +200 fokon érzik jól magukat és fehérjéik ennek megfelelően igen speciálisak, DNS-ük meg olyan ősi, hogy bizonyos részeken még a genetikai kódjuk és az alkalmazott aminosavaik is eltérnek az élővilág többségétől. Megjegyzem, rettenetesen veszélyesek a "nagy" földi életre: ha kihozod őket a számukra optimális speciális környezetből, rövid úton elpusztulnak :)
  • Tetsuo #25
    Nem mondom h tuti, csak azt h Lképzelhető. Ugyanis ha a Marson van élőlény, az qrvaélet h köze van vhogy a földihez. Az évmilliárdok alatt nagyon valszínű h a 2 biosystem között volt kapcsolat SZVSZ. S ha külön keletkezett volna a 2 rendszer, akkor is 50% hogy az ő aminosavaik és DNS/RNS molekuláik is balracsavarodnak, tehát a meteorok, stb.. közvetítette kapcsolat során előfordulhatott közelebbi ismertség (lehet h a dínók is ettől pusztultak ki..:); Sőt szerintem nagyobb esélye van egy közös kialakulásnak (csupán 1ik bolygó beszennyezte a másikat).
    Sok tudós szerint az őserdők mélyén is sok emberrel még nem találkozott vírus ill baci van ami veszélyes lehet az emberiségre..
    Kevés az esélye, de mégis fennáll s az nagy szívás lenne a 'modern' civilizációnak.

    A hambiról meg csak annyit, ha nem rakod be gépbe akkor is kipurcansz ha csak azt eszed..
  • WiLDoR #24
    a végén még kiderül, hogy az egész mars-akció csak kamu és a képek is a góbi-siavatagból vagy másik sivatagból származnak :D
  • kukacos #23
    Várjatok, arról eddig még szó sem volt, hogy esetleg az idegen lények kórokozóként léphetnek fel, csak arról, hogy elszaporodnak a Földön, és jaj (bár hogy mi jaj, azt nem tudjuk). Az, hogy idegen evolúcióból származó primitív élőlények betegségeket okozhatnak az ember számára, az még nagyobb blődli. Minél messzebb áll egymástól két élőlény a törzsfejlődés fáján, annál valószínűbb, hogy nincs közös kórokozója. A rovarokkal pl. szinte elhanyagolható mennyiségű közös betegségünk van :) De ez valahol nyilvánvaló: az élővilágban a szimbiotikus illetve a parazita kapcsolatok pont azok, amelyek a leginkább feltételezik a két élőlény összhangját és egymás felépítésének alapos ismeretét. Ismeretlen evolúción, más anyagcserén alapuló élőlények között ilyen kapcsolatot nagyon nehezen lehet elképzelni. Ugyan miért akarna minket megkajálni egy idegen baci vagy vírus, amikor két élőlény alapanyagai már akkor sem kompatibilisek, ha sztereoizomérikus párjai egymásnak? Ha beraknád a hamburgert egy tükröző gépbe és csak azt ennéd, éhenhalnál.
  • kukacos #22
    Az igaz, hogy gyorsabban alkalmazkodnak és egyszerűségük miatt túlélőképesebbek, de ha képtelenek akár csak egy generációt is megfertőzni, akkor nincs miből mutálódjanak :) Egy vírus úgy működik, hogy felnyitja a cél-élőlény sejtjének burkát, és bejuttatja a saját örökítőanyagát. Ezután többnyire még utólagos manipulációkat végez a sejten. Ha az idegen élőlény speciel nem is fehérjéket használ, vagy csak egyszerűen olyan védelemmel rendelkezik amelyeket a vírus enzimjei nem ismernek, de akár ha csupáncsak a genetikai kód különbözik a két élőlény között (márpedig ezt még a földi élővilágnál is teljesen esetlegesnek tartja mindenki), a vírus nem fog tudni szaporodni. Egy fia utódot sem tud létrehozni. Így aztán mutálódni sem tud.
  • Tetsuo #21
    A sokadik generáció néhány óra alatt létrejön..
  • Tetsuo #20
    Lehet, már fel kéne frissítenem a biológiai infóimat; de úgy emléxem 1 vírus jóval tovább életben marad mint 1 baci (betokosodik meg minden) és sokkal egyszerűbb szervezet (a viroidok meg főleg) ami könnyebben alkalmazkodik a környezethez. A különböző baktériumtörzsek kialakulásánál egyszerűbben és sokkal gyorsabban mutálódnak a vírusok.