Hunter

Az oroszok élre törnek az űrállomás fejlesztésében

Míg az utóbbi időben a NASA a nemzetközi űrállomással kapcsolatos költségvetés megnyirbálásával fenyegetőzik, az orosz fél olcsó alkatrészeket kínál az amerikaiak helyett, megelőzendő a 16 nemzet által létrehozott projekt csökkentését, jelentette be az orosz űrhivatal egyik vezetője.

Az oroszok pénzügyi nehézségei többször is hátráltatták az űrállomás munkáját. Most azonban Jurij Koptyev az Orosz Űrhivatal igazgatója egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy raktér modullal, egy újabb Szojuz mentőkapszulával és egyéb elemekkel tervezik bővíteni az ISS-t, ezáltal 2004-ig a jelenlegi három fő helyett hatan tartózkodhatnának az állomáson.


Az Alpha űrállomás

A NASA a következő öt évben várhatóan 4 milliárd dollárral lépné túl az űrállomással kapcsolatos költségvetési keretét, ha az eddigi ütemben folytatná tevékenységét, ezért mindenképpen erős megszorítások várhatók a kutatások és fejlesztések terén, hogy a Bush által felállított költségvetéssel összhangban legyenek. A megszorítások leállítanák az amerikaiak által finanszírozott mentőhajó és lakórész fejlesztését, ez utóbbi hét ember ellátására lett volna képes.

A csökkentések hatására a projekt többi tagja aggodalmát fejezte ki. Attól tartanak, hogy űrhajósaiknak kevesebb hely míg kutatásaiknak kevesebb alkalom kínálkozik a jövőben. Koptyev osztja ezt a nézetet. "Ha a legénység bővítése nélkül akarjuk építeni az állomást, az annyit jelent, hogy nem lesz idő a tudományos programokra, mivel a legénység egésze a karbantartással lesz elfoglalva" - mondta Koptyev. Elmondta továbbá, hogy az orosz alkatrészek 2-2,5-szer lesznek olcsóbbak, mint az Egyesült Államok által készítettek. A projektben résztvevők októberben ülnek össze, megvitatni az oroszok előterjesztését.

Tudni kell, hogy a múltban Oroszország volt az aki hátráltatta az egész projektet. A kiszolgáló modul, mely a legénység szálláshelye 2000. július 12-én állt pályára, több mint két évnyi késéssel, köszönhető az orosz kormány költségvetési hiányainak. Ezévben Oroszország hajbakapott a NASA-val azon, hogy Denis Titot 20 millió dollárért elvitték arra a bizonyos nyolc napos űrutazásra. A NASA erősen ellenezte Tito útját, mivel szerintük egy űrturista csak teher a legénység számára, azonban az anyagi nehézségekkel küszködő orosz fél nyerte meg a csatát, vagyis a pénz győzött, mint azt már az esetek többségében megszokhattuk.

Koptyev elmondta, a Titoval kapcsolatos feszültség már elmúlt. A projektben érintettek októberben aláírnak egy dokumentumot, mely biztosítja, hogy a jövőben ne legyenek súrlódások az űrturisták miatt. Az oroszok jövőre még legalább két civilt készülnek eljuttatni az űrállomásra, egyikük a dél-afrikai Internet milliárdos Mark Shuttleworth lesz. Ahogy azt már korábban is hírül adtuk ő már meg is kezdte a felkészülést a Moszkva melletti Csillagváros kiképző központjában. Koptyev szerint Shuttleworth jövő áprilisban indulhat útnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Öregrája #23
    Ez így volt (van), ugyanis létezik belőlük, több széria (modifikáció, főleg a '95-ösök , full extrás kivitel ), hiszen a MIG29-est már a hetvenes években létezett , és nem sokkal később rendszerbe állított volt. (Nem véletlen vették meg Németek!! , és az elektronikája is felveszi a versenyt bármely F16-al, egyéb paramétereit tekintve meg…

    Az Izrael hadsereg is, rendszerbe állított, és mai szemmel nézve is egy korszerű, versenyképes rep. gépet "varázsolt" a MIG21-böl, amit '56-os orosz technika... (Itt is főleg elektronikát fejlesztették, a sárkány a hajtómű pedig kisebb átalakításokon esett át.)
  • Öregrája #20
    Mustángos fan-nak! -Egy, jobban témába illő dologról):

    A MIG-29-es olyan tolóerő-súly aránnyal rendelkezik, hogy az amcsik, az állukat keresgetik a földön... Nem véletlenül tartják a másik, szu-27 31-es mellett a világ legjobb rep.gépének. Azért az szép, hogy már 4.-éve (összettben mind egyéniben!) a világbajnok MIG-29 -el
    magyar!
    A rakéta technikában,katapult technikában,és sok mindenben, sz@r helyzetük ellenére is élenjárnak az oroszok...
    Azt azért elismerem,a mustang jó autó:))
  • Zocsi #10
    Felesleges ezen rágódni, mert egyikőtök sem tud konkrétumokat mondani, csak olyan dolgokat, amit a sajtón keresztül hallott. A technika nem azon múlik, hogy orosz, vagy amerikai, vagy bármilyen, mert minden egyes országnak vannak nagyon jó szakembereik, hogy jó dolgokat csináljanak. Itt inkább a pénz számít, hogy menyit fordítanak egy kutatásra, v. fejlesztésre, v. karbantartásra. Az amcsik azért tundak több dolgot felmutatni, mert ott jobb az életszjnvonal és a kormánynak nem feltétlen az emberek jólétéről kell gondoskodniuk, hanem fektethetnek pénzt más dolgokba is, kutatásokba, amik aztán majd még jobban növelik az ottani életszínvonalat. Az oroszoknak a hidegháború óta elég vacak a gazdaságuk, tehát ők ilyeneket nem tudnak csinálni, de azért van egy-két jó orosz cucc is.
    Nekem ez a véleményem... ;)
  • ixyon #9
    és akkor most kíváncsi lennék, hogy ha választhatnátok: volgába/zastavába vagy esetleg 1 mustángba ülnétek, ha tdnátok, hogy azon a kocsin múlik az életetek, vagy ha nem is azon múlik, akor mégis melyikkel járnátok mindennap dolgozni? melyikkel karamboloznátok szívesen?(1ikkel sem, csak az 1ik jelölve volt az év legbiztonságosabb autója címre is...)
  • AnarchoiD #8
    IXYON : na nezd meg az orosz eszkozoket, ladakat jarmuveket .. holvan hozzajuk stabilitasban egy nyugati cucc ? sehol! ha tudnak valamit csinalni, hat akkor az az idotallo robosztus szerkezetek... zastavat emlegetsz, de nezzz meg egy volgat, ha frontalpuszizol egy volgaban egy mustangal.. a volgarol lejona dukkozas.. a mustang pedig palacsintava nyomodik.. ;)
  • ixyon #6
    na azért a mir nem azért jött most le 14 év múltán, mert nem tartották karban, ahnem azért, mert csak 5 évre tervezték, és már kicsit túklkoros volt.
    és az orosza alkatrészekben nem nagyon bízok, nézzétek csak meg a zastavákat! azokkal a kocsikkal 1időben már mustágokat gyártottak USAban...