Hunter

Hova tűnt Kína hőse?

Kínában minden Jang Li-vei űrhajósról szól, akit az állami sajtó nem csupán a nemzet első űrhajósaként, de a pilóták legjobbjaként, kiemelkedő tanulóként és családapaként is ünnepel, egyszóval Jang egy "nemzeti kincs", ahogy egyik kollégája mondta.

Jang maga azonban sehol nem látható. Peking évek óta legnagyobb "bálványa" nem jelent meg a közvélemény előtt amióta visszatért a világűrből, helyette inkább 8 éves fia állja a média rohamait. Jang Ningkang akkor kezdte közszereplését, amikor földkörüli pályán lévő édesapjával társalgott, azóta szinte minden újságban látható, többnyire vörös úttörő nyakkendőjében, amint a győzelem V jelét mutatja.

"Papám, Jang Li-vei nagyszerű ember és én nagyon büszke vagyok rá" - mondta a fiú egy iskolai ünnepségen. A kormány semmit nem mond arról, mikor jelenik meg az idősebb Jang, távollétét sem indokolták. Jang Li-vei utoljára akkor volt látható a televízióban, amikor múlt csütörtöki leszállása után segítség nélkül, látszólag egészségesen kimászott a kanna alakú űrkapszulából. Távolmaradása feltehetően az esemény egyéni oldalának mérséklésére tett lépés.


Középen Kína első asztronautája, Jang Li-vei, jobbra felesesége Zhang Li-vei, balra 8 éves fia, Jang Ningkang a pekingi repülőtéren, érkezés után. Azóta nem látták.

"Teljesen helyén való, hogy Jang Li-veit nemzeti hősként és példaképként értékelik" - mondta Peng Zongcsao, a pekingi Csinghua Egyetem politika professzora. "Viszont a kormánynak nem szabad hagynia, hogy egy ember túlzott figyelmet kapjon, mivel a siker mögött egy egész gárda és rendszer állt."

Jang reklámhadjárata már a kilövést követő percekben elkezdődött. Egy héttel a leszállás után a televízió rendszeresen ismétli a repülés alatt felvett jeleneteket és minden irónia nélkül "instant" hősként emlegeti. A pártnak szüksége volt egy high-tech hősre, aki hírnevet szerez Kínának, azonban ugyanez a párt az, melynek léte nagyban függ attól, hogy számára a csoport fontosabb, mint az egyén, és melynek ereje gyakran azoktól a vezetőktől függ, akik kisajátítják a reflektorfényt.




A Szencsou 5 visszatérő kapszuláját azonnal alapos vizsgálatoknak vetették alá

Amikor a hadsereg előléptette az alezredesi rangban szolgáló Jangot ezredessé, sietve hozzá tették, hogy mindez nem a 21 és fél órás repülés érdeme, hanem a "a kiváló csapatmunka" jutalma, amit már hetekkel korábban eldöntöttek, csak nem kívánták ezzel megzavarni az űrutazásra való felkészülésben. Jang kiléte egy hete még ismeretlen volt, csupán a repülés előtt néhány órával hozták nyilvánosságra, hogy a három "döntősből" ő lett a befutó; elvileg bármelyikükből hős válhatott volna. Kína vezetőivel szemben Jang lényének sikerült megragadnia a közvéleményt, rajta érezik az emberek, hogy közülük való, és sikereit mind pályáján, mind magánéletében saját magának köszönheti.

"Jang neve sokáig megmarad az emberek emlékezetében, a politikusokról azonban senki sem fog beszélni" - olvasható az állami napilapban. Ilyen publicitás szinte ismeretlen a kínai kommunista rendszerben. Vannak "nemzeti mártírok", mint Vang Vei, az a vadászpilóta, aki életét veszette 2001-ben egy amerikai kémrepülőgéppel való összeütközésben. Kínában még mindig a köznapi munkások modellként való beállítása a divat, az utolsó Janghoz hasonló nagy név Qian Sanqiang volt, Kína első atombombáját építő program vezetője, ami bizony 1964-ben történt.




