Gyurkity Péter

Rocket Lab: indul a nagyüzem

A cég első kereskedelmi célú küldetésével több műholdat állítanának pályára.

Az elmúlt hónapokban mi is figyelemmel kísértük a Rocket Lab háza táján elért eredményeket és a fontosabb fejleményeket, ahogy ez a cég is igyekezett új szereplőként megkapaszkodni a magáncégek versenyében. A legutóbbi teszt után most jöhet az első, immár teljes mértékben kereskedelmi célú küldetés.

Annak köszönhetően, hogy az Electron rakéta mindkét teszten jól szerepelt, a cég hivatalosan is bejelenthette, hogy április második felében sort kerítenek az első kereskedelmi küldetésre, amelynek során ismét több műholdat szeretnének pályára állítani. Ezzel a fókusz egyértelműen a (remélhetőleg) nyereséges üzemelés irányába helyeződik át, itt pedig a kisebb eszközök fellövésével valóban a nagyüzem indulhat be, bár ez nyilván attól is függ, hogy a vásárlók mennyiben tartanak majd igényt a szolgáltatásra – illetve, hogy a többiek mennyiben hagynak erre megfelelő teret számukra. Nagyjából havi rendszerességgel szeretnének egy-egy rakétát elindítani, ezzel egy szoros menetrendet tartva idén és jövőre.


A cég saját kaliforniai telephelyén csak idén összesen 100 Rutherford-hajtóművet szeretne előállítani 3D-nyomtatással, alaposan felfuttatva az Electron rakéták gyártását. Ehhez azonban először az újabb sikerre lesz szükség, amelynek érdekében egy 14 napos intervallumot határoztak meg, amely április 20-tól nyílna meg. Ismét az új-zélandi Rocket Lab Launch Complex 1 lesz a helyszín, ennek során pedig a Spire Global és a GeoOptics eszközeit juttatnák el a kívánt pályára – ezen eszközöket a Tyvak Nano-Satellite Systems készítette el és bocsájtotta rendelkezésükre.

A további fejleményeken rajta tartjuk majd a szemünket, hiszen ezzel a SpaceX mellé egy újabb komoly kihívó sorakozhat fel. Utóbbi egyébként második alkalommal lőtte fel ugyanazon Dragon-teherkapszulát, amely 4-én kapcsolódott az ISS-hez, ismét sikerrel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • t_robert #2
    ők kisebb terhet juttatnak fel. Kisebb teljesítményű rakétával, mint space-X. ők kisiparosok a nagy iparos mellett. mondjuk ha egy 100-200 kilós műholdat harmadáért pályára állítanak, mint a space-x, akkor van piaci résük. elméletben persze egy nagyobb rakéta képes több müholdat pályára állítani... csakhogy nem ugyanoda kell felküldeni egyszerre egy tucat rakétát. A műholdak saját üzemanyaga meg korlátozott nem képesek túl messze elnavigálni a megfelelő helyükre. a bennük levő üzemanyagra szükség van a későbbi pálya kiigazításokra korrekciókra, hogy meg lehessen örizni pár évig a műholdakat. Nem lőhetek fel egy műholdat az egyenlítő fölé 11 másikkal együtt csak mert a többi oda megy, de közben az én műholdamra 200 km-rel feljebb és 10 ezer kilométerrel aréb van szükségem. A műhold mozgatása pozicionálása hajtóanyagot igényel, amiből igen csak korlátozott egy aktiv műhold készleti. a legtöbb műhold végét az jelenti, hogy kifogy az üzemanyag és már nem képesek többet kontrollálni a pályáját
  • gaszton421 #1
    Ezt a Spacex mellé komoly kihívó dolgot ugye nem gondolja senki komolyan?!
    a RocketLab teljesen más potenciális megrendelőkkel dolgozik, a Spacex a mikroműhold kategóriában nem kínál semmilyen indítási lehetőséget csak share ride-ot, ha van valalyik kissebb tömegű műhpold indításuk mellett szabad hely, az F9 maximális kapacitása közel 100X akkora mint az Elektron hordozórakétáé, Még a Falcon 1-nek is kb 3x akkora volt a teljesítménye. Nem azonos pályán játszanak. Olyan mintha egy villanybiciklit neveznénk a Tesla Model S versenytársának, mind a kettő közlekedési jármű, de csak ennyi, Egyetlen Model S-el nem ad el a Tesla akárhány villanybicajt hoznak ki a piacra. Ugyanúgy egyetlen GEO műhold indítását sem fogja elrabolni a Spacex-től a RocketLab. Ellenben a PegasusXL és a Minotaur rakéták amúgy sem nagy piaca jócskán beszűkülhet, ott már van mit elrabolni, ott már beszélhetunk kihívásról.