Gyurkity Péter

Indul a Blue Origin űrállomásának tervezése

A NASA rábólintott az előzetes tervekre, így most jöhet a tervezési fázis.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy Jeff Bezos űrcége, a Blue Origin, valamint a Sierra Space, már egy közös űrállomás kialakításán dolgozik, azóta azonban nagy csend honolt ezen a téren. Most befutott az újabb hír, miszerint megkapták a zöld jelzést magára az elképzelésre, így most jöhetnek a tervezési munkálatok.

A Sierra Space a napokban tett közzé egy újabb rövid Twitter-bejegyzést, amelyben már arra hívják fel a figyelmet, hogy az amerikai űrügynökség illetékesei rábólintottak az eredeti elképzelésre. Ennek eredményeként megszületett a pozitív System Definition Review (SDR), vagyis a NASA úgy gondolja, hogy nincs különösebb probléma a koncepcióval, az a gyakorlatban is működőképes állomás kialakításához vezethet el, vagyis innentől kezdve megindulhat az Orbital Reef névre keresztelt objektum tervezése, a főbb komponensek papírra vetése, majd pedig a tulajdonképpeni kialakítás.

A két partner mindenképpen fontos mérföldkőként értékelte a mostani pozitív eredményt, amelyre a június és július folyamán elvégzett vizsgálatok után került sor. Ez már csak azért is jelentős fejlemény, mert ezzel közelebb kerültünk az első, immár valóban kereskedelmi jellegű űrállomás kialakításához, amelyre az elkövetkező években kerülne sor. A tervek szerint 2027-ben üzemelnék be a teljes egységet, addig viszont még komoly munkára lesz szükség, hogy valóban összeálljon a méretes objektum. Onnantól kezdve az űrben való tartózkodás, valamint a mikrogravitációs környezetben üzemelő gyárak területe is kibővülhet (illetve megnyílhat), számos további lehetőséget kínálva az emberiségnek a további terjeszkedésre.

A hivatalos oldalon további részleteket olvashatunk a döntésről, valamint a soron következő lépésekről, ezeken szintén érdemes végigfutni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!