SG.hu

India a negyedik ország, amelynek űrhajója landolt a Holdon

A Chandrayaan 3 közelebb szállt le a Hold déli pólusához, mint bármelyik korábbi küldetés. "India a Holdon van!" - örvendezett Sreedhara Somanath, az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) elnöke.

Sikeresen földet ért a Hold déli sarkvidékén egy automata indiai leszállóegység, így a feltörekvő űrhatalom a negyedik nemzet, amelynek sikerült puha landolást végrehajtania a Hold felszínén. Az indiai Chandrayaan 3 küldetés Vikram leszállóegysége az indiai űrügynökség által közvetített végső ereszkedést követően magyar idő szerint ma délután 14:33 perckor landolt. A sikeres leszállás megerősítése India-szerte ünneplést váltott ki, a bangalore-i küldetésirányító központon belül és kívül egyaránt. A Chandrayaan 3 47 év után az első sikeres holdraszállás Kínát nem beleértve, mely ország 2013 óta három szondát helyezett a Hold felszínére, köztük egyet a Hold túlsó oldalára.

India űrügynökség július 14-én indította el a Chandrayaan-3 űrszondát a "Launch Vehicle Mark-III" hordozórakétával. A start a dél-indiai Sríharikota szigetén található Satish Dhawan Űrközpontból történt. A több mint 2 méter magas egy hajtóműves Vikram Föld körüli pályáról vette a Hold felé az irányt. Augusztus 5-én holdkörüli pályára állt, majd a Chandrayaan 3 leszállóegység levált róla és elindult a végső megközelítésre. A leszállóegység körülbelül 20 perccel a földet (holdat) érés előtt megkezdte az ereszkedést a felszínre. Kezdetben vízszintes irányban csökkentette a sebességét, majd átfordult, hogy függőlegesen közelítse meg a leszállási zónát.

A Vikram 800 méter és 150 méter magasságban megállt, hogy a fedélzeti kamerák sziklákat vagy veszélyforrásokat keressenek. Ezután az autonóm navigációs rendszer utasította a leszállóegységet, hogy folytassa az ereszkedést, és az űreszköz négy leszálló lábával a talajra telepedett. Az indiai űrügynökség néhány órával később tette közzé az első fotót a leszállóhelyről, amelyen a jármű egyenesen áll a Hold felszínén. "A teljes küldetés műveletei a starttól a leszállásig hibátlanul, az ütemterv szerint zajlottak" - mondta P. Veeramuthuvel, az ISRO Chandrayaan 3 küldetés projektigazgatója.


A leszállás élő internetes közvetítésében balra az űrhajó illusztrációját, jobbra pedig a magassági és süllyedési adatokat mutatták

A Chandrayaan 3 Holdra érkezése visszatérést jelent India számára, miután az ország első ilyen kísérlete 2019-ben kudarcot vallott. A Chandrayaan 2 nevű küldetés egy sor probléma után lezuhant. A fékezőrakéták vártnál nagyobb tolóereje letérítette a leszállóegységet a pályájáról, és a fedélzeti szoftver nem tudta kompenzálni a hibát. A malőr után India kormánya azonnal megkezdte a Chandrayaan 3 nevű, nagyjából 90 millió dolláros költségvetésű utódmisszió tervezését. India 2019-es leszállási kudarca mellett izraeli, japán és orosz csapatok is kudarcot vallottak a közelmúltban tett kísérleteik során, amelyek során automata űrhajókkal próbálták épségben elérni a Hold felszínét.

"Ma elértük, amit 2019-ben el akartunk érni" - mondta Muthusamy Sankaran, az ISRO műholdközpontjának igazgatója a szerdai leszállás után. "Körülbelül négy évet késett, de megcsináltuk". Narendra Modi indiai miniszterelnök videókapcsolaton keresztül nézte a leszállást Dél-Afrikából, ahol a BRICS-országok - Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika - csúcstalálkozóján vesz részt. Azt mondta India sikeres holdraszállását "mindenütt üdvözölték". A leszállás hivatalos közvetítését az ISRO YouTube-csatornáján mintegy 8 millióan nézték meg. "India sikeres Hold-missziója nem csak egyedül Indiáé" - mondta Modi. "Ez a siker az egész emberiségé, és a jövőben más országok Hold-küldetéseit is segíteni fogja. Biztos vagyok benne, hogy a világ minden országa - beleértve a globális dél országait is - képes ilyen bravúrokat elérni"."


A Chandrayaan 3 landolás előtt készített felvétele a Holdról

Brazília, India, Kína és Dél-Afrika vezetői személyesen vesznek részt a BRICS-csúcson Johannesburgban. Vlagyimir Putyin orosz elnök viszont Moszkvából, távolról szólt az egybegyűltekhez. Putyin Oroszországon kívüli utazása korlátozott, mivel ellene a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa van érvényben az ukrajnai háborús bűnökkel kapcsolatban. Putyin így megmenekül attól az esetlegesen kellemetlen lehetőségtől, hogy személyesen gratuláljon Modinak a Chandrayaan 3 landolásához. A Chandrayaan 3 leszállására négy nappal azután került sor, hogy az orosz Luna 25 űrhajó megsemmisült, amikor egy elhibázott hajtómű-begyújtást követően a Hold felszínére zuhant. A Luna 25 volt az első orosz küldetés, amely az 1976-os Luna 24 szovjet küldetés óta megpróbált leszállni a Holdra. A Chandrayaan 3 sikere, valamint India egyéb űrbéli eredményei azt jelzik, hogy talán itt az ideje újragondolni Oroszországnak a világ űrhatalmainak sorában elfoglalt helyét.

