Skoal

Repülő kémrovar

Mérnökök repülés közben tesztelték le a világ első robotrovarának prototípusát. Reményeik szerint ezeknek az érdekes repülő-szerkezeteknek a következő generációja képes lesz apró kémkamerák hordozására és célbajuttatására. A tervezők, a kaliforniai székhelyű AeroVironment cég munkatársai, már évek óta apró kémkedő repülőalkalmatosságok fejlesztésével foglalkoznak. A fix szárnyú Fekete Özvegy névre keresztelt, akár egy zsebben is elferő, 15 cm átmérőjű repülőjüket már használja a hadsereg az ellenséges vonalak mögötti területek megfigyelésére.


Száz méteres magasságban nagyon nehezen vehető észre a rovar. Sem a hangja sem a mérete nem árulkodik ottlétéről, ráadásul kristálytiszta képet sugároz vissza a központba a felszínen található objektumokról - mondta Matt Keennon project manager. A csapat célját azonban még nem érte el. Olyan rovart akarnak tervezni, mellyel képesek egy zárt térbe - például épületbe - behatolni úgy, hogy ne ütközzenek falaknak.

A Fekete Özvegy túlságosan nagy sebeséggel repül, így elég nehéz navigálni egy olyan térben, ahol sok akadály van. Ennek az úttörő mikro-repülő gyártó csapatnak a célja egy lassú, könnyen irányítható szerkezet, mely képes lenne egy szoba sarkában, akár órákig is egy helyben lebegni. Inspirációikat az ízeltlábúak világából veszik. A rovarok szárnyai nagyon komplex mozgást végeznek. Nem ritka, hogy 8 különböző mozgás kombinációja teszi lehetővé számukra a nagyon finom manőverezést a levegőben. Ezek tanulmányozása és leutánzása a legnehezebb feladat a mérnökök számára.

Az AeroVironment studió legújabb próbálkozása a Microbat (mikrodenevér) néven futott, mert a 20 cm hosszúságú robot szárnycsapdosásai sokkal inkább hasonlítottak egy denevérére, mint egy rovaréra. Ezek a csapdosó szárnyú repülőszerkezetek, az ornithopterek, már évek óta körülöttünk vannak - mondja Joel Grasmeyer ornithopter tervező mérnök. A kihívás számunkra most az, hogy olyan típust hozzunk létre, melynek mérete nagyon kicsi. Szárnyai ultrakönnyűek, melyek viszont akkora felhajtóerőt produkálnak, hogy a levegőbe tudjanak emelni egy elektromos motort és egy akkumlátort is.

Két doktorandusz hallgatónak, Nick Pornsin-Siriraknak és Steven Honak, a California Egyetem egyik szélcsatornájában sikerült olyan szárnyakat tesztelniük, melyek felhajtóereje megegyezett a vizsgált rovarok szárnyáéval. Elismerik, hogy ez még önmagában nem túl jelentős eredmény. Most a jelenlegi fázisában a kutatásoknak ott tartanak, mint mondjuk a Wright testvérek tartottak 1903-ban.

Az ultra könnyű szárnyakat vékony műszálas anyagból készítették el, melyet szén-szálas vázra rögzítettek. Az egész 'hajtóművet' rászerelték a Microbatra, mely ezzel is az apró akkumlátor lemerüléséig tudott a levegőben maradni. Lehet, hogy messze vagyunk még az olyan inteligens repülőszerkezetektől, melyek úgy tudják a levegő áramlását kezelni, mint a rovarok, sőt még apró kamerát is tudjanak magukkal vinni, de a kémek álma, hogy egy légy képében a falon megülve figyeljék az eseményeket, egy napon valóra fog vállni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)