Franczy

Száműzik a merevlemezeket a nemzetközi űrállomásról?

[NewScientist] A nemzetközi űrállomáson a héten újfent lefagytak a számítógépek, ezt követően pedig a NASA szóvivője azt nyilatkozta, hogy a mérnökök gőzerővel azon dolgoznak, hogy kiküszöböljék a számítástechnikai problémákat.

A szóvivő elmondta, hogy az eddigi problémákat minden bizonnyal nagyrészt a forgó és mozgó alkatrészekkel rendelkező merevlemezek okozhatták, így az ilyen eszközöket hamarosan lecserélik majd olyan adattároló berendezésekre, melyekben egyáltalán nincs mozgó alkatrész. Az ilyen adattároló eszközök a várakozások szerint sokkal jobban teljesítenek majd az űrben, hiszen a gravitáció hiánya a mozgó alkatrészektől mentes berendezésekre szinte semmilyen negatív hatást sem gyakorol.

Az új űrállomás központi irányító számítógépeivel a közelmúltban elég sok probléma akadt, hiszen idén áprilisban, a legutóbbi űrrepülőgépes küldetés közben például mindhárom fő vezérlő számítógép lefagyott, melynek eredményeképpen meg is szakadt a Föld és az űrállomás közötti kommunikációs kapcsolat. A számítógépek egyike most kedden is lefagyott, ami azt eredményezte, hogy az űrállomás óriási robotkarja üzemképtelenné vált, és emiatt el kellett halasztani néhány légtartálynak az űrállomás külsejéhez történő rögzítési munkálatait. A híradások szerint a NASA központjában órákon keresztül folyt a tanácskozás arról, hogy a nagy robotkar üzemképtelensége miatt folytassák-e a munkálatokat az űrrepülőgép kisebb robotkarjaival, azonban végül is a lefagyott számítógépet sikerült újraindítani, és a nagy robotkar újra működőképessé vált.


James Reilly a tegnapelőtt beszerelt zsilipnél

Kelly Humphries, a NASA Johnson Space Center egyik szakértője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy egyelőre még kérdéses, hogy a mostani leállásért az űrállomáson alkalmazott szoftverek, vagy esetleg a hardverek a felelősek. Humphries azt nyilatkozta, hogy a "számítógépek mindig is számítógépek maradnak", vagyis a működési hiba lehetőségét sohasem lehet teljes mértékben kizárni, mindenesetre a NASA szakemberei mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy az űrállomás számítógépes rendszerei minél stabilabban működjenek. Humphries szerint elképzelhető, hogy a merevlemezek a ludasak a legtöbb lefagyásért, ugyanis az űrhajó dokkolásakor keletkező nagy erejű vibrációkat ezek az eszközök nem igazán bírják, és sajnos valószínűleg a gravitáció hiányát is megérzik a merevlemezek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Factor #22
    Jól teszik!
  • kowajano #15
    A MIR en méh csak az utobbi honapokba szarakodott a számitogép ezeknél meg már most? :)
  • Andris #11
    hát ezt az előbbit királyul megfogalmaztam :)
  • Andris #10
    A RAM-oknak nem szoktak elromlani, ellenben a winyók... le se kell dobni anélkül is elromlik.
    Mellesleg jó lenne ha a régi eldobnivaló EDO RAM-okat össze lehetne rakni egy ilyen kártyán, szerintem még az is elég gyors lenne.
  • Lez #9
    Mindegy, nem véletlenül van RAM ÉS HDD a gépekben. Ha gyors működés kell, jó a RAM, de ha adatot akarok tárolni huzamosabb ideig, akkor nem olyan eszközön teszem, ami még egy másodpercig se bírja ki áram nélkül. Mi van ha abból elromlik egy? Melegen cseréled ki használat közbe, vagy kikapcsolod, és akkor elszáll a többi adat is? És azt már nem hozza vissza a Kürt kft se!
  • Laalee #5
    a ruszki gépek miert nem szarok? ugyanott vnnak csak mas szobaban... itt a nagy baj az hogy winfost hasznalnak...
  • sanya_ #2
    Szerrintetek azt a képet űrturisták csinálták? :D
    A kamera tuloldalán + fürdőmedence van és bikinis csajok martinit szolgálnak fel. :)