India mélyűri programja már korábban is ért el sikereket a nemzetközi színtéren. Az ország első Hold-missziója, a Chandrayaan 1 nevű, indiai építésű, Föld körül keringő platform 2009-ben a NASA tudományos műszerével a Hold déli pólusánál lévő kráterekben vízjégre utaló nyomokat talált. A felfedezés hozzájárult a holdkutatás iránti érdeklődés új hullámának elindításához, mivel a vízjeget a jövőben ki lehetne aknázni, hogy hajtóanyagot, levegőt és ivóvizet biztosítsanak az űrhajósok számára. (A Chandrayaan szanszkritul holdjárót jelent.)

India 2014-ben Mars körüli pályára állított egy űrszondát, amire a Szovjetunió bukása óta nem volt példa. Az indiai rakéták ma már több kereskedelmi műholdat indítanak, mint az orosz hordozórakéták, különösen azután, hogy a legtöbb nemzetközi műholdüzemeltető az ukrajnai inváziót követően felhagyott az üzletkötéssel Oroszországgal. Oroszország persze még mindig büszkélkedhet emberes űrrepülési programjával, amely rendszeresen küld kozmonautákat a Nemzetközi Űrállomásra. Oroszország azonban nem partner a NASA Artemis programjában, amelynek célja, hogy még ebben az évtizedben embereket küldjön a Holdra. India nemrégiben írta alá az Artemis-megállapodásokat, az Egyesült Államok által vezetett űrkutatás szándéknyilatkozatát, de az Artemis-küldetésekhez való esetleges indiai hozzájárulás részleteiről még nem született döntés.

A NASA emellett a houstoni Johnson Űrközpontban indiai űrhajósok továbbképzését tervezi, akiket jövőre a Nemzetközi Űrállomásra küld. Az ISRO és a NASA szorosan együttműködik egy alacsony Föld körüli pályára állított megfigyelőállomás 2024-ben történő indításában, amely 12 nap alatt feltérképezi az egész bolygót, és egységes adatokat szolgáltat a Föld ökoszisztémáiban, a jégtömegben, a növényzet biomasszájában, a tengerszintben, valamint a természeti katasztrófákban és veszélyekben bekövetkező változások elemzéséhez.

India eközben fejleszti a Gaganyaan nevű, emberes legénységi kapszuláját, amely 2025-ben űrhajósokkal együtt alacsony Föld körüli pályára repülhet. "Most azt fogjuk vizsgálni, hogy embert juttatunk-e az űrbe, űrhajót juttatunk-e a Vénusz köré vagy leszállunk-e űrhajóval a Marsra" - mondta Sankaran, aki az ISRO egyik legfontosabb űrközpontját vezeti. "Mindezek a tevékenységek már néhány éve folynak, és ez a mai siker arra ösztönöz minket, hogy még erőteljesebben folytassuk ezeket az erőfeszítéseket, hogy hazánkat újra és újra büszkévé tegyük."


A leszállóegység a közvetítés 44. percében landol

Az indiai Vikram leszállóegység jelenleg a Hold közeli oldalán, a déli szélesség 69. fokán működik, közelebb a Hold déli pólusához, mint bármely korábbi küldetés. A NASA összes Apollo-missziója, amelyben űrhajósok is részt vettek, a Hold egyenlítőjéhez közelebbi helyeket kutatott, akárcsak a kínai robot leszállóegységek. A Vikram leszállóegység azonban nem szállt le eléggé délre ahhoz, hogy feltárja az állandóan árnyékban lévő krátereket, ahol hatalmas vízjég-lelőhelyek lehetnek.

Valamikor holnap a Chandrayaan 3 Vikram leszállóegység egy rámpát fog kitolni, hogy egy Pragyan nevű kis rovert telepítsen. A napenergiával működő mobil robot "a Hold felszínének helyszíni kémiai elemzését fogja elvégezni" - közölte az indiai űrügynökség. A leszállóegységet úgy tervezték, hogy körülbelül 12 napig, a leszállóhelyen fennmaradó nappali fénymennyiségig működjön. Amint a nap lenyugszik, az űreszköz energiaforrása megszűnik, és a hőmérséklet a leszállóegység elektronikája számára végzetes szintre csökken. A Vikram tudományos műszerei közé tartozik egy termofizikai műszer a leszállóhely hővezető képességének és hőmérsékletének mérésére, egy szeizmikus érzékelő, valamint egy Langmuir-szonda a plazmasűrűség mérésére. A NASA a Vikram leszállóegységet egy passzív lézer-visszaverő rendszerrel is ellátta a jövőbeli holdi távolságmérésekhez.


