Gyurkity Péter

A hajtómű okozta az Antares rakéta felrobbanását 

A NASA részletes vizsgálata a hajtómű hibájának tulajdonítja a tavaly őszi küldetés kudarcát.

Tavaly októberben került sor a Nemzetközi Űrállomás folyamatos utánpótlását biztosítani hivatott újabb küldetésre, amelyért a NASA szerződéses partnere, a szintén amerikai Orbital Sciences volt a felelős. A Virginiából fellőtt rakéta azonban a levegőben felrobbant, a kudarc okait pedig csak most közölték, nagy felbontású képekkel kiegészítve a jelentést.

Akkor még csak sejteni lehetett, hogy a szovjet eredetű hajtóművel akadtak gondok, biztosat azonban (bizonyíték hiányában) senki nem tudott mondani. Most lezárult a hosszas vizsgálat, amelyben 12 személy vett részt, 31 további alkalmazott közreműködésére támaszkodva. A szakemberek három valószínű okot neveztek meg, amelyek bármelyike, illetve azok kombinációja azonnal robbanáshoz vezet az AJ-26 hajtóműben. Egészen pontosan az egyik hajtóműben lévő pumpa robbant fel a repülés során, jó eséllyel azért, mert idegen anyag (törmelék) került annak belsejébe, ez pedig megrongálta a másik hajtóművet is, az út folytatására pedig innentől kezdve esély sem volt.


A visszahulló rakéta és annak rakománya végül az irányítóközpont gombnyomására semmisült meg, hogy ezzel is csökkentsék a bekövetkező károkat. Személyi sérülés nem történt, a NASA bázisán sem regisztráltak károsodást, ám a 200 millió dollárba kerülő küldetés kudarcot vallott. A rakományban egyébként élelem, az űrséták során használt eszközök, könyvek, számítógépes anyagok, valamint a különböző tudományos kutatásokhoz szükséges adatok és kellékek kaptak helyet.

Az Orbital a maga részéről szintén igyekezett biztosítani a hasonló balesetek elkerülését, a jövő hónapban sorra kerülő újabb küldetésben például már a United Launch Alliance által biztosított Atlas-5 rakétát használják majd fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SirBubu #4
    200 milka? mind1, ki nem szarja le, legalább a sok rabszolgának világszerte lesz miért adót fizetni meg dolgozni
  • NEXUS6 #3
    Esszüje, dehisz a hajtómű nem okozhatta a robbanást, az nem bánt senkit, a hajtóanyag annál inkább!
  • saxus #2
    De tudják, csak az űrbe nem szoktak akármit felvinni, mert fityisztma azt mondta egy random fórumon az interneten. Pl. nem árt, ha bevizsgálják, hogy a felcipelni szánt modell mennyire melegszik, szellőzik (pl. az ISS-en lévő thinkpadek passzív hűtése le lett cserélve ventisre, mert odafenn a heatpipe nem működik), nem-e csinál valami furcsaságot mikrogravitációban, milyen a szaga, stb. Arról nem beszélve, hogy egy e-bookban nem fogsz gyorsan lapozni (vészhelyzeti tervnél pl. nem árt, ha gyorsan elérhető az összes oldal és nem merül le) és olyan apróságokról sem beszéltünk, hogy kellhet színes oldal is. De a NASA-nál biztosan csak hülyék dolgoznak, te jobban tudod.

    És igen, tudom, hogy az oroszok már kísérleteznek vele.
  • fityisztma #1
    A leg érdekesebb szállítmány: a könyvek. Ma már digitalizált könyvek is léteznek! A Nasánál ezt nem tudják? Egy digikönyv 0 gramm, ellentétben egy papír alapú könyvvel....