SG.hu

Leszállt a Holdon egy kis amerikai cég

Több mint fél évszázad óta először történt meg, hogy egy amerikai építésű űrhajó puha leszállást hajtott végre a Holdon.

Nagy dráma zajlott csütörtök este, amikor az Intuitive Machines megpróbálta leszállítani Odysseus (vagy magyarul Odüsszeusz) űrhajóját egy kis kráterben, nem is olyan messze a Hold déli pólusától. Körülbelül 20 perccel a földet érés után a NASA sikeresnek nyilvánította a kísérletet, de maradt néhány kérdés a leszállóegység egészségi állapotával és tájékozódásával kapcsolatban, mert miközben az Odysseus hazatelefonált, a jele gyenge volt. De azok után, amin az űreszköz és fejlesztője, a houstoni székhelyű Intuitive Machines korábban keresztülment, csoda ami az Odüsszeusz véghez vitt.

A leszállási kísérlet körülbelül két órát késett, miután a küldetés irányítóinak egy sietve összeollózott, utolsó pillanatban összeállított szoftverjavítást kellett felküldeniük a leszállóegységre, miközben az még a Hold körüli pályán volt. Az űrhajó szoftverének javítása nem sokkal a legkritikusabb lépés előtt a legutolsó dolog, amire egy jármű üzemeltetője vágyik. De az Intuitive Machines munkatársai kétségbeesettek voltak: a vállalat észrevette, hogy a navigációs lézerek és kamerák nem működnek. Ezek a távolságmérők a leszállás során két funkcióhoz elengedhetetlenek: a terep- és a veszély-relatív navigációhoz. Ez a két üzemmód segít az Odüsszeusz fedélzeti számítógépének abban, hogy pontosan meghatározza, hogy hol van a Holdon az ereszkedés során - rengeteg képet készítve és összehasonlítva azokat a Hold ismert domborzatával -, és hogy felismerje az alatta lévő veszélyeket, például sziklákat, hogy biztonságos leszállóhelyet találjon.

E távolságmérők nélkül az Odüsszeusz arccal a Holdba zuhant volna. Szerencsére ez a küldetés egy csomó tudományos terhet is szállított. Kereskedelmi holdprogramja keretében a NASA mintegy 118 millió dollárt fizet hat tudományos poggyász holdfelszínre juttatásáért. Az egyik ilyen hasznos teher történetesen a Navigation Doppler Lidar kísérlet volt, egy 15 kg-os csomag, amely három kis kamerát tartalmaz. Ezzel az NDL csomaggal a NASA olyan technológiák tesztelésére törekedett, amelyek a jövőbeni holdraszállási kísérletek során a navigációs rendszerek javítására szolgálhatnak. Az Odüsszeusz egyetlen esélye az volt, ha az NDL-kísérlet három kamerája közül kettőt valahogy be tudna kapcsolni, és az egyiket terep-, a másikat pedig veszély-relatív navigációra tudná használni. Ezért sietve írtak néhány szoftvert, és feltöltötték a leszállóegységre. Mint a MacGyver sorozatban.


Az Odüsszeusz leszállóegység a Hold felszíne fölött 92 kilométerrel körpályáról kezdte meg az ereszkedést, egy órával és 13 perccel a tervezett leszállási idő előtt. A leszállóegység 11 perccel a földet érés előtt kezdte meg a motoros ereszkedést, folyékony oxigénnel és metánnal működő főhajtóművét használva. Ezekben az utolsó, döntő fontosságú percekben az Odüsszeusz rögtönzött terep-relatív navigációs kamerája a biztonságos leszállóhely biztosítása érdekében letapogatta a felszínt veszélyek, például sziklák után kutatva. A holdat érés után a küldetés irányítói tudták, hogy egy-két percbe telhet, amíg jelet kapnak a leszállóegységtől.

A földi nagy parabolaantennák vártak. Eltelt egy, majd két, majd öt perc - egyre kényelmetlenebb csend uralkodott az Intuitive Machines küldetésirányító helyiségében. Semmi. Végül 10 perc elteltével Tim Crain, a küldetés igazgatója kiabálni kezdett, hogy a leszállóegység gyenge jelet küld vissza a Földre. "Még nem haltunk meg" - mondta Crain, aki a cég társalapítója. Eltelt még néhány perc. A vállalat továbbra is gyenge jelet fogott a leszállóegység nagy antennájáról. "Az Odüsszeusznak új otthona van" - mondta Crain, miközben az irányítóteremben kitört az éljenzés. Mégis voltak aggodalmak, mert a jel gyenge volt. Lehetséges, hogy az űrhajó megbillent vagy felborult? Végül, körülbelül két órával később az Intuitive Machines az X közösségi oldalon adott véglegesebb tájékoztatást: "A kommunikáció hibaelhárítása után a repülésirányítók megerősítették, hogy az Odüsszeusz felállt és elkezdett adatokat küldeni. Jelenleg az első képek leküldésén dolgozunk a Hold felszínéről". Biztonságban megérkeztek.


