Franczy

A mesterséges intelligencia jövője

[ZDNET] Steven Spielberg megjelenés előtt álló "Artifical Intelligence", vagyis Mesterséges intelligencia című filmje azzal a lassan már többszáz éves kérdéssel fog foglalkozni, hogy egy az ember által készített mesterséges szerkezet valamikor eljuhat-e arra a fejlettségi szintre, hogy okosabb legyen az emberi agynál.


Haley Joel Osment és Jude Law robotokat játszanak

A film kapcsán a különböző nézeteket valló szakértők is egyre gyakrabban adnak hangot véleményeiknek, de a legtöbb szakértő abban mindenképpen egyetért, hogy a számítógépek valószínűleg sohasem fognak pontosan úgy gondolkodni, mint az emberek, és minden valószínűség szerint emberi érzéseik sem igazán lesznek, azonban óriási teljesítményük révén pillanatok alatt roppant nagy adattömegeket tudnak majd feldolgozni.

Napjainkban már egyre több olyan robot létezik, sőt akár kereskedelmi forgalomban is kapható, mely rendelkezik bizonyos szintű mesterséges intelligenciával, hiszen gondoljunk csak a nemrégiben debütált fűnyíró robotra, a különböző háztartási robotokra, vagy a Sony és az NEC által gyártott digitális házi kedvencekre. Ezek a szerkezetek azonban még meglehetősen kezdetleges intelligenciával rendelkeznek, hiszen legtöbbjük "gondolkodása" még meg sem közelíti, vagy leginkább fényévekre van az emberi szintű gondolkodástól.

A kutatók természetesen az ilyen irányú fejlesztéseket sem nézik le, de legtöbben azért tisztában vannak azzal, hogy az ilyen szerkezetek manapság még leginkább játékoknak és méregdrága érdekességeknek számítanak, valós használati értékük nem sok van. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos komolyabb fejlesztések a biotechnológiához és a nanotechnológiához kötődnek, ugyanis a bizonyos szintű mesterséges intelligenciával rendelkező molekuláris méretű számítógépeknek a jövőben sokkal nagyobb hasznát vehetjük majd, mint például a játszadozó, e-mail felolvasására is képes háziállat robotoknak.

"Mint számtalan más esetben, úgy a mesterséges intelligencia esetében is a természet lemásolásában látom a probléma megoldását. Szerintem egyértelmű, hogy az emberi agy működésének minél részletesebb feltérképezése jelentheti a kulcsot a minél kiválóbb mesterséges intelligenciával megáldott számítógépek kifejlesztéséhez" - nyilatkozta Ray Kurzweil, a mesterséges intelligencia kutatásának egyik nagy úttörője, majd hozzátette, hogy szerinte nagyjából 50 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy 1000 dolláros számítógép az emberi agyhoz képest körülbelül 10 milliárdszor nagyobb teljesítményre legyen képes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szigo2007 #27
    Csak hozzászólás szintjén....már létrehozták a "tökéletes MI-t".
    A Párizsi katonai fejlesztési központban.Ami azt illeti önállóan kezdet programokat,frissitéseket,sőt...katonai adatokat letölteni,ugyhogy inkább kikapcsolták,és beolvasztották a francba.
  • csordasani #25
    Ajánlom minden mesterséges intelligencia iránt érdeklődő figyelmébe: http://agent.ai/.
  • IMYke2.0.0.0 #5
    Ahogy érdemes azon is elgondolkozni: minek MI, mikor az emberi életkörülményekkel senki sem foglalkozik? Minek MI, mikor egy átlag ember többéletnyi fizetése se lenne elég egy majdan ilyen "gép" megvételére (hja, mindent a gazdagoknak?????)? És azon is érdemes elgondolokzni: lesznek mondjuk MI-szervízek? Beviszem hibásan, kihozom javítva? stb..
  • Laalee #2
    aztan jön a terminator 2 :) mert megsertödik a gép a rendszergazdara :)
  • Pali #1
    Hát, nagyjából 50 éve nagyjából 20 évre becsülték az MI megjelenését. Amennyire pontosak az emlékeim.