SG.hu

Le akar szállni a Holdra Dél-Korea

Dél-Korea összevonta űrrel foglalkozó hivatalait, Sacheon városában megalakult a Korea AeroSpace Administration (KASA).

A koreai űrügyekkel 1989 óta a Koreai Űrkutatási Intézet (KARI) foglalkozott, de a fókusza szűk volt. A csillagászati kutatás és a nemzetközi ügynökségekkel való együttműködés a Koreai Csillagászati és Űrkutatási Intézet (KASSI) hatáskörébe tartozott, és különböző más minisztériumok bizonyos fokú űrkutatási felelősséggel rendelkeztek. Az ország Tudományos és Informatikai Minisztériumának (MSIT) érvelése szerint „a jelenlegi rendszer, amelyben a minisztériumok között szétszórt űrkutatási funkciók vannak, korlátokat szab a növekedésnek” - különösen, mivel az űrpolitika kibővült „az űrkutatásra, az iparra, a biztonságra és a nemzetközi együttműködésre”.

A KASA létrehozása és az ország űrprogramjainak egységesítése a 2022 májusában elnökké választott Yoon Suk Yeol egyik kampányígérete volt. Az ügynökség létrehozását, a KARI és a KASSI KARA hatáskörébe való áthelyezésről szóló törvényt tavaly fogadta el a nemzetgyűlés. A most hatályba lépett jogszabállyal létrejött a KASA, mely egy a hordozórakétákkal, az űrtudománnyal/űrkutatással, a műholdakkal, a fejlett repüléssel, az űrpolitikával, az űrkutatási vállalkozásokkal és az űrkutatási nemzetközi együttműködéssel foglalkozó egységes szervezet. "Az űrügynökség legfontosabb szerepe az lesz, hogy támogassa a magánszektort az űrfejlesztés irányításában” - magyarázta a KASA vezetője, Yoon Young-bin.


A napirenden elsőként a vezető űrkutatási intézményekkel, például a NASA-val és a JAXA-val közös projektek szerepelnek. A minisztérium azt is közölte, hogy „gazdasági együttműködési projekteket tervez feltárni feltörekvő országokkal, különösen azokkal, amelyek a közelmúltban írtak alá szándéknyilatkozatot az űrkutatás területén, például az Egyesült Arab Emírségekkel”. A KASA feladata, hogy 2032-ben holdraszállást, 2043-ban pedig Mars-kutatást végezzen.

A dél-koreai űrtechnológiai fejlesztéseket mesterségesen lelassította az USA-val kötött hidegháborús megállapodás, amely 2020-ig megtiltotta, hogy űrprogramot fejlesszen. Azóta a nemzet gyorsan számos sikert ért el - például a Pathfinder Lunar Orbiter, a Danuri 2022 augusztusában indult, és 2023 februárjában küldte vissza az első képeket. A Danuri 2023 szeptemberében küldött vissza képeket India Chandrayaan-3 Hold-missziójáról. Dél-Korea arra is felhasználja űrbeli képességeit, hogy Észak-Koreát szemmel tartsa. Decemberben fellőtte első katonai felderítő műholdját, majd két nappal később egy magán kereskedelmi műholdat, amelyhez saját szilárd hajtóanyagú hordozórakétát használt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!