Reklám egy pekingi szupermarket előtt - az űr marketingszimbólummá vált

Jang szülővárosa máris igyekszik profitálni, a város vezetői ugyanis számos helyi termékükön levédették az űrhajós nevét, és ami pedig még ennél is ritkább lépésnek számít, kitüntették a fiát. Hétfőn a párt tisztviselői meglátogatták Jang Ningkang iskoláját, ahol a fiú más űrhajósok gyermekeivel együtt folytatja tanulmányait. A fiúcska egy rakétamodell mellett állva méltatta apja tettét.

"Az emberek megkérdezték féltem-e apát az űrutazástól. Én erre azt feleltem, 'Egy kicsit sem', mert tudtam, hogy Kína űrtechnikája nagyon fejlett és apa nagyon bátor" - mondta az összesereglett újságíróknak. "Olyan szeretnék lenni, mint apa és egy napon én is el szeretnék utazni a világűrbe."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • quantum #51
    "mert tudtam, hogy Kína űrtechnikája nagyon fejlett"
    ez az év vicce:))))
    olyan mint Észak Kóreában,ahol azt hiszik,hogy őka legfejlettebbek a Világon:)))
    Ez a kommunizmus:)
  • Dredd #50
    Kínában nem lehet olyan nehéz hasonmást találni valakinek, vannak hozzá elegen :))) Érdekes mennyi előítélet kapcsolódik az országhoz, abszolút nem szegények és elmaradottak (na, jó, lehet hogy a nyugati részeken igen), sőt, ha valaki járt Hongkongban vagy Shanghajban akkor elámulhatott, hogy mi magyarok mikor leszünk azon a gazda(g)sági szinten mint az ott élők. Szerintem a fehér ember felsőbbrendűség-mítosza szíthatja az ilyen tévképzeteket, mert míg a kínai (kommunista, ha-ha!) űrrepülés rendesen magkapja a magáét, az elmúlt évtizedben kudarcot-kudarcra halmozó NASA-t senki sem titulálná fejletlennek.
  • Mice #49
    kiindulva abból, hogy a holdraszállás esetében mennyire határozott az emberkék véleménye e tekintetben, szerintem sosem tudod meg a választ.

    amúgy bár nem értek a motorokhoz, de tök dizájnos amit írtál
  • NF #48
    Nem kellett volna már hivatalos ünnepségeknek lenniük?
    A volt SZU stílusában húzzák-halasztják a besimerést de kérdés meddig?

    Én már arra is gondoltam hogy ugye ember nélkül már volt egy fellövésük, namost az az űrkabin megpatinásodott a visszatérés során. Az űrhajóst eleve úgy választották ki hogy legyen hasonmása is. Amikor látták hogy gáz van kivitték a kabint a sivatagba, beültették a hasonmást és felvették a diadalmas kiszállást. :)
  • Bonewerkz #33
    Az igazo host Dr. Kudarauszkasz Diagorasznak hivtak, annak a mesterseges intelligenciakutato Dr. Diagorasznak az unokaoccse, amelyik 2079-ben az eletevel fizetett, mikor egyik megreszegult robotjaval kerult fizikai osszetuzesbe sajat laboratoriumaban:) Dr. Kudarauszkasznak az erdeme abban all, hogy kifejlesztette a fenysebesseg folotti utazasra alkalmas meghajtast, amivel sokat segitett a Gmork haborukban aratott vegso gyozelemben. Sokan nem tudjak, hogy kerultek a Gmorkok a Foldre, de tobb hullamban erkeztek, tobbek kozott a MIR urallomas, a Columbia ursiklo, fedelzeten akartak infiltralni a Foldet, ami vegul egy kinai urkapszula fedelzeten sikerult is nekik, 2003 masodik feleben:)
    :D:D
  • Cat #26
    a kinai ürprogramban 300000 tudos vesz részt
    szerinted fel kéne sorolni itt mindet? :D
  • Mice #25
    lehet, hogy tévedek de aszem erre találták ki a reget

    amúgy én se csodálkoznék ha már nem élne. tiszta sápadtan nézett ki.
  • NF #24
    űrprogram :)
  • NF #23
    azért mert ez egy komcsi űrállomás szergej Koroljov se kaphatott soha Nobel díjat mert nem tudták hogy ki ő.
  • NF #21
    egyébként szerintem már a hullaházban van :)