St

A QW7 meteor csak kicsivel kerülte el a Földet

Egy fél kilométer átmérőjű meteorit haladt el a Föld mellett pénteken. Az égitest 12x távolabbi pályán haladt, mint a Hold-Föld távolság, azonban ez világűri mértékekkel mérve nagyon közel volt hozzánk.

A tudósok szerint nem állt fenn az ütközés veszélye, viszont a meteor közelsége miatt a csillagászok kivételes lehetőséget kaptak arra, hogy közelről tanulmányozhassák a jelenséget.

A 2000 QW7 nevű aszteroidát augusztus 26.-án fedezte fel a Near Earth Asteroid Tracking System (NEAT). A NASA Jet Propulsion Laboratóriuma által működtetett NEAT rendszer feladata az, hogy a meteoritok mozgását figyelve figyelmeztessen ha valamelyik becsapódni készülne.

A meteor péntek éjfelkor száguldott el a Vízöntőn át a Halak csillagkép felé
A NEAT vezető-kutatója, Eleanor Helin szerint a QW7 kivételes lehetőséget biztosított a tudósok és megfigyelők számára, hogy egy Földhöz közeli aszteroidát figyelhessenek meg: "Az objektum nagyon fontos, hiszen olyan fényes, hogy az amatőr csillagászok is könnyedén követhetik mostantól egészen az év végéig." - mondta.

A Jean-Luc Margot által irányított, az Arecibo Obszervatóriumban dolgozó csillagászok egy csoportja mérte be először az aszteroidát a Nasa Goldsotne antennájának segítségével, melyet a Mojave-sivatagba telepítettek.

A 2000 QW7 meteorit a Potenciálisan Veszélyes Aszteroidák (Potentially Hazardous Asteroids, vagy PHA) csoportjába tartozik.

"Egy aszteroida akkor kerül be a PHA csoportba, ha a Föld pályáját 7,450,000 kilométeren belül közelíti meg, és mérete néhány száz méternél nagyobb. Jelenleg több mint 266 Potenciálisan Veszélyes Aszteroidát tartunk számon, de egyik sem jelent valós kockázatot a Föld számára." - mondta Donald Yeomans, a NASA Near Earth Object Programjának menedzsere.

Annak ellenére, hogy a PHA meteorok nem jelentenek igazi veszélyt, a csillagászok figyelik őket, mert egy napon még problémákat okozhatnak.


A meteor kis teleszkóppal is látható

Donald Yeomans továbbá elmondta, hogy a Föld, a Mars, vagy a Jupiter gravitációs lökései könnyedén megváltoztathatják egy ilyen meteorit pályáját, ami így akár a bolygónkkal is ütközhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!