A jármű egyenesen áll a Hold felszínén

Bár a Chandrayaan-2 leszállóegysége leszállás közben lezuhant, orbitere még mindig pályán van, és folytatja a Hold tanulmányozását. A Chandrayaan-2 orbiter fontos szerepet játszott a Chandrayaan-3 leszállóegység leszállóhelyének meghatározásában, és továbbra is segíteni fog a jelek Földre küldésében, hogy a leszállóegységgel kommunikálni tudjon. Bill Nelson, a NASA adminisztrátora gratulált Indiának a mai eredményhez. "Gratulálok az ISRO-nak a Chandrayaan 3 sikeres holdi déli sarki leszállásához!" - posztolta Nelson az X-en (Twitteren). "És gratulálok Indiának, hogy a 4. országként sikeresen leszállt egy űrhajóval a Holdra. Örülünk, hogy partnerek lehettünk ebben a küldetésben!"

Az elmúlt néhány évben India nagy érdeklődést mutatott az űrkutatás iránt. Több mint 100 űrtechnológiai startup segítségével a dél-ázsiai ország jelentős előrelépést ért el olyan megoldások kifejlesztésében, mint a hordozórakéták, a műholdak és a hiperspektrális földi képalkotás. Újdelhi nemrégiben új űrpolitikát fogadott el a magánszereplők és a kormányzati szervek közötti együttműködés megkönnyítése érdekében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tom_pika #8
    Az a kísérő animációt mivel csinálták? ZX Spectrum számítógéppel? Hihetetlen, hogy a Holdra szálltak, és egy ilyen kísérő animációt tudtak mellérakni.
  • ximix #7
    "bár a szkafander tervüket megnézném"

    Semmi extra, amolyan átlagos, minthogy tuk-tukok is vannak már a holdon :D
  • Szefmester #6
    fura mert attól számítanak profinak hogy megcsinálják amit kell és nem attól hogy öltönyben ülnek jólfésülten...

    Sajna szomorú valóság hogy egy állásinterjún a "nyugaton" (szinte a világ minden fejlettebb részén) attól függ hogy felvesznek e, hogy miképp nézel ki az interjún. A tényleges tudás csak harmadlagos. Papírok - megjelenés - tudás.
    Buktam már el állásinterjút azért mert nem volt diplomám az adott szakmából, holott a tudás amit kértek bőven megvolt, a külsőm is rendszerint kérdéseket vet fel, mert nem vagyok a jólfésült profi megjelenésű egyén. Szóval vicces volt amikor a helyettem felvett diplomás díszpöcs egy alap dolgot sem tudott végrehajtani amit én már részegen, vagy félálomban telefonon át is lenavigáltam egy hozzá nem értőnek...

    India elkészült. Úgy öltöznek ahogy, olyan alkatrészekből dolgoznak amijük van, és megcsinálták. Gratula nekik. Bár emberes küldetést még ne erőltessék.. :D (bár a szkafander tervüket megnézném)
  • ximix #5
    egy kis humor

    Utoljára szerkesztette: ximix, 2023.09.01. 21:35:50
  • Frekvency #4
    nem is tudom hogy írjam le, hogy ne legyen félreérthető...szóval nézi az ember az irányítóközpontban ülő embereket, a természetéből fakadó előítélettel, cigányasszonyok bőszoknyában, némelyik igénytelen kinézettel, másik meg mintha egy véda illusztráció lenne, ugyanakkor vélhetően mindegyik több ésszel, mint itt az összes kommentelőnek van, és közben az általuk megálmodott űrtechnikai eszköz meg leszáll a Holdra és teszi a dolgát. Annyira fura és disszonáns nekem ez a kép, van benne valami abszurd és félelmetesen idegenszerű de egyben csodálatos is, az egész mintha egy star trek sorozat egyik epizódja lenne : )
    Örülök a sikerüknek tiszta szívből!
  • HubaBuba #3
    Már az is csoda, hogy mosógép alkatrészekkel idáig eljutottak ;)
  • Irasidus #2
    Igen, meg nem hiányzott róla a leszálló radar, leszálló kamera, meg úgy amblok a leszállást segítő szenzorok, és persze egy normálisan megírt szoftvere volt. Sajnos nem itt, de az elején megmondtam, hogy a Luna 25 vagy becsapódik, vagy megszakad a kapcsolat vele és elszáll az űrbe. Annyi minden hiányzott, vagy félkész volt rajta, hogy csoda, hogy addig eljutott.
  • kvp #1
    Sokkal konzervativabb megkozelitest hasznaltak mint az oroszok, kisebb energiabefektetessel, tobb kisebb lepesben modositva a palyat, mint a Fold elhagyasakor mind a Hold megkozelitesekor. Nehezebb elrontani es tobb korrekcios lehetoseg van a tenyleges leszallas elott, bar emberes kuldeshez az indiaiak altal hasznalt palya nehezen hasznalhato. (tul sokaig tart)