Franczy

Houston, gond van a Windows-zal!

[Wired] Az új nemzetközi űrállomás már most olyan számítógépes problémákkal küszködik, melyeket legutóbb az azóta már megsemmisített orosz Mir űrállomáson tapasztaltak.

Az újonnan felépített nemzetközi űrállomás ugyan még csak öt hónapja működik, de már most is, szinte minden nap előfordulnak különböző számítógépes hibák a rendszer működésében. Az űrállomás parancsnokának nemrégiben közzétett naplórészleteiből kiderül, hogy az űrállomás legtöbb számítógépes problémáját a Microsoft Windows NT operációs rendszer okozza, míg az oroszok által készített szoftverek sokkal jobban működnek.

"Elég nehéz napunk volt. A hálózati szerverre egyáltalán nem tudtunk rácsatlakozni. Hajnali egy óráig probálkoztunk a dologgal, de végül nem sikerült megoldanunk a problémát." - írta naplójába Bill Shepherd parancsnok február 22-én. "Este 10 órakor teljesen át kellett konfigurálnunk néhány dolgot a levelezési rendszerben, mert a Windows NT-nek köszönhetően egy biztonsági mentés után teljesen összekavarodtak a dolgok." - áll a naplóban.



Shepherd elmondása szerint a számítógépes problémák legnagyobb része a Windows NT elektronikus levelezésével, illetve az általa felügyelt űrállomásbeli számítógépes hálózattal kapcsolatos. Az űrállomáson egyébként Sun AIX (Unix) illetve Windows NT szerverek üzemelnek, melyeket különböző orosz laptopokkal egészítenek ki, melyek operációs rendszere nem ismert. Az űrállomás számítógépei Ethernet hálózatba, illetve elég lassú, vezeték nélküli hálózatba vannak kapcsolva. A parancsnok naplójából az is kiderül, hogy a legénység tagjai Microsoft Outlook e-mail szoftvert alkalmaznak, mely gyakran jelenti a problémák forrását.

Egy ugyancsak 2001. február 22-i naplóbejegyzés szerint gond volt az űrállomás nyomtatóival, hálózati kártyáival, valamint hálózati kábeleivel is. Több órás próbálkozás után Shepherdnek és két segédűrhajósának végül sikerült kiküszöbölnie a problémát, de ahogy az már lenni szokott, a mai napig nem tudják, hogy mi volt a hiba oka, és hogy végül is pontosan mivel sikerült orvosolniuk azt.

Az új nemzetközi űrállomást tizenhat ország együttműködésének keretében hozták létre, a támogatók között van az Egyesült Államok, Oroszország, Japán és több európai ország is. Az új űrállomás egyébként még tavaly novemberben kezdte meg működését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • serivo #16
    remélem a macrofos székházra esik:)))
  • Ligend #11
    "Az űrállomáson egyébként Sun AIX (Unix) illetve..."

    Most akkor Sun vagy IBM Unix-ot hasznalnak? Az AIX ugyanis az IBM termeke, a Sun-e pedig a Solaris. Kb. olyan volt az idezett mondat, mintha azt mondanam hogy "Intel Duron procit hasznalok".
  • serivo #10
    mit keres a fos nt egy űrállomáson???
    akkor már miért nem inkább 95????
    vagy az unalmas rutinfeladatokat igy akarják egy kicsit feldobni?
    kiváncsi vagyok,hogy az életfenntaro rendszereket is winfosra bízták-e.
    az lenne csak az izgalmas dolog:)
    számitogépes oroszrulett:)))
  • Pheel #3
    Mar elegge regen megmondtak az okosak, hogy nem illik asztali oprendszereket hasznalni kritikus kornyezetben...