Ez a küldetés része volt a NASA Kereskedelmi Holdi Teherszállítási Szolgáltatási Program nevű kezdeményezésének, amelynek keretében az űrügynökség magáncégeknek fizet azért, hogy tudományos kísérleteket és egyéb rakományt szállítsanak a Hold felszínére. Az űrügynökség hajlandó eltűrni néhány kudarcot, amíg a cégek kitanulják a Holdra való leszállás csínját-bínját. Az, hogy az Odüsszeusz lejutott a felszínre, és elkezdte a Földre történő adást, hatalmas győzelem a NASA és az Intuitive Machines számára. Történelmi pillanat ez a kereskedelmi űripar számára, mivel korábban egyetlen magánűrhajó sem jutott el biztonságosan a Holdra.


Ez a NASA által finanszírozott második kereskedelmi Hold-küldetés. Az Astrobotic Peregrine leszállóegysége a múlt hónapban egy Vulcan rakétával indult az űrbe. Röviddel a Vulcan rakétáról való leválás után azonban a Peregrine egyik hajtóanyagtartálya megrepedt. A NASA kérésére az Astrobotic visszairányította űrhajóját a Föld légkörébe, ahol az elégett. Az űrügynökség úgy véli, hogy a magáncégek előbb-utóbb rászoknak arra, hogy járművekkel repüljenek a Holdra. Ha pedig a szolgáltatás rutinszerűvé válik, a NASA-nak a töredékébe fog kerülni a Holdra jutás, lényegében tehát a szervezet rövid távú kockázatot vállal némi hosszú távú haszonért. Úgy tűnik, az egyik ilyen kockázat csütörtökön kifizetődött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    Megis csak felborult, egesz pontosan orra esett leszallas kozben:
    https://www.youtube.com/watch?v=wynBeg7BYr0

    Iden ez a masodik olyan leszalloegyseg, ami ugyan felborult, de mukodik. Kezdem ugy erezni, hogy lehet jobb lenne egy laposabb, alacsonyabb tomegkozeppontu jarmuvel probalkozni. A Holdon ugysincs legellenallas, tehat akarmilyen szeles lehet, csak hossz iranyba forgatva indithato legyen. (pl: https://moonbasealpha.fandom.com/wiki/Eagle_Transporter )
  • kvp #5
    "Nem csoda, hogy felborult, ilyen magasan lévő súlypont miatt ez várható volt ennél is..."

    A hir az, hogy nem borult fel, csak nem talalta el pontosan a downlink antenna a Foldet, tehat nem pont vizszintben all a jarmu. Azert az elso kepeket varjuk meg, hogy tenyleg a talpain all-e.
  • Csaba161 #4
    Nem csoda, hogy felborult, ilyen magasan lévő súlypont miatt ez várható volt ennél is...
  • igazamvanvagyig #3
    hiszi a piszi

    miicsoda veletlen pont lesszallaskor ment el a kapcsolat :)))
  • kvp #2
    Ami bevalt azt nem erdemes ujra feltalalni. Lasd pl. kerek. A falcon 9 is Apollo korabeli technologiara epul, a starship pedig az 1959-es atlas sorozat tavoli leszarmazottja.

    https://en.wikipedia.org/wiki/SM-65_Atlas
    https://en.wikipedia.org/wiki/Atlas_LV-3B

    A spacex es a tobbi kis maganceg gyakorlatilag ott folytatja ahol a NASA-nak kellett volna ha nincs az ursiklo program. Raadasul kihasznalnak minden azota osszehozott fejlesztest, legyen az kisebb, konnyebb es okosabb elektronika, gyartasti es anyagtechnologiai fejlesztesek vagy akar szoftveres eredmenyek. A spacex meg az ursiklo program utolso eveiben kitalalt hovedo technologiakat is atvette, amiket a siklokon mar nem volt ido es penz kiprobalni. Mindenesetre mindenki drukkol nekik, mert minel tobb maganceg lesz sikeres, annal tobb lehetosege lesz az emberisegnek.
  • csicso82 #1
    Ahogy nézem 50 éves technológiával kicsit jobb szoftverezettséggel.