Hunter

Egy óriás aszteroida ölte meg a dínókat?

Egy rejtélyes zavar az erőben térítette el naprendszerünk szívében azt az aszteroidát, amely elsöpörte a dinoszauruszokat a Föld színéről. Ezt az érdekes, új elméletet olyan tudósok adták közre, akik kiszámították bolygónk útját az elmúlt 100 millió éven át.


Az amerikai csapat úgy hiszi, hogy a naprendszer dinamikájában történt változás okozta a Merkúr, a Föld és a Mars pályaváltoztatását. Ez indíthatta el a hatalmas aszteroidát bolygónk felé, a legtöbb élő dolog vesztét okozva 65 millió évvel ezelőtt. Az elképzelést a UCLA asztrobiológusainak egy csoportja vetette fel, mely a nagyobb bolygók történeti helyzeteinek szimulációján alapul. "A legjobb számításaink azt mutatják, hogy a belső naprendszer dinamikai állapota megváltozott körülbelül 65 millió évvel ezelőtt" - mondta Bruce Runnegar, a UCLA asztrobiológiai központjának vezetője.

Az úgynevezett Káosz elmélet szerint az esemény jelentős mértékben megváltoztatta a Merkúr, a Mars és a Föld általános pályáját, valószínűleg megbolygatva ez által az aszteroida-öv belső részén lévő aszteroidákat melyek közül egy vagy több a föld pályája felé sodródott. Az elmélet alapja, melyet a csapat tagjai, Váradi Ferenc és Michael Ghil fogalmaztak meg, a naprendszerben kialakult káosz. Ennek a forgatókönyvnek alapján egy vagy több bolygó pályájában bekövetkező kis eltérés is felboríthatja akár az egész naprendszer stabilitását. Az elmélet igazolása érdekében a kutatók szimulálták a nagyobb bolygók pályáját és visszamentek az időben több tízmillió évet.

Meglepetésükre a számítógépes modell kimutatott egy változást a belső naprendszer erőtanában a harmadik krétakor idején, körülbelül 65 millió évvel ezelőtt, amikor számos növény és állat halt ki hirtelen. Dr. Runnegar elmondta, hogy nem végeznek további tanulmányokat elméletük igazolásához. "Pillanatnyilag a dinoszauruszokkal való kapcsolat az időbeli egybeesésen és a valószínűség mechanizmusán alapul" - tette hozzá. A felfedezés melyet az edinbourgh-i Earth System Process találkozón hoztak nyilvánosságra, vegyes fogadtatásra talált a szakértők között.

Mark Bailey, az Armagh obszervatórium professzora szerint az aszteroida képbe kerülése kissé nehézkés, de nem lehetetlen. "Mindazonáltal az ötlet, miszerint a naprendszer frekvenciái rendszertelenül változnak tíz vagy százmillió évnyi időskálákon (bár csupán kis mértékben és viszonylag lassan) érdekes tény, amely újabb tippet ad a naprendszer változásának történetéhez". Carlos Frenk a durhami egyetem asztrofizikus professzora szerint az elmélet elfogadható. "Ha ezek a számítások helyesek, akkor lelepleződött a naprendszer múltbeli szokatlan viselkedése, mely nem volt olyan csendes, mint azt mi gondoltuk - ez a rendkívül kaotikus viselkedés közvetlenül a mi színrelépésünk előtt történhetett".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lez #30
    Jó kis kezdés. :))
    De szerintem ez az Alderaan felrobbantásakor lehetett. Obi-van is megérezte a Millenium Falconon!
    Ilyen baromságot, mintha valami nagy dolog kellene ahhoz, hogy eltalálja a földet egy aszteroida. Minden pillanatban folyamatosan bombázzák a földet. És most is bármelyik pillanatban felyünkre eshet egy méretesebb, anélkül, hogy Darth Vader letérítené a pályájáról.
  • Lacc #8
    Milyen mákunk van, hogy mi akkor már nem fogunk élni, mikor ilyen-olyan katasztrófák sora veszélyezteti az emberiséget =). Nekünk csak az energiaválságot kell túlélni ;)
  • CSOCSO #6
    én nem értettem de miután yoda mester elmondta miről van szo ott a zavar az erőben dolognál már megértettem
  • Coine #3
    1etértek
  • dewdew #2
    Ez az aszteroida tortenet mar olyan regi, mint az allat. Most ez a par tudos biztosan unatkozott, es leporoltak ezt a tortenetet, mert enni kell adni otthon a gyereknek, es ha nem jelentenek be semmi hatalmas felfedezest, akkor nincsen penz sem.
  • Scooter #1
    Milyen aszteroida? Milyen dínókat? amikor nem is voltak soha :) csak valaki kitalálta :D